Esti Kurir, 1928. augusztus (6. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-01 / 173. szám

Szerda, 1928 augusztus 1 . sn­&ur­. FA­VORITVERÉSEK AZ OLIMPIÁSZ MÁSODIK NAPJÁN ■................ . .... Három „biztos" olimpiai bajnokságtól fosztotta meg a favorit amerikaiakat a konkurrens Nagybritannia A három új világbajnok: az ír kalapácsvető O'Callaghan, a kanadai sprinter Williams és az angol gátfutó Lord Burghley — Borsi kiesett a 800 méteres síkfutás döntőjéből A magyar tőrvívócsapat kiesett a döntőből, de az ötödik hely így is megilleti Amsterdam, július 31. (Az Esti Kurír amsterdami szerkesztőségé­­nek távirati jelentése.) Az atlétikai olimpiász második napja az első nappal ellentétben, nem hozott favorit győzelmeket. A favoritoknak, elsősorban Amerika és 100 méteren Németország képviselői­nek, súlyos vereségben volt részük. A nap érdekessége, hogy az amerikaiak mindhárom versenyben, 100 méteren, a ka­lapácsvetésben és a 400-as gáton is kikaptak. Pedig az U. S. A. atlétái még sohasem vesz­tették el az olimpiászon a kalapácsvetést és a 400 méteres gátfutást, az antwerpeni csonka­ olimpiászon éppen úgy, mint Párizs­ban is győzedelmeskedtek a sprintszámok túlnyomó részében. Most kalapácsvetőjük a harmadik helyre szorult és kénytelen volt átengedni a győzelmet C. Callaghannak, ír-­ ország képviselőjének. 100 méteren nemcsak a fiatal kanadai Williams, hanem az angol színekben in­duló néger London és a német Lammers is megelőzték a favorit amerikai Wiloffot. A 400-as gáton, ahol mindenki a párizsi győztes Taylor győzelmére esküdött, a ná­lunk is járt Lord Burghley vitte el az olim­piai pálmát Curel USA előtt, Taylor hold­­fáradtan csak a harmadik helyet tudta ki­verekedni. Az atlétikai olimpiász második napja azt mutatta, hogy az angolok és a kanadaiak, akik rek­lám nélkül készültek az olimpiászra, többet érnek el, mint a nagy zajjal be­harangozott amerikaiak. Kanada bebizonyította azt is, hogy első­rangú női futókkal rendelkezik. Három ka­nadai hölgyfutó jutott be a 100 méteres döntőbe, két némettel és egy amerikaival együtt. A magyar származású Vrana An­nus­ka kiesett a harmadik előfutamból, ahol a kis japán hölgyfutó, Hitomi kisaszony és a kanadai Miss Bell mögött harmadik lett. A kalapácsvetés meghozza az első ír olimpiai bajnokságot Hűvös, szeles időben tizenötezer főnyi kö­zönség jelenlétében a kalapácsvetéssel kezd­ték a versenyt. Közben izgalom keletkezik a funkcionáriusok között: a nemzetközi atléti­kai szövetség panaszt tett a hollandok ren­dezése miatt és főleg azért, mert az eredmé­nyek kihirdetése kizáróan holland nyelven történik. A nemzetközi atlétikai szövetség kérte, hogy ne csak hollandul, hanem ango­lul is hirdessék ki az eredményeket. Más visszásságok is akadnak a rendezés körül. Vasárnap például a mi Késmárkánkat japán­nak hirdették ki, a pályán illetéktelenek tar­tózkodnak és így tovább. Drótketrec veszi körül a pályát, hogy az elhajított kalapács bajt ne okozzon. A kala­pácsot legjobban O’Callaghan hajítja el: 51 méter 39 cm.-re és ezzel megszerzi az íreknek az első világbaj­nokságot. O’Callaghan győzelme volt az első ír olimpiai siker, amióta Írország, mint önálló állam vesz részt az olimpiászon. Sköld, Svédország képviselője csak 10 cm.-rel do­bott kevesebbet­­ 51 méter 29 cm.-t. Black (U. S. A.) csak a harmadik helyet tudta el­foglalni. O’Callaghan győzelme meglepetés, az ír atléta az előmérkőzéseken még 48 mé­tert sem dobott. Végeredmény : Olimpiai bajnok: O'Callaghan (Írország) 51 m. 39 cm. 2. Sköld (Svédország) 51 m. 29 cm. 3. Black (U. S. A.) 49 m. 03 cm. 4. Poggioli (Olaszország) 48 m. 37 cm. 5. Givynne (U. S. A.) 47 m. 15 cm. 6. O'Con­­nor (U. S. A.) 46 m. 75 cm. Párizsban 1924-ben Tootel (U. S. A.) lett a győztes 53 méter 29­. cm.-rel. IV. előfutam: 1. Junker, német, 12.8 mp. 2. Curt Wright, USA. V. előfutam: 1. Gagneux, 13 mp, 2. Sundberg, svéd. VI. előfutam: 1. Schmidt, német, 12.8 mp, 2. Clarc, Délafrika. VII. előfutam: 1. Rosenfeld, Kanada. 2. Ro­­binson, ■ Ausztrália VIII. előfutam:: 1. Cooe, Kanada, 12.8 mp, 3. Wilson, Ujzeland. IX. előfutam: 1. Schmidt, Kanada, 12.6 mp, 2. Ridiceau, francia. A csúnya Rosenfeld kisasszony a közép­futamban is kitesz magáért, mert 12.4-es „kenterben" veri a kanadai Miss Smithe. Ezzel a 100 méteres női síkfutás döntőjének favoritja lett és a kitűnő hölgyfutónak ma délután három óra harminc perckor lesz al­kalma arra, hogy megszerezze Kanadának az első női világbajnokságot. A harmadik középfutamot Schmidt kisasszony (német)­ játszva nyerte és Miss Rosenfeld után neki van a legnagyobb pártja. A középfutamok eredményei: 1. középfutam: Rosenfeld Kanada 12.45, 2. Smith Kanada. 2. középfutam: Robinson U. S. A. 12.4, 2. Cook Kanada. (A japán Hitomi és a né­met Junker kisasszony kiestek). 3. középfutam: Schmidt német 12.8, 2. Steinberg német. A kanadai Williams elhódítja a 100 méteres világbajnokságot a favorit amerikai és német sprinterek elől Negyedhárom előtt valamivel került sor­­ , a 100 méteres síkfutás elődöntőjére. Az első elődöntő futamban 80 méternél még egy vonalban vannak az atlé­ták, ekkor Mac Allister USA finisbe kezd és mellszélességgel veri a canadai Perey Wil­­liamsot. Legg (Délafrika) fél méterrel har­madik, Houben ugyanannyival negyedik. A második elődöntő futamban a néger London ugyancsak 80-nál kezd finisbe és másfél mé­terrel veri a német Lammerset. Wikoff mellszélességgel harmadik lett a német mö­gött, a német Corts hatodik. Háromnegyed ötkor délután futják a döntőt. Lázas izgalom uralkodik a Stadion­ban. A rendezőség megafonon keresztül többször kéri a közönséget, hogy maradjon csendben. Lammerset tízezer német figyeli a tribünön. A pálya belsejétől számítva így állnak fel a futók: 1. Legg, 2. Lammers, 3. Williams, 4. London, 5. Mac Allister, 6. Wi­loff. I . A start csak a harmadik kísérletre sike­rül. Mac Allister ugrik ki legjobban, jó negyven méteren át vezet. Ekkor a példát­lan erővel előretörő Williams kerül az élre, de Lammers sem hagyja magát és ők ketten egy-két méterre elhúzódnak a többiektől. Williams győz, a néger London hallat­lan erővel lefini­seli Lammerset, a nagy favorit a U. S. A. képviselője. Wikoff mellel negyedik lesz a német mögött, Legg ötödik, Mac Allister U. S. A. utolsó! A cana­­daiak sírnak az örömtől, tombolnak, élje­neznek, az amerikaiak kedvetlenek, lehan­goltak. Fogadkoznak, hogy előfutamok nél­kül Mac Allister vagy Wiloff győzött volna. Sokan azt vitatják, hogy a 100 méteren Borahot kellett volna elindítani. A kana­daiak „húzzák" az amerikaiakat és hosszú, tüntetésszerű, ünneplést rendeznek Williams mellett. A Stadionban óriási az izgalom az amerikaiak ,,égése” miatt. Végeredmény: Olimpiai bajnok: Perey Williams, Kanada, 10.8 mp. , 2. London, Anglia fél méterrel, 3. Lammers, Németország mellszélesség­gel, 4. Wikoff, U. S. A. 5. Legg Délafrika, 6. Mac Allister, U. S. A. Az idő: 10.8 gyenge, amint általában a nehéz pályának és a megerőltető előfutamok­nak tulajdonítanak. Párizsi győztes: Abrahams, Anglia, 10.6 másodperc. Következőnek a 100 méteres női síkfutás előfutamai, amelyben a canadai női spinte­rek szerepelnek legjobban. Rosenfeld kisasz­­szony, aki az egész mezőnyben kimagaslóan —­ legcsúnyább, 12.6-al nyeri az előfutamát, míg a szimpatikus Vrana Annuska, akit a magyar kolónia is lelkesen biztat, — kiesett. Az előfutamok eredményei a következők: 1. előfutam: 1. Holdmann­, német, 13 mp. 2. Robinson, USA. II. előfutam: 1. Steinberger, német, 12.8 mp. 2. Washburn, USA. 3. előfutam: 1. Hitomi, japán, 12.8 mp. 2. Bell­ Kanada.' Elutazása előtt megnagyo­bíton Csillárárutiázamat Legolcsóbb bevásárlási forrás. Előnyös fizetési feltételek. Vidékre árjegyzék. Kaielburger Csilláráruhiáz Budapest, Lipót­ körút 6. TV 251-89 5. oldal Az angol Lord Burghley általános meglepetésre megverte Taylort a 400 méteres gátfutásban Három óra 15 perckor álltak starthoz a világ legjobb gát­futói, nagy izgalom közben. Gyönyörű verseny volt. A világ legjobb 400-as gátfutói gyilkos tempóban száguldot­tak csaknem egy vonalban. A fordulónál Taylor szerez némi előnyt, de az egyenes­ben már Burghley lord fordul be elsőnek. Az utolsó két gátat, már csak ő veszi frissen, a többiek „meghalnak" és kifulladva von­szolják magukat a célszallag felé. Taylort, a nagy favoritot még honfi­társa Cahel is megelőzi másfél méter­rel. Az angol kolónia ünnepli Lord Burghleyt, az amerikaiak bosszankodnak. Végeredmény: Olimpiai bajnok: Lord David Burghley, Anglia, 53.4 mp. 2., Cubel U. S. A., 53.6 mp. 3. Taylor U. S. A., 53.8 mp 4. Petterson Svédország, 54 mp 5. Livingstone Learmonth­ Anglia, 54.2 mp 6. Facelli Olaszország, 54.4 mp Párizsi győztes: Taylor U. S. A., 52.6 mp­­ Borsi megverte Peltzert, de még így is kiesett a döntőből Amikor a 800 méteres síkfutás első futamá­nak mezőnye starthoz áll, a magyar kolónia kezd izgulni Borsiért. A startnál Borsi van az élen és jó 200 méteren át vezet is. Ott Peltzer tör előre és a következő 100 métert ő vezeti. Az egyenesben egy csoportba torlód­nak a futók, még­pedig Borsira nézve kelle­metlenül, mert nem tud kitörni közülük. A magyar futó nem tud szabadulni a gyűrűből és 600 méternél ő az utolsó. A magyar kolónia rendkívül lehangolt. 600 méternél a párizsi győztes Lowe megy az élre, ötven méterrel a célelőtt Barsi finisbe kezd, a teljesen letört Peltzert meg is veri, de a francia Kellert már nem tudja elérni. Az első középfutam eredménye: 1. Fuller U. S. A., 1 perc 55.6 mp 2. Lowe angol, 1 perc 58.8 mp 3. Keller francia, 1 perc 56 mp 4. Barsi magyar, 1 perc 56.2 mp. 5. Peltzer német, 1 perc 56.4 mp 6. Sindler csehszlovák, 1 perc 56.8 mp Második középfutam eredményei: 1. Eilen svéd, 1 perc 55.6 mp 2. Watson U. S. A., 1 perc 56.4 mp 3. Engelhardt német, 1 perc 56.4 mp (Baraton francia kiesett.)­ Harmadik középfutam: 1. Hahn (U. S. A.) 1 perc 52.6, 2. Ed­wards (Canada) 1 perc 52,8, 3. Sera Martin (francia) 1 perc 53, 4. Martin (Svájc) 1 perc 53,2. Öldöklő tempó. Edwards (Canada) végig­vezetett, Hahn csak a finisben tudta egy mé­terrel megverni. A svájci Martin is csakneszt kiverte névrokonát, a francia Martint a kö­zépfutamból. 1 . Párizsban Lowe angol 1 perc 52.4-el győ­zött. Második a svájci Martin volt 1 perc 52.6-al. A pontverseny állása annak ellenére, hogy, a hétfői három világbajnokságot nem Ame­rika nyerte, még mindig 4 az U. S. A. hatalmas fölényét mutatja. A pontverseny állása a kö­vetkező: 1. U. S. A. 61 pont, 2. Anglia 19 pont. 3. Finnország 18 pont. 4. Svédország 15 pont. 5. Canada és Írország 10—10 pont.­­ 6. Németország 9 pont. 7. Franciaország és Olaszország 4—4 pont. 8. Filippi-szigetek 3 pont. 9. Délafrika 2 pont. 10. Japán 1 pont. A súlyemelő versenyeket nagy fölénnyel nyerték a németek Tegnap kihirdették a súlyemelés pontverse­nyének hivatalosan megállapított végeredmé­nyét is. A súlyemelés az osztrákok és a néme­tek győzelmét hozta. Részletes eredmény: 1. Németország 25 és fél pont, 2. Franciaország 19 pont, 3. Ausztria 16 pont. 4. Olaszország 13 pont. 5. Hollandia 8 pont. 6. Svájc 7 pont. 7. Egyiptom 6 pont. 8. Észtország 5 pont. 9. Csehország 4 pont. 10. Lettország 7 pont. A néger Hubbard ma is favorit­ ja, a harmadik olimpiai versenynapon, sor kerül a távolugrás előmérkőzéseire és döntő­jére, amelyet a színes atléták szereplése avat különösen érdekessé. Indul többek között a párizsi győztes, Hubbard is, a néger világbajnok, aki a legutóbbi olimpiászon 7 méter 44 és fél centiméteres hatalmas ugrásával győzött. Ő a mai verseny favoritja is. Legveszélyesebb ellenfele Hamm (U. S. A.). Dobermann és Köc­ermann, a németek világ­hírű távolugrói, Hubbard és Hamm mögött csak helyre jöhetnek. A magyar színeket itt Balog és Püspöki képviselik. A ma délutáni programon szerepelnek a 200 méteres síkfutás előfutamai is. Még nem biztos, hogy a magyar reprezentánsok, Gerő és Raggambi elindulnak-e ezen a ver­senyen. Az amerikaiak Borahot, Paddockot és Scholtzot, a délafrikaiak Lagget, az an­golok Londont, a németek Körniget, Sehtillert és Schlösskét állítják csata­sorba. Öt órakor lefutják a két középfutamot is, amelynek első három-három helyezettje be­jut a döntőbe. Tipp: döntőbe jutnak: Borah, Paddock, Scholtz, Rönig, Schüller és Williams. . A nap legszebb versenyének a 800 méte­res síkfutás döntő futama ígérkezik. A verseny Lowe (angol), Hahn (USA) és Edwards (Kanada) szenzációs küz­delme lesz. Sera Martin, Fuller és Engelhardt csak a negyedik, ötödik, hatodik helyeket foglal­hatják el. er au U) fuvarozást 1 iifflBffiutWBaMBaaBM­I minden nagyságú vadonatúj autókkal bárhova , a legjutányosab­ban­­váltadnak! ftt KURÍR UARASF­IX­­­KACay­ote. *4. L minin UKftHQC Telefon : Automata S57-4fi­x Speciális bútor- és gyümölcsszállító-autók! p

Next