Esti Kurir, 1929. március (7. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-08 / 56. szám

12. olda jeszi Kí Sz: Péntek, 1929 március 9 Újabb exportra és vetésjelenté­sekre szilárd volt a gabonatőzsde­ ­ A tengerentúli gabonapiacon tegnap inkább lanyha volt az üzlet irányzata, a budapesti gabonapiac azonban m­a függetlenítette magát a külföldi jegyzésektől (Liverpoolban is lany­hább volt az irányzat), mert inkább a bel­földi hírekre figyeltek. Már a prognózis közzé­tétele előtt — amely éjjeli fagyot helyez ki­látásba — szilárdabb volt az üzlet irányzata. Több céghez ugyanis arról, érkeztek bejelen­tések, hogy az ország egyes részeiben az újabb télies időjárás mégis csak nyugtalanságot okoz a gazdák körében. E jelentésekkel kap­csolatban főleg az októberi búzánál voltak nagyobb vásárlások a határidőpiacon, de, arról is voltak különböző verziók, hogy egy nagy cég külföldi tranzakcióval kapcsolatban is vásárolt nagyobb tétel októberi búzát. Szi­lárd volt azonban a határidőpiacon a májusi búza is, mert a tőzdén elterjedt hírek szerint a­ dunántúli állomásokról ismét sikerült búzát az olasz piac részére eladni. Nagy érdeklődés volt a h­atáridőpiacon a rozs iránt is, amely m­ég ma nagyobb mértékben emelkedett mint a búza, amit viszont azzal hoztak összefüg­gésbe, hogy mivel a tengeri ára ismét lényegesen drá­gult, búzából és rozsából megint­­nagy mennyiséget vásárolnak takarmányozási célokra. Állítólag a rozsból is sikerült külföldre ki­sebb menyiséget eladni. Általában megállapít­ható volt, hogy a tél elhúzódása következté­ben komolyan számolnak annak a lehetőségé­vel, hogy a hozatalok hosszabb ideig cseké­lyek lesznek és természetesen ennek a körül­ménynek is része volt abban, hogy a készáruvásáron szintén nagyon szilárd volt az irányzat, .4 készárubáza 10—15, a rozs 20, a zab 40, az árpa 25—50, a tengeri 20—36 fillérrel volt drágább, amiből kétségtelenné válik, hogy ma valóságos hossz volt a tőzsdén a takarmány­­cikkeknél. A lisztpiac irányzata szintén igen szilárd. Az utótőzsdén tovább tartott a szilárdság, mert arról beszél­tek, hogy a hajózás valószínű késésén folyt­án Ausztria is keresi a magyar árut. Negyed­­háromkor: májusi búza 26.19, okóberi 26.82, októberi rozs 24.53, májusi tengeri 29.30. Eladások: Búza: 100 q fejérm. (80) 26.05 ppar., 300 q jászsági (80) 26.25 pp., 150 q jászsági (80) 25.25, 150 .pestv. (80) 26.20 pp., 150 q jász­­sági (80) 26.25, 150 q Jtiszai (80) 26.20 pp. Rozs: 150 q 23.25 ppar., 150 q 23.50 pp., 150 q 23.25 pp., 150 q 23.40 pp. Tengeri: 150 q 29.00 pp. Zab: 150 q 25.75 ppar. Határidőüzlet: Búza: Március 25.25, 38, 39, 40, május 25.96, 95, 26.00, 08, 11, 06, 12, 19, zárlat 26.14—16, október 26.56, 66, 75, 71, 69, 74, 80, 77, zárlat 26.76—78. Rozs: Március 23.62, 64, 68, május 24.26, 36, 42, 37, 40, 45, 50, zárlat 24.48—50, októ­ber. 24,34, 42, 52, zárlat 24.50—52. Tengeri: Május 29.30, 20, 30, 25, 32, zárlat 29.30—32, július 29.12, 10, 20, 16, zárlat 29.16 29.18. Készáruüzlet hivatalos árjegyzései: Búza: tiszai 77 kg 25.70—25.90, 78 kg 25.95 —26.15, 79 kg 26.25—26.36, 80 kg 26.40— 26.50, atiszai 77 kg 25.55—25.75, 78 kg 25.80 —26.00, 79 kg 26.10—26.20, 80 kg 26.20— 26.30, fejérmegyei 25.35­—25.55, 78 kg 25.60 —25.80, 79 kg 25 90—26.00, 80 kg 26.05— 26.15, druk­ 77 kg 25.35—25.55, 78 kg 25.60— 25.80, 79 kg 25.90—26.00, 80 kg 26.05—26.15, pestmegyei 77 kg 25.40—25.60, 78 kg 25.65— 25.85, 79 kg ■25.95—26.05, 80 kg 26.10—26.20. Rozs: pestv. 23.35—23.45, egyéb rozs 23.35 —23.45, tak. árpa I. 26.00—26.25, zak. árpa II. 25.50—26.00, felsőm, sörárpa 26.75—27.50, egyéb sörárpa 26.25—26.75, köles 28.00— 28.50, tiszai tengeri 29.70 - 30.00, egyéb ten­geri 28.75--29.00, zab I. 26.00-26.25, zab II. 25.65—25.85, korpa 19.00—­19.85, lucernamag 135—145, lóheremag 150—160, Búza, Hidas­német 151—153 .Ke. Javult a berlini tőzsde Berlin,­ március 7. Az üzletidő elején, de a délelőtt folyamán is meglehetősen optimisztikus volt a hangu­lat és ez főleg abban jutott kifejezésre, hogy a jóvátételi konferenciáról érkező ,kedvező hírek következtében általában élénkebb vé­telkedv volt a piacon, ami azután több rész­vény­ árjavulásában jutott kifejezésre. A jegy­zések a következők: Farbenindustrie 249 egynegyed, Glanzstoff 432, Mannesmann 122, Siemens 375 és fél, Gelsenkirchen 130 és fél, Rhein, Braunko­hlen 292 és fél, Gestürel 228 háromnegyed­, W­ald­­hof 262 és fél, Donatbank 280 és fél, Ut. Bank 172 és fél, Diskonto Ges. 164 háromnegyed, Reichsbank 311, Dresdner Bafik 171 egyne­gyed, Commerz und Privát Bank 191 és fél. Akar helybe szóló levelére gyorsan választ? Adja fel a postán «Sürgés»-ként, díja a rendes díj háromszorosa, de legalább 16 fillér. Buda­pesten legkésőbb 4 órán belül kézbesítik. Az Esti Kurír kiadóhivatalának (VI., Teréz-körút 24 b) tdefonszáma: 122—88, 254—95. Hivatalos árfolyamok a budapesti értéktőzsdén Bankok Anfol-macrar W ’)■* “.. Atlantira **S­ASS Bo­nyák a«r*r — — Bpcáti Iparbank — 5* rabank — Földhitelbank — **•* **•* Karai bank — J *8* H­erma* — ** ** orv. lesiámb­. — — _••* agrar hitel. — ■ 78.4 78* Ingatlanbank — **• *** Átajfaar­ rték — 17 17 1S3HS& z « . 1.esirómitelő *2.8 • tl.t *£•* Nemzeti 2*2 * 2» Olasz bank 78 Mercur ' 11 Nemzeti tp. ^ ^ Örs*, iparbank — 3* ** Osztrák hitel — 1 Keresk. bank —* 113 1­3 Wiener Bankr. — *• Takarékpénztárak Belvárosi 77 77 A 77.1 Budai ált. tak. H 12 ltal Kőbányai tp. — 23.3 23­1 Alt. fak.­­ 1H 1M Moktár — 87 ■* Pest Hazai 21­ 2015 201 Törektés — 17 17 Biztosítók Első magyar 705 717 717 Főnéiért 7* bt.3 78 Magyar-francia — — •­ Nemzeti baeset — *2 Pannónia — •* Pátria — . — *2 Malmok Baek-malom — 31 Borsod-misk. — — 31.7 Concoordia — 8*3 *•* I.- bpesti gátat. — 34 34 Gizella — 12.5 K­.3 Hungária 25.1 Királymalom • — • — 8#1 Transdanubia — 3.4 3.4 Bányák és téglagyárak Romit Tnil 888 5*1.7 2St* Benislii 7­.5 1*5 1A4.4 B.K­.ndl 7.* * 7.1 Kohó *4 *5.4 *4.8 Draszlip —­­ 58 2* Mortir7.it 558 5 555.5 255 5 Alt. Kéménb. 824 8*4 5 8*8.5 K4rAmia 78.1 78.2 78.1 Méri­stén — 18 *• Sálié 81.8 867 81.7 Linkon, i ■ 181 151.8 HU Nyomdák Athenaeum­­ 81* 81.8 Fővárosi 18 18.5 18 Franklin 88 88.5 88 Glóbus­­ 58.5 58.5 Pisti könziny. — — 44* Révai — 18 8 14* . Sipph,anon­a . —1 58.7 57­ 5 t!jgágiisem — . — 1* Woliener — 58 58 Vasművek és gépgyárak bányagépek — —­­ * Csak, . — — 24 Brédi vagon UJ 88 * 88.* trand. gépgyár — 1* 1* Fegyver 5*5 *4 8*4 Fémkeresk. — 87 47.5 Gans-Danub. 1*5* 108 137 Gans vill. 18* 144.7 184* Halherr — 12.8 18.8 Kassab — 88 88 Kühne gépgyár — 18.8 15.8 l­áng — 118.18 118* M. A. G. — 8 8 8 Magyar Árés — 71 71 Lámpa —­­ 555 Mérleg — 18.8 18.8 Chaudoir — — 15 Vegyipar —­­ 1.1 Vagongyár *8.8 88.8 *8.7 Palágyi — 15 1* Rimamurányi *8 88.5 88* Roessemann — 54.1 SS Schusler — — *4 Tendloff — 1* 1* Untra* — 54.5 24* Vulkán — 4.5 4.5 Werner — 18.5 18* Faipari vállalatok Guttma im —. 11 2# Hazai fa — — 0.3 Honi fa — . SS Nemzet! fa — — 43 Ofa 143 143.2 143 Rézbánya­ — — 7.3 Szlavóniai — M2 1.42 Thék — 27 27 Naaiti 1R14 185 184 Zabolni — 8M 1.81 Közlekedési vállalatok Városi 7.4 7* 7.4 Délivasút 8.1 8.8 8.1 Ml­r. —• ■ 8 8 Levente 18.5 18.8 18.7 Miskolci — 85 85 Nova 55.8 38.8 88* Ad­amvasút — *5.4 *45 Trösot *7.8 *8 *7* Cukorgyárak D­élet­kor — US­AS Magyar cukor 141 141* 141.5 Georgia 18.8 18.8 15* Stummer — 28 88 Élelmiszervállalatok Óceán — — 1*3 Püspöki bor —• 14 14 Gáz- és villamossági vállalatok In« 115.2 111 118.5 Aner — 115 114 Vasvármegyei — 32 32 Sörgyárak és szeszipari vállalatok Rénvénysor 148* 148 188* Fővérosl . — — 82 Királysor — 8­8 Szállodák és gyógyfürdők Églso — 50.6 58* Ligetszanat. .— ...11 k­. Textilipari vállalatok Gyapjuitiosó — 14.3 14.9 Goldberger — 73 73 Győri textil — 41 43 Karton —■ • 3 Juta — MM Magyar pamut — 21 21 Óbudzfi fehéritó —MM Szegedi kender — 41.5 45.5 Vegyipari vállalatok Chinoin 58 88.5 84* Daniea 15* 18 15.8 Diana­­ — 158.5 158.5 Flóra 58.3 58.8 88.8 Hang matr. — 54 54 Keleti-Murányi — 75 73 Klotild — 22.1 22.3 Szénkéneg — M .13 Szikra — 215 213 Török — 11 Dr. Wander — 21.2 211 Különféle vállalatok Béni — 5.2 5.2 Brassói 58.8 51.8 51 Papír — 88 15 Hangya­r­ • 49 tg Gumi — M.7 19.7 Vasútforgalmi 37 1 37.1 Nemzetközi gép 79.3 78.7 78.4 Telefon — 17.9 Turul ((Twist.) — • — 1­9.5 Pálfalvi ~ ' — is Mussolini aláírta Nobile lefokozását Róma, március 7. (Az Esti Kurír tudósításának távirata.) Mussolini jóváhagyta a bizottság jelentését, amely az északsarki léghajóexpedíció tagjai­nak viselkedéséről ítéletet mondott. Ennek alapján Mussolini dekrétumot írt alá, amely kimondja Nobile tábornok lefokozását. Az Osztálysorsjáték mai húzásának eredménye 4000 pengőt nyert: 66352. 1000 pengőt nyertek: 48999 58108. 600 pengőt nyertek: 463, 1744 33635 39780. 500 pengőt nyertek: 1104 5661 19822 23493 32368 34842 35212 36390 42364 46750 48924 49924 59576 70730 78975. 200 pengőt nyertek: 1932­ 1956 2106 2446 7236 7347 8439 10048 10111 10395 10814 15164 15826 16706 17770 18286 19498 21644 23370 25480 25673 26893 28425 28970 32808 34875 35091 39768 39804 40797 41772 42087 42172 42631 44501 45048 4827£ 49493 49830 50211 51133 53396 54510 57822 65720 67443 68077706707372779536. 125 pengőt nyertek: 151 243 269 413 115 745 758 819 899 1047 449 457 666 621 662 665 681 760 833 910 918 2016 204 208 226 287 367 505 536 623 635 641 655 741 797 881 3037 061 092 132 140 413 455 464 466 483 647 702 736 816 4­78 157 454 482 506 535 711 831 855 872 5092 097 192 326 541 581 758 775 782 815 834 851 862 982 986 6203 299 302 331 419 481 503 512 635 708 788 915 166­­ 1 ' ■ ’ 7069 097 109­ 272 391 408 484 535 550 580 647 880 888 994 ’ ' ' ■ ■ 8005 206 259 386 426 492 648 685 9004 154 295 662 703 703 863 953 990­­ 10002 099 258 437 476 605 795 830 928 11217 302 348 409 418 473 484 586 732 901 910 922 957 12065 310 336 461 527 533 557 667 829 130,33 337 m m .912 541 581 638 740 916 14020 066 184 265 437 161 634 859 891t 15208 266 331 386 429 595 599 720 784 787 787 824 844 849 905 057 996 16054 082 168 179 255 266 301 430 651 800 822 363 955 • ' ”1 17029 412 562 566 771 936 972 — 18050 154 200 203 316 835 396 482 505 621 699 817 918 947 ■ 19034 101 114 224 358 625 664 697 771 920 20030 040 069 074 101 146 161 487 750 869 991 21178 201 260 293 492 542 559 662 698 775 810 840 926 980 1', 22131 135 393 462 503 512 631 727 781 977 982 23194 537 615 707 946 24191 440 640 980 25143 331 344 396 512 542 559 613 670 719 785 786 818 877 901 26010 080 120 192 271 267 372 370 430 625 858 27056 077 164 190 217 260 335 388 401 461 504 030 656 740 889 28041 119 167 173 267 344 360 368 355 522 29020 027 143 190 212 438 548 572 589 795 804 30022 091 124 133 232 533 644 715 820 827 853 864 31022 061 126 293 370 500 503 511 607 614 636 653 679 698 753 794 806 ,885 32086 220 221 439 534 550 565 601 680 783 948 33122 307 565 629­ 650 756 764 885 906 34104 111­ 139 250 332 333 369 449 456 499 552 592 668 850 920 969 976­ 35074 222 260 577 740 741 841 885 36108 119 146 209 346 401 465 617 37039 044 211 392 447 486 521 574 592 652 679 665 948 953 38289 375 437 506 692 746 4900 911 926 966 39168 347 541 596 633 659 675 709 762 ,955 976 996 40225 256 300 317 345 362 356 512 522 306 721 741 929 41105 187 254 269 569 666 859 927 42004 028 045 231 304 310 313 451 465 453 795 824 894 904 910 985­­ 43041 091 127 203 499 540 595 614 658 695 958 967 ' ' ■ 44164 181 207 249 361 399 487 506 573 641­­594 719 804 824 920 45001 079 241 251 286 316 400 572 666 675 752 850 861 915 935 46109 201 377 494 672 804 977 47037 103 163 213 344 345 564 793 823 48032 088 137 153 193 242 245 278 359 379 403 455 826 968 49029 081 113 631 674 920 50091 092 195 152 159 194 402 446 502 548 579 584 592 612 685 759 791 51225 251 283 403 549 592 697 728 849 973 52040 123 219 224 246 344 384 403 512 694 709 760 781 800 818 853 967 53107 220 223 267 3­54 430 455 472 492 627 665 684 747 822 855 898 922 976 986 54009 053 100 228 237 276 30­6 311 335 351 484 526 534 536 623 693 892 945 983 ,■ 55053 101 133 357 373 397 430 472 476 812 849 956 ■ • 56457 495 592 759 907 944 998 57147 220 401 598 607 787 58045 098 124 247 391 444 569 635 727 792 945 59109 436 513 542 640 677 702 900. 60005 010 018 033 064 080 115 117 177 200 284 304 759 779 814. * 61046 055 132 191 376 462 507 622 828 877 907 982. 62102 130 138 179 276 426 553 605 625 661 795 823 870 890 902 914 986. .63165 243 246 363 366 376­­426 461 518 734 763 814 827 863 909. 64060 140 169 202 236 271 316 508 678 735 944 65019 098 101 181 183 192 261 317 340 467 492 546 613 670 835. 66032 090 128 222 294 332 341 391 506 598 995 67003 026 047 098 222 353 501 693 694 784 847 851 944 963 966 68018 182 439 538 571 940 69075 083 225 297 306 381 179 516 653 774 937 973 70086 241 408 515 604 685 801 71144 191 494 567 745 755 813 878 927 72074 098 313 319 412 420 500 668 740 748 805 901 911 73062 301 352 392 427 654 7­4022 104 192 262 346 452 476 597 942 75028 188 270 282 482 496 500 611 830 904 997 76002 028 166 205 232 247 275 373 577 640 727 774 989 77032 116 164 215 287 571 627 672 801 838 78147 212 235 459 513 668 695 909 79043 233 253 647 811 822 842 984 A Az esetleges sajtóhibákért felelősséget nem­ vállalunk.* Ezen u. n. gyorslistát összeállította Dembinszky bankháza, fi., Zsigmond-u. 8. Hár 22-ik sorsjátékhoz rendeljen még ma sorsjegy:­ levelező-lapon a Benkő Bank Bt.-nál Budapest, Andrássy-út 56. Árak: egész 24, fél 12, negyed 6, egynyolcad 3 pengő. A bécsi tőzsde Bécs, március 7. Az értéktőzsde egyenetlen irányzattal folyt le. Az osztrák értékekben az alaphangulat kedvetlen és lanyha volt és főleg az AEG szenvedett jelentékeny árveszteséget. A ma­gyar ipari értékek iránt fokozottabb érdeklő­dés volt a piacon, bár nagyobb árváltozások nem voltak. A cseh értékeket teljesen el­hanyagolták. A tőzsde egyenetlenül zárult. A járadékpiac üzletfelén volt. Záróárfolyamok: Osztrák Hitel 58.60, Ál­lamvasut 44.26, Délivasút 11.80, Osztrák Hof­­h­err 7.30, Magyar Hofherr 15.61, Déli elsőbb­ségi 80.50, Krupp 11.50, Alpesi 40.50, Salgó 76.30, Rima 122.40. A prágai értéktőzsde Prága, március 7. Négy­­ és félszázalékos prémiumkölcsön 99.90, Hatszázalékos beruházási kölcsön 99.80, Hatszázalékos lisztkölcsön 99.85, Hatszázalé­kos osztrák államkölcsön 99.75, Cseh Unio- Bank 433, Cseh Leszámítoló-Bank 465, Cseh Iparbank 497, Prágai Hitelbank 609, Zsivnos­­tenska Banka 674, Cseh Cukor 795, Schöller 1530, Morvát Cukor 284, Nyugat-cseh Kaolin 4398, Cseh-Morva Gépgyár 8140, Brünni Gép­gyár 415, Ringhofer 1240, Simmeringi 51­75, Alpesi 194, Osztrák Bánya 4510, Poldikohó 937, Prágai Vas 2380, Skoda 4666, Pozsonyi Kábel 2680. A pengő Zürichben Zürich, március 7. Budapest 90.65 és fél—90.66, Párizs 20.30 és háromnegyed—20.31, London 25.23 és egy­­nyolcad—25.23 és egynyolcad, New York 520 —520, Brüsszel 72.17 és fél—19, Milánó 27.23—22, Amsterdam 208.27 és fél—208.30, Berlin 123.37—123.36, Bécs 73.08—73.07 éss fél, Szófia 375 és, fél—375 és fél, Prága 15.40 —15.40, Varsó 58.35—58.35, Belgrád 912 és háromnegyed—912 és háromnegyed, Buka­rest 309—309. Felelős szerkesztő: BOROS LÁSZLÓ Dr. Kiadja: Libertás Irodalmi és Lapkiadóvállalat Rt. Felelős kiadó: SZEDŐ IMRE igazgató. HUNGÁRIA HIRLAPNYOMDA R.-T, BUDAPEST, V. VILMOS CSÁSZÁR­ ÚT 34. - FELELŐS: SCHMIDER GÉZA.

Next