Esti Kurir, 1929. július (7. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-02 / 146. szám

Kedd, 1929 július 2 Glosszák jól Nem hisszükA magyar ügyvédek szegedi kongresszu­sának két résztvevőjét — kik, hogy az eset annál szebb és jellemzőbb legyen: régi magyar nemesi családok ivadékai — éj­szaka az utcán Zsidó! z­sidót csatakiáltással egész váratlanul megtámadta három re­­volveres fiatalember. Az egyik inzultált ügy­véd erre energikus, férfias hangon rákiáltott a «tacskókra», hogy takarodjanak. Érthető módon­ fel sem tette, hogy akik egy orszá­gos ünnepség impozáns menetét ennyire éret­len és otromba módon zavarják meg, azok egyebekek is lehetnek, mint tacskók, meg­­hőbörödött, tanulatlan suhancok. De másnap a rendőrség kiderítette a lesújtóan szomorú tényállást, hogy nem: az egyik támadó egy 30 éves magántisztviselő, társai pedig fog­­technikusok. Felnőtt, önálló foglalkozású egyének. — Azt hiszitek, hogy Szegeden már meg­szűnt az ébredés? — kiáltották a „fajvédő"­­háború ez alkalmi vitézét, miközben a nyu­godtan sétáló úriembereket megtámadták. Szívesen felelünk kérdésükre: nem hisszük. Aráig akadnak meglett emberek, akik hősi­­virtusukat ilyen módon vélik dokumentálni, addig kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy az «ébredés» helyenként még tart. Ha a bátor utcai támadók ezzel a tettükkel az ébredő mozgalomnak­ akarnak dicsőséget sze­rezni, eszünk ágában sincs ezt a dicsőséget a mozgalomtól elvitatni. Nem hisszük viszont azt sem, hogy Szeged nagyon büszke lenne ezekre a fiaira— s igenis hisszük és remél­jük, hogy erélyesen fog elbánni azokkal, akik a nevében ilyen kéretlen hőstettel hívták­ fel magukra az ország figyelmét. * A magyar ember jellemeA magyar ember jelleme — mondja Sztranyavszky államtitkár — nem kí­vánkozik a titkossághoz, így mondja ezt az államtitkár úr, ilyen szép magyarosan: nem kívánkozik hozzá. Miért nem? — kérdi az avatatlan. Mert „nyíltan meg is meri mondani, amit akar“. Hát az angol embert olyan meg­félemlített, gyáva jószágnak ismeri az állam­titkár úr, aki nem meri? S lám, ő mégis „kí­vánkozik h­ozzá“. Nem szólva a magyar kép­viselő urakról, kik titkosan megválasztanak házelnököt. Mert — a Sztranyavszky-féle ma­gyarázatból legalább ez következnék . — nem merik­ megmondani, mit akarnak. Végül pedig, ha a magyar ember így ii, úgy is szíve szerint szavaz, miért félnek az urak mégis a titkosság­tól? Hiszen akkor pláne .. módot kellene adni neki arra, hogy a külső pressziónak állítóla­gosan hamis látszata nélkül szavazzon bizal­mat Sztranyavszky urnaik! „A magyar ember megszokta ezer év küz­delmei folyamán, hogy amikor az­ ellenfél vértben és vasban állott vele szemben, ő vért nélkül, csak vassal a kezében állott eléje."''Ezt is Sztranyavszky úr mondja. S erre hivatkozva kívánja a magyar nemzettől, hogy mondjon le a vértezetről, mellyel a választójog titkossága az emberi lelkiismeretet a hatalmi önkény el­len megvédi. Hát ezt már mégsem, államtitkár úr. Az, hogy eddig, ezer éven át kiszolgálta­tottak s rászedettek voltunk, nem lesz ok arra, hogy ezentúl még pucérabbul szolgáltassuk ki és szedessük rá magunkat, egy darab vassal a kezünkben. A magyar nemzet megtanulta, hogy igenis „vertben" álljon­­ki azok ellen, kik esetleg életére törnek, s megtanulta azt is, hogy ne nézze ölbe tett vagy egy darab vasra tett kézzel, ha bárki is az ő nevében az ő meg­kérdezése nélkül — az ő őszinte, szabad, igenis titkos véleményének megtudakolása nélkül akar a sorsáról dönteni. _ Házasság. Szegfi Panni és Horovitz Lajos, Miskolc, házasságot kötöttek. (Minden külön ér­tesítés Helyett). , Mielőtt nyaralni megy, nézze meg ,,Sajgó“ "(Kristóf-tér 2) kirakatait, ahol szenzációs fürdő­ruhákat láthat. S. oldal FORMÁLIS LAKÁSHÁBORÚ NIZZA LEGELEGÁNSABB UTCÁJÁBAN Nizzában gáztámadással és barrikáddal nyolc nap óta áll ellent a kilakoltatásnak Rambaud generális, az ismert veterán tábornok A tábornok nem hajlandó lakbért fizetni, mert a haza szolgálatában töltötte el egész életét és nem spekulált a frankra . Az eltorlaszolt ajtó előtt fölszakította a gázcsöveket is, hogy a kiömlő gáz miatt ne lehessen a lakást megostromolni Párizs, július 1. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A francia közvéleményt különös és elkesere­dett lakásháborúság tartja izgalomban. Né­hány hónappal ezelőtt­­— mint ismeretes — a kormány új lakástörvényt adott ki, amely felemelte a lakbéreket. Ez az intézkedés an­nál is inkább kínos megütközést keltett, mert Franciaországban még mindig nagy lakás­nyomor van és úgy Párizsban, mint a vidé­ken szinte lehetetlen magas lelépési díjak nél­kül lakáshoz jutni. A legújabb lakástáborúság Nizzában, a hí­res fürdőhelyen játszódik le és a főszereplője a 78 éves Rambaud generális, a becsületrend parancsoka, aki már egy hete elbarrikádozta Nizza egyik leg­elegánsabb utcáján, az Alsase Squaren levő lakását, amelyből a törvényszék ki­lakoltatta. Rambaud generális egyike a legismertebb francia veterán tábornokoknak. Már húsz­éves korában katona volt és végigküzdötte az 1870—­71. évi francia-német háborút és még a háború előtt mint magasrangú katonatiszt vonult nyugdíjba. A háború kitörésekor sa­ját kérésére reaktiválták és éveken át nagy szerepet játszott a francia hadvezetésben. A 78 éves tábornok a háború után ismét nyug­­díjaztatta magát és ekkor Nizzába költözött, ahol egyik tisztelője 1800 frank évi bérért adott neki házában lakást. 1926-ig fizette a tábornok ezt az alacsony bérösszeget, amikor a háztulajdonos a lakbért 3600 frankra emelte fel. A generális azonban a lakbéremelésről nem vett tudnlást és tovább is az 1800 frank évi bért fizette, míg most az új lakástörvény életbeléptetése után a törvényszék helyt adott a háztulaj­donos keresetének és 3600 frankban állapí­totta meg a lakás évi bérét. A tárgyalás izgalmas jelenetek között folyt le. A generális elkeseredetten tiltakozott a lakbér felemelése ellen és azt hangoztatta, hogy már csak­­, azért sem hajlandó fizetni 3600 frankot a lakásért, mert ő a haza szolgálatában töltötte el egész életét és vagyona nagy­­részét elvesztette a frank árzuhanása alkalmával. — Én jó francia voltam — mondotta a tár­gyaláson — és ahelyett, hogy a frank rovására spekuláltam volna a tőzsdén és így hozzájárul­tam volna a frank romlásához, meg sem kiségí­teltem, hogy átmentsem vagyonomat, így tör­tént, hogy vagyonom tetemesen leapadt és most csak tábornoki nyugdíjamból vagyok kénytelen élni. Ezért tehát igazságtalannak tartom a lak­bér felemelését és ez ellen minden erőmmel küzdeni fogok. A bíróság azonban felemelte a házbért, mire a tábornok még a tárgyaláson kijelentette, hogy most már nemcsak hogy a felemelt ház­bért nem fizeti meg, de az eddigi 1800 frank évi bért sem fogja fizetni és ingyen fog lakni a lakásban. A tábornok nyolc nap óta védelmezi lakását A háztulajdonos erre a törvényszék ítélete alapján hatósági segítséget kért, hogy Ram­baud generálist kilakoltathassa lakásából. Egy héttel ezelőtt a rendőrség felszólította Rambaud generálist, hogy azonnal költözzék ki a lakás­ból, mire a generális a hatósági felszólításra azzal válaszolt, hogy kiutasította lakásából a­ rendőrtisztviselőt, majd pedig formálisan el­barrikádozta lakását, hogy oda senki se ha­tolhasson be: az ajtók elé szekrényeket tolt, az abla­kokat bedeszkázta és olyan körültekintő stratégiával járt el, hogy a lakás lépcső­házi bejárója előtt lévő gázcsöveket is felszakította, hogy a kiáramló gáz megakadályozza a ható­sági közegeket a lakás ostromától. Rambaud generális nyolc napja védelmezi lakását, amelyben előkészítette fegyvereit is, hogy — mint a hatóságokkal közölte — fegyveres erő­vel is megakadályozza kilakoltatását. Az elő­kelő fürdőhely forgalmas utcáján most külö­nös látványban gyönyörködnek a külföldi fürdővendégek. A közismert Rambaud gene­rális lakása körül állandóan rendőrkordot­ áll és a házat szigorú megfigyelés alatt tartják, hogy az első adandó alakalomkor behatolja­nak a lakásba és kiköltöztessék a tábornokot. A rendőrség a generális személyére való te­kintettel eddig más intézkedést nem tett, mert elejét akarja venni azoknak a kínos és esetleg mindkét félre kellemetlen következményekkel járó incidensnek, amelyek a lakás formális ostromát követhetik. Eddig arra számítottak, hogy Rambaud generális végül is feladja a harcot, mert élelmiszerei elfogynak, de most kiderült, hogy Rambaud generális huzamosabb ideig tartó ellenállásra rendezkedett be. Felesége, valamint szobalánya a nyolc napos ostrom alatt is minden reggel kora hajnalban egy hátsó ajtón kimentek a házból és a szom­szédos üzletekben bevásároltak. Ilyen körülmények között az elkeseredett lakásháborúságnak most már csak az vethet véget, ha a hadügyminisztérium figyelmezteti a törvénnyel szembeszálló harcias veterán tá­bornokot, hogy viselkedése nem méltó magas katonai rangjához és a becsületrend parancs­nokához. MEGKEZDTEM nyári i­dé­ny árusít­á­som­at SÓS ÚRI DIVAT VII. Erzsébet-körút 54 (Royal-i Halladéval szemben) [ Fuplin Ingek a le­mérték után .. .. P l®*" Fujama öltönyük P 20.­, Chiepe de Chine nyakkendők .. P S«" ^^^Z^Zl'7~ZZ~ZTTT-t - - .~--TI T~~ ~ — ] ... HA AUTÓ - ' * ' f Tk­ hHERCEDES-BiNZW Szeptemberben döntenek, hogy a Magán­­alkalmazottak Biztosító Intézete átveszi-e a Balatonfüredi Gyógyfürdő részvényeit Néhány nappal ezelőtt az a hír bukkant fel gazdasági és politikai körökben, hogy az állam rövid időn belül megvásárolja a Balatonfüredi Gyógy­fürdő Rt. részvényeit. Arról is beszéltek, hogy állítólag már minisz­tertanácson is tárgyalták a kérdést. Az elter­jedt különböző híresztelésekkel kapcsolatban az Esti Kurír munkatársa illetékes helyen ma délelőtt a következő felvilágosítást kapta: " Megfelel a valóságnak, hogy a balaton­füredi fürdőbérlő igazgatóság ajánlatot tett a népjóléti minisztériumnak a fürdőbérlet meg­vételére, azzal a prepozícióval, hogy a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete részére 1.600.000 pengőért ajánlja fel a­ Balatonfüredi Rt. összes részvényeit. Az ajánlat megtétele után a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének, munkavállalóinak ér­dekképviselete beadvánnyal fordult a népjó­léti miniszterhez és kérte, hogy megfelelően tárgyalja le a fürdőbérlő igazgatóság aján­latát. A beadványban azzal indokolták a kérelmet, hogy a fürdőbérlő részvénytársaság tulajdo­nában lévő balatonfüredi Stefánia-szálló tulaj­­donbavétele esetén a Magánalakalmazottak Biztosító Intézete körülbelül 10 év alatt le­amortizálhatná a vételárat, miután a biztosító­intézet beteg tagjait ma tíz pengős napi ápo­lási díj mellett utalja be ugyanebbe a szállo­dába. A népjóléti minisztérium a fürdőbér­lő igazgatóság ajánlatát és a Magánalkalma­­zottak Biztosító Intézetének kérelmét nem vette tárgyalás alá, miután a Magán­­alkalmazottak Biztosító Intézetének ön­­kormányzata ez év szeptemberében össze­ül, tehát ez bírálhatja majd el annak­idején, hogy kíván-e vagy sem a kérdés­sel foglalkozni. Arra a kérdésünkre, hogy a Magánalkal­­mazottak Biztosító Intézetének önkormány­zata miért csak szeptemberben fog összeülni, azt a választ kaptuk, hogy ez kifejezetten a magánalkalmazottak kérésére történik. A magántisztviselői munkavállaló érdekeltsé­gek ugyanis, a Pénzintézeti Tisztviselők Or­szágos Egyesülete, a Keresztény Tisztviselők Országos Egyesülete, valamint a kereskedelmi alkalmazottak beadványban kérték a belügy­minisztert, hogy az önkormányzati választást csak szeptemberre írják ki. Kérelmüket azzal indokolták, hogy a nyár folyamán a magán­tisztviselők többsége szabadságon van, tehát az autonómia addig nem ülhet ös­sze. — Művészi menyasszonyi felvételek Rozgonyi­­nál jutányosan készülnek. Calvin-tér 5, üllői­ út 34. — Menczer gallértisztítás vezet. Saját üzem. Telefon. Külön vidéki osztály.­­ Külföldön sem vásárolhat szebbet olcsóbban, mint a már évtizedek óta megbízhatóságáról köz­ismert Kozma Lajos cégnél. Károly­ körút 3. (a sarkon). Kalap, ing, nyakkendő, pizsama, strand­kabát.­­ Mindenki pénzhez jut, ha felesleges férfi­ruháit, bútorait, szőnyegeit stb. Rothenbergnek eladja (VI., Paulay Ede­ utca (Szerecsen-u.) 46. Telefon: L. 985—27. Hívásra jövök.) Ugyanott fenti dolgok olcsón beszerezhetők, úgyszintén frakk, és szmokingkölcsönzés és eladás.­­ Legjobb a világon a piros címkés angol Linocord-gallér, melyet minden forma és nagy­ságban kizárólagos joggal Gál, Károly-körút 3. hoz forgalomba. Ára darabonkint P 1.40, 3 drb vételnél P 4.0, 6 drb vételnél Ízléses kivitelű gal­­lérdoboz díjtalan. Egyenkinti vásárlásnál is utal­vány díjtalan tisztításra.­­ Székrekedés, bélrenyheség sok bajnak oko­zója. Este két szem Artin­dragéc reggelre könnyű normális, bő ürülést idéz elő. spSSttr ^oup//* ÚJDONSÁGOK JhVfrr 4 ~ 14 * | „Joppe66 sport-, strand-, irodakabátok ......... 18 | SEBÜK GYULA 48

Next