Esti Kurir, 1930. június (8. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-01 / 123. szám
Vasárnap, 1930 júttius 1 ISKKüRIR 5. oldal HOGYAN VESZTETTÜK EL A BÉKET? Noha Torpitz és Bachmann lemondással fenyegetőiknek, Vilmos császár a Lusitania-afiér után egyelőre betiltja a kereskedelmi és személyszállító gőzösök megtorpedózását A németek válasza Amerika első Lusitania-jegyzékére — Újabb norvég, dán, svéd és amerikai hajók esnek a tengeralattjáróharc áldozatául.A német császár elhatározza magát a búvárhajóharc korlátozására Copyrifigt by Esti Kurír 16. írja: Csergő Hugó két teljes hétig tartott el, míg a németek első válaszjegyzéke a Lusitania elsüllyesztése miatt fenyegetően tiltakozó amerikai kormányhoz elment. 1915 május 28-án küldte el a berlini kabinet ezt a válaszjegyzékét, amelyben Németország a maga részéről is amaz élénk óhajának ad kifejezést, hogy nyílt és barátságos felvilágosítással hozzájáruljon az esetleges félreértések tisztázásához. A Cushing és Gulflight amerikai gőzösök elsüllyesztésének vádjára azt hangoztatja a jegyzék, hogy „a német kormánytól távol áll minden olyan szándék, mintha haditerületen talált semleges hajókat, amelyek ellenséges magatartást nem tanúsítanak, búvárhajóval, vagy repülőivel megtámadni akarna. Ha az utóbbi hónapokban tévedésből ilyen esetek történtek, ezek csak egészen egyedülálló, kivételes esetek, amelyek a brit kormánynak a semleges lobogóval való visszaéléseivel függenek össze és a hajók kapitányának hibás, vagy gyanús magatartásával magyarázandók. A német jegyzék ezután a Lusitania elsülylyesztése ügyében így védekezik: „Ami a Lusitania brit személyszállító gőzös elsüllyesztésével elpusztult embereket illeti, a német kormány a semleges kormányok előtt már kifejezést adott élénk sajnálkozásának afölött, hogy államaik alattvalói ez alkalommal életüket vesztették. A császári kormány azonban nem zárkózhatik el amaz impreszsziója előtt, hogy az Egyesült Államok kormányának figyelmét bizonyos fontos tények elkerülték, amelyek a Lusitania elsüllyesztésével közvetlen kapcsolatban vannak . . . Az Egyesült Államok kormánya abból indul ki, hogy a Lusitania közönséges, felfegyverzetten kereskedelmi hajónak tekintendő. A császári kormány ezzel szemben utal arra, hogy a Lusitania a legnagyobb, leggyorsabb és kormánypénzen segédcirkálóul épített angol kereskedelmi hajók egyike volt és mint ilyen az angol tengernagyi hivatal által kiadott Navi-List-ben kifejezetten fel van sorolva. A császári kormány hivatalos közegeinek és semleges utasoknak megbízható adatai alapján tudomással bír arról, hogy úgyszólván valamennyi értékesebb angol kereskedelmi hajó hosszabb idő óta ágyukkal, munícióval és egyéb fegyverekkel van felszerelve és oly egyének vannak ott beosztva, akik az ágyuk kezelésére különösen be vannak gyakorolva. Az ideérkezett jelentések szerint a Lusitania is Newyorkból való kifutása alkalmából ágyúkat vitt magával, amelyek a fedélközben elrejtve voltak elhelyezve. A császári kormány felhívja ezenkívül az amerikai kormány különös figyelmét arra, hogy a brit flottaparancsnokság a maga kereskedelmi hajói számára ez év február elején titkos utasításokat adott, hogy semleges lobogó alatt ne csak védelmet keressenek, hanem hogy ilyen módon támadóan lépjenek fel a német búvárhajók ellen. A brit kormány külön ösztönzésül a búvárhajók megsemmisítésére magas jutalmakat tűzött ki a kereskedelmihajók számára és ilyen jutalmakat ki is fizetett már. Tekintettel e megbízhatóan tudomására jutott tényekre, nincs abban a helyzetben a német kormány, hogy angol kereskedelmi hajókat a haditerületnek nyilvánított tengervidéken „védtelen területnek** tekintsen. Végül kénytelen a császári kormány különösen arra utalni, hogy a Lusitania, mint már előzetesen, ezúttal is canadai csapatokat és hadianyagot szállított, amely hadianyag vitéz német katonák elpusztítására volt szánva, akik áldozatkészséggel és odaadással állanak hazájuk szolgálatában. A német kormány minden ilyen esetben sajnálkozásának adott kifejezést a szerencsétlen véletlen miatt és kártérítést ígért. Hasonló szempontok szerint fogja kezelni a Cushing és Gulflight amerikai gőzösök esetét is, amelyeknek ügyében a vizsgálat folyamatban van“. „A Fallada nevű angol gőzös elsüllyesztésénél — mondja a német jegyzék — a német búvárhajó parancsnoka teljes alkalmat óhajtott nyújtani az utasoknak és legénységének arra, hogy megmentsék magukat, csak amikor a hajó kapitánya nem tett eleget a parancsnak, hogy álljon meg, hanem menekülésnek indult és rakétajelekkel segítséget kért, csak akkor szólította fel a német parancsnok a legénységet és utasokat jelekkel és tölcsérrel, hogy a hajót tíz percen belül hagyják el. Tényleg azonban huszonhárom percnyi időt engedett nekik és torpedóját csak akkor lőtte a hajóba, amikor gyanús hajók siettek a Fallada segítségére.“ A német kormány úgy véli, hogy jogos önvédelemben jár el, amikor a rendelkezésére álló hadieszközökkel a katonáinak életére törő és az ellenség használatára szánt muníciót megsemmisíteni törekszik. Az angol hajóstársaság tudatában kellett,, hogy legyen ama veszedelmeknek, amelyeknek ilyen körülmények között az utasok a Lusitánián ki voltak téve. Ha ennek ellenére felvette az utasokat hajójára, akkor teljes megfontoltsággal amerikai polgároknak életét próbálta felhasználni muníciószállítmányainak védelmére és nyíltan szembehelyezkedett az amerikai törvény határozott rendelkezéseivel, amelyek kifejezetten megtiltják és büntetéssel , fenyegetik utasoknak szállítását oly hajókon, amelyek robbanóanyagot visznek. Bűnös módon ő idézte elő ily módon számos utasnak halálát. Az illető búvárhajó parancsnokának határozott jelentése alapján, amelyet egyéb jelentések is megerősítenek, nem szenvedhet kétséget, hogy a Lusitánia gyors elsüllyedését az okozta, hogy a torpedólövés következtében felrobbant a muníció-rakomány, egyébként a Lusitánia utasait emberi számítás szerint még meg lehetett volna menteni. A császári kormány e felsorolt tényeket oly fontosaknak tartja, hogy ezeket az amerikai kormány gondos vizsgálatába ajánlja.“ Így szólt a németek első válaszjegyzéke a Lusitania elsüllyesztése ügyében. A német nagyfőhadiszállásra beosztott Matin korvettkapitány a jegyzékkel kapcsolatban 1915 május 3-tól feljegyzi a következőket: — Herwarth von Bittenfeld alezredes a következőket mondotta ma el nekem: Az amerikai katonai attasé ma nála volt és nyilatkozott a Lusitania elsülyesztéséről. Az attasé értesülvén a német válaszjegyzékről, ama véleményének adott kifejezést, hogy ez kedvező hatást fog kelteni Amerikában, de mindenesetre nagyobb hatást keltett volna, ha az amerikaiak szcijasze szerint szövegezték volna meg. Az amerikai ember elsősorban a számok embere. Szép szavak nem hatnak rá annyira, mint a józan számok. Ehhez képest a jegyzéket így kellett volna megfogalmazni: „A Lusitania 150.000 gránátot szállított Angliába. 150.000 gránáttal az eddigi tapasztalatok szerint az ellenség 150.000 emberünket pusztíthatja el. Ezzel szemben nem játszik szerepet ezer utas életének elvesztése, akik önként és figyelmeztetés ellenére tették ki magukat veszélynek.“ Még jóformán el sem ment ez a német válaszjegyzék Amerikába, amikor semleges hajók újabb sorozatos elsüllyesztése az eddigieknél is élesebbre fokozta az Amerikával való konfliktus fenyegető veszedelmét. tengernagyot, a tengernagyi vezérkar főnökét és Tirpitz tengerészeti államtitkárt is. Falkenhayn vezérkari főnök Bethmann- Hollweg birodalmi kancellár álláspontja mellett szólalt fel és kifejtette, hogy a buvárhajóharcot oly módon kell folytatni, hogy politikai konfliktusok ne keletkezzenek a nyomán. Bachmann tengernagy és Tirpitz ezzel szemben kijelentették, hogy a búvárhajóharc tekintetében ilyen biztosítékokat nem lehet szolgáltatni, döntse el tehát őfelsége, vájjon egyáltalán folytattassék-e a búvárhajóharc, vagy sem. Vilmos császár, aki szintén részt vett ezen a tanácskozáson, ugyancsak a vagy-vagy álláspontjára helyezkedett és kijelentette, hogy ha a buvárhajóharcot abba kell hagyni, ez esetben a birodalmi kancellárnak kell ezért a teljes felelősséget magára vállalnia. Két napig tartottak ezek a tanácskozások, de végezetül 1915 június 1-én Vilmos császár mégis parancsot adott ki, amely szerint a buvárhajóharc során további intézkedésig semleges hajókat kímélni kell, mert semleges hajóknak újabb megtámadása politikai bonyodalmakat vonhat maga után, amelyeket a mostani körülmények között feltétlenül el kell kerülni. Őfelsége tehát a buvárhajók parancsnokainak kötelességévé teszi, hogy ne támadjanak oly hajóra, amelyre nézve alapos meggyőződést nem szereztek, hogy az illető hajó ellenséges hajó. Kétség esetén inkább futni kell hagyni az ellenséges kereskedelmi hajót is, semhogy semleges hajót elsüllyesszenek. Másnap, 1915 június 2-án e császári rendelkezésen túl Bethmann-Hollweg azzal a követeléssel állott elő, hogy az ellenséges nagy személyszállító gőzösöket is meg kell emelni. Bachmann és Tirpitz ezzel a követeléssel élesen szembeszállottak, de június 5-én Vilmos császár is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a birodalmi kancellárnak ezt a követelését, — legalább is addig, amíg a tárgyalások Amerikával függőben vannak, — nem szabad visszautamlani. Vilmos császár annak a várakozásának adott ezúttal kifejezést, hogy a német birodalom tengerészeti és politikai vezetőségi, igyekszik kölcsönös megértéssel együttműködni. A német kormány a Lusitaniára hárítja a felelősséget a hajó katasztrófájáért Semleges hajók újabb sorozatos elsüllyesztése után Bethmann-Hollweg követelésére Vilmos császár megtiltja még az ellenséges hajók elsüllyesztését is, ha azok személyszállító hajók A semleges hajók újabb elsüllyesztésének ez a sorozata most már élesen sorompóba állította Bethmann-Hollweg német birodalmi kancellárt a német tengerészeti hadvezetőség ellen és két nappal a Lusitania-jegyzék elküldése után, 1915 május 30-án Bethmann-Hollweg erélyes jegyzékben kénytelen fordulni Treutler német követhez, aki Vilmos császár mellé volt, beosztva. Bethmann-Hollweg — Treutler útján — e jegyzékben a következőket jelenti a császár számára: * — „Újabban buvárhajóink a Minerva és Iris nevű norvég, valamint a Betty nevű dán hajót torpedózták meg. Úgy látszik ugyancsak a mi buvárhajóinknak esett áldozatul a Marikopa nevű norvég, a Martha és a Rozvale svéd, valamint a Nebraska nevű amerikai hajó. A feszültség, amely ez újabb esetek következtében mutatkozik, komoly aggodalmakra ad okot. Az Egyesült Államok már-már ama komoly elhatározás előtt állanak, hogy a diplomáciai viszonylatot megszakítsák velünk. Az amerikai nagykövet ma közölte velem Wilson elnöknek egy táviratát, amelyben a búvárhajóharc módjának sürgős megváltoztatását kéri, különben Németország és Amerika között a diplomáciai viszonylat nem maradhat meg. Az amerikai konzulátusok már utasítást kaptak, hogy a Németországban tartózkodó amerikai állampolgárok pontos címét megállapítsák. Ha Amerika ellenségeinkhez csatlakozik, példáját a semleges államok hamarosan követni fogják. Hollandiában is nagy nyugtalanság mutatkozik Belgium annektálásának felmerült tervével szemben. Felmerül a veszély, hogy Hollandia esetleg nem fog elzárkózni az elől, hogy ellenségeink holland területen keresztül nyomuljanak ellenünk. Nem hiszem, hogy ilyen támadást katonailag kibírnánk. Ezért ismételten a legkomolyabban kifejtettem aggályaimat tengerészeti vezérkarunk előtt, amint azonban a tények mutatják, eddig minden eremény nélkül. Legyen kegyes Excellenciád mindezt Falkenhayn tábornok vezérkari főnök úrral megbeszélni és vele szemben határozottan megállapítani, hogy a búvárhajóharcnak mostani formájában való folytatása esetén a semleges államok magatartásáért a felelősséget tovább nem vállalhatom. Bethmann-Hollweg.** A német birodalmi kancellárnak erre a jegyzékére nyomban a plessi német főhadiszállásra citálták Müller admirálist, a tengerészeti hivatal főnökét, valamint Bachmann V-jh) készült jól szabott (tfj/ fehérnemű 1 A hárombetűs / 1 GÁLfiá C T'a férfi fehérneműek mestere om MAC Károly-körút 3. ^ 40% árngedményesvisínyekre alkalmas maradékoHisS!ssiers! átáll kászült ingeknél