Esti Kurir, 1930. június (8. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

Vasárnap, 1930 júttius 1 ISK­KüRIR 5. oldal HOGYAN VESZTETTÜK EL A BÉKET? Noha Torpitz és Bachmann lemondással fenyegetőiknek, Vilmos császár a Lusitania-afiér után egyelőre betiltja a kereskedelmi és személyszállító gőzösök megtorpedózását A németek válasza Amerika első Lusitania-jegyzékére — Újabb norvég, dán, svéd és amerikai hajók esnek a tengeralattjáróharc áldozatául.A német császár elhatározza magát a búvárhajóharc korlátozására Copyrifigt by Esti Kurír 16. ír­ja: Csergő Hugó két teljes hétig tartott el, míg a németek első válaszjegyzéke a Lusitania elsüllyesztése miatt fenyegetően tiltakozó amerikai kor­mányhoz elment. 1915 május 28-án küldte el a berlini kabinet ezt a válaszjegyzékét, amelyben Németország a maga részéről is amaz élénk óhajának ad kifejezést, hogy nyílt és barátságos felvilágosítással hozzá­járuljon az esetleges félreértések tisztázásá­hoz. A Cushing és Gulflight amerikai gő­zösök elsüllyesztésének vádjára azt hangoz­tatja a jegyzék, hogy „a német kormánytól távol áll minden olyan szándék, mintha hadi­területen talált semleges hajókat, amelyek ellenséges magatartást nem tanúsítanak, bú­­várhajóval, vagy repülőivel megtámadni akarna. Ha az utóbbi hónapokban tévedésből ilyen esetek történtek, ezek csak egészen egyedülálló, kivételes esetek, amelyek a brit kormánynak a semleges lobogóval való visszaéléseivel függenek össze és a hajók kapitányának hibás, vagy gyanús magatartásával ma­­gyarázandók. A német jegyzék ezután a Lusitania elsüly­­lyesztése ügyében így védekezik:­­ „Ami a Lusitania brit személyszállító gőzös elsüllyesztésével elpusztult embereket illeti, a német kormány a semleges kormányok előtt már kifejezést adott élénk sajnálkozásának afölött, hogy államaik alattvalói ez alkalom­mal életüket vesztették. A császári kormány azonban nem zárkózhatik el amaz impresz­­sziója előtt, hogy az Egyesült­ Államok kor­mányának figyelmét bizonyos fontos tények elkerülték, amelyek a Lusitania elsüllyeszté­sével közvetlen kapcsolatban vannak . . . Az Egyesült­ Államok kormánya abból in­­­dul ki, hogy a Lusitania közönséges, felfegy­verzetten kereskedelmi hajónak tekintendő. A császári kormány ezzel szemben utal arra, hogy a Lusitania a legnagyobb, leggyorsabb és kormánypénzen segédcirkálóul épített angol kereskedelmi hajók egyike volt és mint ilyen az angol tengernagyi hivatal által kiadott Navi-List-ben kifejezetten fel van sorolva. A császári kormány hivatalos közegeinek és semleges utasoknak megbíz­ható adatai alapján tudomással bír arról, hogy úgyszólván valamennyi értékesebb angol kereskedelmi hajó hosszabb idő óta ágyukkal, munícióval és egyéb fegyverekkel van felszerelve és oly egyének vannak ott beosztva, akik az ágyuk kezelésére különösen be vannak gyakorolva. Az ideérkezett jelen­tések szerint a Lusitania is Newyorkból való kifutása alkalmából ágyúkat vitt magával, ame­lyek a fedélközben elrejtve voltak elhe­lyezve. A császári kormány felhívja ezenkívül az amerikai kormány különös figyelmét arra, hogy a brit flottaparancsnokság a maga keres­kedelmi hajói számára ez év február elején titkos utasításokat adott, hogy semleges lobo­gó alatt ne csak védelmet keressenek, hanem hogy ilyen módon támadóan lépjenek fel a német búvárhajók ellen. A brit kormány kü­lön ösztönzésül a búvárhajók megsemmisítésé­re magas jutalmakat tűzött ki a kereskedelmi­­hajók számára és ilyen jutalmakat ki is fizetett már. Tekintettel e megbízhatóan tudomására jutott tényekre, nincs abban a helyzetben a német kor­mány, hogy angol kereskedelmi hajókat a haditerületnek nyilvánított tengervidéken „védtelen területnek** tekintsen. Végül kénytelen a császári kormány különö­sen arra utalni, hogy a Lusitania, mint már előzetesen, ezúttal is canadai csapatokat és hadianyagot szál­lított, amely hadianyag vitéz német ka­tonák elpusztítására volt szánva, akik áldozatkészséggel és odaadással állanak hazájuk szolgálatában. A német kormány minden ilyen esetben sajnálkozásának adott kifejezést a szeren­csétlen véletlen miatt és kártérítést ígért. Ha­sonló szempontok szerint fogja kezelni a Cushing és Gulflight amerikai gőzösök ese­tét is, amelyeknek ügyében a vizsgálat fo­lyamatban van“.­­ „A Fallada nevű angol gőzös elsüllyeszté­sénél — mondja a német jegyzék — a né­met búvárhajó parancsnoka teljes alkalmat óhajtott nyújtani az utasoknak és legénysé­gének arra, hogy megmentsék magukat, csak amikor a hajó kapitánya nem tett eleget a parancsnak, hogy álljon meg, hanem menekülésnek indult és rakéta­jelekkel segítséget kért, csak akkor szó­lította fel a német parancsnok a legény­séget és utasokat jelekkel és tölcsérrel, hogy a hajót tíz percen belül hagyják el. Tényleg azonban huszonhárom percnyi időt engedett nekik és torpedóját csak akkor lőtte a hajóba, amikor gyanús hajók siettek a Fallada segítségére.“ A német kormány úgy véli, hogy jogos önvédelemben jár el, amikor a rendelke­zésére álló hadieszközökkel a katonáinak életére törő és az ellenség használatára szánt muníciót megsemmisíteni törekszik. Az angol hajóstársaság tudatában kellett,, hogy legyen ama veszedelmeknek, ame­lyeknek ilyen körülmények között az uta­sok a Lusitánián ki voltak téve. Ha en­nek ellenére felvette az utasokat hajójára, akkor teljes megfontoltsággal amerikai polgároknak életét próbálta felhasználni muníciószállítmányainak védelmére és nyíltan szembehelyezkedett az amerikai törvény határozott rendelkezéseivel, amelyek kifejezetten megtiltják és büntetéssel , fenye­getik utasoknak szállítását oly hajókon, ame­lyek robbanó­anyagot visznek. Bűnös módon ő idézte elő ily módon számos utasnak halálát. Az illető búvárhajó parancsnokának határo­zott jelentése alapján, amelyet egyéb jelenté­sek is megerősítenek, nem szenvedhet kétsé­get, hogy a Lusitánia gyors elsüllyedését az okozta, hogy a torpedólövés következtében fel­robbant a muníció-rakomány, egyébként a Lusitánia utasait emberi számítás szerint még meg lehetett volna menteni. A császári kormány e felsorolt tényeket oly fontosaknak tartja, hogy ezeket az amerikai kormány gondos vizsgálatába ajánlja.“ Így szólt a németek első válaszjegyzéke a Lusitania elsüllyesztése ügyében. A német nagyfőhadiszállásra beosztott Matin korvettkapitány a jegyzékkel kapcsolatban 1915 május 3-tól feljegyzi a következőket: — Herwarth von Bittenfeld alezredes a kö­vetkezőket mondotta ma el nekem: Az ame­rikai katonai attasé ma nála volt és nyilatko­zott a Lusitania elsülyesztéséről. Az attasé ér­tesülvén a német válaszjegyzékről, ama véle­ményének adott kifejezést, hogy ez kedvező hatást fog kelteni Amerikában, de minden­esetre nagyobb hatást keltett volna, ha az amerikaiak szcijasze szerint szövegezték volna meg. Az amerikai ember elsősorban a számok embere. Szép szavak nem hatnak rá annyira, mint a józan számok. Ehhez képest a jegy­zéket így kellett volna megfogalmazni: „A Lusitania 150.000 gránátot szállított Angliába. 150.000 gránáttal az eddigi ta­pasztalatok szerint az ellenség 150.000 emberünket pusztíthatja el. Ezzel szem­ben nem játszik szerepet ezer utas életé­nek elvesztése, akik önként és figyelmez­tetés ellenére tették ki magukat veszély­­nek.“ Még jóformán el sem ment ez a német vá­laszjegyzék Amerikába, amikor semleges ha­jók újabb sorozatos elsüllyesztése az eddigiek­nél is élesebbre fokozta az Amerikával való konfliktus fenyegető veszedelmét. tengernagyot, a tengernagyi vezérkar főnö­két és Tirpitz tengerészeti államtitkárt is. Falkenhayn vezérkari főnök Bethmann- Hollweg birodalmi kancellár álláspontja mel­lett szólalt fel és kifejtette, hog­y a buvár­­hajóharcot oly módon kell folytatni, hogy politikai konfliktusok ne keletkezzenek a nyomán. Bachmann tengernagy és Tirpitz ezzel szemben kijelentették, hogy a búvárhajóharc tekintetében ilyen biztosítékokat nem lehet szolgáltatni, döntse el tehát őfelsége, vájjon egyáltalán folytattassék-e a búvárhajóharc, vagy sem. Vilmos császár, aki szintén részt vett ezen a tanácskozáson, ugyancsak a vagy-vagy álláspontjára helyezkedett és kijelentette, hogy ha a buvárhajóharcot abba kell hagyni, ez esetben a birodalmi kancellár­nak kell ezért a teljes felelősséget ma­gára vállalnia. Két napig tartottak ezek a tanácskozások, de végezetül 1915 június 1-én Vilmos császár mégis parancsot adott ki, amely szerint a buvár­hajóharc során további intézkedésig sem­leges hajókat kímélni kell, mert semleges hajóknak újabb megtámadása politikai bonyodalmakat vonhat maga után, amelyeket a mostani körülmények között fel­tétlenül el kell kerülni. Őfelsége tehát a buvár­hajók parancsnokainak kötelességévé teszi, hogy ne támadjanak oly hajóra, amelyre nézve alapos meggyőződést nem szereztek, hogy az illető hajó ellenséges hajó. Kétség esetén inkább futni kell hagyni az ellenséges kereskedelmi hajót is, semhogy semleges ha­jót elsüllyesszenek. Másnap, 1915 június 2-án e császári ren­delkezésen túl Bethmann-Hollweg azzal a kö­veteléssel állott elő, hogy az ellenséges nagy személyszállító gőzö­söket is meg kell emelni. Bachmann és Tirpitz ezzel a követeléssel éle­sen szembeszállottak, de június 5-én Vilmos császár is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a birodalmi kancellárnak ezt a követe­lését, — legalább is addig, amíg a tárgyalá­sok Amerikával függőben vannak, — nem szabad visszautamlani. Vilmos császár annak a várakozásának adott ezúttal kifejezést, hogy a német birodalom tengerészeti és poli­tikai vezetőségi, igyekszik kölcsönös megértés­sel együtt­működni. A német kormány a Lusitaniára hárítja a felelősséget a hajó katasztrófájáért Semleges hajók újabb sorozatos elsüllyesztése után Bethmann-Hollweg követelésére Vilmos császár megtiltja még az ellenséges hajók elsüllyesztését is, ha azok személyszállító hajók A semleges hajók újabb elsüllyesztésének ez a sorozata most már élesen sorompóba ál­lította Bethmann-Hollweg német birodalmi kancellárt a német tengerészeti h­advezetőség ellen és két nappal a Lusitania-jegyzék elkül­dése után, 1915 május 30-án Bethmann-Hollweg erélyes jegyzékben kénytelen fordulni Treutler német követ­hez, aki Vilmos császár mellé volt, be­osztva. Bethmann-Hollweg — Treutler útján — e jegyzékben a következőket jelenti a császár számára: * — „Újabban buvárhajóink a Minerva és Iris nevű norvég, valamint a Betty nevű dán hajót torpedózták meg. Úgy látszik ugyancsak a mi buvárhajóinknak esett áldozatul a Mari­­kopa nevű norvég, a Martha és a Rozvale svéd, valamint a Nebraska nevű amerikai hajó. A feszültség, amely ez újabb esetek kö­vetkeztében mutatkozik, komoly aggodal­makra ad okot. Az Egyesült Államok már-már ama ko­moly elhatározás előtt állanak, hogy a diplomáciai viszonylatot megszakítsák velünk. Az amerikai nagykövet ma közölte velem Wilson elnöknek egy táviratát, amelyben a búvárhajóharc módjának sürgős megváltozta­tását kéri, különben Németország és Amerika között a diplomáciai viszonylat nem marad­hat meg. Az amerikai konzulátusok már utasítást kaptak, hogy a Németországban tartóz­kodó amerikai állampolgárok pontos cí­mét megállapítsák. Ha Amerika ellenségeinkhez csatlakozik, pél­dáját a semleges államok hamarosan követni fogják. Hollandiában is nagy nyugtalanság mutatkozik Belgium annektálásának felme­rült tervével szemben. Felmerül a veszély, hogy Hollandia esetleg nem fog elzárkózni az elől, hogy ellenségeink holland területen ke­resztül nyomuljanak ellenünk. Nem hiszem, hogy ilyen támadást kato­nailag kibírnánk. Ezért ismételten a legkomolyabban kifejtet­tem aggályaimat tengerészeti vezérkarunk előtt, amint azonban a tények mutatják, eddig minden eremény nélkül. Legyen ke­gyes Excellenciád mindezt Falkenhayn tá­bornok vezérkari főnök úrral megbeszélni és vele szemben határozottan megállapítani, hogy a búvárhajóharcnak mostani formájában való folytatása esetén a semleges álla­mok magatartásáért a felelősséget tovább nem vállalhatom. Bethmann-Hollweg.** A német birodalmi kancellárnak erre a jegy­zékére nyomban a plessi német főhadiszál­lásra citálták Müller admirálist, a tengeré­szeti hivatal főnökét, valamint Bachmann V-jh) készült jól szabott (tfj/ fehérnemű 1 A hárombetűs / 1 GÁLfiá C T'a férfi fehérneműek mestere o­m MAC Károly-körút 3. ^ 40% árngedmén­y­esvis­ínyekre alkalmas maradékoHisS!­ssiers! átáll kászü­lt ingeknél

Next