Esti Kurir, 1930. július (8. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-01 / 146. szám
4. oM ISzTKum: Kedd, 1930 jalus 1 HOLNAP KEZDŐDIK A BÓLETTAJAVASLAT PARLAMENTI VITÁJA A balettajavaslat hazárdjáték az ország érdekeivel s eljön az idő, mikor számon kérjük a kormánytól ezt a könnyelmű lépést—mondja Sándor Pál Eddig az ellenzék részéről a következők iratkoztak fel a javaslat ellen: Gaal Gaszton, Sándor Pál, Hegymegi Kiss Pál, Györki Imre, Kéthly Anna, Malasics Géza — Felmerült a 12—16 órás ülések bevezetése — A bolettajavaslattal a kereskedelmi malmok is válságba kerülhetnek Holnap délelőtt teljes erővel megindul a képviselőház balettacsatája, amelyben az ellenzékinek csaknem valamennyi tagja fel fog vonulni, hogy energikusan óvást emeljen a kormánynak súlyos gazdasági következményekkel fenyegető gabonajavaslata ellen. Az általános vitát szavazás fogja bevezetni, amennyiben a szombaton beterjesztett kormánypárti javaslat alapján a kormánytámogató többség kimondja a nyolcórás ülések bevezetését. A kormány fontosnak tartja, hogy a kalettajavaslat minél előbb tető alá kerüljön és éppen ezért felmerült már a 12, sőt 16 órás ülések bevezetésének terve is, erről azonban egyelőre lemondottak, mert azt hiszik, hogy a vita nyolc órás ülések mellett sem fog négy-öt ülésnapnál többet igénybe venni. A nyolc órás ülések megszavazása után Marshall előadó felszólalására kerül a sor, aki közölte az Esti Kurír munkatársával, hogy körülbelül 35—40 percig fog beszélni. — Ami a gabonajavaslattal kapcsolatos rendeletet illeti, — mondotta Marschall előadó az Esti Kurír munkatársának, — ezeken már dolgoznak az illetékes minisztériumok, úgyhogy a gabonajavaslat életbeléptetésével egyidejűleg nyilvánosságra is kerülnek. A felsőházi vitát is számításba véve, erre legkésőbb két hét múlva kerül sor, jobb volna természetesen, ha még előbb, mert minden napi késés, véleményünk szerint, higanya a nagy melegtől felszáll, mindenki elveszíti munka- és életkedvét Ilyenkor megváltás egy csésze hideg Ovomaltine, amely tehet friss életkedvet, új erőt visz a szervezetbe; nemcsak üdít, de táplál, erősít és felfrissít Reggelire, uzsonnára nagy melegben hideg Ovomaltine-t használjon. .. ! \ A hideg Ovomaltine-t könnyen és is gyorsan készíthetjük el az erre a célra szolgáló különleges rázókészülékben: 1/ az Ovomix-ben, amelynek az az elöl nye is van, hogy a benne elkészített I Ovomaltine kellemesebb, zamatosabb Az Ovomix P 1.20-ért kapható mindenütt, ahol az Ovomaltine-t árusítják. Nagy melegben az Ovomaltine nemcsak a reggeli és Uzsonna tejhez, hanem napközben üdítő ital gyanánt — besütve — is nagyon jó, nagy károkat jelent a mezőgazdaságra. A parlamenti ellenzék ezzel szemben meg van győződve arról, hogy a holetta javaslat rendkívül káros következményekkel fog járni, nemcsak a mezőgazdaságra, hanem az egész gazdasági életre, és éppen ezért a legenergikusabb offenzívát indítja meg a javaslattal szemben. A képviselőház elnöki hivatalában már ma délelőtt jelentkeztek ellenzéki képviselők, hogy a javaslattal szemben föliratkozzanak. Az ellenzéki szónokok sorrendje eddig a következőképen alakult ki: 1. Kéthly Anna, 2. Hegymegi Kiss Pál, 3. Sándor Pál, 4. Gaal Gaszton, 5. Györki Imre, 6. Malasics Géza. A kormánypárt vezérszónoka Steuer György lesz és rajta kívül ma délig nem is akadt kormánypárti képviselő, aki a kalettajavaslat védelmére föliratkozott volna. Holnapra előreláthatóan megváltozik a helyzet, mivel a kormánypárt vezetősége külön-külön felszólítja majd az egységes párti képviselőket, hogy ha nem is meggyőződésből, de legalább párt- , és kormányérdekből vállalkozzanak a népszerűnek egyáltalán nem nevezhető javaslat védelmére, végrehajthatóbb volna. Megállapítja a bizottság azt is, hogya javaslatban foglalt intézkedések nem elegendők arra, hogy a mezőgazdaság súlyos nehézségein gyökeresen és hosszabb időre megfelelően segítsenek, be kell látni azonban azt is, hogy alapos és gyökeres orvoslást csak az intézkedéseknek egész sora, hosszú időn át tervszerűen folytatott gazdasági politika hozható. Az ellenzék a jelentésnek éppen erre a megállapítására támaszkodva, mutat majd reá arra az óriási felelősségre, amely ennek a hosszú időn át tervszínen folytatott gazdasági politikának elmulasztása, a gazdasági programtalanság és tehetetlenség következtében nehezedik a kormányra. Érdekes a jelentésnek az a része is, amelyben kíméletlenül pálcát tör az eredeti javaslatban foglalt őrlési jegyrendszer fölött, holott ezt a rendszert a kormány tagjai heteken keresztül késhegyig menő szívóssággal védelmezték. Most pedig csodálatosképen megállapítja a jelentés, hogy az őrlési jegyrendszer különösen sérelmes azért is, mivel ez „a mezőgazdasági, valamint az ipari népességnek éppen azt a rétegét sújtaná méltánytalanul, amely amúgy is a legnehezebb viszonyok között él; az ilyen intézkedés az ennek végrehajtásával járó kellemetlenségek következtében még újabb megterhelés nélkül is nagy elégedetlenségre adhatna okot és így az együttes bizottság még abban az esetben is mellőzendőnek véli ezt az intézkedést, ha netalán az említett népesség súlyosabb megterhelésével nem is járna; igaz, hogy ezáltal az alap bevételei csökkenni fognak, de a kormány meg fogja találni azokat az eszközöket, amelyekkel az így mutatkozó hiányt pótolni lehet. A jelentés nem terjeszkedik ki arra, hogy melyek lesznek ezek az eszközök, nem részletezi, hogy ezen eszközök alatt a tea, a kávé, a fűszerek vámjának felemelését, a dohánynevűek és a postabélyegek drágítását kell érteni és így nem mutat reá arra sem, hogy ezek az intézkedések — éppen úgy, mint az őrlési jegyrendszernek elejtett terve, — „a mezőgazdasági, valamint az ipari népességnek éppen azt a rétegét sújtják majd méltánytalanul, amely amúgy is a legnehezebb viszonyok között él". Sándor Pál: Az utolsó pillanatban is óvást emelek a balettajavaslat ellen Az Esti Kurír munkatársa beszélt ma délelőtt Sándor Pállal, az ellenzék egyik vezérszónokával, aki a következőket jelentette ki: " Tudom, hogy hatalommal állunk szemben, amely megingathatatlannak érzi magát, tudom, hogy a javaslat elejtését nem harcolhatjuk ki, mégis felszólalok, hogy az utolsó pillanatban is energikus óvást emeljek az óriási károkkal fenyegető halettajavaslat ellen. Becsületes meggyőződésem, hogy ez a javaslat, ha törvényerőre emelkedik, rengeteg kárt fog okozni az országnak, a mezőgazdaságnak pedig egyáltalán nem fog hasznára válni. Ez nem politikai kérdés, de azzá válik, amikor kénytelenek vagyunk energikus parlamenti küzdelmet indítani a javaslat ellen, amikor kénytelenek vagyunk rámutatni a kormány óriási felelősségére, amelyet e törvényjavaslat keresztül hajszólásával vállal. Eljön az idő, amikor számon fogjuk kérni a kormánytól ezt a könnyelmű lépését, mivel ez a javaslat nem más, mint hazárdjáték az ország érdekeivel, olyan hazárdjáték, amelyen nemcsak a kormány, hanem sajnos, az ország is veszíteni fog. Úgy látszik, idén körülbelül 25—26 millió méter mázsa lesz a termés, feltéve, hogy a nagy hőség nem fog nagyobb kárt okozni. Ennél is fontosabb azonban, hogy az idei búza sikértartalma össze sem hasonlítható a tavalyival, az idei búza sikértartalma sokkal jobb, végeredményben tehát sokkal többet ér, mint a tavalyi. Ha tehát így áll a dolog, annál kevésbé volna szükség a szabad forgalom megkötésére. Veszedelmet jelent az is, hogy amíg a helyzet ki nem alakul, addig természetesen senki sem vesz búzát. Nem gondolta meg a kormány azt sem, hogy javaslatának életbeléptetése következtében a kereskedelmi malmok is válságba kerülhetnek, ebben az esetben pedig sok-sok ember veszítené el a kenyerét. Ha ezt a veszedelmet felidézni nem könnyelműség, akkor igazán nem tudom, mit lehet és kell könnyelműségnek nevezni. A bizottság jelentése A képviselőház földművelésügyi, igazságügyi, közgazdasági és közlekedésügyi, valamint pénzügyi bizottságának balettajelentése ma került ki a nyomdából és ma délelőtt kézbesítették azt a képviselőház tagjainak. Érdekes a jelentés bevezetésének az a része, amely szerintaz együttes bizottság mindent alaposan megfontolva, arra az eredményre jutott, hogy igen nehéz olyan megoldási módot találni, amely a javaslatban foglalt rendszernél jobb, megfelelőbb és könnyebben Tőzsdetanácsos ülnökök lesznek a Tábla felülvizsgálati tanácsában A bizottsági módosítások között rendkívül érdekes az a rendelkezés amely a tőzsdei tagságnak minden további előfeltétel nélkül megadja azt a hatályt, hogy valakit a tőzsdei ügyletkötésre minden üzletágban feljogosítson. A tőzsdének saját autonóm hatáskörében kell gondoskodnia arról, hogy a tagok az ügyletek megkötése körül visszaéléseket ne kövessenek el. A bizottság kibővítette az üzletkötésre jogosultak sorát azzal is, hogy a negyvenharmadik szakasz első bekezdéséhez fűzött új ötödik pontban felvette azokat is, akik a javaslatban megjelölt terményekre, illetve termékekre köcsönöket nyújtanak. A negyvenhetedik szakaszhoz a bizottság hozzáfűzte, hogy a gazdasági élet szempontjából rendkívül kívánatos és nagy mértékben mozdítaná elő, ha a bíróság a konkrét ügyek eldöntése során megfontolás tárgyává tehetné a tőzsde gyakorlati szempontjait. Erre a legmegfelelőbb alkalom azzal nyílnék, ha a királyi tábla felülvizsgálati tanácsa a tőzsdetanács tagjai sorából vett ülnökökkel egészülne ki, viszont ettől a közvetlen érintkezéstől a tőzsdetanács ítélkezésére is előnyös hatást lehet várni. Éppen ezért a Királyi Tábla felülvizsgálati tanácsát a tőzsdetanács tagjai közül a kereskedelmi és igazságügy miniszterek által kijelölt húsz szakférfiú sorából a bírói tanács elnöke által esetenként meghívott két ülnökkel egészíti ki. Ezeknek díjazását és eljárási szabályait külön rendelettel szabályozzák. Csütörtökön választja meg a törvényhatósági tanács az üzemek igazgatósági tagjait A fővárosi törvényhatósági tanács csütörtökön délelőtt tartja legközelebbi ülését. Ennek az ülésnek a napirendjére fölvették a fővárosi üzemek igazgatósági helyeinek a betöltését is. Az új fővárosi törvény értelmében ugyanis a fővárosi üzemek mellé igazgatóságokat kell szervezni és ezekbe az igazgatóságokba a törvényhatósági tanács választja meg a pártok 66 képviselőjét. A fővárosnak 20 üzeme van, tehát a törvényhatósági tanács 120 tagsági helyet tölt be a csütörtöki ülésen. A kormánypárt és a kereszténypárt 2—2 helyet kap az igazgatóságokban és így az egész polgári ellenzéknek, valamint a szociáldemokrata pártnak csak 1—1 tagsági hely jut. Az új fővárosi törvény értelmében a törvényhatósági tanács jelenléti díjakat állapíthat meg az üzemi igazgatósági tagok részére. A törvényhatósági tanács a maga számára is jelenléti díjakat állapíthatott volna meg, a pártok vezetői körében azonban az a jobb belátás kerekedett felül, hogy a törvényhatósági tanács részére jelenléti díjakat nem fognak megállapítani. Ez az állásfoglalás egyelőre csak a jelenlegi ciklusra vonatkozik, amely az év végén jár le. Ebből az állásfoglalásból az következnék, hogy az üzemi igazgatósági tagok részére se állapítsanak meg jelenléti díjakat, az Esti Kurír munkatársának az értesülése szerint azonban befejezett ténynek tekinthető, hogy az üzemi igazgatságok tagjai jelenléti díjakat fognak kapni. A főváros 20 üzeme, amelyek csütörtökön új igazgatóságot kapnak, a következők: Nagyüzemek: Vízművek, Gázművek, Elektromos Művek. Középüzemek: Autóbuszüzem, Gellértfürdő, Ásványvíz-üzem, Temetkezési Intézet, Élelmiszerüzem, Lóhúsüzem, Hirdetővállalat, Kátrányozó-üzem. Kisüzemek: Városi Színház, Tüzelőszerraktár, Sikló, Széchényi-fürdő, Rudasfürdő, Műszerüzem, Gyógyszerüzem, Tattersal és Kenyérgyár. A nagyüzemeknél havi 800, a középüzemeknél havi 600, a kisüzemeknél havi 400 pengő jelenléti díjat akarnak megállapítani egy-egy igazgatósági tag részére. Bútoréletre kényelmes részletre Kisipari Termékek Bútorcsarnoka Dohány utca 66 JAVÍTTASSA szőnyegeit Turáninál Budapest, II. Fő u. 80. Telefon