Esti Kurir, 1930. augusztus (8. évfolyam, 173-197. szám)

1930-08-01 / 173. szám

Péntek, 1930 augusztus 1 csíkmiri. GLOSSZÁK­ IlépésA felső hatóságnak valami okból nem fe­lelt meg a polgárok jelöltje: nem hagyta jóvá a választást. Nem ritka, nem is rendkívüli eset ez nálunk s következményei is eléggé meg­szokottak. Ha a polgárság és a felettes hatóság ízlése nem találkozik a jelölt személyében, nem igen esik meg, hogy a polgárság választása kerekedhetnék felül. Vannak erre jól bevált módszerek — hogy csak egyet említsünk: a nyílt választás — vannak erre kitűnő teóriák — hogy megint csak egyet említsünk: a ma­gyar népnek szégyenszemre és méltatlanul vi­lággá kürtött éretlensége. Ebben az esetben azonban, amelynek itt né­hány sort szánunk, nem úgy fordultak a dol­gok, ahogyan már nálunk rendesen fordulni szoktak. Nem is volt itt szó országos ügyről, csak helyi jelentőségű eseményről, egy község lel­kész-választásáról. A község református polgárainak meg volt a maga jelöltje. Meg is választották annak rendje és módja szerint. S a beiktatáshoz nem kellett egyéb, mint a püspöki jóváhagyás. A püspök úr azonban nem hagyta jóvá a választást.. Miért, miért nem: hagyjuk felderi­­­tetlenü­l; belső ügye a felekezetnek, joga a püs­pöknek s mi sem áll távolabb tőlünk, mint hogy bele akarjunk avatkozni a hitfelekezet belső ügyeibe. Csak a végső eredmény elgondolkoztató. A község polgárai nem nyugodtak meg a döntés­ben. S mert másképpen nem tudtak, sehogysem tudtak a maguk akaratának megfelelő intézke­dést kapni: nagyrészt kiléptek a református egyházból és unitáriussá lettek. Tanulság? Nincs tanulság. Mert ha a politikában (ami­ről igenis akarunk beszélni) így szembe kerül a t 'várság választása a felsőbbségével: vájjon ! - mmn lépjen ki, hová lépjen be az «éretlen», magyar választó? * K­ enyérárF­eljebb meg a kenyér ára. Na és? Nem úgy van, hogy «na és?», mert a kenyér árának emelkedése nagy izgalmat okoz. Az egész közvélemény felháborodva fogadja a drágulás jeleit és megmozdul — természete­sen — a politikai világ is. Elsősorban az ellenzék. Egy ellenzéki képviselő levelet intéz a kormány fejéhez. A levél megjelenik az újságokban. A miniszter­­elnök válaszol a levélre. A válasz is meg­jelenik az újságokban. Ó, a miniszterelnök nem védi a drágulást, csak magyarázni pró­bálja. Vis majorral, elháríthatatlan okokkal, amelyeken ő, vagy a kormányzórendszer nem uralkodhat. Ám a közvéleményt s az ellenzéket nem elégíti ki a válasz. Az ellenzéki képviselő újabb levelet ir. S most várják a miniszter­­elnök újabb válaszát s nem is nagyon barát­ságosan várják. Mert még az is lehet, hogy igaza van, lehet hogy nem tudja megakadá­lyozni s a termés rossz volt. De a kenyér, a nép kenyerének ára nem bagatell dolog. De nem ám. Arra borzasztóan vigyázni kell. S még megeshet, hogy bár igazán nem tehet róla és ellene semmit, belebukik egy kor­mány, melynek csak pechje, hogy az ő ide­jében drágult. Félreértés ne essék: Franciaországról van szó. Ott kell a kormánynak a kenyérdrágulás miatt védekeznie, holott csak piaci és nor­mális drágulásról van szó és nem arról, hogy a kormány és többsége a törvénnyel drágít. Igen, Franciaországban. Ott így van ez. Rigoló R­igoló, szegény, a mutatványos bódék bohóca, jegyszedője, kikiáltója, öngyil­kos próbált lenni. Cukorspárgával felkötötte magát egy fára. A sétálók vették észre és vágták le. Már kékült a szerencsétlen s kis hijján elszállt belőle a lélek, melyet valami sok gyönyörűség nem kapcsolt a sokat szen­vedett testhez. De hogy levágták s magához térítették, tudomásul vette életét, nem tra­­gikusabban, mint ahogy halálát elhatározta. Estére megint kint volt a bódéknál s még interjút is adott. Ezt, hogy bár pénze sem nagyon volt (napi hat pengő már polgári nyugalmat jelentene neki), nem azért rugasz­kodott ki a ligeti életből. Hanem azért, mert az emberek nem jók. Ezen a nagyon nyava­lyássá fordult életen sem tudnak megférni, • szekálják* és ivexálják* egymást, ő nem bánná a kevés pénzt. Csak *szekatura» ne lenne. Jaj de igazat mondott Rigoló bohóc a li­geti vastag sminkkel arcán. Olyan igazat, hogy kész volt meghalni is érte. Olyan igazat, hogy ott, ahonnan egy ilyen megértő hullámnak el kellene indulni — soha nem fogják megérteni ezt a keserves, keserű igazságot. MSK Az ESTI KURÍR olvasótábora a magyar polgárság A KÜLTERJES VÁROSFEJLESZTÉSI POLITIKA KÁROS KÖVETKEZMÉNYEI Nyolcvan olyan utcája van Budapestnek, amelynek nincs burkolata, de a főváros költségvetéséből nem mi elég pénz útépítésre Csármann tanácsnok szerint a főváros egész évi költségvetése se volna elég az útépítési igények kielégítésére — Az évi ötmillió pengő alig elég az utak foltozására — A Ferenc- és József­város alacsony házikókkal teli utcái adják a főváros fejlődésének útját A főváros közönsége körében állandóan megismétlődnek azok a panaszok, amelyek hegyes utcák és úttestek járhatatlanságát teszik­­ szóvá. Most, hogy a városházán összeállítják a jövő évi költségvetést, ismét aktualitást nyer a fővárosi útépítési program végrehajtásának a lehetősége. Nem kétséges, hogy utaink jár­hatósága tekintetében hátrányban vagyunk a nyugati met­ropolisokkal szemben. A főváros útépítési osztálya hivatása magaslatán áll ugyan, hiányzanak azonban azok az anyagi eszközök, amelyek szükségesek volnának a cél eléréséhez. Éveken keresztül követeltük, hogy a főváros vezetősége másutt takarékoskodjék és ne az útépítési és útkarbantartási költsé­­■­veken. A küzdelem azonban hiábavalónak bi­zonyult: az útépítési ügyosztály kénytelen volt év­ről évre felére, sőt negyedére redukálni munkaprogrammját. Az új költségvetés összeállításával kapcsolato­­­­san beszélgetést folytattunk Csármann Ferenc tanácsnokkal, az útépítési és városrendezési ügyosztály vezetőjével és felvetettük mindazo­kat a kérdéseket, amelyek ma a főváros kö­zönségét ezekben a vonatkozásokban érdeklik. Mindenekelőtt az iránt érdeklődtünk, hogy mi az oka a felmerülő útépítési igények óriási számának és milyen lehetőségek kínálkoznak a jövő esztendőben az útépítési program vég­rehajtása, vagy a végrehajtásnak legalább is a megkezdése tekintetében. A külterjes városfejlesztés köz'?'­­kezményei Csármann Ferenc tanácsnok a következőket , mondotta az Esti Kurír munkatársának:­­ — A főváros súlyos költségvetési helyzeté­­­ben a minimumra kell redukálnunk igényein­­­­ket. Ha minden jelentkező és jogos útépítési igényt ki akarnánk elégíteni, akkor a főváros egész 200 millió pengős költség­­vetése sem volna elegendő a költségek fedezésére. Az a keret pedig, amelyet nekünk a felsőbb fó­rumok engedélyeznek, mindössze ötmillió pengőt tesz ki. Most bosszulja meg magát az a régi városren­dészeti elgondolás, amely a külterjes fejlődést propagálta. 40 évvel ezelőtt kezdődött meg Bu­dapest legkülönbözőbb perifériáin a parcellá­zási akció s néhány esztendő múlva egymástól távoleső helyeken, ahol még egy évvel azelőtt a békák kuruttyoltak, egyszerre házak emel­kedtek ki a földből. Nem egymással összefüggő telepek voltak ezek, hanem kis szigetecskék, amelyeknek lakói azután elkezdtek panasz­kodni a vízművek hiánya miatt. A Szent László-úton, a mai Erzsébet királyné-út kör­nyékén, a Telep-utcában, a Hajtsár-u­ton, az úgynevezett Zsivorában létesültek ezek a tele­pülések, amelyeknek rendkívül kevés össze­kötő kapcsuk volt a főváros belterülete felé. Hosszú szíjak alakjában haladt ez a település a főváros belterületéből kiindulva a perifériák felé. Ezeken a szigeteken kisebb tisztviselők, postai alkalmazottak, vasúti altisztek és rend­őrök építettek legnagyobb részben egyszoba­­konyhás lakásokat. Nincs vizük, nincs csatornájuk és nincs megfelelő úttestük. Ezek az új települők állandóan küldöttségeket menesztenek a városházára és folytonosan újabb meg újabb követelésekkel lépnek fel, — megengedem, — érthető okokból. Nem tehe­tek egyebet, megmagyarázom nekik, hogy a törvényes rendelkezések értelmében a csatornázási költségeket száz százal­kig nekik kell megfizetniük a kedvükre lefektetett vízvezeték után, akár fogyasztanak vizet, akár nem,­­ garantálniuk kell minden esztendőben a befektetett tőke 8 százalékát és ha utat építünk nekik, meg kell fizetniük a burkolási járulékot. Ilyen körülmé­nyek között ezek az új települők inkább le­mondanak arról, hogy nekik a közműveket ki­épít­sük.­­ Ez a külterjes városfejlesztési politika következménye. Nyolcvan utca útburkolat nélkül Ezzel szemben hivatkozom arra a tényre, hogy főként a Józsefvárosban és a Ferencvá­rosban egész sereg olyan utca van, amelyek­ben földszintes, düledező házak éktelenked­nek. Ezek a házak már árvíz idején is fenn­állottak. Elég a Bokréta-utcát, a Ferenc-ut­­cát, a Thaly Kálmán-utcát, a régi Gyep-utcát felemlíteni. Ezeket az utcákat egyik oldalról az Üllői­ út, másik oldalról a Mester-utca ha­tárolja, amelyek már világvárosi utcák. A fejlődés útját ezek a régi, alacsony házikókkal teli utcák adják meg.­­ Érthető tehát, hogy a főváros kénytelen a sok zaklatás, sürgetés és küldöttségjárás következtében az összes kültelki utcácskákat sorra felvenni a munkaprogramba. Az azután más kérdés, hogy van-e fedezet az összes igények kielégítésére. Bizonyos sorrendet kell megállapítanunk és ez a sorrend természete­sen nem elégítheti ki az összes követelődző­ket. Abból az 5 millió pengőből ugyanis, ami egy évben útépítési célokra rendelkezésre áll, csak a teljesen megrongált utak helyrehozatalára és a teljesen járhatat­lan, vagy még egészen csupasz úttestek­nek burkolattal való ellátására jut pénz. Hogy a helyzet mennyire aggasztó, né­hány számot említhetek fel. Budapesten 356 olyan utca van, amelyek makadám-burkolat­­tal vannak ellátva, amely burkolatokat át kellene építeni szilárd burkolatra. A makadám-burkolat ugyanis állandóan foltoz­­gatásra szorul és így célszerűbb volna a folytonos foltozgatások megismétlése helyett azonnal végleges burkolatot alkalmazni. De sokkal kiáltóbb adat az, amely szerint Budapesten 80 olyan utca van, amelye­ken egyáltalán nincsen burkolat. Ezek között az utcák között egész sereg sű­rűn lakott utca szerepel, így például a Rózsa­dombon a Berkenye­ utca, az I. kerületben a Temes-utca, a Horonymi-út, a Svábhegytől a Szent János-kórházig, a II. kerületben az Erőd-utca, a Szegényház-utca és a Csalogány­utca között, a III. kerületben a Vályog-utca és a Berend-utca, a VI. kerületben a Tüzér­­utca, a Komáromi-utca, a Szőnyi-utca, a VIII. kerületben, vagyis a Józsefvárosban a Névtelen-utca, amely a Gólya-utca és a Thék Endre-utca között terül el, a IX. kerületben, a Ferencvárosban a Gubacsi-út és a Delej­­utca. Föl kell továbbá említeni, hogy a Kuria-utca egészen a Belvárosban még mindig régi, úgynevezett «macskafejek­­kel» van burkolva, a Havas­ utca régi, rossz kőből. Ugyancsak ez a burkolata nagyrészben a Petőfi­ térnek is. Csak kölcsönnel oldható meg az útprobléma . Az összes jelentkező igényeket csak úgy lehetne kielégíteni, ha nagy kölcsönt vehetnénk fel. Ilyen körülmények között, hogy tudniillik csak az évi ötmillió pengős keret közé va­gyunk szorítva, nem tehetünk egyebet: ma­gam megyek ki minden esztendőben a hely­színre és az itt szerzett tapasztalatok alapján állapítom meg a javításra szoruló vagy vég­leges burkolattal ellátandó utcák sorrendjét. Ügyosztályom mindenesetre elkészíti a nagy útépítési programot, hogy azután ebben a pro­gramban valamelyik utca bennmarad-e vagy sem, az már a felsőbb fórumoktól függ. Az idei költségvetésbe is egész sereg olyan utcát vettünk fel, amelyeket feltétlenül új burkolat­tal kellett volna ellátni, de a hatos bizottság, amely programunkat felülvizsgálta, lényegesen csökkentette ezt a programot az anyagi eszközök hiányára való hivatkozás­sal. Ezeket mondotta Csármann tanácsnok az útépítési programról és a végrehajtás nehéz­ségeiről. Ebben a nyilatkozatban elszomorító adat az, amelyik úgy szól, hogy Budapesten 80 olyan utca van, amelyeknek az útteste a csupasz föld. Az útépítési vállalatok, ame­lyek természetes okoknál fogva szeretnének munkához jutni, ajánlatok özönével árasztják el a főváros útépítési ügyosztályát. Ezek a vállalkozók ismerik a főváros nehéz anyagi helyzetét és éppen ezért ajánlataikban kifej­tik, hogy a főváros évi útkarbantartási fedezetének ellenében 5—8 évi amortizációs alapon hajlandók volnának hitelezni a végleges útburkolattal való ellátás költségeit. Abban az esetben ugyanis, ha a főváros eze­ket az utcákat végleges burkolattal látná el, legalább 10—15 esztendőre felszabadulnának azok a kiadások, amelyeket a megrongálódó utcák javítására kell fordítani. Ezekből a fel­szabaduló karbantartási költségekből el le­hetne végeztetni a végleges burkolattal való ellátás munkálatait. A főváros vezetősége azonban nem mutat hajlandóságot az útépítő cégek ajánlatá­nak az elfogadására. Az útépítési ügyosztály tiltakozik ezeknek az ajánlatoknak az elfogadása ellen és pedig azzal az indokolással, hogy évenként csak 1.300.000 pengő áll rendelkezésre útkarban­tartási célokra és az ajánlattévő cégek nyil­vánvalóan hozzászámítanák a költségekhez a kamatokat is és igy a főváros drágán fizetné meg az igy épülő utakat. Akkor, amikor a fővárosnak 356 utcája rongyos makadámmal van burkolva s amikor 80 olyan utcája van, amelynek burkolata a csupasz föld, mégis megszívlelésre volna méltó az útépítési cégek ajánlata, annál is inkább, mert hiszen nyil­vános versenytárgyalás kiírása és lelkiisme­retes lefolytatása esetében száz százalékig meg lehetne védelmezni a főváros érdekeit. Rátkai Károly dr. ABBAZIA HOTEL-PENSION „LOIISE“ teljesen átalakítva, folyó hideg-meleg vízzel megnyílt! Elsőrendű konyha, mérsékelt árak. 3. oldal Grácban a bolsevisták a rendőri tilalom ellenére is gyűlést akar­nak tartani Bécs, július 31. A lapok jelentik Grácból: A rendőrhatóság betiltotta a kommunistáknak augusztus elsejére a Szabadság­ térre hirdetett gyű­lését. A betiltás utal a Grácban uralkodó helyzetre, amely a Heimwehreknek a szociáldemokra munkássággal való összeütközése folytán ki­éleződött. A kommunisták kijelentik, hogy nem engedik elvenni az utcához való jogukat és ezért augusztus elsején mégis tüntetni fog­nak. A KÖNYVPIAC NAGY ESEMÉNYE ÚJRA KAPHATÓ AZ ELFOGYOTT ADY ÖSSZES VERSEI . KÖTETBEN MÁSODIK kiadás NAGY ALAK, 1043 VERS, 544 OLDAL­ÁRA FŐZVE 14 PENGŐ DÍSZKÖTÉSBEN 18 P Hófehér, famentes papír, angol egész vászonkötés. Kapható minden könyvkereskedésben, részletre is. ATHEN­AEUM-KI­ADÁS PÉLDÁTLAN SIKER! 6 HÉT ALATT 6000 KÖTET KELT EL

Next