Esti Kurir, 1931. május (9. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-01 / 98. szám

Péntek, 1931 május 1 Veronállal megmérgezte magát és meghalt a 78 éves Rosenberg Félix, a Fiumei Hitelbank volt igazgatója A vagyonos öreg­úr teljesen magára maradt, legjobb barátja is meghalt egy hónapja . Nem tudta elviselni a magános terhét Megrendítő öngyilkosságot követett el ma délelőtt egy hetvennyolc éves nyugalmazott bankigazgató, R­osenberg Félix, a Fiumei Hi­telbank volt igazgatója. Az öregúr a Bajza­ utca 30. szám­i ház első emeletén lakott pompásan berendezett hat­szobás lakásában. Rosenberg Félix budapesti bank- és ipari körökben nagy tekintélynek örvendett. Hosszú évtizedeken át működött Fiumé­ban, mint a Fiumei Hitelbank igazgatója és tekin­télyes vagyonra tett szert. 1907-ben Pestre jött lakni feleségével együtt. Akkor bérelték ki a Bajza­ utcában hatszobás szép, nagy la­kásukat. Rosenberg Félix vagyonának jórészét jö­vedelmező értékpapírokba fektette és ennek alapján több nagy iparvállalat igazgatósági tagjává választották. Így igazgatósági tagja volt többek között a Hungária Gőzmalom Rt.­­nak is. Jó néhány évvel ezelőtt meghalt Rosenberg Félix felesége. Gyermekei nem voltak és a magára maradt öregúr idejének jó részét sógorával, a vele egyidős és egy házban lakó Ehrlich Emil gyárigazgatóval töltötte. Nyugalmasan élt, nem voltak anyagi gondjai és egészségi állapota is kielégítő volt. Néhány hónappal ezelőtt testi-lelki jóbarátja és sógora, Ehrlich Emil, a Magnezit Ipar Rt. igazgatója súlyosan megbetegedett. Egészségé­nek helyreállítására Lovranába utazott, ahol pontosan egy hó­nappal ezelőtt hirtelen meghalt. Ehrlich Emilt Bécsben­­emették el. A teme­tésre elutazott Rosenberg Félix is, aki nagyon megtörtén és bánatosan tért vissza Budapestre. Ettől az időtől kezdve rokonai és jóbáratai is észrevették rajta a nagy változást, bár nem panaszkodott senkinek sem. Magános élet A magános öregúrnak két háztartási alkal­mazottja volt: Juhász Mária, aki tizenöt éven állott szolgálatában, mint szakácsnő és a sza­kácsnő unokahúga, Juhász Karolin, aki hat éve volt nála szobalány. A két háztartási al­kalmazott az utóbbi időben észrevette, hogy gazdájuk, a csendes, halkszavú öregúr naphosszat íróasztala mellett ül és foly­ton ír. Azt hitték, hogy régi üzleti ügyeit bonyo­lítja le. Ma reggel nyolc óra tájban, amikor a sza­kácsnő és a szobaleány kitakarították az egész lakást és csak a hálószoba volt hátra, bekopogtak Rosenberg Félix hálószobájába. Választ azonban nem kaptak. Hosszasan kopogtak a hálószoba ajtaján, de hiába, az ajtó nem nyílt ki és a szobából sem­­i nesz sem hallatszott. Benéztek a kulcslyukon és látták, hogy a szoba teljesen sötét, holott az öregúr máskor már mindig korán reggel fel szokta húzni a redőnyöket. Azonnal értesítet­ték a házmestert, feltörték a hálószoba ajtaját és az ágyban fekve, viaszsárga arccal, holtan találták idős gazdájukat. Az éjjeli szekrényen egy félpohár víz volt, benne valami megoldott fehér por és néhány orvosságos fiola. Az éjjeli szekrényen ezenkí­vül még több tevét is volt. Azonnal telefonáltak a mentőkért és értesí­tették a rendőrséget, ahonnan csakhamar rendőri bizottság szállott ki a helyszínére. A rendőrorvos megállapította, hogy az öregúr még az éjszaka folyamán, való­színűleg nagy adag veronáilal, megm­ér­­gezte magát. Három búcsúlevél Rosenberg Félix három búcsúlevelet ha­gyott hátra. Az egyiket régi ügyvédjének, dr. Hirschler Henriknek írta. Azt írja ebben a levélben, hogy régi reumája nagyon kínozza az utóbbi időben és semmi örömet sem talál az életben. Ügyvédjéhez intézett levelében végrendeleté­ről is megemlékezik, amelyet külön boríték­­ban íróasztalára helyezett. Ez volt az a terje­delmes irat, amelyen az öregúr az utóbbi idő­ben naphosszat dolgozott. A levélben ki­jelenti Rosenberg Félix, hogy nem akart sen­kinek terhére, tenni öreg napjaiban és magát is meg akarta kímélni az öregség szenvedései­től. Szakácsnőjéhez intézte a másik levelet. A levél így szólt: «Kedves Mari! Nagyon sajnálom, hogy nagy fájdalmat okozok maguknak. Holnap reggel valószínűleg már nem fogok felébredni, mert nagyon hosszú alvásra készülök. Elviselhetet­len a magános élet terhe. Legutolsó hálás üd­vözletét küldi Önöknek őszinte hívük, Rosen­berg Félix». A levélhez ezer pengőt mellékelt az öregúr, Juhász Mária hűséges szolgálatának meg­ju­talmazására. Ugyancsak levélben búcsúzott el szobalányától is, akinek leveléhez négyszáz pengőt mellékelt. Egyszersmind megírta alkalmazottainak azt is, hogy végrendeletében is megemlékezik róluk. Rosenberg Félix bankigazgató holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. A rendőrség később dönti el, hogy mikor en­gedélyezik a temetést. Boncolásra valószínű­leg nem kerül sor, mert Rosenberg Félix leve­lében szép, nyugodt írásával maga jelenti be, hogy saját elhatározásából válik meg az élet­től. " Dr. Hirschler Henrik ügyvéd még ma dél­előtt átvette Rosenberg Félix hozzáintézett levelét és az Íróasztalon hagyott végrendeletét. A rendőri bizottság munkájának befejezése után a nagy lakást lepecsételték. A rendőri bizottság egyébként értesítette a halálesetről Rosenberg Félix rokonait, akik közül elsőnek báró Kornfeld Móricné sietett a halottasházhoz. afelett a sajnálatos esemény felelt, hogy a múltban nagyon sokszor köztisztviselők és olyan egyének, akik esküt tettek, az eskü szentségének megszegésével vá­lasztási bűncselekményeket és vissza­éléseket követtek el. Nagyon nehéz napirendre térni keresztény, alapon afelett, hogy visszaélések történtek, amennyiben éppen a népjóléti tárcát sok esetben igénybe vették kortescélokra. Felkiáltások a kereszténypárton: Mikor? Farkas Tibor: Illetékeknek politikai vonat­kozásban való kilátásbahelyezése alkalmával, bizonyos kórházépítkezések tekintetében, azonkívül itt a Házban is többször leszögez­­ték, hogy a rullasegélyezési akciók bizonyos össze­függésben voltak a választásokkal. Rassay Károly: Más minisztériumoknál is megtalálhatjuk ezt. (Helyeslés a baloldalon.) Farkas Tibor: A keresztény elveket köny­­nyen veszélyeztethetjük ezekkel az esetek­kel és ezek fölött nemcsak a keresztény er­kölcs, hanem az általános emberi erkölcs alapján sem lehet szó nélkül napirendre térni. (Helyeslés a baloldalon.)­­ A mai nehéz időkben a politikáiban két választási lehetőség van; vannak, akik azt állítják, hogy a fenyegető destrukcióra való tekintettel támogatni kell a mindenkori kor­­mányzatot, m­íg vannak olyanok is, akikhez magam is tartozom és akik azt vallják, hogyha a destrukció, a szovjet ellen sorompóba aka­runk állni, elsősorban olyan erkölcsi értékekre kell hivatkoz­nunk, amilyeneket arról az oldalról nem tudnak felmutatni. Nagyon nehéz napirendre térni kerész tény alapon afelett, hogy köztisztvi­selők a múltban választási visszaélé­seket követtek el, mondta Farkas Tibor Almásy László elnök tíz órakor nyitja meg a képviselőház ülését. Bejelenti, hogy Farkas Tibor a vallás- és közoktatásügyi miniszter­hez egyetemi oktatás és tudományos kuta­tás védelme tárgyában sürgős interpellációt jegyzett be. A házelnök az interpelláció idő­pontját a napirendben fogja meghatározni. Ezután a népjóléti tárca általános vitája következik. Rothenstein Mór a nyolcórai munkaidő törvénybe iktatását sürgeti. Rámutat arra, hogy az OTI-nál az autonómia még mindig nagyon hiányos. Az adminisztráció körül óriási visszaélések vannak. Megállapították, hogy Veszprémben, Pápán, Esztergomban sú­lyos visszaélések történtek. Propper Sándor: Loptak. (Nagy zaj.) Rothenstein Mór a tárca költségvetését nem fogadja el. Homonnay Tivadar nincs megelégedve a népjóléti tárca költségvetésével, mert nem olyan nagy, mint ahogy azt szeretné. Propper Sándor: Dehogy szeretné, koplal­­tatni,­éheztetni szeretné a népet. (A keresz­ténypárt élénken visszautasítja a szociálde­mokraták közbekiáltásait.) Homonnay Tivadar ezután a Társadalom­biztosítóval foglalkozik és a költségvetést el­fogadja. A népjóléti tárcát vették igénybe kortescélokra Farkas Tibor. Bár a népjóléti tárca nem politikai tárca , kezdi beszédét nagy érdek­lődés mellett —, a népjóléti minisztériumon keresztül mégis nagyon fontos politikai ese­mények történtek. Ez a tárca szorosabb kap­csolatot teremtett a kormánypárt és a keresz­ténypárt között. Amikor a keresztény politika ilyen közel kerül a kormányzathoz, akkor néhány kérdést tisztáznunk kell. Tisztázni kell azt, hogy mi az álláspontja a kereszténypártnak azokkal a választási visszaélésekkel szem­­ben, amelyek a múltban megtörténtek, mert én azt hiszem, nagyon nehéz keresztény politikát hirdetni és behunyt szemmel elmenni Ne vegyen telket, amíg nem látta Maglódi-Nyaralót! A legszebb ház- és villatelkek Maglódi-Nyaralón! A telkek árai f­elenként 4-től a pengőig váltakoznak. A legtávolabb eső telek a vasútállomástól rendes lépéssel 14 perc távolságra van. Vasútállomás a telepen épült! A legjobb termőföld, pormentes magaslati levegő, kiváló ivóvíz. A kutak 5—10 méter mélységűek. Állami iskola és óvoda, valamint hentes, fűszeres, vendéglő, mészáros és mindenféle építkezőanyag a telepen van. A vasúti közlekedés a legideálisabb: naponta oda-vissza 26 vonat. Havi­bérletnél egy utazás 20 fillér, Kőbányáról 171­. fillér. Tanulójegy 50­ fillér. Közalkalmazottak megfelelően olcsóbban utaznak. A telep fejlődőképességét bizonyítja a már felépült 700 ház ! Strandfürdő tervbe véve és kijelölve. A fizetési feltételek a legelőnyösebbek: a szerződés megkötése után a vételár 80 százaléka 10 féléves, vagy 20 negyedéves részletben 6 százalék utó­lagos kamat mellett fizetendő. Egyszeri utazásnál vasár- és ünnepnapon „hétvégi oda-vissza jegy­” vál­tandó. Családi otthon alapítására Maglódi-Nyaraló a legideálisabb. Maglódi- Nyaralón minden vonatnál a telep egy alkalmazottja van, aki a látogatókat készséggel kalauzolja. Iroda Budapesten, Vörösmarty­ utca 20. III. 9. Telefon: 1. 382-12 Ne vegyen telket, amíg nem látta Maglódi-Nyaralót! 5. oldal Az intézmények túlmére­tezéséért valaki felelős A múlt nemzetgyűlésen szóba került az a nem éppen épületes jelenség, hogy­ a népjóléti minisztériumban városi kölcsönökkel kapcso­latban bizonyos percenket levontak és ezek az összegek belső népjóléti célokra fordíttattak. Ebben az­ ügyben a Házban beígérték a vizs­gálatot, de nem olvastam arról, hogy ennek a vizs­gálatnak a eredményét a Házban nyil­vánosságra hozták volna. Most már hónapok óta folyik a vizsgálat a­ népjóléti minisztériumban. Nagyon előkelő kormánypárti képviselők a folyosón olyan ki­jelentéseket tettek, hogy vannak még súlyo­sabb esetek is. (Ideges mozgás a kormány­párton.) Én nem konstatálhatom, hogy mi történt, de a köztisztviselői etika szempontjából kí­vánatosnak tartom, hogy a vizsgálat ered­ménye minél előbb nyilvánosságra ke­rüljön és hogy minden vizsgálatot lehetőleg gyorsan folytassanak le. Az intézmények túlméretezéséért valaki felelős. Felelősek azok, akik ezeket az intézményeket hozták. A Mátra­ szanatóriumánál például mil­liókkal lépték túl az előirányzatot. Egy sze­gény országban óvatosan kell gazdálkodni a pénzzel és inkább egyszerű kórházakat, mint palotákat épít­eeiik. A vidéki városok nagy része nagyon hátramaradt a kórházépítkezés terén. Váltsák be azokat az ígéreteket, ame­lyeket a minisztérium adott Zala vármegyé­nek. Rassay Károly: Mikor? Farkas Tibor: A választások alkalmából. Nincs befejezve még a szombathelyi kórház sem. Rassay Károly: Szóval most lehet ismét ígérni. (Gúnyos derültség a baloldalon.) Farkas Tibor: A Társadalombiztosítónál is szükséges az álláshalmozások redukálása. A tizenkét százalékra leszállított késedelmi ka­mat még mindig nagyon magas, hiszen a bank kamatláb öt-öt és fél százalék. Felkiáltások a kormánypárton: Bírságot kell fizetni az elmaradt fizetések után. Rassay Károly: Nem lehet bírságot kivetni a késedelmes fizetés után, amikor nem rossz­­akaratból nem fizetnek. Farkas Tibor: A Társadalombiztsító terhei olyan súlyosak, hogy ezeket a kisipar nem tudja elviselni. Nyíltan meg kell mondani, hogy itt hiba történt. Farkas Tibor a költségvetést nem fogadja el. (Az ülés tart.) N Nagyarányú maradékvásár LÁSZLÓ ÉS FEKETE Népszerű osztályában

Next