Esti Kurir, 1931. június (9. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-02 / 122. szám

Kedd, 1931 június 2 .IsÍdKÍbh£ Részvétlenség miatt nem sikerült megalakítani a székesfehérvári egységes pártot Székesfehérvár, június 1. (Az Esti Kurír tudósítójának telefonjelen­­tése.) Székesfehérvárott az egységes párt Ká­rolyi Gyula grófot lépteti fel képviselő­jelöltül. Ellenzéki programmal fellép: Bakács Lajos, a Fehérmegyei Napló felelős szerkesztője, aki a Zavaros-féle visszaélések leleplezéséért több hónapot ült a fogházban. Ellenzéki pro­grammal lép fel Kecskés Elek kántortanitó is. Gróf Széchényi Viktor főispán értekezletet hivott egybe s ezen az értekezleten meg akar­ták alakítani a székesfehérvári egységes pártot. A kísérlet azonban kudarccal végződött. A meghívottak sorra kijelentették, hogy nem lépnek be az egységes pártba. Éppen ezért Székesfehérvárott gróf Károlyi Gyula nem is az egységes párt nevében indul a választási harcba, hanem Gróf Károlyi Gyula pártja név alatt vállal hivatalos jelöltséget. Fákat csavart ki, üzleteket tett tönkre a tegnapi vihar Berlinben Berlin, június 1. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A vasárnapi nagy vihar pusztításainak képe csak hétfőn reggelre látszott meg. Különösen a külvárosok szenvedtek a nagy vihar miatt, ahol tucatszámra dőltek ki a fák s az autó-, valamint a villamosforgalom teljesen megbénult. A környékbeli tavakon a vihar közeledését szirénadugós motorcsónakokon hozták az eve­zősök tudomására, így is azonban többezer csónak került veszedelmes helyzetbe. A leg­nagyobb pusztítást a vihar XVannsee, Tegel, Nikolaus-See és Schlach­tersee elővárosokban okozta. A felhőszakadásszerű eső sokhelyütt áradást okozott. A külvárosokban a pincék víz alá jutottak és sok alacsonyabban fekvő üzletbe is behatolt a víz. A tűzoltóknak több mint kétszáz esetben ke­llett kivonulnia. Öthónapi fogházra ítéltek egy %*• full /l­­ // // a a lövoldozó rendőrőrmestert Erős felindulásban elkövetett emberölés vádjával terhelten állott ma a büntető tör­­vé­nyszék Szemét-tanácsa előtt Baksa János rendőrőrmester. A vádirat szerint néhány év­­vel ezelőtt a soroksári úti gázgyár telepén ingyen szénkiosztás volt. Nagy tömeg várt a kiosztásra, amikor Dömö­tör Gábor gázgyári kocsis a várakozók közé hajtott, ami nagy riadalmat keltett. A rendőr igazolásra szólította a kocsist, mire az dula­kodni kezdett a rendőrrel. Baksa kardot rántott, de a kard kiesett kezéből, mire revolvere után nyúlt, Dömötör azonban elmenekült, mire a rendőr utána lőtt, majd újabb lövést adott le. A második golyó a menekülő Dömötör helyett az ingyenszénre várakozó Gross­­mann Istvánt találta el, aki a lábán súlyos sérülést szenvedett. Ezért az ügyészség Baksa ellen erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés kísérlete miatt emelt vádat, de vádat emelt Dömötör Gábor kocsis ellen is, hatóság elleni erőszak vétsége miatt. A mai tárgyaláson Baksa rendőrőrmester azzal védekezett, hogy a kocsis durván támadt rá, ütlegelni kezdte őt, kardját, amelyet le­ejtett, eldobta, s tagadta, hogy utána lőtt a kocsisnak és azzal védekezett, hogy dulakodás közben sült el a fegyvere. Dömötör kihallgatása során azt adta elő, hogy a rendőr utána lőtt. Tagadta, hogy sértő kifejezéseket használt volna. A törvényszék bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat a terhükre rótt bűncselekmények­ben s ezért Baksa Jánost öthónapi fogházbüntetésre, Dömötör Gábort pedig 8 napi fogházra ítélte. Dömötör büntetését a törvényszék az elszenve­dett vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vette. Az ügyész és Dömötör megnyugodtak az íté­letben, Baksa azonban fellebbezett ellene. Óriási tömegek lepték el vasárnap a strandfürdőket és a kirándulóhelyeket A tegnapi első kánikulai napon a főváros lakos­sága tömegesen menekült a város belső részeiből, hogy kint a szabadban friss levegőn töltse el a vasárnapot. A kirándulók ezrei szállták meg a Hűvösvölgy, Zugliget és Szentendre felé induló villamoskocsikat és a strandfürdők pénztárait is már a kora délutáni órákban óriási embertömeg lepte el, úgyhogy a belépőjegyekért egyenesen közelharcot folytatott a közönség. A Dunán több mint tízezer csónak úszott és végig a partokon mindenfelé a fürdőzők ezrei tarkították az első igazi nyári nap képét. A nyári vendéglőknek is végre fellendült az üzletük, mert a nagy hőség következtében olyan hihetetlenül sok sör fogyott, amelynek az eladására már régen vártak az elkeseredett nyári vendéglőtulajdonosok. Általában a pesti polgárok igyekeztek nyomban a nagy hőséghez alkalmaz­kodni és a vendéglők és kávéházak terraszán, szakítva az etikett szabályaival, kabát nélkül, ing­ujjban fogyasztották a fagylaltot, a jégbehűtölt italokat és a korsó söröket. A tegnapi nagy meleg következtében a jég­­gyárak is fokozottabb mértékben voltak kény­telenek jeget gyártani, mert kávéházi és vendég­lői üzemek háromszor annyit fogyasztottak, mint más­kor. A strandfürdők csinálták a legjobb üzleteket, mert a Palatínus strandfürdőben közel tízezer ember, a Gellért-hullámban kétezerötszáz,, a li­geti Széchenyi strandfürdőben reggel hét órától este hétig nyolcezer jegyet adtak ki, a Csillag­hegyi Árpád strandfürdőben pedig nyolcezer em­ber fordult meg. A dunai szerencsétlenségek krónikája újból néhány halálosvégű balesettel gazdagodott. A lágymányosi tónál két vízbefulás történt, a Ferenc József-hídnál egy ismeretlen férfi holttestét fogták ki, ezenkívül igen sokan eltűntek azok közül a fürdőzők közül, akik a szabad Dunában úsztak, azonban ezekről még közelebbi jelentés nem érkezett. A rendőrsé­g dunai osztálya széleskörű intézkedéseket tett a mindinkább elszaporodó szerencsétlenségek meg­akadályozására, illetve csökkentésére. A rendőr­ségi mentő motorcsónakok kora reggeltől a késő esti órákig a Margitszigettől Szentendréig és Ho­­rányig fáradhatatlanul cirkáltak a vizen és vil­lámgyorsan jelentek meg ott, ahol szükség volt rájuk. A rendőrség munkájának meg is volt az eredménye, mert a csónakból vízbefordult eve­zősök közül igen sokat partra mentettek. A du­nai mentőőrség munkáját még alaposabban meg fogják szervezni, illetve, amennyiben mód lesz rá, még több mentőőrséget állítanak be. 5. oldal kalandos utazás nyugalmas nyaralás közben STRATIL—SAUER: Az afgánok fogságában ANGEBAUER: Ovambo HALLIBURTON: Üres zsebbel a világ körül JOHANN: 40.000 kilométer JOHNSON: A kannibálok szigetén OHLE: Az ismeretlen Szaharában Egy-egy kötet ára :3.30 ■ .....mmmmmmmammmmmmmmmm DANTE-KIADÁS

Next