Esti Kurir, 1931. december (9. évfolyam, 273-296. szám)
1931-12-01 / 273. szám
4. oldal Egyébként hangsúlyozom, hogy jelentékeny ember egyáltalában nincs az őrizetbevettek között. Ki kell jelentenem, hogy a közrendet semmi sem veszélyezteti. Éppen ezért a közönségnek nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani a dolognak. Arra a kérdésre, hogy az őrizetbevettek névsorát miért nem publikálta eddig a hatóság, azt felelte a belügyminiszter, hogy a névsor kiadása azért késik, mert számíthatóan olyan egyének is vannak az őrizetbevettek között, akik távol állanak az egész puccsmozgalomtól. — Ártatlan embereket — folytatta Keresztes-Fischer — nem keverhetünk bele a dologba, nem kompromittálhatjuk őket addig, amíg a nyomozás minden tekintetben nem fejeződik be. Egyébként szó sincsen országos szervezkedésről. — A nyomozás mai helyzetére vonatkozóan azt kell kijelentenem, hogy amenynyire a kapott jelentésekből látom, a nyomozás köre már bezárult. A mai nap folyamán előreláthatóan a részletek is tisztázódnak. Úgy hallom, hogy holnap délelőtt Pokoli József napirend előtti felszólalásra készül ebben az ügybben. Azt hiszem, ekkor már minden tekintetben részletes nyilatkozatot tehetek és előreláthatóan holnapra a hivatalos jelentést is kiadjuk. Végül arra a kérdésre, hogy a jogi álláspont szerint a lázadásra való szövetkezés statáriális eljárás alá kerül-e, vagy sem, azt a kijelentést tette Keresztes-Fischer belügyminiszter, hogy ezt még nem tudja, mert a nyomozás ebben az irányban még nem fejeződött be. "RSTlKtíRÍR Kedd, 1931 december ü Gönczy Miklós dr.-t, aki rálőtt Hrotkóra, jogos önvédelem címén a Tábla fölmentette Az iratokat Hajagos László dr. ügyében a fegyelmi megindítása végett átteszik a belügyminiszterhez Még emlékezetes, hogy ez év január 4-én a Nyugati pályaudvaron súlyos affér játszódott le Gönczy Miklós gépészmérnök és Hrotkó István hentes között, amelynek folyományaképpen Hrotkó István ellen súlyos testi sértés bűntette, Gönczy Miklós ellen pedig szándékos emberölés bűntettének kísérlete címén indult meg a bűnvádi eljárás. Hrotkó István — mint ismeretes — Hajagos László dr. tisztiorvos és Keresztes Lajos birkózó-világbajnok társaságában utazott egy másodosztályú vasúti kocsiban és közben közte és a kocsiban lévő társaság között nézeteltérés támadt. Hajagos dr. és Keresztes ugyanis a kocsi egyik ablakát kissé leengedték, amit a menyasszonya társaságában utazó Gönczy Miklós mérnök kifogásolt és indulatosan felrántotta a leengedett ablakot. Ebből támadt az affér, amely annyira elmérgesedett, hogy amikor a vonatból Pesten kiszálltak, ismét szóváltás támadt. Hajagos dr. felszólította Gönczyt, hogy adja át a névjegyét, a magáét át is adta, amely azonban a földre esett. Gönczy szerint véletlenül, Hajagos szerint azért, mert Gönczy szándékosan ledobta. Hrotkó, aki súlyosan sértőnek találta Gönczy magatartását, arcba boxolta a mérnököt, de mikor újra ütni akart, Gönczy előrántotta revolverét elsütötte és a golyó Hrotkó szájába fúródott, de csak a fogait sértette meg. A büntetőtörvényszék izgalmas főtárgyalás és bizonyítási eljárás után bűnösnek mondotta ki Gönczy Miklóst szándékos emberölés kísérletének vétségében és Hrotkó Istvánt súlyos testi sértés vétségében és ezért Gönczyt háromhónapi fogházra ítélte, a büntetés végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette, továbbá a hivatalvesztés kimondását is mellőzte. Hrotkó Istvánt viszont egyhónapi fogház, büntetéssel sújtotta, de ennek a büntetésnek a végrehajtását is felfüggesztette. Az ítélet ellen bejelentett fellebbezések alapján ma került ez az ügy az Ítélőtábla Kárlay-tanácsa elé. A perbeszédek során Vargha József dr. főügyész indítványozta, hogy a bíróság az ügy jogerős elintézése után dr. Hajagos Lászlóra, a váci tisztifőorvosra vonatkozóan tegye át az iratokat a belügyminiszterhez. A főügyész szerint a belügyminiszternek le kell folytatnia a fegyelmi eljárást ebben az ügyben, mert dr. Hajagos szidalmai idézték elő az esetet. A Tábla jogos önvédelem címén felmentette dr. Gönczit s az iratokat a belügyminiszterhez áttenni rendelte. Hrotkó ügye nem került a Tábla elé, mert a törvényszék ítéletében megnyugodott s az jogerős. I . Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek a természetes „Ferenc Józsefi keserűvíz használata könnyű és pontos bélműködést biztosít. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József víz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban , fűszerézletekben kapható. A Nemzeti Szabadelvű Párt hírei A Nemzeti Szabadelvű Párt kőbányai körzete december hó 2-án este 8 órakor a Szalaytéri vendéglőben fontos értekezletet tart. A Nemzeti Szabadelvű Párt III. kerületi (óbudai) szervezete december hó 1-én kedden este fél 9 órakor a Schrápler Ottó vendéglőjében III. ker. Lajos utca 27. szám alatt fontos szervezési ügyben értekezletet tart. Kéretnek a t. tagok, hogy ezen az értekezleten megjelenni szíveskedjenek. — Ez nem pénz érte! — mondják Fenyvesnél csodálkozással a hölgyek, amikor hallják a karácsonyi occasio bámulatos olcsó árait. Erre eddig tényleg még nem volt eset, hogy például egész finom kabátkriméket lehessen 8 pengő 50 fillérért vásárolni. Érdemes megnézni, hogy milyen kiváló szöveteket árusít a Kálvin-téri Fenyves Áruház ezért a kevés pénzért. ‘OTHvfsS _ Egész sorsjegy B A 'pUMk 5 l—i | HúzásV kezdődik és JIéWr---------- bifejezidik ■ 4“' Cím ^ Ml ||p|| 20.009 4-szer 2500 i —..... I 2 nyere ény | fii lo.ooo 6-zor 2908 Fc,^cíy 1 : yj* vlwt arany pengő | gVísSrJWIISKöK 10-szer 1000 | pengö I I 17.000 drb | stb. pengő fccsipéng jj po n gojaj | nyeremény! | Sorsjegyek kaphatók az összes főárusitóknál és dohánytőzsdékkel -pj,olcsóbb sorsjegy mégis hatalittas összegek nyerhetők vele Postai rendeléseket — a pénz előzetes beküldése utánzonnal teljesít a Székesföv. m. kir. pénzügyigazgatóság, Budapest, V. ker., Szalay utca 10 és az összes főárusítók A főváros törvényhatósági tanácsa is elutasította a Hév megváltását Ha az érdekeltség az opciót meghosszabbítja és módosított ajánlattal jelentkezik, a polgármester tárgyalásokat kezdhet A főváros törvényhatósági tanácsa ma délelőtt rendkívüli ülésben tárgyalta a HÉV megváltására vonatkozó ajánlatot, mert ma jár le az ajánlat elfogadására vonatkozóan az érdekeltség által adott opció határideje. Az ülésen Bódy László közlekedési tanácsnok referálta az ajánlatot és ismertette a polgármester álláspontját, amely szerint a fővárosnak mai súlyos helyzetében napirendre kell térnie a javaslat felett. Kozma Jenő a pénzügyi bizottságban kifejtett véleményét ismételte meg. Azt mondotta, hogy külön bizottságot kellene kiküldeni, amelynek az lenne a feladata, hogy az ajánlattevőkkel tárgyaljon és az ajánlat módosítását eszközölje ki. Bródy Ernő tiltakozik a Hév megváltása ellen Bródy Ernő a Nemzeti Szabadelvű Párt álláspontját fejtette ki. Előadta, hogy úgy a maga meggyőződése, mint a Nemzeti Szabadelvű Párt állásfoglalásának alapján tiltakozik az ajánlat elfogadása ellen. A tanácsnak is nyíltan és egyenesen állást kell foglalnia a főváros mai súlyos pénzügyi helyzetében. A fővárosnak súlyos kötelezettségei vannak, amelyeket teljesítenie kell, újabb terheket vállalni nem szabad. A vasúti és hajózási főfelügyelőség véleménye szerint két és félmillió pengő értékű beruházásokat kellene eszközölni, ezzel szemben a Beszkárt szakvéleménye, amelyet Kandó Kálmán készített, azt mondja, hogy 16 millió pengő befektetésre van szükség. Óriási összeg ez, amit a főváros mai súlyos helyzetében előteremteni nem tud. Maga a megváltás évenként 1.900.000 pengős terhet jelent a fővárosnak. Kozma Jenő azt mondotta, hogy a főváros azért bocsátkozhatik bele ebbe a tranzakcióba, mert a gazdasági helyzet javulni fog. Kérdezi Kozma Jenőt, honnan veszi ezt a reményt. A HÉV-nek április végén lejárt egy hétmillió pengős függő kölcsöne, ezt rendezni kell, a beruházásokra legalább tízmillió pengőre van szükség. Végeredményben tehát a fővárosnak már most közel húszmillió pengős kölcsönt kellene felvennie. Hogyan szabad ilyesmire még csak gondolni is, amikor a fővárosnak 500.000 pengője sincsen, hogy a szellemi szükségmunka-akciót megindíthassa. Ha a főváros átvenné a HÉV-et, elkerülhetetlen volna a tarifaemelés. Ilyesmit a mai súlyos gazdasági viszonyok között a főváros nem tehetne meg. Ellenkezőleg, le kellene szállítani a tarifát, ezzel viszont a deficit növekednék. Akár pénzügyi, akár technikai, akár közlekedési szempontból nézi is valaki ezt a kérdést, mindenképpen megengedhetetlen, hogy a főváros a mai súlyos körülmények között ilyen hatalmas új terhet rakjon az adófizető polgárság vállaira. Bródy Ernő ezeknek az indokoknak az alapján magáévá tette teljes egészében Sipőcz polgármester javaslatát. A Wolff-párti Tabody Tibor mindenben helyeselt Bródy Ernő fejtegetéseinek. Különösen azt hangsúlyozta, hogy a főváros a szellemi szükségmunka-akciót, az 500.000 pengős fedezet hiányában, nem tudja megindítani. Ha nincs a fővárosnak 500.000 pengője erre a célra, akkor miből akarja megváltani a HÉV-et? Az ajánlat elfogadhatatlan Láng Lajos is élesen ellenezte a megváltást. Wolff Károly kijelentette, hogy nem hajlandó semmiféle bizottságot kiküldeni, mert a polgármester és az illetékes ügyosztály feladata, hogy a jelentkezőkkel tárgyaljanak. Az ajánlatot elfogadhatatlannak tartja, mert a fővárost olyan újabb megterhelés érné, amelyet elviselni nem tudna. Kikerülhetetlen volna a tarifaemelés, viszont a közönség joggal kívárná a tarifa leszállítását. Elfogadásra a polgármester elutasító javaslatát ajánlja. Büchler József a szociáldemokrata párt részéről kijelentette, hogy elvileg a megváltás mellett foglal állást, de az ajánlatot jelenlegi alakjában elfogadhatatlannak tartja. Egyébként ő is a polgármestert tartja hivatatottnak további tárgyalások lefolytatására. Becsey Antal azt hangoztatta, hogy a mai atmoszféra nem alkalmas határozathozatalra. Payr Hugó záros határidő kitűzését kérte újabb ajánlatnak a benyújtására. Kozma Jenő újra felszólalt és visszavonta azt az indítványát, amit külön bizottság kiküldésére tett. Sipőcz Jenő polgármester végül összegezte az elhangzott felszólalások lényegét és megállapította, hogy a törvényhatósági tanács teljesen magáévá tette a pénzügyi szakbizottságnak az álláspontját, amely szerint elfogadhatatlannak minősíti a HÉV megváltására vonatkozó ajánlatot A tanács felhatalmazta a polgármestert, hogy amennyiben az érdekeltség az opciót meghosszabbítja és módosított ajánlattal jelentkeznék, a polgármester újabb tárgyalásokat kezdjen. MAGYAR IPARI BEMUTATÓ. A Fővárosi Operettszínházban vasárnap délelőtt nagyszerűen megrendezett, a magyar árut erősen propagáló reviit tartottak zsúfolt nézőtér előtt. A sikerült reviit a Baross Szövetség és a Kereskedő Ifjaki Társulata együttesen rendezték annak dokumentálására, hogy a magyar közönség ma már tetőtől talpig magyar áruba öltözhetik és hogy lakásában és háztartásában teljesen felsőlegessé vált a külföldi áru. A bemutatót Somossa Aurél dr. kereskedelmi államtitkár nyitotta meg. A kitűnő rendezés Vorák József érdeme, aki ötletesen konferálta a műsort. A magyar készítményt ragyogó toalettekben, bundákban és pizsamákban felvonuló hölgyeket, a fővárosi kereskedő cégek legszebb alkalmazott nőit zajos tapsokkal fogadta a közönség. Vorák József úgyszólván minden elképzelhető magyar árut felvonuló tett, így ebédlő, hálószoba, konyakberendezéseket, különböző textilárukat, stb. és ezzel a bemutatóval nem a cégeknek, hanem elsősorban a magyar árunak csináltak reklámot. 1 Senki sem kapott külön jutalmat a népszövetségi jelentés körüli munkákért Félhivatalosan jelentik: Az egyik hétfő reggeli lap olyértelmű híradást közölt, amely szerint a népszövetségi bizottság itteni munkálataival összefüggésben az adatok és a jelentések előkészítése, az államkincstárnak negyvenötezer pengőbe került. A lap egyébként azt is közli, mintha a pénzügyminisztérium egyik legfőbb tisztviselője harmincezer, egy másik ötezer, egy harmadik pedig ezer pengő külön jutalmat kapott volna. Illetékes helyen kijelentik, hogy a közleménynek az a része, amely a Népszövetség pénzügyi jelentéséhez szükséges adatszolgáltatás munkájára vonatkozik, egyáltalán nem felel meg a valóságnak, a közleménynek a külön jutalmazásra vonatkozó része pedig olyan rágalom, amelyet a leghatározottabban vissza kell utasítani. A fogalmazási tisztviselők egyetlen fillér különmunkadíjat, sem jutalmat nem kaptak. Az irodakezelőknek és altiszteknek éjjeli szolgálatáért októberben 793, a kezelőtisztviselői és 355 altiszti különóra után összesen 1859 pengőt fizettek ki. A mai állatvásárok A mai vágómarhavásárra felhajtottak 50 vágómarhát. Az irányzat lanyha volt. Az árak a következőképpen alakultak: ökör, középminőségű 50, gyengébb 30, bika, középminőségű 42—46, tehén, gyengébb 32, bivaly, legjobb minőségű 58, középminőségű 44—6t fillér. A ferencvárosi sertésvásárra 6300 volt a felhajtás. Eladtak élősúlyban kilogramonként könnyű sertést 80—94, közepes sertést 94— 100, nehéz sertést 100—104, keresztezett sertést 100—102 fillérért. Az irányzat vontatott volt.