Esti Kurir, 1932. október (10. évfolyam, 220-244. szám)

1932-10-01 / 220. szám

Szombat, 1932 október 1 Szilágyi Klári színésznőt 4 hónapi fogházra ítélték a halálos autógázolás miatt Béri Endre 8 hónapi fogházat kapott­­ A színész­nőt és oktatóját a törvényszék szabadlábra helyezte A büntetőtörvényszék Krouzell-tanácsa mára tűzte ki Szilágyi Klári színésznő és Béri Endre magánhivatalnok halálos autókaram­bolja ügyében a főtárgyalást. Mint emléke­zetes, a színésznő, aki éppen autóvezetői vizs­gára készült, gépkocsijával a Klauzál­ utcában felsza­ladt a járdára, ott a falhoz szorított egy 72 éves öreg urat, aki sérüléseibe bele­halt, egy utcaseprőt pedig az autó sárhányója fel­lökött. A gépkocsiban ült Béri Endre magán­­hivatalnok is, aki az autóvezetésre tanította a színésznőt. A halálos karambol után úgy Szilágyi Klárit, mint Béri Endrét előzetes letartóztatásba helyezték és a mai tárgyalásra fogházőr vezette fel mind a két vádlottat. A tárgyalóteremben mozdulni sem lehetett a nagy zsúfoltság miatt. Szilágyi Klári ég­színkék, egyszerű ruhában, kibontott hajjal, tántorgó léptekkel lépked a bírói emelvény elé. Szemei kisírtak, minden tagjában reszket és az izgalomtól, a torkát szorító sírástól beszélni sem tud az első percekben. "Béri Endre nyugodtabb. Az elnök Béri Endre személyi adatainak felvétele után Szilágyi Klárihoz fordul és személyi adatait ismerteti, amely szerint a színésznő 1907-ben született Budapesten, szerződés nélkül van. — Kérem, nekem van szerződésem a Pesti Színháznál ■—■ szólal meg Szilágyi Klári síró hangon. — Elnök: Akkor miért mondta a rendőr­ségen, hogy szerződés nélkül van? — Kérem, nekem volt szerződésem akkor is. Nem tudom, hogyan került ez a jegyző­könyvbe. Az elnök ezután a vádiratot ismerteti, amely szerint az ügyészség Béri Endrét és Szilágyi Klárit gondatlanságból okozott emberölés vét­ségével vádolja a halálos gázolás miatt. Elkaptam a volánt — vallja Béri Elsőnek Béri Endrét hallgatja ki a bíróság, Szilágyi Klárit pedig kikísérik a teremből. — Nem érzem bűnösnek magam — vála­szolja Béri az elnök kérdésére. — Magán­hivatalnok vagyok, de olyan a beosztásom, hogy a délelőtti óráim szabadok. Délelőtt mellékfoglalkozásként autóvezetést tanítok. Így került hozzám Szilágyi Klári, akit előbb a Népligetben, később a Stefániá­idon tanítottam s a vizsga előtt a városban is vezette már a gépkocsit az én felügyeletem mellett. A halálos karambol vizsga előtt há­rom nappal történt, a Lipótvárosból igyekez­tünk a város másik végébe, a Corvin-színház felé, ahol Szilágyi Klári egy fényképészt akart felkeresni. A Dohány­ utcában szabályosan haladtunk a kocsival, amely­nek volánja mellett Szilágyi Klári ült. Elnök: Hogyan vezetett Szilágyi Klári? Vádlott: Nyugodt volt, egészen jól vezetett. A Dohány-utcában körülbelül 12—14 kilo­méteres gyorsasággal haladtunk, majd a Klauzál-utcába akartunk befordulni. Én sza­bályszerűen kitartottam a balkaromat, a rendőr is jelt adott a befordulásra. Szilágyi Klári megrántotta a volánt, de olyan ívben vette a fordulót, hogy közbe kellett lépnem. Egy utcaseprő állott ott a Klauzál­ utcánál közvetlenül a járda előtt és én erre léptem közbe, mert különben az utcaseprőt elgázoljuk. Elkaptam a vo­lánt és igy sikerült megakadályozni, hogy az utca­seprőt elüssük. Csupán az autó sárhányója lökte fel. Jobban már nem tudtam a volánhoz férni és igy történt, hogy a gépkocsi fel­szaladt a járdára és a baleset elkerülhe­tetlen volt. Elnök: Hát nem tudta elérni ön a lábféket és a kuplungot? — Kérem, ez teljesen kizárt dolog volt. Én tel­jes erőből a kéziféket rántottam meg, de az autó már felrohant a járdára. Egy szerencsét­Ezzel Béri kihallgatása be is fejeződött, most Szilágyi Klári lép a terembe. Az izgalom­tól és a sírástól reszkető hangon tesz vallo­mást. — Bűnösnek érzi magát? — Abban, hogy az utcaseprőt fellöktük, de másban nem, — válaszolja alig hallható hangon Szilágyi Klári, aki az elnök további kérdéseire ezeket mondja el a baleseről: — Én nem akartam befordulni a Dohány­­utcából a Klauzál­ utcába, de Béri mondta, hogy forduljunk be. Az utcaseprőt én nem is láttam, csak akkor, amikor már közvetlenül a kocsi elé lépett. A lábammal fékeztem. — Melyik lábával? — vág kördbe az elnök. — Jobbat. — Melyik pedálra helyezte a lábát? — A fékpedálra. — Nem a gázra? — Nem helyezhettem kérem a gázra, mert akkor agyongázoltuk volna az utcaseprőt. Amikor azután az utcaseprőt a sárhányó fellökte, én rendkívül megijedtem, azt hittem, hogy az autó halálra gázolta őt, minden elsö­tétedett előttem, csak a visitozásra, kiabá­lásra eszméltem fel. Elnök: Maga kérem nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy mindjárt elsöté­­tedett maga előtt minden. Mondja meg az igazat, hogyan történt. — Kérem, ez az igazság, — válaszolja sírva Szilágyi Klári. Gyermekének pihenést, felfrissülést, kellemes szóra­kozást jelent, ha weskendre küldi gyer­mekszanatóriumunkba. 1. Zugliget, Szi­­lassy­ út 6. Telefon: 65—1—66. Jen öregember haladt ott. Ez az aggastyán, akit én végtelenül sajnálok, talán elkerülhette volna a balesetet, ha jobb a szeme és idejében félre tud ug­rani. — hetvennégy éves korban nem tud valaki úgy félreugrálni — jegyzi meg az elnök. — Majd ezt a kérdést intézi a vádlotthoz: — Hiát mondja meg őszintén, nem érzi hibásnak magát ? — ,am­i emberileg elképzelhető volt a ka­rambol elhárítására, azt én megtettem. Elnök: De hiszen a rendőrségen egész mást vallott. A rendőr vallomása szerint pontosan tudt­a, hogyan történt a katasztrófa s hogyan lapí­totta a falhoz az autó az öregurat. Az elnök fel is olvassa Szilágyi Klári rend­őrségi vallomását és megjegyzi, hogy a rend­őrség előtt teljesen értelmesen vallott. — Tessék kérem megkérdezni azokat az urakat, akik ott voltak a rendőrségi kihallga­táson. Ötpercenként mostak, egyik ájulásból a másikba estem, egy összefügő mondatot sem tudtam mondani. Elnök: De hisz a vizsgálóbíró előtt is fenn­tartotta rendőrségi vallomását. — Kérem, ott csak azt kérdezték tőlem, hogy fenntartom-e a rendőrségi vallomásomat. Elnök: Nem hiszem es kérem, hogy a rend­őrségen és a vizsgálóbíró előtt mást vettek volna jegyzőkönyvbe, mint amit maga mon­dott. A maga sorsán csak az enyhít, a maga szempont­jából csak az lehet előnyös, ha itt min­dent töredelmesen bevall. — Kérem, én a rendőrségen nem tudtam, hogy mit beszélek, — hajtogatja Szilágyi Klári, akit ezután szembesítenek Béri Endré­vel. Béri: Azt hiszem, hogy­ az én vallomáson összevág Szilágyi Klári vallomásával. Vitatkoztak az autóban Eze­ a vádlottak kihallgatása befejeződik. Szilágyi Klári valósággal leroskad a vádlottak padjára, zsebkendő­jébe temeti az arcát és zokogni kezd, így hallgatja végig a többi vallomásokat. Dr. Eötvös törvényszéki­ orvosszakértő ter­jesztette elő ezután a boncjegyzőkönyvet, amely szerint az m­egur halálát a baleset kö­vetkeztében okozott súlyos sérülések és ideg­sokk okozta. Elnök: Szilágyi Klári idegállapota olyan volt, hogy ő autót vezethetett? — Nem. — válaszolja az orvosszakértő. —■. Szilágyi Klári­ng idegrendszere teljesen labilis állapotban van, fizikailag is gyengén fejlett és ros­­­szul is táplált, ami idegrendszerét szintén károsan befolyás­­olja. Sánta István, a sérült utcaseprő áll ezután Szilágyi Klári , a vádlottak padján a bíróság elé és tanúvallomásában elmondja, hogy az autóból vitatkozást hallott, aztán a gépkocsi fellökte őt. Láta azt is, hogy az autó felszalad­ a járdára, egy öregurat fellök, egy kisfiúnak pedig sike­rült az autó elől elmenekülnie, ő három napig nem tudott dolgozni sérülései következtében és nyolc napig kezelésre járt. — Kívánja a vádlottak megbüntetését? —, kérdi az elnök. — Nem kívánom. Ezután több szemtanú kihallgatása követke­zik. A tanúk egybehangzóan azt vallják, hogy az autóból vitatkozást hallottak, egyik-másik látta azt is, hogy Béri elkapja a volánt, aztán az autó fel­lökött egy utcaseprőt, majd a járdára sza­ladt fel. Eszes Ferenc 13 éves m­űszerésztanonc, aki az utolsó pillanatban ugrott el a járdára fel­­szaladó autó elől, ugyanúgy vall, mint a többi tanú. Az ítélet A perbeszédek elhangzása után a bíróság kihirdette ítéletét, amelyben Béri Lászlót nyolchónapi fogházra ítélte, s az autóvezetői oktatástól három évre eltiltotta, Szilágyi Klárit pedig négyhónapi fogházra ítélte gondatlanságból okozott emberölés vétségéért. Az előzetes letartóztatásból 21 napot kitöltött­nek vett a bíróság. Az ítélet indokolása szerint Béri, mint fele­lős oktató tudhatta azt, hogy Szilágyi Klári alkalmatlan arra, hogy autót vezessen, mégis vállalkozott arra, hogy őt oktassa. A baleset mindkettőjük hibájából következett be. Szilágyi Klárinak magának is éreznie kellett volna, hogy idegállapota és gyenge fizikuma nem teszi alkalmassá a vezetésre. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, felleb­beztek a vádlottak és védőik is. Az ítélet ki­hirdetése után az ügyész kérte az előzetes let­­artóztatás fentartását, a védők viszont sza­­badlábrahelyezést indítványoztak. A bíróság a vádlottak előzetes letartóztat­­ását beszüntette és mindkét vádlottat szabadlábra helyezte. Ilyenformán Szilágyi Klári és Béri László még ma elhagyják a törvényszék fogházát. IRjy&l0 *tiia88E 1 E 424, B 405, 1800 Philips csövekkel 15-20 italt. Bgf áUoahá5 vételár* P 150 helyett .. P ' w* Ka „Rscord* enddtelen ránc iával • 90 V 6.30, 120 V 0— w­ /zu, n­et) -osztály. Márkás áruk. Kart­el­en Hm T* Bt 9 fel kívüli cég. Legolcsóbb árak! HH 34-50 ■ Maga kérem nem mond igazat szól rá az elnök Szilágyi Klárira Szilágyi Klári — a színpadon GRAMOFON “‘k'/tíV ű»enEH 9 Sk 20cm burával P 6.80 *+l Maga - P 18.80 Árjegyzék díjtalan! füll A MÜ­V­ÉSZ-SZOBA - SzERŰZŰ újonnan átalakítva ok­ti én, szombaton este megnyílik Pired­rice: NAGY ANNUS Hangulatos zenei estik! — Kitűnt! magyar konyha! Kimondottan polgári áraki — Bejárat: Hársfa-U. 36 (a Royal Orfeum színpadi bejárata) Tulajdonos: RASKÓ ÖDÖN oldd

Next