Esti Kurir, 1933. március (11. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-01 / 49. szám
Rejtélyes öngyilkosság a Mezőgazdasági Múzeumban Rejtélyes hátterű öngyilkosság történt ma délelőtt a városligeti Mezőgazdasági Múzeumban. Egy jólöltözött, idősebb férfi jelent meg a múzeumban és Paikert Henrik múzeumi könyvtárost kereste. Várakoznia kellett s közben az ismeretlen férfi az épület egyik félreeső helyére ment. Pár perc múlva revolverdörrenést hallottak az intézet altisztjei s csakhamar ráakadtak a délelőtti látogatóra, aki félrelőtte magát. A mentők életveszélyes állapotban szállították a Rókus-kórházba. Közben megállapították, hogy az öngyilkos Sichermann Miksa 55 éves kereskedő, aki feleségével és három fiával a budai Esplanade-szállóban lakik. Paikert könyvtáros is felismerte látogatóját. Elmondta, hogy az utóbbiidőben aranymosó-készülék konstruálásán dolgozott s ennek kapcsán a minap előadást tartott a dunai homokban található aranyszemcsék kimosásáról. Az előadás után felkereste őt Sichermann és elmondta, hogy azelőtt egy porcellángyár vezetője volt és maga is foglalkozott a folyami aranymosás problémájával. Közölte az előadóval, hogy őt érdekli a találmány. Beszélgetés közben megemlítette, hogy most több gépkocsival bérfuvarozást folytat. Parkert többet nem tud az öngyilkosról. Munkatársunk megállapította, hogy Sichermann egyszerű körülmények között élt hosszabb idő óta az Esplanadeban családjával; fiai főiskolai hallgatók. Búcsúlevelet hagyott hátra, amelyet feleségének címzett. Ezt a levelet, amely esetleg rámutat a végzetes tett indító okaira, a rendőrség ki fogja kézbesíteni Sichermannénak. A főkapitányság megindította a nyomozást. Egy sorsjegyterjesztő cég különös reklámtrükkje Az utóbbi időben többizben jelentek meg nagy hirdetések az egyes sajtóorgánumokban a következő szöveggel: «Olvasóinknak! Ingyen! Mi érdekelné a mai bizonytalanságban jobban az embereket, mint jövő sorsuknak alakulása? Már többezer éve tudják az emberek, hogy a csillagok állásából, tenyerük vonalaiból és kezük írásából kiolvasható mindenkinek a jövője. Nagy áldozatok árán megegyeztünk egy kiváló írásszakértővel — grafológussal —, aki minden olvasónknak megírja teljesen ingyen jellemét és jövőjét. Akit tehát érdekel, hogy mit rejteget a jövője, milyen lesz a jövendő sora, az írja le egy darab papirosra sajátkezűleg nevét, pontos címét, foglalkozását, születésének idejét és egy tízfilléres bélyeggel küldje be a következő címre: Budapest, Főposta, postafiók 157. (Semmi egyebet ne irjon a borítékra.) Minden levélre nyolc napon belül válaszolunk.“ Ez a hirdetés nagy feltűnést keltett mindenfelé, miután titokzatossága különböző kombinációkra adott alkalmat. Különösen az tűnt fel kereskedelmi körökben, hogy a hirdetés tízfilléres bélyeg melléklését kéri. Utánajártak a dolognak és kiderült, hogy a hirdetést a Goetheke Kossuth Lajosutcai osztálysorsjegy-vállalat tette közzé, abból az egyszerű elgondolásból, hogy ilyen alapon hatalmas címanyaghoz, fog jutni. A címanyagra azért van szüksége, hogy osztálysorsjegyeit ilyen módon helyezhesse el. A szenzációs azonban az, hogy a cég milyen módon igyekszik a sorsjegyeket elhelyezni. Amikor megkapta a hatalmas címanyagot, grafológusokkal előre elkészített háromféle sablonlevet küldött szét a jelentkezőknek. A grafológuslevél azt tartalmazta, hogy legközelebb nagy szerencse fogja érni az illető érdeklődőt és csak várja meg, rövidesen bekövetkezik ebben az ügyben a fordulat. Ezt a levelet néhány nap múlva követte a cégnek a körlevele és az ahhoz mellékelt sorsjegy. A körlevélben utalás történt arra, hogy milyen óriási nyerési lehetőségek ígérkeznek a sorsjegyek vevőjének és ezért kéri, hogy a mellékelt fizetési lap felhasználásával küldjék be a sorsjegy árát. A trükk abban rejlik, hogy a sorsjegycég grafológus levele beígéri a szerencsét és utána jelentkezik a szerencse eszköze, a sorsjegy. Amikor a konkurencia értesült a hirdetés hátteréről, nagy felháborodás támadt és mint az Esti Kurír értesül, az érdekeltek elhatározták, hogy a versenynek ezt az eszközét bejelentik illetékes helyen, mert megengedhetetlennek tartják, hogy az osztálysorsjátékjegyek elhelyezését egy cég ilyen eszközökkel érje el. Külön pikantériája az ügynek, hogy az élelmes cég a hirdetések útján szerzett címeken külön nyerészkedett, miután 10 filléres bélyeg beküldését kérte, a körlevelet és a grafológiai levelet pedig csak 2—2 fillérrel nyomtatványlevél alakjában küdte ki. — Az 1933. évi Svájci Árumintavásár. Svájc, melynek termelése oly nagy mértékben exportra van beállítva, a mai gazdasági viszonyok között is nagy vonzerőt gyakorol a külföldi üzleti világra. A Baseli Svájci Árumintavásár, melyet ez évben március hó 25 és április hó 4 között rendezik meg, tehát élénk nemzetközi érdeklődésre tarthat számot, mert a látogatók a svájci minőségű áruk terjedelmes és igen sokféle kínálatait találják meg a vásáron. A vásár magyarországi képviseletei a svájci főkonzulátus (IX., Szvetenay-u. 21) és a budapesti Svájci Magyar Kereskedelmi Kamara (V., Gróf Tisza István-u. 12) az érdeklődőknek szívesen adnak bővebb felvilágosítást. Mindkét helyen a vásárigazolvány díjtalanul beszerezhető, amelynek ellenében a vásár látogatói igénybe vehetik az utazási kedvezményeket a magyar, osztrák és a svájci vasutakon. — Tavaszi légi járatok. A GIDNA Nemzetközi Légiforgalmi Rt. (IV., Vörösmarty tér 2) március 1-én megindítja napi járatait Paris — Strasbourg—Nikmni’ceg—Prága—Wien—Budapest —Belgrád— Bukarest között. Indulás Budapestről Wien felé 12.30 kor, Belgrád—Bukarest felé 9.40-kor. Viteldíjak kb. 40 százalékkal csökkentve. Utas-, expresszáru- és légipostaszállítás. Bezárták a clevelandi tőzsdét London, február 28. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Clevelandban bezárták a tőzsdét. .4. összes bankok a kifizetést a betétek 5 százalékára korlátozták. A drámai fordulatot a michigani bankkatasztrófa viharközpontjából, Detroitból jelentik, ahol Ford 8.250.000 dollárt ajánlott fel a két nagy detroiti bankcsoport: a First National Bank és a Guardian National Bank of Commerce átszervezésére. Fenntartotta azonban a jogot, hogy fióramszertárban és illatszertárban is. A CSTI KURÍR szenzációs húsvéti utazása Olaszországban és a Földközi-tengeren Húsvét nagy hete Rómában Budapestről április 10 Érkezés: Budapestre április 26 Róma, Nápoly, Palermo, Massina, Málta, Catania, Bari, Fiume, Abbázia oriál • I. osztályú hajóutazással és az egész 4S19 . után teljes ellátással, elsőrangú gym szállókban, borravalókkal együtt ...................................................p 'Geggf'iók Részletes felvilágosítással szolgál az Esti Kurir utazási osztálya. V., Vilmos császár út 34 Tel.: 122-85,254-05. Ajánlatos mielőbb jelentkezni a helyek korlátozott számára való tekintettel *1033 IK. 1. SZERDA* Roosevelt követelésére lemondott a legnagyobb amerikai bank elnöke Mellon nagykövetet adócsalással vádolják Newyork, február 28. (Az Esti Kurír távirata.) A bankválság, amely elsősorban a középső nyugati államokban terjed, menstruózus leleplezésekre vezetett, amelyek a vezető bankintézetek és pénzemberek pénzügyi politikáját vakítóan megvilágítják, így Davida Olson, a tőzsdebizottság vizsgálati albizottságának egyik volt tagja, egy 1863-iki törvényre való hivatkozással Mellon londoni amerikai nagykövetet, volt kincstári államtitkárt, valamint az amerikai kincstári hivatal két volt tisztviselőjét „a nép nevében" 400 millió dollár kártérítésre perelte, mert, mint a feljelentő mondja, az 1916—1920. esztendőkben amerikai hajózási társaságok javára adóvisszaéléseket követtek el. Csikágóban a szövetségi államügyész idősb Inzull Sámuelt, a „villamosság királyát", valamint családjának két tagját és az Inzull-konszern tizenhat igazgatóját részvényeseik megcsalása, hamis látszatkeltés és a szövetségi postával való huszonháromrendbeli visszaélés címén vád alá helyezte. Az amerikai büntetőtörvény értelmében a vád minden egyes pontja öt évig terjedhető fogházzal és tízezer dollár pénzbüntetéssel sújtható. Newyorkban ma ismeretessé válik, hogy Michelnek, a National City Bank of Newyork elnökének, valamint helyettesének Bakernek visszalépése, Roosevelt közvetlen fellépésére történt. Roosevelt elnököt erre a lépésre az késztette, hogy a szenátus bankbizottságában feltűnést keltő leleplezések történtek. Azt közölték ugyanis, hogy a National City Bank igazgatósága saját veszteségeit a részvényesek terhére fedezte, mégpedig két és félmillió dollárnyi részvényesbetétek elprédálásával. Ezenfelülsőt hat délamerikai kölcsönöket hoztak, kedvezőtlen értesülések ellenére, kilencvenmillió dollár értékben az amerikai piacra és sóztak a közönség nyakába. Ezek a kölcsönök ma már névértéküknek csak tizedrészét érik. Minden valószínűség szerint további vezető bankemberek visszalépése várható, ő nevezze ki mindkét bank igazgatóságát. Ford ezt a lépését, amely őt Michigan állam diktátorává tenné, azzal indokolja, hogy bankügyi elve olyan forradalmi természetű, hogy nem valósulhatja meg azt, ha csak egyetlen szavazata lenne az igazgatótanácsban. Ford fellépése következtében a detroiti bankok a betétek 30 százalékát nemsokára kifizetik, a maradékot pedig fokozatosan szintén kiadják majd a betevőknek Korlátozzák a bankbetétek kifizetését London, február 28. Ohio állam törvényhozása két törvényjavaslatot szavazott meg és azokat már a kormányzó is aláírta. A törvényjavaslatok felhatalmazzák az állam bankügyi felügyelőjét, hogy a bankbetétek kifizetését korlátozhassa, a bezárt bankokat elszámoltathassa vagy megnyittathassa és bármely bank fizetéseit legfeljebb 120 napra felfüggeszthesse. Az új törvényjavaslat alapján Ohio államnak mintegy száz bankja korlátozta a betétek kifizetését. Pennsylvaniában a törvényhozás úgy határozott, hogy az állam bankügyi felügyelőjének korlátlan joga lesz a bankbetétek kifizetésének korlátozására. Delaware állam felhatalmazta bankügyi biztosát, hogy elhalaszthassa bármelyik bank összes kötelezettségeinek teljesítését. Arkansas állam bankügyi biztosa a bankok által teljesítendő kifizetések összegét a betétek öt százalékában állapította meg. Kentucky államban öt bank komlátozta kifizetéseit. Pászthy kereszténypárti bizottsági tag összeférhetetlenségi ügye Pászthy János keresztényszocialista törvényhatósági bizottsági tag ellen összeférhetetlenségi bejelentést tettek. A főváros igazoló választmánya foglalkozott a vádakkal és tanukat is hallgatott ki, akik terhelően vallottak. A tanúvallomások szerint Pászthy János pénzért állásokat ígért a városnál és egy megbízottja útján pártja kasszájába száz pengőket fizetett be. Pászthy János kereken tagadta ezeket a vádakat és az igazoló választmány úgy döntött, hogy az egész ügyet az összeférhetetlenségi bizottság elé utalja. Az összeférhetetlenségi bizottság tagjainak mandátuma időközben lejárt és a közgyűlés új összeférhetetlenségi bizottsáot választott. Ezért a Poszthy-féle ügy tárgyalása elhúzódott. Huszár Aladár főpolgármester ma délelőtt intézkedett az összeférhetetlenségi bizottság öszehívása iránt. A bizottság holnap délelőtt 11 órakor ül öszsze és letárgyalja a Pászthy János ellen felhozott súlyos vádakat. A sajtószabadság ünnepét a Szarvasi öregdiákok Szövetsége ez évben is megüli. A hazafias ünnepély a „Magyar Világ” (Vilmos császár-út 68) különtermében lesz szombaton, március 4-én este nyolc órakor. Az ünnepséget a szövetség elnöke, Raffay Sándor dr. püspök nyitja meg, a nagy időkről emlékbeszédet tart Marjay Géza békésszentandrási ref. lelkész, hazafias dalokat énekel zongorakisérettel Hajagos Károly, a Városi Színház volt tagja és költeményeket ad elő Németh János szavalóművész. Vendégeket is szivesen látnak. — «Magyar Kutyatenyésztő». A kutyatenyésztési sport minden ágazatával, a kutya ápolásának és gondozásának kérdéseivel foglalkozó, igen tartalmas és díszes kiállítású havi folyóirat, a „Magyar Kutyatenyésztő" első száma dr. Raitsits Emil szerkesztésében megjelent. Érdeklődőknek a «Magyar Kutyatenyésztő kiadóhivatala (VII., István-út 2) mutatványszámot szívesen küld. Heti 20 fillérért elolvashatja a legalább könyveket Express filléres könyvtár, Andrássy-út 55. h. 6 * Házhoz szállítás! Kérjen Betét csak egy pengő Ismertetőt!