Esti Kurir, 1933. szeptember (11. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-01 / 198. szám

1933 IX. T. PÉNTEK Grotis MAr­a, a Kitter kancellár bizonyára sokra értékeli — és műbecslés nyomán van is oka, hogy értékelje — azt a gyö­nyörű Dürer-képet, amellyel Nürn­­berg városának vezetősége ajándékozta meg a pártkongresszus alkalmából. Nem az első ajándék, amit kap s nem is az egyetlen államférfi, közfunkcio­nárius Németországban, akivel szem­ben a hivatalos lelkesedés ajándék for­májában nyilvánul meg. Úgy látszik, a közszereplők elismerésének új for­máját honosítja meg ezzel a horog­kereszt s valóban egy egészen újszerű közerkölcsöt is, amely milliók munka­nélkülisége és nyomora mellett szavak­ban a szociális kiegyenlítést, megosz­tást hirdeti, de a gyakorlatban éppen a kiváltságosak és hatalmasak meg­ajándékozását teszi már szinte rend­szerré. Nem tudjuk elfojtani a gondo­latot, hogy nem az emelkedésnek, de a dekadenciának tünete ez, mikor a hála és elismerés a megnyilvánulás­nak már csak anyagi formáját tudja találni vezető közszereplőkkel szem­ben. A magyar gondolatvilágtól merő­ben idegen etika ez. Nekünk is voltak nemzeti nagyságaink, nacionális moz­galmak tündöklő vezérei, egy Rákóczi, egy Kossuth — de őket nem gyarapí­totta, nem gazdagította az eszmé­nyekért folytatott heroikus küzdelem. A szegénység lett jutalmuk földi va­gyonban — aranyat csak glóriában kaptak, amit fejük köré a történelem s egy nemzet rajongó szeretete font. Egészen szokatlan és váratlan fordu­lat: a kormánypárt kivonul a költség­­vetés tárgyalása elől, mert nem vál­lalja érte a felelősséget. Mintha ezt a felelősséget az a formaság döntené el, vájjon a költségvetés tárgyalása során a kormánypárti képviselőtestületi ta­gok ott ülnek-e a terem padjaiban, vagy sem. Esztendők gazdálkodása, gyakran egyoldalú politikája alakí­totta ki a helyzetet, amely a keserves jelenhez vezetett s ezért a kormány­pártnak nemcsak vállalnia, de viselnie is kell a felelősséget, akár kisétál, késői flottatüntetéssel a közgyűlési terem ajtaján, akár bent marad. ★ Csak helyeselni tudjuk az ORSE nyilatkozatát, amellyel bejelenti, hogy nem szándékozik református politikai pártot alakítani. A legnagyobb mérték­ben tiszteljük és becsüljük minden fe­lekezet vallását, hitét és meggyőződé­sét; éppen mert tiszteljük és becsüljük, azért ítélünk el minden olyan törek­vést, amely a vallást, vagy felekezeti hi­tet durva kézzel kirángat a lélek áhi­­tatos kápolnájából és kikényszerít a politikának gyakran sáros küzdőterére. Nézzünk vissza a múltba, legyen közel, vagy távol, mindig csak pártpolitikai érdeket szolgált a felekezeti jelszó és sohasem vallásos hitet, bensőséges meggyőződést. A jelszavak — mint az ORLE nyilatkozata oly bölcsen meg­állapítja — sohasem a politikai harco­kat emelték fel a vallás eszményi ma­gaslatára, hanem önmaguk kényszerül­tek le gyakran alantas szintre. Mindig csak az indulatot, a gyűlöletet, az ellen­ségeskedést szították, soha közelebb nem hozták céljaikat és eszközeiket a krisztusi szeretet áldott eszményéhez. Eszköznek szolgáltak néha jóhiszemű fanatikusok, meggyőződéses férfiak, de nem egyszer politikai taktikusok kezé­ben, sokszor rosszindulattal és méltat­lanul. Az igazi vallásosság abban a lelkiségben nyilvánul, amely nem en­gedi ideáljait és hitét pártpolitikai küz­delmek lobogójára hímezni. g­y «k­­­m­r keresse fel az arzén- és I B W B 5 va tartalmú természetes « * w*® a Vmm C« ásványvizforrással,szén­savas fürdő- r­a-syógysztroidt vei, vizrjótzv­­r.züt H* iga ITSI Szeptember 1-től intézettel bíró w Ckis 6 ^*3 kezdődően teljes ellátás 6.50 pengőtől. Köztisztviselőknek lé­­nyeges engedmény. Telefon Parád 1. Prospektust küld a fürdőigazgatásig­­— Parád­fürdő. isi!K» 3 a Hatósági vesztegzár ellenére Budapestre csempészték 19 veszettséggyanús tehén tejét A tisztifőorvosi hivatal szerint az ilyen tej árusítása tilos ugyan, de fogyasztása veszélytelen Az Országos Tejbizottság tegnapi ülésén szenzációs bejelentés történt. A bizottság előadója egy megdöbbentő tejcsempészés­ről tett jelentést, amely Albertirsáról folyt napokon keresztül Budapestre, noha a helyi hatóságok megtiltották a felszállítást. A hatósági intézkedést az tette szükségessé, hogy 19 tehenet veszettséggyanúsnak talál­tak. A hatóságok erre megtették a szükséges intézkedést, hogy a gyanús tejet ne szállít­sák ki a községből, amíg a tehenek meg­figyelés alatt állnak. Kiderült azonban, hogy az érdekelt tejter­melők egy része nem tartotta be a tilalmat, hanem a szokott módon, a tejesasszonyoknak tovább is eladták a tejet s ezek azt Ceg­léden át hozták fel tovább is Budapestre. Mikor a veszettséget a hatóságok megállapí­tották, kizárták a községet a tejszállításból, de ezután is tovább szállították fel Cegléden át a beteg állatok tejét. Megállapította a vizs­gálat, hogy még azon a reggelen, amikor az utolsó veszett tehenet lebunkózták, a tehén gazdája két órával előbb megfejte a tehenet s ezt a tejet is fölhozták Buda­pestre. A bejelentés kínos megdöbbenést keltett a bizottság jelenlévő tagjai körében s nagy meglepetést keltett, hogy a visszaélés miatt eddig eljárás az érdekeltek ellen nem is in­dult meg. A szenzációs ügynek külön szenzációja, hogy a bizottság nem tartotta szükségesnek az ügy nyilvánosságra hozását, sőt az az ál­láspont érvényesült, hogy a kínos esetről a nyilvánosságot nem kell tájékoztatni. Az Esti Kurír teljesen megbízható informá­­ciói szerint ez történt. Most már csak az a kérdés, hogy miért nincs eljárás ebben az ügyben s miért titkolódzik a Tejbizottság? Megkérdeztük Budapest székesfőváros tiszti főorvosi hivatalát, ahol azt a meg­nyugtató kijelentést kaptuk, hogy amennyi­­ben a veszett tehenek teje tényleg fogyasz­tásra került volna a fővárosban — az igen kevés veszélyt jelent az emberi szervezetre. A tehénveszettség ugyanis egészen más, mint a kutyák veszettsége, vagy az emberek veszettség néven ismert betegsége. Az olyan embert, aki esetleg veszett tehén tejét fo­gyasztaná — nem is oltja be a Pasteur­­intézet. Természetesen az ilyen tej árusítása hatóságilag tilos A belügyminiszter nyilatkozata az idegenek beszivárgásáról, a vásárpénztári vizs­gálatról és közüzemek beszüntetéséről Feltűnést keltett politikai körökben a ke­resztény gazdasági pártnak az a legutóbbi határozata, amelyben felhívja a kormányt, tegyen meg min­den intézkedést a Németországból Ma­gyarországba „beözönlő idegenek** tá­voltartására. Az Esti Kurír munkatársa ma délelőtt fel­kereste hivatalában Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisz­tert, aki kérdésünkre a kereszténypárt határoza­táról ezeket mondotta: — Az első pillanattól kezdve a legszigorúbb intézkedéseket tettem annak megvizsgálására, vájjon külföld­ről nem áramlanak-e be Magyar­­országba olyan elemek, akik itt bár­milyen szempontból nem kívánatosak. Nemkívánatos elem alatt értek mindenkit, aki kenyeret vesz el magyar állampolgár elől és ebből a szempontból nem teszek megkülönböztetést hitlerista és nem hitle­rista között.­­ Meg kell már most állapíta­nom, hogy semmiféle idegen elemek beszivárgása Magyarországra egyáltalán nem történt és nem történik. AZ Esti Kurír munkatársa ezután a Vá­sárpénztár működésével kapcsolatban fel­merült rendkívüli súlyos panamavádakra te­relte a beszélgetést és megkérdezte a bel­ügyminisztert, minő intézkedésekre készül ezzel az üggyel kapcsolatban. — A Vásárpénztár ügyében megindult vizs­gálat iránt nagyon is érdeklődöm — felelte Keresztes-Fischer miniszter — most termé­szetesen megvárom, amíg az autonómia elvégzi a maga dolgát és akkor meglátom, hogy nekem mi lesz a teendőm­ ebben a kér­désben. Miután látom, hogy az autonómia a helyzeté­nek teljes tisztázását tűzte ki feladatául, amíg ez meg nem történik, addig nem szó­lok bele ebbe a kérdésbe. A belügyminiszter ezután elmondotta, hogy ami a racionalizálási programot illeti, most folyik azoknak a reformmunkáknak az előkészítése, amelyeket a parlamentben már bejelentett. Reméli, hogy tervei minél előbb valóra válhatnak és a törvényhozás idejekorán letárgyalja a racionalizálási programmal kapcsolatos javaslatokat. Érdeklődtünk ezután a közérdekeltségek felügyelő hatóságának működése iránt is. — Ami az autonómiákat illeti — mon­dotta erre vonatkozóan a belügyminiszter —, ez a kérdés egyelőre még csak az adat­gyűjtés stádiumában van. Az autonómiák bizonyos határidőn belül javaslatokat tar­toznak tenni, amelyekkel azután a köz­érdekeltségek felügyelő hatósága­ foglal­kozik és a hatóság tesz majd nekem javas­latot a szükséges intézkedések tekintetében. Utolsó kérdésünk a magángazdaságoknak indokolatlanul konkurrenciát csináló tör­vényhatósági és állami üzemek régóta esedé­kes lebontására vonatkozott. A helyzet itt az, hogy a törvényhozás utasította a kor­mányt, tegyen záros határidőn belül jelen­tést a megszüntethető közüzemekről. A tör­vényhatósági üzemek ügyében már elkészült a belügyminiszteri jelentés, amely az ál­lami üzemekről szóló kereskedelmi minisz­teri jelentéssel együtt kerül majd a parla­ment elé. — Bizonyos lehetőségek feltétlenül van­nak egyes törvényhatósági üzemek megszün­tetésére — mondotta az Esti Kurír munka­társának Keresztes-Fischer miniszter — s bár a részletekről most nem kívánok nyilat­kozni, annyit máris mondhatok, hogy ezek a lehetőségek az iparra és általá­ban a magángazdaságra nézve igen je­lentékenyek. — A részleteket majd a parlament elé kerülő jelentés fogja tartalmazni és azok a rendele­tek, amelyek a jelentéssel kapcsolatban meg­jelennek. Külön rendelet készül majd a fő­városra és külön-külön rendeletek az egyes autonómiákra, az autonómiák üzemeire vo­natkozóan. Rengeteg sok műhely van például, kü­lönösen a fővárosnál, melyeknek meg­szüntetésével kiváltképpen a kisipar fog jelentékeny munkához jutni. A rendeletek konkréten felsorolják a fővárosban és a vidéken megszüntet­hető törvényhatósági üzemeket és ugyanezt fojtja megtenni a kereskedelmi miniszteri jelentés az állami üzemekre vonat­kozóan, amelyekkel kapcsolatban nem ren­deletek, hanem állami tulajdonról lévén szó, csupán intern rendelkezések lesznek. Meg­felelően gondoskodni kívánunk természetese­n lebontandó üzemek alkalmazottainak s­zóval kapcsolatos kérdés megoldásáról is. A belügyminiszter végül hangsúlyozta, hogy a megszüntethető üzemekre vonatkoz intézkedések még a parlament összeülése előtt megtörténnek. NK­Maliben­ találja motorjának bármely gyártmányú elektromos berendezéséhez a legnagyobb felkészültséget és szakértelmet. Legújabb próba- és vizsgálóberendezések mellett tekercselő, delej­ező stb. külön­leges gépek szolgálják a javítá­sok gyors és pontos elvégzését. Szakembereink díjtalanul adnak útbaigazít­ás­t és tanácsot! Bosch Róbert k. i.k. Budapest, V., Váci­ út 22—24. Telefon 923—38 és a Bosch szolgálatok Bemutatjuk szeptember elsején a PARISBEN GRILLBEN az új műfajt, a CRAZY­ SHOW. Látványos bolondság­o­m | A bolondok: 2 HUGOS 2 CALIGARIS The six George England Girls (Eredeti angol girl-csoport) RADÓ SÁNDOR KÓNYI LUJZA Aino Berga AnnFrancis, Justh Gyula Jávor-Chappy jazz Belépőfül nincs!

Next