Esti Kurir, 1935. június (13. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

MA: A LEDŐLT BÁLVÁNY il i «. finílniiR Budapest, 1935 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY június 17 szombat A kultuszminiszter szenzációs nyilatkozata a Nemzeti Színház válságáról A frank megvédelmezésére alakítja meg Bouisson az új francia kormányt Bouisson ma délelőtt kijelentette, hogy széleskörű koncentrációs kormányt alakít­­ A francia politika legújabb izgalmas eseményei Páris, május 31. (Havas) Bouisson kamarai elnök ma délelőtt 9 órakor kihallgatáson jelent meg a köztársaság elnökénél. Lebrun elnök felajánlotta Bouisson­nak a kormányalakításra szóló meg­bízást. Bouisson a megbízást elfogadta. A kormány programja: a frank teljes megvédelmezése Páris, május 31. Úgy látszik, hogy a tegnapi képviselőházi vereség nemcsak a kormányt, ha­nem a frank aláértékelését célzó mozgalmat is halálosan sújtotta. Bouisson — hír szerint — programjára tűzte a frank teljes meg­védelmezését. Ma Párisban minden más pénzügyi program megvalósíthatatlannak tűnik. Ad­dig is, míg az új kormány megalakul, a folyóügyeket intéző Flandin-kormány meghozta a kellő intézkedéseket, hogy az üzérkedés ne használ­hassa ki az átmeneti órák idegességét. A kamara sorsdöntő éjszakai ülése Paris, május 31. A közönség nagy érdeklődése mellett, fe­szült légkörben kezdődött meg a képviselő­ház csütörtöki, nagy érdeklődéssel várt ülése. A Házban a kormány valamennyi tagja jelen volt.— Flandin miniszterelnök kivéte­lével, aki csak később jelent meg az ülés­teremben. A képviselőház elnöke az ülés elején ki­jelentette, hogy a pénzügyi bizottság nem hajlandó a kormány javaslatának tárgyalá­sába bocsátkozni. Ezután Aubert baloldali radikális kép­­viselő szólalt fel és indítványozta a fasiszta szervezetek feloszlatását, a felvonulások be­tiltását és a tőzsde bezárását. Tellier baloldali köztársasági képviselő el­lenezte Aubert indítványát, sajnálkozását fe­jezte ki azonban amiatt, hogy a kormány nem tett idejében rendszabályokat a speku­láció megfékezésére. A pénzügyminiszter erre közbeszólás alak­jában megjegyezte, hogy már megtörténtek az intézkedések a spekulánsok ellen bűnvádi eljárás megindítására. Végül is Aubert képviselő visszavonta in­dítványát. Ezután Barczy képviselő, a pénzügyi bi­zottság főelőadója megindokolta a pénzügyi bizottság legutóbbi állásfoglalását. Kijelen­tette, hogy az arany kiáramlása magában véve még nem nyugtalanító tünet, de vesze­delmes abból a szempontból, hogy vissza­hatást gyakorol az államkincstárra. Május 28-án, tehát egyetlen napon nem kevesebb, mint másfélmilliárd frank értékű arany tű­nt el a forgalomból. Nagy része nem külföldre vándorolt ki, ha­nem belföldön maradt a spekuláció céljaira. Éppen ez a veszedelmes tünet, hogy francia állampolgárok vásárolnak nagy tömeg ara­nyat. Éppen ezért a bizalom válságáról lehet beszélni — mondotta Barely. Ez pedig első­sorban az államháztartásban mutatkozó hiányoknak tulajdonítható. Ebben az évben ez a hiány eléri a kétmilliárd frankot, míg a kincstári hivatal alig hatmilliárdnyi folyó­sítható eszközökkel rendelkezik. A kiadások egymilliárddal nagyobbak, mint ahogy elő­irányozták őket, a bevételek pedig öt-hat milliárddal kevesebbek az előirányzatnál. Mindezekből az okokból kifolyólag szava­zott a pénzügyi bizottság a kormány javas­lata ellen, de ugyanakkor olyan megnyilat­kozások történtek, amelyek alkalmasak a frank megvédésére. A továbbiakban Reynaud volt pénzügy­miniszter mondott feltűnést keltő beszédet. Bár híve a frank átértékelésének, az át­értékeléssel kapcsolatos pánikot mindenáron el kell kerülni és így nem lehet szó átértékelésről. Szerinte az egyedüli megoldás az, hogy még az éjszaka folyamán koalíciós kormányt alakítsanak valamennyi párt részvéte­lével és ettől az új kormánytól reggel már nem fogják megtagadni a rend­kívüli felhatalmazást. Ezzel lélektani hatást lehetne elérni, amely­nek segélyével a spekuláció erejét megtör­nék és időt nyernének, így azután a francia valutát alkalmazni lehetne majd a többi valutához. Végül annak a reményének adott kifejezést, hogy az új kormány majd be fogja látni a valutakiegyenlítás szükségét. Raynaud beszéde után szünetet rendel­tek el. Szünet után Flandin miniszterelnök felkötött karral, orvosa által kísérten bejött az ülésterembe. Amint az elnök az ülést újból megnyitotta, Flandin mindjárt a szónoki emelvényre lé­pett, hogy védelmezze a kormány javaslatát. A miniszterelnök emlékeztetett a felha­talmazási javaslat megokolására és a pénz­ügyminiszter technikai megjegyzéseire, majd erősen szembefordult a spekulációval. Be­szélt azokról az okokról, amelyek a bel- és külföldön előidézték a frank elleni táma­dást és hangsúlyozta, hogy a kamarának ma vagy a leértékelés mellett, vagy ellene kell döntenie. Ezután azt fejtegette, hogy a kor­mány által kívánt felhatalmazások nem ál­lanak ellentétben a köztársasági alkotmány­nyal. Beszéde végén bejelentené a miniszterel­nök, hogy Germain-Martin pénzügyminiszter éppen most ajánlotta fel lemondását és ő a le­mondást elfogadta. A pénzügyi tárcát a miniszterelnökség mel­lett ő maga veszi át. Flandin ezután felszólította a képviselő­ket, hogy kövessék őt. Az egyszerű embe­rek nem nyugodnának bele, hogy — mi­után a háború következtében már egyszer bekövetkezett a valutaösszeomlás — keser­vesen megtakarított pénzük az országgyű­lési képviselők gyávasága miatt újból érték­­csökkenést szenvedjen. (Folytatása a 2-ik oldalon.) A FRANCIA PÉLDA Mint hosszú évek óta mindig, va­lahányszor Franciaországban egy kormány megbukik, vagy valamelyik törvényhozótestület színezete meg­változik, most is megjelennek a de­mokrácia hivatásos funerátorai, hogy sietve elföldeljék a francia köztársa­ságot s vele , együtt a szabadságnak és jogegyenlőségnek azt az egész gondolat- és intézmény­rendszerét, melynek ez a nemzet jólétét, hatal­mát, kultúráját és a civilizált világ­ban élvezett óriási presztízsét kö­szönheti. Ha csak egy százalék igaz­nak bizonyult volna abból, amit a különféle diktatúrák, „tekintélyi“ uralmak, párt-totalitásos és korporá­ciós rendszerek és egyéb reakciós „reform“-elgondolások hívei egy-egy franciaországi tárcacsere vagy utcai tüntetés alkalmából világgá harsog­tak, akkor a francia nemzet már rég­óta kollektíve a föld alatt porladna, vagy pedig valamely egyenruhás magánalakulat kénguraságát nyögné. Ehelyett Franciaországban megma­radt a demokrácia és a szabadság, tovább virult a jólét — ha nem is olyan mértékben, mint a prosperitás éveiben, de mindenesetre nagyobb mértékben, mint az antiliberális és az antidemokratikus országokban i­s a nemzet nemcsak hogy kiheverte a csapást, hanem kiderült az is, ami­vel minden, a nyugati politikai élet­ben járatos ember tisztában van: hogy a kormányok és pártok kicse­rélődése nem is csapás, nem beteg­­ség, nem haláltusája a társadalmi organizmusnak, hanem természetes életműködése. Az izgalmak és a harcok, melyek a politikai és gazda­sági kérdések körül zajlanak, az élet izgalmai és a szabadon megnyilat­kozó gondolatok harcai, amelyekből megerősödve kerül ki a nemzet is, a demokratikus alkotmányosság is — sőt a francia pénz is! Mert a liberális Franciaországban, ahol a keleteurópai értelemben vett „nemzeti szolidaritást"­ még nem ér­vényesítették a gazdasági politikában, igenis eléggé egészséges a nemzeti va­gyon megoszlása ahhoz, hogy a szé­les tömegek, a kisemberek ezrei meg ezrei átérezhessék, micsoda vesztesé­get jelentene számukra a francia frank értékének megcsorbulása. A valuta ügye minden országban nem­zeti ügy, de fokozott mértékben áll ez az olyan országra, ahol nemzeti kö­zösség és szabad egyén annyira elvá­laszthatatlanul azonosak, mint a de­mokratikus francia köztársaságban. Nem csoda, ha annak a franknak megmentéséért, amelyet a nemzetközi viszonyok alakulása következtében kikezdhetőnek vélt a spekuláció, a francia kistőkések és általában a fran­cia polgárok akkora erőket mozgósí­tanak. Ez az erőfeszítésük vonul végig­­a legutóbbi politikai események ösz­­szes mozzanatán is. És nem is lehet kétséges, hogy erőfeszítésük sikerrel jár, s hogy a francia frankot, mely­nek különben is igen nagy aranylél­­dezete van, az öntudatos polgári akad

Next