Esti Kurir, 1936. július (14. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-01 / 148. szám

SZKIMKL 11936 VII. 1. SZERDA Bielfogytiglani fegy­házra n­él anyósgyilkos gazdái Varjas Mártonná született Kémet Erzsébet 25 éves elvált­­asszony az 1931. év elején Megismerkedett Jónás István 23 éves lovas­­berényi gazdálkodóval s az ismeretségből rö­videsen szerelem leli, úgyhogy a fiatal gazda nem sokkal ezután végleg odaköltözött Var­­jasnéhoz. Varjasné anyja, özvegy Német Já­­nosné 58 éves asszony nem jó szemmel látta ezt a dolgot, folytonos lett a civódás a Né­met-portán, sőt az öregasszony egy izben ki is tiltotta házából Jónás Istvánt, de leánya rimánkodására később mégis megengedte, hogy náluk lakjék. Jónás Istvánban ekkor megérlelődött a sötét terv: valamilyen úton-módon elteszi láb alól az öregasszonyt, aki útjában áll boldogságának s aki szívósan ellenészegü­l annak, hogy Varjasnét feleségül vehesse. Haragudott ezenkívül Jónás amiatt is özvegy Németnére, mert az öregasszony igen jószivü teremtés volt, aki apródonként csaknem minden nélkülözhető és felesleges holmiját elajándékozta barátnői és ismerősei között. Heteken át forgatta fejében a gyilkosság gondolatát a mindenre elszánt Jónás István s végül is azt találta a legalkalmasabbnak, ha valamiképpen sikerül kicsalnia «anyósát» a szőlőjükbe, ott végezhetne vele s minthogy a szőlőben lévő kis vincellérház pincéje am­igyis összeroskadóban volt, olyképpen lehetne a helyszint elrendeznie, mintha a­­ pincefal omlott volna reá özvegy Német-­­ nőre.­­ Pontosan igy is történt. 1935 szeptember­­ 29-én Németné kigyalogolt a szőlőjükbe, Jónás István utána sietett, kint, a vincellér­ház pincéjében hirtelen, brutális támadással megfojtotta az öregasszonyt, majd rádöntötte az­ omlatag pincefalat s ekkor nagy kiáltozással összecsi­dítette a közelben dolgozókat, akik előtt siránkozva adta elő, hogy anyósára ráomlott a pince s alighanem agyonütötte. A községi orvos azonban gyanúsnak ta­lálta a hirtelen haláleset körülményeit, ami­kor özvegy Németné holttestét tüzetesebb vizsgálat alá vonta, kétségtelenül megálla­pította a fojtogatási nyomokat, azt, hogy Né­metné halálát erőszakos módon beállott ful­ladás idézte elő. Jónás István a székesfehér­vári törvényszék előtt előbb tagadni próbálta bűnösségét, majd amikor a bizonyítékok súlya alatt megtört, még mindig kitartott amellett, hogy az öregasszonyt hirtelen tá­madt felindulásában fojtotta meg s a halál­esetet veszekedés előzte volna meg. A törvényszéknek azonban számos tanú kihallgatása után sikerült tisztáznia a tény­állást; az elsőfokú bíróság kétségtelen tény­ként állapította meg az előre megfontolt szándék fennforgását s Jónás Istvánt gyil­kosság bűntettében mondva ki bűnösnek, s életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. A budapesti tábla, majd a királyi kúria a Polgár Viktor­ tanácsa a törvényszék ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. A­gyonlőtte feleségét, feoostán önmagát egy HPyailöMI háztula­jdonos iHHHF-ön reggel Muss And­rásné angyalföldi PH város felesége bekopogtatott a Reitter Fe­­renc­ utca 84. számú ház ablakán, hogy meglátogassa ismerősét, Ihász Ferenc ház­­tulajdonost és feleségét. Miután kopogtatá­sára senki se válaszolt, benyitott a lakásba. Az előszobában két kisgyereket talált, akik sírva futottak eléje, zokogva, összefüggés­telenül állandóan azt hajtogatták: — Jaj, kérem, félünk... A nénink ott a kis szobában fekszenek. Muss Andrásné azonnal a lakáshoz tar­tozó műhelyhelyiség felé tartott, amelynek ajtaja zárva volt. Miután hosszas dörömbö­­lésre senki sem jelentkezett, a műhely ab­lakán igyekezett behatolni. Mikor benézett a kis szobába, borzalmas látvány tárult eléje. A műhely padlójának közepén egy gyapjútakarón feküdt Ihász Ferenc és fele­sége. Mindkettőnek vér szivárgott a fejéből. A takaró csücskénél egy revolver hevert. Müssné azonnal bejelentené a szörnyű felfedezést a rendőrségnek, rövid idő múlva a rendőri bizottság már meg is jelent a hely­színen. A rendőrorvos már csak a halált tudta konstatálni. Ihász Ferenc és felesége teste már teljesen hideg volt. A rendőri bi­zottság, mely rekonstruálta a körülmények­ből a történteket, megállapította, hogy Ihász Ferenc éjszaka egy revolverlövés­sel meggyilkolta feleségét, majd önmaga ellen fordította a fegyvert, halántékára szorította a Steyer-pisztolyt­ .A második golyó végzett Ihász Ferenccel. A környék lakosságának kihallgatása után a rendőrség megállapította, hogy a kettős halálos drámának a férj állandó féltékeny­­kedése volt az oka. A negyvenkétéves an­gyalföldi háztulajdonos azzal vádolta ötven­egy esztendős feleségét, hogy megcsalja. A féltékenykedés miatt állandó botrányok vol­tak Ihászéknál. Legutóbb vasárnap délben tört ki a botrány közöttük. A férj azt állí­totta, hogy a felesége megmérgezte az ebédre feltálalt húst, hogy végezzen vele. Parázs Veszekedés után az asszony zo­kogva menekült el hazulról, nővéréhez sie­­tett, akinek elpanaszolta, hogy férje az őrületbe kergeti állandó félté­kenységével. Mikor megnyugodott, arra kérte nővérét,­­ Balázs Józsefnét, hogy annak gyerekeit, a kis Jóskát és Annuskát az ünnepekre magá-s­hoz vihesse. I Ihászné mikor búcsúzott, azt hangoztatta­­ nővérének, hogy reméli, hogy a gyerekekre­­ való tekintettel majd férje nem fog újabb jeleneteket csinálni. Ihászné a két kisgyerekkel hazament. Azo­­­­kat a ház egyik szobájában fektette le, míg magának a lakáshoz tartozó mű­helyhelyiség­­ben vetett ágyat. A két kisgyerek a nyomozó rendőrtisztvi­selő kérdésére elmondotta, hogy éjszaka, de lehet, hogy már hajnaltájt volt, két hatal­mas dörrenésre riadt föl. A revolverdörrené­sek után se Balázs Jóska, se a huga nem mertek kimozdulni a szobából. Később aztán elaludtak. A nyomozás adatai szerint Ihász már régóta végezni akart az asszonnyal. Hetek­kel ezelőtt például levelet intézett a rendőr­séghez, amelyben azt hangoztatta, hogy vé­gezni fog feleségével. Ihász látszólag kibé­kült az asszonnyal azután, miután nővére gyerekeit hazahozta. Előzőleg azonban a mű­helyben párnája alá rejtette Steyr­­revolverét. Számított azonban arra is, hogy a békebeli gyártmányú kilencm­illiméteres Steyr csődöt mond s ezért élesre fent baltát is készített fekvő­helyeik alá. Megállapították, hogy a h­alálosvégű csa­ládi drámát szörnyű dulakodás előzte meg. Az asszony úgy látszik észrevette, hogy a férj mire készül és elkeseredetten védte éle­tét. Védekezés közben valósággal leharapta férje jobbkezének mutatóujját. Ihász a rendőrségi nyomozás adatai szerint sebesü­lése után bal kezébe vette a fegyvert s köz­vetlen közelről rájött az asszonyra. Az első revolvergolyó szétroncsolta felesége nyakát és üterét. Ihász ezután saját fejébe röpített golyót, amely szintén azonnal végzett vele. A féltékeny angyalföldi háztulajdonos a rendőrséghez írott levelében végrendelke­zett. Házát és ingóságait az állami gyermek­­menhelyre hagyta. Serédi hercegprímás beszéde Oxfordban az igazságosságról Az elmúlt hét szerdáján avatta az oxfordi egyetem dr. Serédi Jusztinián bibornok-her­­cegprímást a jogtudományok diszdoktorává. A beszámolók hírt adtak az ünnepi felvonu­lásról, a díszdoktorok avatásáról, az oxfordi egyetem nyilvános szónokának az avatan­­dókról elmondott ismertetéséről és egyéb külsőségekről, de nem érkezett tudósítás arról a beszédről, amelyet az avatás napjá­nak estéjén az egyetem hivatalos díszebéd­­jén mondott a Christ Church College pom­pás halljában dr. Serédi Jusztinián bibornok­­hercegprimás az újonnan felavatott diszdok­­torok nevében. Ennek a beszédnek hiteles szövege repülőpostán érkezett meg az ünne­pek alatt. Az egyetem hivatalos diszebédjén mintegy 300 meghívott vendég vett részt és az étkezés befejeztekor három beszéd hangzott el; a dékán üdvözlő és beszédre fel­hívó szavai, melyekre az újonnan felavatott díszdoktorok nevében is a magyar herceg­prímás az itt következő beszédet mondotta klasszikus latin nyelven: — Engedjék meg Uraim, hogy a tudós férfiaknak ezt a baráti, sőt mondhatnám szeretetlakomáját néhány percre megszakít­­hassam és mindnyájukat, akik velem együtt vendégekként ülnek ennek a nemes kollé­giumnak közös asztalánál, a nagy Jusztinián császár szellemében és nyelvével olyképen köszönthessem, hogy egyúttal az immár 800 esztendős, tudományos munkásságban és ér­demekben gazdag oxfordi tudományegyete­münk, valamint az Önök híres és nemes nemzete iránt érzett hálámét és csodálato­mat is kifejezhessem. — Az érdemeknek igazságos mértékkel a megfelelő jutalmat megadni, — legtöbbször felülmúlja erőinket és igazságérzetünket, mert az emberek rendszerint vagy nem érik el a megfelelő mértéket, vagy pedig meg is tetézik azt, amennyiben az érdemeket a való­sággal ellentétesen nagyon leszállítják, a jutalmat pedig a méltányosságon túl is ki­terjesztik. Megvallom, hogy ez az utóbbi eset történt meg most velem is, mikor a világ­hírű oxfordi egyetem engem olyan megtisz­teltetésben részesített, amely a jogtudomá­nyok művelése körül szerzett némi érdemei­met nagyon felülmúlja és meghaladja, ha-­ csak záloga nem akar lenni annak a jövendő­­ munkásságomnak, amelyet viszonzásképen a­­ római —, főképen pedig a kánonjog és eze- I­ken keresztül mintegy közvetve a modern­­ jogtudomány előmozdítása körül ki fogok fejteni. — Az én munkásságom leginkább arra fog irányulni, hogy — ahol tehetem — iparkodom az igazságot és a valódi igazságosságot terjeszteni, a jogtudományok különböző fajtáinak mű­velését pedig előmozdítani. Amint ugyanis az igazság minden nemzet, minden idő, sőt az örökkévalóság felett áll, mert változat­lan, éppen úgy az igazságosság és a jog­tudomány is, minthogy bizonyos értelem­ben szintén transzcendentális, minden nem­zeteket szerencsésen összekapcsol egymás­sal. Azért a tudós férfiak a jogtudományok művelése céljából a múltban is gyakran érintkeztek és most is érintkeznek egymás­sal anélkül, hogy a nyelvi vagy nemzeti különbség akadálya volna, vagy lett volna a közöttük levő csodálatos egyetértésnek. — Mikor pedig az igazságosságról és a jogtudományok műveléséről beszélek, Egye­temünkön kívül a Brit Nemzetet is ünnepe­lem, mert e nemzet valóban nagynak bizo­nyult, mikor a közjó céljából nemcsak pol­gárait, hanem a gyarmatok lakóit is a római méltányosságával kormányozza és mikor Európa kis nemzeteit és ezeknek fiait is megbeccsüli, sőt a kicsiny és megalázott magyar nemzetben és az én csekély szemé­lyemben önmagával és saját fiaival egyen­lőkké teszi. Mert a római jog példájára tör­vényeit az isteni törvény alapjaira, az igaz­ságosságra és az istenfélelemre helyezte és nem tűri, hogy igazságtalan vagy isten­telen emberek ragadják magukhoz a hatalmat és sanyargassák a népet. Ezért a gyarmatok lakói sem tartják magukat leigázottaknak, hanem elismerik, hogy megszabadultak a szolgaságtól, hogy részesei lettek­ a művelt­ségnek, a jólétnek és a biztonságnak. — Amikor a nekem adott legnagyobb megtiszteltetésért itt a tudós férfiak körében szíves köszönetet mondok, mikor az összes vendégeknek és jeles kollégáimnak minden jót, ennek az ősrégi és világhírű egyetemnek, amely az esr világosságában­ kíván járni, valamint az egész föld kerekségére kiterjedő brit birodalomnak jólétet és békét kívánok, azt szeretném, ha az igazságosság és a jog­tudományok, amelyek bizonyos értelemben minden nemzet felett állanak, igen tisztelt vendégeinket és a mi két nemzetünket, ame­lyek jogi intézményeik és alkotmányuk te­kintetében — amint az önök 1215. évből való Magna Chartája és a mi 1222-ből való Aranybullánk, őseink bölcsességének és sza­badságérzetének ezek az örök emlékei is bi­zonyítják — hasonló utakon szokták járni, baráti, sőt testvéri kötelékekkel fűzné össze. Mint legújabb magyar doktora az oxfordi egyetemnek, amelynek Miklós nevű első hall­gatója is, akit a történetírók ismernek, ma­gyar ember volt, azt kívánom, hogy ez az egyetem mindig éljen, növekedjék és virágoz­zék! A hercegprímás beszéde a megjelentek körében igen nagy tetszést váltott ki és azt sokszor szakították félbe tapssal és tetszés­nyilvánítással. A latin beszéd klasszikus szépsége nagy hatással volt a jelenlevő tudó­sokra, akiknek őszinte csodálatát váltotta ki a latin beszéd könnyed és minden segéd­eszköz igénybevétele nélküli előadása. A hercegprímás után Sir William Fisher ad­mirális, a földközi-tengeri flottának a közel­múlt napokban visszatért parancsnoka a volt növendékek, Sir Maurice Gwyer, hírne­ves jogász pedig a vendégek nevében mon­dott beszédet. x Pályázat magyaros ruhatervezésre. Magyar diszítőmű­vészetünknek öltözködésünkben való érvényesítése nemzeti érdekünk lévén, a Magyar Divatcsarnok 750 pengő pólyadíjat tűzött ki olyan magyaros női és leánykaruhák tervezé­sére, amelyek a mindenkori nagy divat alap­vonalait megtartják ugyan, azonban diszkrét vonalvezetési vagy díszítési elemmel olyan spe­ciális benyomást keltenek mégis, hogy a szem­lélőben ráirányítják a figyelmeet arra, hogy ma­gyarok vagyunk. A Magyar Divatcsarnok, mely hazánk egyik legnagyobb áruháza, ezzel az el­határozásával is kifejezésre juttatja azt a min­denkor vallott elvét, hogy az áruházának szer­vesen be kell kapcsolódnia a magyar társada­lom lelki világába és tevékenységével nemcsak a termelés, hanem a magyar ideálok szolgála­tába is kell szegődnie. Ezért a magyaros ruha­tervpályázatban, melynek határideje július 10-én jár le, minden magyar ember résztvehet, nemcsak rajzzal, hanem ha az iparosnak úgy jobban megfelel, modellel is. A pályázat rész­letes feltételeit a Magyar Divatcsarnok Rákóczi­­út 70—74. szám alatt lévő irodáiban bárki meg­kaphatja. A vidéki érdeklődő a helybeli ipar­testületeknél tekinthetik meg a pályázat kiírá­sát. A Magyar Divatcsarnok pályázatának zsű­rije Ferenczy Ferenc dr.-nak, a magyaros öltöz­ködési mozgalom országos bizottsága ügyvezető elnökének vezetése alatt az Iparművészeti Tár­sulat és főiskola, a Női ruhakészítők Országos Szövetsége és ipartestülete és a cég képviselői­ből alakul, s így annak szakszerűsége és pártat­lansága a legnagyobb igényt is kielégítheti. A pályanyertes magyaros női- és leányruhák kivi­telezésre kerülnek és a Szent István-napi ünnep­ségek alatt mutatják be azokat az ország hölgy­­közönségének. Fájdalmas szívvel jelentjük, hogy drága, jó édesapánk , nagyapánk, rokonunk Epstein Ede nyug. bankigazgató munkás életének 76. évében 1936 június 29-én,­­ rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Drága halottunkat 1936 július­ 1-én, délelőtt 11 órakor temetjük a rákoskeresztúri izra. te­mető halottasharcából. Hollón Lajosn­é Epstein Erzsi, dr. Éri Pál gyer­mekei, Epstein Mór fivére, dr. Éri Pálné dr. Kiss Mária menye, Hollán Lajos veje, Hollón Éva és Mária unokái, Sziklai Zsigm­ond sógora, özv. Sziklai Sándorné, özv. Sziklai Arnoldné sógornői. Fájdalomtól összetört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább kincsünk Hirsch Izidor bútorkereskedő áldásos életének 58-ik évében, hosszú szenvedés után, soha nem múló gyászt hagyva szívünkben, itt hagyott bennünket. Földi maradványait f. hó 30-án, délután 3 órakor kisérjük utolsó útjára az esztergomi sir­­kertben. Esztergom, 1936 jun. 30. Siratják özvegye: Preszburger Magdolna, gyer­mekei: Annus, Gyula, Klári, menye: Fischer Ibolyka, vejei: Fischer Géza, Steiner Jenő, apósa, és anyósa: Preszburger Károly és neje és kiter­jedt rokonsága. Nyugodjék békében! N­II

Next