Esti Kurir, 1936. október (14. évfolyam, 225-251. szám)
1936-10-01 / 225. szám
1936 X. 1. CSÜTÖRTÖKI A Úti kérdésére a vádlott bemondja személyi adatait. Neve, kora, családi állapota ... Büntetve volt? Hát büntetve, bizony, volt. Nem is egyszer. Háromszor. Mégpedig a sikkasztásért. Ugyan miért emeljük ezt ki annyira? Hiszen rögtön az elején megmondottuk: vádlottról van szó. Azért áll a bíró előtt. Nem olyan ritka dolog, hogy valaki, akinek a bíró elé kell állnia, már összeütközésbe került máskor is a törvénnyel. Igen, igen. De ez a vádlott, aki már háromszor volt sikkasztásért büntetve, most, mint politikai vezérférfi, felel a feltett kérdésekre. Mozgalmat szervezett a vádlott úr, a három sikkasztás bűnével és büntetésével vállán. Ugyan lehet-e elképzelni alkalmasabb személyt arra, hogy a zsidókérdést amúgy kaszáskeresztes módon rendbehozza és általában az uralmat a magyarság felett átvegye, hogy külföldi példák nyomán idebent is egy egyedül üdvözítő rendszert honosítson meg, mint a vádlott urat, aki mindössze háromszor vágott zsebre idegen pénzt és sétált miatta fogházba? Az egyik ur a bolondok házából jött elő, horogkereszttel boldogítani a magyar népet, a másiknak háromszoros fegyháztréningre volt szüksége, amíg elméje ennyire megvilágosodott. S a választék ezzel még nem is merült ki. Mégis azt mondjuk: tragikomikusan kacagtató, vagy elszomorító figurái ezek egy nagy színjátéknak. Ám nem rendezői és nem is szerzői. A szerzők és rendezők óvatos gyávasággal bújnak meg a háttérben, mert ők viszont olyan hősök, akik csak aratni akarnak, azt is biztosan. A felháborodott tiltakozásoknak nagy keletje van manapság. Érdekes módon, szinte minden hónapra esik egy-egy kaszáskeresztes per, amelyben kiderül, hogy megtévesztett s a nyomorúság izgatószerével fellázított szerencsétlenek a társadalom felforgatására, erőszakoskodásokra, katasztrófára szervezkedtek. Ám a felháborodott tiltakozók egyáltalában nem tiltakoznak a bolondházból szabadult, vagy háromszoros sikkasztás miatt fogházat ült urak törekvései ellen. Nincs valami különös oka ennek a feledékenységnek? feltételt is sajnálkozással veszi tudomásul a kormány horogkeresztes félhivatalosa, hogy a magyar drámaírók azért nem vettek részt a németországi szerzői kongresszuson, mert anyagi okok akadályozták őket benne. Szellemes iróniával veti szemükre, miért nem szóltak? Bizonyára nem lett volna nehéz akár gyűjtés útján is összeadni számukra a szükséges pénzt. Értsük ezt úgy, hogy a jövőben, ha Magyarországot valamilyen kulturális részvételben anyagiak akadályozzák, vagy ha a magyar kultúra munkásainak vannak hasonló nehézségei, akkor a jobbszélső félhivatalos hajlandó lesz valamit átengedni e nemesebb célra abból a közpénzből, amit egyébként saját és igen jól felfogott céljaira szokott kapni és fordítani? Nem tagadjuk: előkelő gesztus volna. Valamit mégis közcélra is adni abból a közpénzből, ami nehéz polgári verejtékből, munkából és adóból származik. Sajnos, attól tartunk, a gunyor éppen azért gunyor, hogy az ellenkezőjét jelentse annak, amit mond. A szubvencionált lapok éppen azért tudnak ilyen fölényes jókedvvel nyúlni a problémákhoz, mert eszük ágában sincs sem ilyen, sem másféle közadakozás- isi K Sm! bán résztvenni, gyűjtéshez hozzájárulni. Fölös óvatosságból például az említett gunyoros cikk elő is sorolja azokat a magyar drámaírókat, akiket tréfálkozva sajnál, s ezek a drámaírók nem az ő eszmevilágához tartoznak. Ám vannak Magyarországon szerzők, akik ellen nem lehet kifogása. Még az sem, ami kifogásainak legtitkosabb, de legizmosabb rugója, hogy tudniillik: tehetségesek. Ezeknek vájjon adott valamit a saját szubvenciójából? Azoknak a szerzőknek, akiket nem sorolt fel gunyorosan, akiktől nem vitatja el az ő szemében elsőrangú kellékeket , váljon lehetővé tette a kongresszuson való részvételt? Vagy egyáltalában és végképp annak örül, hogy Magyarország egy szellemi megbeszélésen nem volt ott semmiféle formában, sem olyan íróival, akik neki tetszenek, sem olyanokkal, akik neki nem tetszenek? Mert ha ennek örül — és aki olvasni tud, az még sorai között sem olvashat ki egyebet —, akkor a kultúrfölénynek egy egészen új megnyilvánulásával találkoztunk ezúttal először, félhivatalos lapban. (b. i.) Ajándékbúzával, pénzzel, italmérési engedéllyel és fenyegetéssel dolgoznak a tótkomlósi kerületben a megpeticionált NÉP-mandátumért Tótkomlós, szeptember 30. (Az Esti Kurír tudósítójának telefonjelentése.) A tótkomlósi kerületben egyre jobban kiélesedik a harc az ellenzéki Dénes István peticionáló hívei és a petíció visszavonásáért küzdő Lányi Márton NEP-képviselő között. Lányi emberei minden eszközt felhasználnak arra, hogy a peticionálókat „jobb belátásra bírják“ és a petíciót aláíró gazdákat, iparosokat, kereskedőket megfélemlítsék. Ezt az újszerű akciót az Orosházi Friss Újság indította el, amelynek hasábjain egymásután két hatalmas cikk jelent meg a Lányi-pártiak sugalmazására. A cikkekben — mint arról annak idején az Esti Kurír is beszámolt — megírták, hogy mivel Lányi Márton a petíciós tárgyalás előtt vissza fog lépni, a költségeket majd a peticionálóknak kell megfizetniük és számoljanak azzal, hogy „utolsó párnájukat is el fogják árverezni". Az Orosházi Friss Újságnak ezeket a példányait ingyen osztogatták Tótkomlóson és a környező falvakban, ahol a választási harcnak ez az uj „módszere“ érthető feltűnést és izgalmat keltett. Figyelmeztettek Molnárt, hogy Lányi Márton vissza fog lépni s akkor neki — a kefekötőmesternek is — sok pénzt kell fizetnie. — Erre én kijelentettem — mondja Molnár Mátyás —s hogy katona voltam, az adott szavamat és aláírásomat nem vonom vissza. Erre az volt a felelet, hogy akkor pedig a községházának többet nem dolgozhatom. Elengedik a kórházi ápolási költséget Még érdekesebb lesz a Közigazgatási Bíróság szempontjából az, ami Záluszky Mátyás tótkomlósi lakossal történt. Záluszkyt is felszólították, hogy írja alá a petíciót visszavonó nyilatkozatot. Záluszky, aki nagyon szegény ember, kijelentette, hogy csak az esetben vonja vissza a Lányi képviselő mandátuma elleni petíciót, ha elengedik felesége kórházi ápolási díját, ami 60 pengőt tesz ki. Erre kötelező ígéretet is kapott, mire Záluszky aláírta a visszavonó nyilatkozatot. Ez szeptember 19-én történt, öt nappal később Záluszky Mátyás meg is kapta a községházáról az értesítést, mely szerint felesége kórházi ápolási költségeiből ötven pengőt elengedtek... Bedron János csizmadia fiz pengőt kapott azért, hogy a peticiós aláírását visszavonja. És igy tovább... Benyó Györgyöt Racskó János boltjában figyelmeztették arra, hogy miután Lányi idejekorán vissza fog lépni, 15.000 pengőjébe kerül Dénes István embereinek majd a petíció. De ezen túl — mondotta Racskó — meg is fogják büntetni azokat, akik a petíciót aláírták. — Erre megijedtem, — mondja Benyó György — bementem a községházára s ott aláírtam a Szokolay Pál főjegyző által elém tett visszavonó nyilatkozatot. Hoporka János földmunkás lakására négy méter mázsa búzát vittek azzal, hogy menjen be sürgősen a községházára a főjegyzőhöz... Hovorkával azután a községházán közölték, hogy vissza kell vonnia a petíciót. Az egyszerű földmives azonban nem volt hajlandó eredeti aláírását visszavonni, mire a búzát sürgősen elvitték a házától... A tótkomlósi kerületben a petíciós harc egészen új és eddig ismeretlen módszerei kerülnek napvilágra. Vigor István szegedi táblabíró, aki tegnap kezdte meg a tanuk kihallgatását, a legmegdöbbentőbb esetekkel kerül szembe. Egyébként Dénes István maga is megjelent tegnap a kerületben és annyira sikerült megnyugtatnia híveit, hogy többen, akik már a presszió hatása alatt visszaléptek a petíciótól, most ismét bejelentették csatlakozásukat a petíciónálókhoz. Vigor István táblabíró előtt egyéb-ként eddig negyvenen vallották, hogy nem írták alá Lányi ajánlási íveit, annak ellenére, hogy nevük ott szerepelt. Közben természetszerűleg a Dénes-párt emberei egymásután veszik fel a jegyzőkönyveket, hogy majd a bíróságok előtt bizonyíthassák a tótkomlósi NEP-párt és a helybeli hatóságok különleges eljárását. „Személyes meggyőzés" De ezzel még közelről sem elégedtek meg a NEP-agitátorok. Lányi Márton emberei úgyszólván minden Dénes-párti szavazót, illetve a peticionáló ívek aláíróit felkeresik és „személyes meggyőzés" alapján akarják rábírni arra, hogy vonja vissza a petíciót. Temészetszerűleg Dénes István és ellenzéki hívei sem nézik tétlenül a Lányi-párt rohamát és tömegével veszik fel azokat a jegyzőkönyveket, amelyekkel a bíróságok előtt kívánják majd bizonyítani, hogy milyen eszközökkel dolgoztak Tótkomlóson a kormánypárti képviselő emberei. A „puhitási eljárás“ elsősorban Dorotovics Pál tótkomlósi gazda, a Dénes-párt elnöke ellen irányul. Dorotovicsot, aki egyébként községi képviselőtestületi tag, mintegy két héttel ezelőtt Lányi Márton dr. és Vas Nándor dr. tótkomlósi ügyvéd behívták az orosházi főszolgabírói hivatalba. Itt Lányi képviselő felszólította, hogy ha eláll Dénes István mellől, úgy leánya férje, Horvát Ferenc, mint a vasúti vendéglő bérlője, megkapja az italmérési engedélyt." Egyúttal közölték vele, hogy az italmérési engedély már megvan, de csak úgy adják ki, ha ő és veje, Horvát Ferenc a petíciót aláíró embereket ráveszik arra, hogy most írják alá a petíciót visszavonó nyilatkozatokat. De hasonló eszközökkel dolgozik a Lányipárt és a helybeli hatóság más, kevésbé fontos szerepet betöltő szavazópolgárokkal szemben is. Molnár Mátyás kefekötőmestert, aki gyakran végez munkát a tótkomlósi községházának is, néhány nappal ezelőtt behívták a községházára, ahol felszólították, hogy vonja vissza a petíciós aláírást. B uobá? 24 Arftn él. Ara 80 P-«M iSS, HFRFR oq Árjegyzéket ingyen küld: NLUhla (Hajós-utca sarok) UW A borzalmak közt, amelyek Lunerné bécsi perének tárgyalásán felidéződnek, talán a legborzalmasabb a tébolyult szadista asszonynak az a rögeszméje, hogy rémtetteit vallásos vakbuzgalmának hangoztatásával igyekszik menteni vagy ellensúlyozni; az emberiség lelki életének legtisztább, legszentebb megnyilvánulásait és szimbólumait rántja le és keveri bele a perverz, gyilkos szenvedélyek mocskába. Gonosztevő vagy őrült ez az asszony? Bizonyára mind a kettő. Túl, vagy innen ezeken a kategóriákon, a gonoszság és erkölcstelenség olyan mélységei tárulnak fel tettei nyomán, amelyek számára a hétköznapi értelemben vettkorlátolt beszámíthatósága már aligha szolgáltathat mentséget. Abnormis jelenség — hála Istennek! De tetteinek és szavainak irtózatos blaszfémiája mégis eszünkbe kell hogy juttassa azokat, akik a hitélet tiszteletreméltó mozzanatait politikai célokból nem átallják belekeverni olyan állásfoglalásokba, amelyek azoknak szellemével homlokegyenest ellentétesek. Vérfagyasztó és ijesztő karikatúrája ez az eset annak, hogy a vallásosság formáit elvetemült teremtmények hogyan alkalmazhatják, ha a vallásosság etikai tartalma, a szeretet és a felebaráti türelem kiveszett belőlük... Sm