Esti Kurir, 1936. október (14. évfolyam, 225-251. szám)

1936-10-01 / 225. szám

1936 X. 1. CSÜTÖRTÖKI A Úti kérdésére a vádlott be­mondja személyi adatait. Neve, kora, családi állapota ... Büntetve volt? Hát büntetve, bizony, volt. Nem is egyszer. Háromszor. Még­pedig a sikkasz­tásért. Ugyan miért emeljük ezt ki annyira? Hiszen rögtön az elején meg­mondottuk: vádlottról van szó. Azért áll a bíró előtt. Nem olyan ritka do­log, hogy valaki, akinek a bíró elé kell állnia, már összeütközésbe került más­kor is a törvénnyel. Igen, igen. De ez a vádlott, aki már háromszor volt sik­kasztásért büntetve, most, mint poli­tikai vezérférfi, felel a feltett kérdé­sekre. Mozgalmat szervezett a vádlott úr, a három sikkasztás bűnével és bün­tetésével vállán. Ugyan lehet-e elkép­zelni alkalmasabb személyt arra, hogy a zsidókérdést amúgy kaszáskeresztes módon rendbehozza és általában az uralmat a magyarság felett átvegye, hogy külföldi példák nyomán idebent is egy egyedül üdvözítő rendszert ho­nosítson meg, mint a vádlott urat, aki mindössze háromszor vágott zsebre idegen pénzt és sétált miatta fogházba? Az egyik ur a bolondok házából jött elő, horogkereszttel boldogítani a ma­gyar népet, a másiknak háromszoros fegyháztréningre volt szüksége, amíg elméje ennyire megvilágosodott. S a választék ezzel még nem is merült ki. Mégis azt mondjuk: tragikomikusan kacagtató, vagy elszomorító figurái ezek egy nagy színjátéknak. Ám nem rendezői és nem is szerzői. A szerzők és rendezők óvatos gyávasággal búj­nak meg a háttérben, mert ők viszont olyan hősök, akik csak aratni akar­nak, azt is biztosan.­­ A felháboro­dott tiltakozásoknak nagy keletje van manapság. Érdekes módon, szinte minden hónapra esik egy-egy kaszás­­keresztes per, amelyben kiderül, hogy megtévesztett s a nyomorúság izgató­szerével fellázított szerencsétlenek a társadalom felforgatására, erőszakos­kodásokra, katasztrófára szervezked­tek. Ám a felháborodott tiltakozók egyáltalában nem tiltakoznak a bolondházból szabadult, vagy három­szoros sikkasztás miatt fogházat ült urak törekvései ellen. Nincs valami különös oka ennek a feledékeny­ség­nek? feltételt is­ sajnálkozással veszi tudo­másul a kormány horogkeresztes fél­­hivatalosa, hogy a magyar dráma­írók azért nem vettek részt a német­­országi szerzői kongresszuson, mert anyagi okok akadályozták őket ben­ne. Szellemes iróniával veti szemükre, miért nem szóltak? Bizonyára nem lett volna nehéz akár gyűjtés útján is összeadni számukra a szükséges pénzt. Értsük ezt úgy, hogy a jövőben, ha Magyarországot valamilyen kulturális részvételben anyagiak akadályozzák, vagy ha a magyar kultúra munkásai­nak vannak hasonló nehézségei, ak­kor a jobbszélső félhivatalos hajlandó lesz valamit átengedni e nemesebb célra abból a közpénzből, amit egyéb­ként saját és igen jól felfogott céljaira szokott kapni és fordítani? Nem ta­gadjuk: előkelő gesztus volna. Valamit mégis közcélra is adni abból a köz­pénzből, ami nehéz polgári verejték­ből, munkából és adóból származik. Sajnos, attól tartunk, a gunyor éppen azért gunyor, hogy az ellenkezőjét je­lentse annak, amit mond. A szubven­cionált lapok éppen azért tudnak ilyen fölényes jókedvvel nyúlni a problé­mákhoz, mert eszük ágában sincs sem ilyen, sem másféle közadakozás- isi­ K Sm! bán résztvenni, gyűjtéshez hozzájá­rulni. Fölös óvatosságból például az említett gunyoros cikk elő is sorolja azokat a magyar drámaírókat, akiket tréfálkozva sajnál, s ezek a dráma­írók nem az ő eszmevilágához tartoz­nak. Ám vannak Magyarországon szerzők, akik ellen nem lehet kifo­gása. Még az sem, ami kifogásainak legtitkosabb, de legizmosabb rugója, hogy tudniillik: tehetségesek. Ezeknek vájjon adott valamit a saját szubven­ciójából? Azoknak a szerzőknek, akiket nem sorolt fel gunyorosan, akiktől nem vitatja el az ő szemében elsőrangú kellékeket , váljon lehe­tővé tette a kongresszuson való rész­vételt? Vagy egyáltalában és végképp annak örül, hogy Magyarország egy szellemi megbeszélésen nem volt ott semmiféle formában, sem olyan írói­val, akik neki tetszenek, sem olya­­nokkal, akik neki nem tetszenek? Mert ha ennek örül — és aki olvasni tud, az még sorai között sem olvashat ki egyebet —, akkor a kultúrfölény­­nek egy egészen új megnyilvánulásá­val találkoztunk ezúttal először, félhi­vatalos lapban. (b. i.) Ajándékbúzával, pénzzel, italmérési engedéllyel és fenyegetéssel dolgoznak a tótkomlósi kerületben a megpeticionált NÉP-mandátumért Tótkomlós, szeptember 30. (Az Esti Kurír tudósítójának telefonjelen­tése.) A tótkomlósi kerületben egyre jobban kiélesedik a harc az ellenzéki Dénes István peticionáló hívei és a petíció visszavonásáért küzdő Lányi Márton NEP-képviselő között. Lányi emberei minden eszközt felhasznál­nak arra, hogy a peticionálókat „jobb belá­tásra bírják“ és a petíciót aláíró gazdákat, iparosokat, kereskedőket megfélemlítsék. Ezt az újszerű akciót az Orosházi Friss Újság indította el, amelynek hasábjain egy­másután két hatalmas cikk jelent meg a Lányi-pártiak sugalmazására. A cikkekben — mint arról annak idején az Esti Kurír is beszámolt — megírták, hogy mivel Lányi Márton a petíciós tárgyalás előtt vissza fog lépni, a költségeket majd a pe­ticionáló­knak kell megfizetniük és számol­janak azzal, hogy „utolsó párnájukat is el fogják árve­rezni". Az Orosházi Friss Újságnak ezeket a példá­nyait ingyen osztogatták Tótkomlóson és a környező falvakban, ahol a választási harc­nak ez az uj „módszere“ érthető feltűnést és izgalmat keltett. Figyelmeztettek­ Molnárt, hogy Lányi Már­ton vissza fog lépni s akkor neki — a kefe­kötőmesternek is — sok pénzt kell fizetnie. — Erre én kijelentettem — mondja Mol­nár Mátyás —­s hogy katona voltam, az adott szavamat és aláírásomat nem vonom vissza. Erre az volt a felelet, hogy akkor pedig a községházának többet nem dolgozhatom. Elengedik a kórházi ápolási költséget Még érdekesebb lesz a Közigazgatási Bí­róság szempontjából az, ami Záluszky Má­tyás tótkomlósi lakossal történt. Záluszkyt is felszólították, hogy írja alá a petíciót visszavonó nyilatkozatot. Záluszky, aki na­gyon szegény ember, kijelentette, hogy csak az esetben vonja vissza a Lányi képviselő mandátuma elleni petíciót, ha elengedik fe­lesége kórházi ápolási díját, ami 60 pengőt tesz ki. Erre kötelező ígéretet is kapott, mire Záluszky aláírta a visszavonó nyilatkozatot. Ez szeptember 19-én történt, öt nappal ké­sőbb Záluszky Mátyás meg is kapta a köz­ségházáról az értesítést, mely szerint fe­lesége kórházi ápolási költségeiből öt­ven pengőt elengedtek... Bedron János csizmadia fiz pengőt kapott azért, hogy a peticiós aláírását visszavonja. És igy tovább... Benyó Györgyöt Racskó János boltjában figyelmeztették arra, hogy miután Lányi idejekorán vissza fog lépni, 15.000 pengőjébe kerül Dénes István embe­reinek majd a petíció. De ezen túl — mon­dotta Racskó — meg is fogják büntetni azo­kat, akik a petíciót aláírták. — Erre megijedtem, — mondja Benyó György — bementem a községházára s ott aláírtam a Szokolay Pál főjegyző által elém tett visszavonó nyilatkozatot. Hoporka János földmunkás lakására négy méter mázsa búzát vittek azzal, hogy menjen be sürgősen a községházára a főjegyzőhöz... Hovorkával azután a községházán közölték, hogy vissza kell vonnia a petíciót. Az egy­szerű földmives azonban nem volt hajlandó eredeti aláírását visszavonni, mire a búzát sürgősen elvitték a házától... A tótkomlósi kerületben a petíciós­ harc egészen új és eddig ismeretlen módszerei ke­rülnek napvilágra. Vigor István szegedi táblabíró, aki tegnap kezdte meg a tanuk kihallgatását, a legmeg­döbbentőbb esetekkel kerül szembe. Egyéb­ként Dénes István maga is megjelent tegnap a kerületben és annyira sikerült megnyugtat­nia híveit, hogy többen, akik már a presszió hatása alatt visszaléptek a petíciótól, most is­mét bejelentették csatlakozásukat a petíció­­nálókhoz. Vigor István táblabíró előtt egyéb-­­ként eddig negyvenen vallották, hogy nem írták alá Lányi ajánlási íveit, annak ellenére, hogy nevük ott szerepelt. Közben természetszerűleg a Dénes-párt emberei egymásután veszik fel a jegyzőkönyve­ket, hogy majd a bíróságok előtt bizonyíthassák­ a tótkomlósi NEP-párt és a helybeli hatósá­gok különleges eljárását. „Személyes meggyőzés" De ezzel még közelről sem elégedtek meg a NEP-agitátorok. Lányi Márton emberei úgyszólván minden Dénes-párti szavazót, illetve a peticionáló ívek aláíróit felkeresik és „személyes meggyőzés" alapján akar­ják rábírni arra, hogy vonja vissza a petí­ciót. Temészetszerűleg Dénes István és ellen­zéki hívei sem nézik tétlenül a Lányi-párt rohamát és tömegével veszik fel azokat a jegyzőkönyveket, amelyekkel a bíróságok előtt kívánják majd bizonyítani, hogy milyen eszközökkel dolgoztak Tótkomlóson a kor­mánypárti képviselő emberei. A „puhitási eljárás“ elsősorban Doroto­­vics Pál tótkomlósi gazda, a Dénes-párt el­nöke ellen irányul. Dorotovicsot, aki egyéb­ként községi képviselőtestületi tag, mintegy két héttel ezelőtt Lányi Márton dr. és Vas Nándor dr. tótkomlósi ügyvéd behívták az orosházi főszolgabírói hivatalba. Itt Lányi képviselő felszólította, hogy ha eláll Dénes István mellől, úgy leánya férje, Horvát Ferenc, mint a vasúti vendéglő bérlője, megkapja az italmé­rési engedélyt." Egyúttal közölték vele, hogy az italmérési engedély már megvan, de csak úgy adják ki, ha ő és veje, Horvát Ferenc a petíciót aláíró embereket ráveszik arra, hogy most írják alá a petíciót visszavonó nyilatkoza­tokat. De hasonló eszközökkel dolgozik a Lányi­párt és a helybeli hatóság más, kevésbé fon­tos szerepet betöltő szavazópolgárokkal szemben is. Molnár Mátyás kefekötőmestert, aki gyakran végez munkát a tótkomlósi köz­ségházának is, néhány nappal ezelőtt behívták a községházára, ahol felszólí­tották, hogy vonja vissza a petíciós aláírást. B uobá? 24 Arftn él. Ara 80 P-«M iSS, HFRFR oq Árjegyzéket ingyen küld: N­LUhla (Hajós-utca sarok) UW A borzalmak közt, amelyek Lunerné bécsi perének tárgyalásán felidéződ­nek, talán a legborzalmasabb a tébo­lyult szadista asszonynak az a rög­eszméje, hogy rémtetteit vallásos vakbuzgalmának hangoztatásával igyekszik menteni vagy ellensúlyoz­ni; az emberiség lelki életének leg­tisztább, legszentebb megnyilvánu­lásait és szimbólumait rántja le és keveri bele a perverz, gyilkos szen­vedélyek mocskába. Gonosztevő vagy őrült ez az asszony? Bizonyára mind a kettő. Túl, vagy innen ezeken a kategóriákon, a gonoszság és erkölcs­telenség olyan mélységei tárulnak fel tettei nyomán, amelyek számára a hétköznapi értelemben vett­­kor­látolt beszámíthatósága már aligha szolgáltathat mentséget. Abnormis jelenség — hála Istennek! De tettei­nek és szavainak irtózatos blasz­­fémiája mégis eszünkbe kell hogy juttassa azokat, akik a hitélet tiszteletreméltó mozzanatait politikai célokból nem átallják belekeverni olyan állásfoglalásokba, amelyek azoknak szellemével homlokegyenest ellentétesek. Vérfagyasztó és ijesztő karikatúrája ez az eset annak, hogy a vallásosság formáit elvetemült te­remtmények hogyan alkalmazhatják, ha a vallásosság etikai tartalma, a szeretet és a felebaráti türelem ki­veszett belőlük... S­m

Next