Esti Ujság, 1941. július (6. évfolyam, 148-174. szám)
1941-07-01 / 148. szám
KEDD, 1941 JÚLIUS 1. 62° rádióaktív reumafürdő és polgári árak, park. isii Mim SZENDRŐ VÁRA NINCS TÖBBÉ... Az Esti Újság munkatársa Szendrő várában, amelyet a robbanás a föld színével tett egyenlővé Szendrő, július 1. A Duna déli partján, szelíd hajlatú lankák és dombok oldalán kanyarog az út Smederevo felé Belgrádból. Balkézről dúslombú szigetek körül ereszkedik a Vaskapu felé lomhán a Duna, jobbról a híres smederovoi szőlők és gyümölcsösök terülnek el. A béke és nyugalom szigetének látszik ez a porban és napfényben fürdő dombos vidék. Az egymástól 20—30 km-re épített falvak lakossága a pletykapadon hűsölt ezen a vasárnapon és az eresz alatt megtárgyalta legfrissebb értesüléseit a smederovoi robbanásról, amely az utóbbi évek legszörnyűbb tömegszerencsétlensége s többezer ember életét oltotta ki néhány másodperc alatt. Egyik kanyarban hirtelen feltűnik Szendrő vára. Messziről olyan, mint az északamerikai indiánok kolorádói blokkházai, csipkésszélű vájatok,, öreg, roncsolt falak. Az út ketté válik, a jobb oldalon hatalmas német szövegű tábla: „Vigyázat! Tífusz veszély!“ Ez a falu most hermetikusan le van zárva a világ elől. Amikor elérjük Szendrő szélét, a szorongás kicsit felenged. A hegyoldalban permetezik a szőlőt, a levelek szomjasan iszszák a bori bányák rézlevét, az asszonyok pedig nótaszóval kísérik a nehéz munkát a rekkenő hőségben. Az országút mellett balra a Sarud hatalmas hadiüzemei terpeszkednek, méghozzá teljesen sértetlenül. A gyárkapuban piros karszalagos német nemzetőrök állnak, mindenütt teljes rend, néma csend. Ezen a gyártelepen, amely egyike volt a jugoszláv állam legnagyobb hadiüzemeinek, sok magyar család is kenyeret talált. Egy részük a hazatelepítéskor, a napokban hazatért a Szent László gőzössel, egy kisebb részük, még nem tudni, hányan, a robbanás alkalmával pusztult el. Jobboldalt, az út mellett, friss drótsövénnyel körülvéve, jókora iskolaépület áll. Bent az udvarán sárga karszalagos zsidó és cigány internáltak sétáltak egykedvűen. Később, a rombadőlt városban, ugyanazt a letargikus arckifejezést látolnt az embereken. Szinte minden széjre szomorúan, vádlón kérdezte: „Mi következhet még? Milyen szörnyűségeket kell még átélni, ha az elmúlt órákat megéltük?“ A szájak szögletében keserűség és gyűlölet bujkál, amikor a szerencsétlenség megbámulására érkezett külföldit észreveszik. Nem tudom, kinek a tollára lenne szükségem, hogy érzékeltetni tudjam a smederovói tömegtragédiát és annak kétségbeejtő következményeit... A konkrét tényeket német kísérőnk elszorult torokkal, mélyen megilletődve meséli el. Tengerszem a kazamaták helyén A szerencsétlenség délben történt, a legnagyobb utcai forgalom idején, amikor a hetivásárra a környék lakossága is a városkába özönlött. Maga a lőszerraktár Szendrő várának pincéiben volt. A török időkben fontos végvár szerepet betöltő Szendrő közvetlenül a Duna déli partján, stratégiailag rendkívül fontos szögletben épült. Az évszázados várfalak külső övezete még a szerencsétlenség után is áll, és noha a város romokban hever, a méteres terméskő falak dacoltak a felrobbantott lőszer szaggató erejével. A kazamaták helyén ma vulkán kráterszerű mély üreg tátong, benne a robbanás nyomán keletkezett tengerszem vize csillog haragos zölden. Ezt is a robbanás vájta fel. Az ekrazit feszítő ereje abban az irányban hat legintenzívebben, amerre a legnagyobb ellenállásba ütközik. Itt is így történt: a feszítő lökés a város felé irányult. A várfal tövében futnak a belgrádi vasútvonal sínpárjai. A robbanás időpontjában vásárosokkal teli személyvonat állt a pályaudvaron, indulásra készen. Tíz perc múlva lett volna az indulás, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett. A robbanás a vonatot apró darabokra szaggatta és hogy maradványait a szövetséges szél segítségével hová szórta, ma sem tudja senki. A vonat utasainak reménytelen keresését még a hozzátartozók is régen abbahagyták. A vasútépületet valósággal leborotválta az ekrazit Az épület előtt álló embervastagságú élőfákat úgy hasogatta faszálak lettek volna, játékos kedvű gyerekek kezében. Egy mezőgazdasági gépekkel megrakott vagont a robbanás ereje felemelt és legalább negyven méterre elhajított a várudvarba. Egy vagon szemeskukoricát kocsistól együtt szétszaggatott és az utcára szórt. Még ottjártamkor is feketéllett a smederevoi utca a varjaktól, amelyek messze vidékről érkeztek az ingyen kukoricatraktamentumra. Szerbiában az elmúlt hetekben láttam néhány csúnya bombapusztítást és harci emléket. Mindezek elbújhatnak Smederevo mellett, ahol a szó szoros értelmében, kő kövön nem maradt. Mindenütt vannak elcsúfított utcák, groteszkül kiégett házak, porig lerombolt gyárak, amelyek papírként omlottak össze a támadás súlya alatt. Itt azonban az egész város teljesen megsemmisült. Vannak emeletes házakból állott utcasorok, amelyek teljesen egymásra omlottak. A templom impozáns pravoszláv művészi alkotás volt. Most olyan, mint a pisai ferdetorony. A légnyomás elhajlította és fel kell majd robbantani, hogy össze ne ömöljék. Még a másfél kilométer távolságban álló házakon sem maradt a robbanás után tető. És az egészben az a legkülönösebb, hogy ami még áll is, olyan ferde és annyira a légnyomás parancsolta irányba dűl, hogy minden pillanatban az összeomlásával kell számolni. Persze vannak egészen különös esetek is. A főutcán egy nagy emeletes házból csak a kapualj maradt épen és ebben néhány szál muskátli dróton függő fonott fűzfa virágtartóban ma is frissen himbálózik a szélben ... A robbanás a betonba ágyazott vasvillanypóznákat úgy behajlítgatta az út közepére, mint az eső a karó nélkül maradt krizantémokat, kal hüvelyükön. Ezt csak az tudja kellőképpen felbecsülni, aki ismeri az ilyen lövedék páncéljának vastagságát. Egyik utca sarkán különös smederevoi csendélet késztetett megállásra. Egy mázsás légibomba mellett valóságos bombacsalád hevert sértetlenül a fűben, jóllehet repültek legalább hatszáz métert. Néhány kis páncéltörő bomba mellett, közepes légelhárító lövedékek és könnyű tüzérségi lőszerek bújtak össze szinte idillikusan. Természetesen az áldozatok száma is óriási. Sajnos néhány magyar ipari munkás elvesztésével is kell számolnunk. A legszomorúbb a magyar cirkuszos tragédiája. Aznap érkezett társulatával a városba, amikor a baj bekövetkezett. A szerencsétlenség perceiben küldte le fivérét vasútállomáshoz, hogy meggyőződjék, programszerűen halad-e a kirakodás. Szegény azóta is nézi, hogyan bánnak a a vadállatokkal. Az egész társulatból a szerencsés véletlen folytán megmenekült igazgatón kívül egy árva zsiráf menekült még meg. A sebesültek számát senki sem tudja. Annyian voltak, hogy a vasrácsos kerítések betétjeit kellett felhasználni hordágynak. A leghitelesebb képet az öreg harcsabajuszú temetőőr festette a szerencsétlenségről. Amikor az áldozatok száma iránt érdeklődtem, így válaszolt: „Nem rem én azt pontosan, kérem. Már csak arra emlékszek, hogy kétezerig számoltam, akit elfedeltem, de attól fogva eluntam, ezt abbahagytam.“ Így semmisült meg egy forró júniusi napon Szendrő vára és városa, amelynek nevéhez a magyar történelem sok szép emléke fűződik ... HÓRY LÁSZLÓ A nagy melegtől valószínűleg öngyulladás állott be a várban felhalmozott lőszer között, levegőbe röpítette a kazamatákat és sodomai gránátesőt zúdított a városra. VÖRÖS FOGLYOK A vándorcirkuszból egy zsiráf maradt meg Az utcán még úgy hever a különféle fel nem robbant lőszer, mint nyári zivatar után a jég. A legnagyobb tragédia azt volt egyébként, hogy a lőszerraktár sokszáz vagonos készletét a robbanás gránáteső alakjában a lerombolt városra zúdította. Egy része a harminc és feles lövedékeknek lezuhanva sem robbant fel. Viszont láttam harminc és feles lövedékeket heti azutcákon öklömnyi horpadások 3 Nem sikerült az angol hadsereg ulsteri nagygyakorlata London, július 1. (NST) A Times részletesen beszámol a legutóbbi észak-írországi hadgyakorlatról. A beszámoló szerint az ulsteri brit erőknek ez a gyakorlata olyan nagyarányú volt, amilyenre még nem volt példa. A gyakorlat célja az volt, hogy elhárítsanak repülőterek és kikötők ellen irányuló támadásokat. A Times szerint ezúttal is, mint eddig még minden brit hadgyakorlaton, a csapatok felkészültsége és felszerelése egyaránt elégtelennek mutatkozott. A lap azzal vigasztalja olvasóit, hogy a katonák ennek ellenére „elszánt ellenállást”” tanúsítottak a feltételezett ellenséggel szemben. A Times utal arra, hogy Franklin, az észak-írországi brit csapatok főparancsnoka a gyakorlat során a feltételezett támadóit páncélos csapatait igyekezett előnyösebb helyzebe juttatni, hogy egyén is fokozza a gyakorlat