Esti Ujság, 1942. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-02 / 49. szám

HÉTFŐ, 1942 MÁRCIUS 2. Bárdossy László miniszterelnök: A nemzet életében csak annak az ifjúságnak lehet építő szerepe, amely szenvedélyesen szeret mindent, ami magyar A Darányi Kálmán­ Diákház ünnepi estje a Magyar Művelődés Házában A Soli Deo Gloria szövetség a Protestáns ifjúság részére a fővárosban diákotthont akar létesíteni, amelyet az elhúnyt nagy államférfiúról, Darányi Kálmánról nevez el. A diákház létesítése négy és félmillió pengőbe kerül, melynek kétharmada máris biztosítottnak látszik, a hiányzó egyhar­­mad összegyűjtésére pedig a belügyminisz­ter országos gyűjtést engedélyezett. Ez az országos gyűjtés március else­jén kezdődött, s annak bevezetése volt a Magyar Műve­lődés Házában vasárnap este rendezett ünnepi est, amelyen megjelent vitéz nagy­bányai Horthy István kormányzóhelyettes, akit a színház bejáratánál a fáji Fáy István titkos tanácsos, államtitkár fogadott. Ott voltak: Bárdossy László miniszterelnök, Keresztes-Fischer Ferenc belügy, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi, Reményi- Schneller Lajos pénzügy, Varga­ József a kereskedelmi, Radocsay László igazság­ügy, Bánffy Dániel földművelésügyi minisz­terek, Mattyasovszky vezérőrnagy, a hon­védelmi miniszter képviseletében, Ravasz László püspök, a protestáns előkelőségek élén, Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpol­gármester, Lukács Béla, a MÉP el­nöke, Bárczay Ferenc titkos taná­csos. Nagy számban jelentek meg ezen­kívül az országgyűlés felsőházának és kép­viselőházának tagjai, ott volt Darányi Kálmánna három lányával, a magyar pro­testáns élet vezetői és sokan a magyar közélet kitűnőségei közül. Amint a kormányzóhelyettes megjelent az államfői páholyban, a színház közön­sége helyéről felállva, percekig tartó lelkes ünneplésben részesítette, majd az Egyetemi Énekkarok elénekelték a Hiszekegyet, Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház örökös tagja pedig Arany János „Magányban“ című versét szavalta el nagy sikerrel. Ezután dr. Ravasz László titkos taná­csos, püspök mondott emlékbeszédet Darányi Kál­mánról. ilyen szenvedélyesen szeret mindent, ami magyar. Szereti a népet, amelynek véréből vér, a földművelőt, a kétkezi és szellemi mun­kást s mindazokat, akik bármilyen formá­ban és módon szolgálják nemzetük ügyét- Szereti a nemzet múltját, századokon át megszentelt, de az ősi szellemben folyton megújuló életformáit. — A múlt tükör, amelyben a nemzet önmagát látja. Jaj annak a nemzedéknek, amely túl sokat néz ebbe a tükörbe. De jaj annak is, amely sohasem tekint bele. Csak az a nemzedék lehet naggyá, mely nem feledkezik meg a magyar múlt nagyságáról, de nem is merül el benne. — Hit, meggyőződés, készség a szol­gálatra — ha kell az áldozatra: ezek az elemek adják az ifjúság tiszta fényben ragyogó ötvözetét. A miniszterelnök ünnepi beszéde A Baar-Madas leányintézet­ének száma után Bárdossy László miniszterelnök mon­dott ünnepi beszédet. A mai szép ünnepély rendezői azt kí­vánják tőlem, hogy a magyar értelmiségi ifjúság hivatásáról beszéljek. Nem köny­­nyű feladat ez. Mert várjon lehet-e utat mutatni és irányt szabni a tavaszi szél­nek, am­elyik a termékeny nyár ígéretét hozza. Vájjon lehet-e és szabad-e az ifjú­ság hivatásáról beszélni annak, aki már az idősebb nemzedék szemével nézi az életet, az élet adottságait, lehetőségeit és korlá­tait? — Az, amit hivatásunknak érzünk, a lé­lek legmélyéből fakad. A lélek legmélyé­ből, ahová égi erők fénye vetítette. A hivatás nem szerep, nem feladat, nem megbízás, hanem életünk meg­másíthatatlan formája, a magunk megnyilatkozása, amely lehet dicsőséges vagy tragikus, tel­jesítésének eredménye lehet kudarc vagy diadal, de amibe belebeszélni nem lehet. Legalább nem úgy, hogy megállapításaink változtatni vagy módosítani tudnának azon, amit valaki egyszer lelkében igazán hivatásának vállalt. S ha nem így vállalta, Vájjon érdemes-e sok szót vesztegetni rá? — Fiatalnak lenni a szó szellemi értel­mében, azaz fiatalnak lenni híven, meggyőződésért síkra szállni és szolgálni készen, már magában is hivatás, már magában is program. E hivatás beteljesülése vagy csődje nem a mi sorsunk, hanem azoké, akikre az el­jövendő élet munkája és harcai várnak. Ők szemben állnak a felkelő nappal. Mi azon az oldalon,­­ahová az árnyékok esnek. Árnyékok, amelyekben aggodalmak és két­ségek bújnak meg. — Okosabb volna tehát, ha megfordíta­nék a problémát. Ha nem azt vizsgálnék, mi legyen az ifjúság hivatása, hanem azt, hogy milyen hivatást vállaló ifjúságnak lehet építő szerepe a nemzet életében. — Fiatalnak lenni nemcsak fizikai, de elsőrendűen szellemi állapot. Az ifjúság­ban mindig van valami majdnem anyag­talan. A fiatalembert még nem fonták be az érdek és haszon indái. — Lelkét nem verte bilincsbe a gond. Játékok boldog országából jön. Lelkében még tisztán és töretlen rajzolódnak ki azok az eszmények, amelyek felé bátor léptekkel megindul „Jaj annak a nemzedéknek, amely túl sokat néz a múlt tükrébe .1. — A ifjúság az örökké megújuló nem­zet. S ezért valamiképpen benne testesül meg a nemzet maga. Élő lánc a jelen és a jövő között. Már nem egészen a jelenben él s még nem érte el a jövőt. Mintha valamikép időn kívül léteznék: lebegne, szállna, szándék és meg­valósulás mesgyéjén. Ugyanekkor eleven kapcsolat a nemzet részei, a különböző társadalmi osztályok között. Mert ha fiatalnak mondja is magát, nem az, aki máris egyik vagy másik társa­dalmi osztállyal vállal különös közös­séget s nem az egész osztatlan nem­zettel. — De az ifjúság csak addig igazán az egész nemzeté, amíg a jövővel mérkőző kedvével egyetlen pillanatra sem szakad ki az örök magyar sors közösségéből. Amíg vállalja ezt a közös sorsot, amíg magyarnak érzi és tudja magát. És magyarként akarja elvégezni azt, amit majd feladatként maga elé tűz. — Goethe azt írja valahol, hogy csak azt érthetjük meg igazán, amit szeretünk. S ha megértésünket teljessé, méllyé, hi­­bávlónná akarjuk tenni, szeretetünket szenvedéllyé kell felfokoznunk. — A nemzet életében csak annak as !« — Ilyen szolgálat és nem agitáció az eszmények megvalósításának igazi útja és módja. Ahogyan az eszmények valóravál­­tásánál sem a külső személyi siker s nem a magunk dicsősége a cél, hanem mindig a nemzeti közösség érdeke. Ezért akármilyen csillogó, akármilyen tet­szetős gondolatokért se hagyjuk el a józan okosságot, — népünknek ezt az ősi erényét —­, amely mértéket tart és számol azzal, hogy a lehetőségek sokszor szűk korlátai között mozgunk. — Mi az, amit mindezen túl a nemzet elvár a magyar ifjúságtól? — Legfőképpen az, hogy legyen a nemzeti egység kovásza­­ hozza meg a társadalmi különbségek és ellentétek ma még sokszor bántó és fájdalmas diszharmóniájából a ki­egyenlítődést. Ne engedje meg, hogy türelmetlen gyű­lölködés lazítsa vagy éppen megbontsa a lelkekben már összecsendülő egységet. Azt várja a nemzet, hogy az egész ifjúság bá­tor kézzel vigye előbbre a társadalmi igaz­ság megvalósulását. — A mai napon március havába lépünk. Ez a tavasz és az ifjúság hónapja. Oda­kint a földeken még fehér hótakaró hever, de alatta már bontja csíráit a diadalmas élet. Ez a tavasz nehéz tavasz lesz. Háborúban állunk, ez valóban áldozatokat és nélkülözést követel. De rendületlenül hiszem, hogy a nemzet ereje s mindenekfelett a magyar ifjúság szárnyaló lendülete átsegít bennünket minden bajon és vé­d Annak az ifjúságnak a tarsolyába, amely most indul el az élet nehéz útján, még szeretnék beletenni egy üzenetet. Üze­netet a múltból. Zrínyi Miklósnak, a költő­nek üzenetét, aki ezeket írta a „Török Áfium“-ban: fáradhatatlan szorgalmatosság, az una­­lom nélkül való vigyázás, a kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának a gyümölcsét érlelni, kit az emberek dicsőségnek hívnak. Minékünk pedig a ma­­gyúroknak nemcsak dicsőségünk, de meg­maradásunk is abban vagyon“. Az ünnepség végeztével a színház közön­sége is hódolattal éljenezte a kormányzó­helyettest. „Az ifjúság legyen a nem­zeti egység kovásza" I Szeretet, hit, meggyőződés, állhatatosság — Csak annak az ifjúságnak lehet szava és része a nemzet életében, amely­ hinni tud. Hinni tud a magyarságban és a nem­zet jövőjében, hinni egy magasabb igazságban, azokban az eszményekben, amelyek cselekvésre serkentik. Hinni abban, hogy eszményei megvalósíthatók s hinni önmagában, a maga erejében. — De a hit ne legyen tűnő fény az ifjú­ság arcán, hanem mélyen gyökerező meg­győződés. Nem hit az, amely hamarosan kiég. Ahogyan nem szeretet az, amely rövid idő alatt kiapad. Azért van szükség a meggyőződés erejére és szilárdságára, mert csak ezzel lehet megmaradni a ki­választott és helyesnek talált úton. A nemzetnek nincsen semmi haszna azokból, akik önmaguktól folyton bú­­csúzkodva mindig új és még újabb eszmények után futnak. Állhatatosság a lélek ereje és állhatatos­ság a munka eredményének biztosítéka. — Kell a hit és kell a meggyőződés, de nem kell az ennek képébe öltözött fa­natizmus, amely mögött legtöbbszö­­ri a magabízás, vak és konok csökö­nyösség lappang. Csak az álomjáró útját nem kísérik két­ségek és aggodalmak. Az álomjáró szá­mára nincsenek mélységek és magassá­gok, mert az álomjáró semmit sem lát. — Mindaz, amiről eddig beszéltünk: szeretet, hit, meggyőződés, állhatatosság, — mind csak azért kell, hogy az a szol­gálat, melyet az ifjúság az örök, el nem múló nemzetért vállal, minél gyümölcsö­zőbb, minél eredményesebb legyen. Szolgálat. Ez a fogalom, amelyben az ifjúság hivatása leginkább megteste­­­­sül. — Ma sokat, talán túl sokat beszélnek áldozatokról. Minek ezek a nagy szavak? Bizonyos, hogy az áldozathozatalnak is megvan a maga ideje. De a nemzet elsősorban szolgálatot vár tőlünk, a mindennapi élet kicsiny és nagy dolgai­ban egyformán. Szerény ez a szó, anélkül, hogy felesleges alázat lenne benne. El­ménk, két kezünk, munkánk felajánlását jelenti mindnyájunkért. Azért a közös­ségért, amelyhez elválaszthatatlanul tar­tozunk. Minden kicsi dologban, a magun­kéban is ezt a közösséget szolgáljuk. Szolgáljuk hát hűséggel, becsülettel, önzetlenül, de önérzettel és sohasem a magunk megbecsülésének árán. Sohasem úgy, hogy szolgálatunk becsüle­tességén és önzetlenségén folt vagy ár­nyék essék! KERESZTELT

Next