Esti Ujság, 1942. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-02 / 49. szám
HÉTFŐ, 1942 MÁRCIUS 2. Bárdossy László miniszterelnök: A nemzet életében csak annak az ifjúságnak lehet építő szerepe, amely szenvedélyesen szeret mindent, ami magyar A Darányi Kálmán Diákház ünnepi estje a Magyar Művelődés Házában A Soli Deo Gloria szövetség a Protestáns ifjúság részére a fővárosban diákotthont akar létesíteni, amelyet az elhúnyt nagy államférfiúról, Darányi Kálmánról nevez el. A diákház létesítése négy és félmillió pengőbe kerül, melynek kétharmada máris biztosítottnak látszik, a hiányzó egyharmad összegyűjtésére pedig a belügyminiszter országos gyűjtést engedélyezett. Ez az országos gyűjtés március elsején kezdődött, s annak bevezetése volt a Magyar Művelődés Házában vasárnap este rendezett ünnepi est, amelyen megjelent vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes, akit a színház bejáratánál a fáji Fáy István titkos tanácsos, államtitkár fogadott. Ott voltak: Bárdossy László miniszterelnök, Keresztes-Fischer Ferenc belügy, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi, Reményi- Schneller Lajos pénzügy, Varga József a kereskedelmi, Radocsay László igazságügy, Bánffy Dániel földművelésügyi miniszterek, Mattyasovszky vezérőrnagy, a honvédelmi miniszter képviseletében, Ravasz László püspök, a protestáns előkelőségek élén, Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester, Lukács Béla, a MÉP elnöke, Bárczay Ferenc titkos tanácsos. Nagy számban jelentek meg ezenkívül az országgyűlés felsőházának és képviselőházának tagjai, ott volt Darányi Kálmánna három lányával, a magyar protestáns élet vezetői és sokan a magyar közélet kitűnőségei közül. Amint a kormányzóhelyettes megjelent az államfői páholyban, a színház közönsége helyéről felállva, percekig tartó lelkes ünneplésben részesítette, majd az Egyetemi Énekkarok elénekelték a Hiszekegyet, Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház örökös tagja pedig Arany János „Magányban“ című versét szavalta el nagy sikerrel. Ezután dr. Ravasz László titkos tanácsos, püspök mondott emlékbeszédet Darányi Kálmánról. ilyen szenvedélyesen szeret mindent, ami magyar. Szereti a népet, amelynek véréből vér, a földművelőt, a kétkezi és szellemi munkást s mindazokat, akik bármilyen formában és módon szolgálják nemzetük ügyét- Szereti a nemzet múltját, századokon át megszentelt, de az ősi szellemben folyton megújuló életformáit. — A múlt tükör, amelyben a nemzet önmagát látja. Jaj annak a nemzedéknek, amely túl sokat néz ebbe a tükörbe. De jaj annak is, amely sohasem tekint bele. Csak az a nemzedék lehet naggyá, mely nem feledkezik meg a magyar múlt nagyságáról, de nem is merül el benne. — Hit, meggyőződés, készség a szolgálatra — ha kell az áldozatra: ezek az elemek adják az ifjúság tiszta fényben ragyogó ötvözetét. A miniszterelnök ünnepi beszéde A Baar-Madas leányintézetének száma után Bárdossy László miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. A mai szép ünnepély rendezői azt kívánják tőlem, hogy a magyar értelmiségi ifjúság hivatásáról beszéljek. Nem könynyű feladat ez. Mert várjon lehet-e utat mutatni és irányt szabni a tavaszi szélnek, amelyik a termékeny nyár ígéretét hozza. Vájjon lehet-e és szabad-e az ifjúság hivatásáról beszélni annak, aki már az idősebb nemzedék szemével nézi az életet, az élet adottságait, lehetőségeit és korlátait? — Az, amit hivatásunknak érzünk, a lélek legmélyéből fakad. A lélek legmélyéből, ahová égi erők fénye vetítette. A hivatás nem szerep, nem feladat, nem megbízás, hanem életünk megmásíthatatlan formája, a magunk megnyilatkozása, amely lehet dicsőséges vagy tragikus, teljesítésének eredménye lehet kudarc vagy diadal, de amibe belebeszélni nem lehet. Legalább nem úgy, hogy megállapításaink változtatni vagy módosítani tudnának azon, amit valaki egyszer lelkében igazán hivatásának vállalt. S ha nem így vállalta, Vájjon érdemes-e sok szót vesztegetni rá? — Fiatalnak lenni a szó szellemi értelmében, azaz fiatalnak lenni híven, meggyőződésért síkra szállni és szolgálni készen, már magában is hivatás, már magában is program. E hivatás beteljesülése vagy csődje nem a mi sorsunk, hanem azoké, akikre az eljövendő élet munkája és harcai várnak. Ők szemben állnak a felkelő nappal. Mi azon az oldalon,ahová az árnyékok esnek. Árnyékok, amelyekben aggodalmak és kétségek bújnak meg. — Okosabb volna tehát, ha megfordítanék a problémát. Ha nem azt vizsgálnék, mi legyen az ifjúság hivatása, hanem azt, hogy milyen hivatást vállaló ifjúságnak lehet építő szerepe a nemzet életében. — Fiatalnak lenni nemcsak fizikai, de elsőrendűen szellemi állapot. Az ifjúságban mindig van valami majdnem anyagtalan. A fiatalembert még nem fonták be az érdek és haszon indái. — Lelkét nem verte bilincsbe a gond. Játékok boldog országából jön. Lelkében még tisztán és töretlen rajzolódnak ki azok az eszmények, amelyek felé bátor léptekkel megindul „Jaj annak a nemzedéknek, amely túl sokat néz a múlt tükrébe .1. — A ifjúság az örökké megújuló nemzet. S ezért valamiképpen benne testesül meg a nemzet maga. Élő lánc a jelen és a jövő között. Már nem egészen a jelenben él s még nem érte el a jövőt. Mintha valamikép időn kívül léteznék: lebegne, szállna, szándék és megvalósulás mesgyéjén. Ugyanekkor eleven kapcsolat a nemzet részei, a különböző társadalmi osztályok között. Mert ha fiatalnak mondja is magát, nem az, aki máris egyik vagy másik társadalmi osztállyal vállal különös közösséget s nem az egész osztatlan nemzettel. — De az ifjúság csak addig igazán az egész nemzeté, amíg a jövővel mérkőző kedvével egyetlen pillanatra sem szakad ki az örök magyar sors közösségéből. Amíg vállalja ezt a közös sorsot, amíg magyarnak érzi és tudja magát. És magyarként akarja elvégezni azt, amit majd feladatként maga elé tűz. — Goethe azt írja valahol, hogy csak azt érthetjük meg igazán, amit szeretünk. S ha megértésünket teljessé, méllyé, hibávlónná akarjuk tenni, szeretetünket szenvedéllyé kell felfokoznunk. — A nemzet életében csak annak as !« — Ilyen szolgálat és nem agitáció az eszmények megvalósításának igazi útja és módja. Ahogyan az eszmények valóraváltásánál sem a külső személyi siker s nem a magunk dicsősége a cél, hanem mindig a nemzeti közösség érdeke. Ezért akármilyen csillogó, akármilyen tetszetős gondolatokért se hagyjuk el a józan okosságot, — népünknek ezt az ősi erényét —, amely mértéket tart és számol azzal, hogy a lehetőségek sokszor szűk korlátai között mozgunk. — Mi az, amit mindezen túl a nemzet elvár a magyar ifjúságtól? — Legfőképpen az, hogy legyen a nemzeti egység kovásza hozza meg a társadalmi különbségek és ellentétek ma még sokszor bántó és fájdalmas diszharmóniájából a kiegyenlítődést. Ne engedje meg, hogy türelmetlen gyűlölködés lazítsa vagy éppen megbontsa a lelkekben már összecsendülő egységet. Azt várja a nemzet, hogy az egész ifjúság bátor kézzel vigye előbbre a társadalmi igazság megvalósulását. — A mai napon március havába lépünk. Ez a tavasz és az ifjúság hónapja. Odakint a földeken még fehér hótakaró hever, de alatta már bontja csíráit a diadalmas élet. Ez a tavasz nehéz tavasz lesz. Háborúban állunk, ez valóban áldozatokat és nélkülözést követel. De rendületlenül hiszem, hogy a nemzet ereje s mindenekfelett a magyar ifjúság szárnyaló lendülete átsegít bennünket minden bajon és véd Annak az ifjúságnak a tarsolyába, amely most indul el az élet nehéz útján, még szeretnék beletenni egy üzenetet. Üzenetet a múltból. Zrínyi Miklósnak, a költőnek üzenetét, aki ezeket írta a „Török Áfium“-ban: fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, a kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának a gyümölcsét érlelni, kit az emberek dicsőségnek hívnak. Minékünk pedig a magyúroknak nemcsak dicsőségünk, de megmaradásunk is abban vagyon“. Az ünnepség végeztével a színház közönsége is hódolattal éljenezte a kormányzóhelyettest. „Az ifjúság legyen a nemzeti egység kovásza" I Szeretet, hit, meggyőződés, állhatatosság — Csak annak az ifjúságnak lehet szava és része a nemzet életében, amely hinni tud. Hinni tud a magyarságban és a nemzet jövőjében, hinni egy magasabb igazságban, azokban az eszményekben, amelyek cselekvésre serkentik. Hinni abban, hogy eszményei megvalósíthatók s hinni önmagában, a maga erejében. — De a hit ne legyen tűnő fény az ifjúság arcán, hanem mélyen gyökerező meggyőződés. Nem hit az, amely hamarosan kiég. Ahogyan nem szeretet az, amely rövid idő alatt kiapad. Azért van szükség a meggyőződés erejére és szilárdságára, mert csak ezzel lehet megmaradni a kiválasztott és helyesnek talált úton. A nemzetnek nincsen semmi haszna azokból, akik önmaguktól folyton búcsúzkodva mindig új és még újabb eszmények után futnak. Állhatatosság a lélek ereje és állhatatosság a munka eredményének biztosítéka. — Kell a hit és kell a meggyőződés, de nem kell az ennek képébe öltözött fanatizmus, amely mögött legtöbbszöri a magabízás, vak és konok csökönyösség lappang. Csak az álomjáró útját nem kísérik kétségek és aggodalmak. Az álomjáró számára nincsenek mélységek és magasságok, mert az álomjáró semmit sem lát. — Mindaz, amiről eddig beszéltünk: szeretet, hit, meggyőződés, állhatatosság, — mind csak azért kell, hogy az a szolgálat, melyet az ifjúság az örök, el nem múló nemzetért vállal, minél gyümölcsözőbb, minél eredményesebb legyen. Szolgálat. Ez a fogalom, amelyben az ifjúság hivatása leginkább megtestesül. — Ma sokat, talán túl sokat beszélnek áldozatokról. Minek ezek a nagy szavak? Bizonyos, hogy az áldozathozatalnak is megvan a maga ideje. De a nemzet elsősorban szolgálatot vár tőlünk, a mindennapi élet kicsiny és nagy dolgaiban egyformán. Szerény ez a szó, anélkül, hogy felesleges alázat lenne benne. Elménk, két kezünk, munkánk felajánlását jelenti mindnyájunkért. Azért a közösségért, amelyhez elválaszthatatlanul tartozunk. Minden kicsi dologban, a magunkéban is ezt a közösséget szolgáljuk. Szolgáljuk hát hűséggel, becsülettel, önzetlenül, de önérzettel és sohasem a magunk megbecsülésének árán. Sohasem úgy, hogy szolgálatunk becsületességén és önzetlenségén folt vagy árnyék essék! KERESZTELT