Esti Ujság, 1943. március (8. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-01 / 48. szám
HÉTFŐ, 1943 MÁRCIUS 1. „Nemzeti hőseink keresztény hősök is“ — írja Antal István „Az egység útja“c. folyóiratban A katholikus és protestáns hívek közeledésének előmozdítására P. König Kelemen felelős szerkesztésében indított havi folyóiratnak, „Az egység útjának“ második száma most jelent meg. A folyóirat katholikus és protestáns oldalon elhangzó, rendkívül érdekes nyilatkozatokat ismertet. A második szám vezető tanulmányát „Lelki egység és nemzeti újjászületés“ címmel dr. Antal István nemzetvédelmi miniszter írta. A miniszter megemlékezett arról az újévi cikkről, amelyet az újesztendő nagyszerű beharangozójaként Kelemen Krizosztóm pannonhalmi főapát a telkek békéjéről írt. Hasonló szellemről tanúskodtak azoknak a protestáns egyházfőnöknek megnyilatkozásai — írta többek között a miniszter —, akik Kelemen Krizosztóm cikkére válaszoltak, valamennyiüknek írását és nyilatkozatát a „Pax Christiana“ gondolata járta át. A mai időkben csak akkor vagyunk képesek eredményes erőkifejtésre és szilárd helytállásra, ha a nemzeten kívül egyetértő és egyet akaró testvérekként állunk egymás mellett“. „A magyar állam és nemzet összeforrott a kereszténységgel — folytatta a lelki egység és nemzet újjászületés gondolatmenetét Antal István nemzetvédelmi miniszter. — Ezeresztendős államiságunk alapját akkor vetettük meg Európában, amikor a magyarság ősi, törzsi erényei egybeforrtak a kereszténység erkölcseivel. A magyarság vezetői mindenkor vallották ezt s a Krisztussal szembeforduló izgatás és rombolás megfékezése után ismét ez az ezeresztendős szellemiség töltötte be közéletünket, 1920-tól kezdve állandóan a keresztény magyar gondolatot hangsúlyozzuk. A kereszténység nekünk mindig legmélyebb erőforrásaik közé tartozott, tiszta forrás volt, melynek vize tisztított, üdített és életet adott. Az igazi nagy magyarok nem is törekedtek soha arra, hogy a keresztény felekezetek között meghasonlást, visszavonást, vagy pedig egyenesen felekezeti harcot szítsanak. Jól tudták ugyanis, hogy az a nemzet, amely Európa egyik legválságosabb földdarabján, folytonos harcban, szüntelen veszedelmek közepette éli életét, mm engedheti meg magának a belső meghasonlás tragikus fényűzését. Az igazi magyarok, bármelyik felekezethez tartoztak is, mindig annak tekintették a kereszténységet, ami valójában: tiszta forrásnak, a lélek páratlan és pótolhatatlan italának, gyógyítónak és erősítőnek, igaz útra vezérlő kalauznak. Ezt a hagyományos, szép és nemes magyar állásfoglalást hallom kicsendülni a különböző keresztény felekezetek Egyházfőinek megnyilatkozásaiból, ezért töltenek el különös örömmel nemesek engem, hanem mindenkit, aki a magyar sors ügyét valóban szívén viseli és érezte él.“ A miniszter cikke a belső béke szükségességét hangoztatja. ..Aki ma — mondja a továbbiakban a cikk — belső békét épít és a belső ellentétek kiküszöbölésén dolgozik, az egyúttal imádkozik is, hálát ad a Gondviselésnek. Nemcsak magyar kötelességünk tehát, hanem keresztényi kötelességünk is, hogy az egységért dolgozzunk. A magyar egység ma elsőrangú nemzeti követelmény és legtöbb erkölcsi magatartás. Egység útján mutathatjuk meg, hogy valóban keresztények vagyunk. Isten fiai, Krisztus katonái.“ „De ez a nemzet meg is szolgálta a Gondviselés kegyelmét, mert Krisztusnak mindig hű fia és a kereszténységnek mindig hős védelmezője volt. Akik ezen a földön elestek, nemcsak a hazáért hullattak vért, hanem a kereszténységért is. Nemzeti hőseink egyúttal tehát keresztény hősök is és e hősök s vértanuk sokasága követeli, hogy egybeforrjunk a nemzeti gondolat jegyében. Végtelenül megnyugtatónak tartom, hogy illetékes egyházi helyekről is ez a gondolat sugárzik szét az országban. „A magyarság és a kereszténység összeforrásának hőfoka - fejezte be nagy érdeklődést keltő cikkét Antal István nemzetvédelmi miniszter — mindig magas volt, de szálljon most még magasabbra, égesse el lelkünkben a méltatlan szenvedélyeket, a gyarló emberi ellentéteket, a részletérdekeket és a visszavonás csíráit. Csak az a nemzet omlik össze, mely lelkében meghasonlott, az egészséges lelkű ember nem bukik el, hanem ha kell, nehéz és áldozatos munkával, küzdelemmel helytáll önmagáért. A keresztény táborok együttműködése a nemzeti egység és a szebb magyar jövő alapfeltétele. Kísérje Istennek áldása és minden magyarok szeretete azokat, akik a megkezdett művet folytatják és véghezviszik“. WILLKIE ismét jelölteti magát New York, március 1. A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: Wendell Willkie elhatározott szándéka, hogy a köztársasági párt jelöltjeként ismét fellépp az 1944-es esztendei őszi elnökválasztásokon. A New Herald Tribune értesülése szerint Willkie azért vállalta a jelöltséget, mert a republikánus párt nálánál alkalmasabb jelöltet nem tud a választási harcokba küldeni. Kétségtelen, hogy Wendell Willkie az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb politikusa és a jövő esztendei választási kilátásai sokkal kedvezőbbek, mint az utóbbi választásokon voltak. Tízezer portugál ifjú felvonulása Lisszabon utcáin LISSZABON, márc. 1. (MTI) A portugál ifjúsági szervezet, a Mocidade Portugese, vasárnap nagy felvonulást rendezett Lisszabon utcáin. A felvonuláson több mint tízezer tag vett részt, akik a nemzeti összefogás és a kommunizmus elleni harc jelképeként nemzeti zászlók tömegével hazafias dalokat énekelve vonultak fel. Katonás rendben vonultak végig a portugál főváros útvonalain. A lapok nagy cikkeket közölnek az ifjúság vasárnapi felvonulásáról és hangsúlyozzák, hogy a világ mai válságában a portugál ifjúság nagy szerepet játszhat, Portugália és Portugálián keresztül Európa jövőjében. Laval visszaérkezett Vichybe VICHY, március 1. (Német Távirati Iroda) Laval kormányfő vasárnap délután Parisból jövet újra Vichybe érkezett. Megérkezése után azonnal fogadta legbensőbb munkatársait és rövid megbeszélést folytatott velük. (MTI) A Yankee Clipper holttestei még nem kerültek elő Lisszabon, március 1. A lisszaboi kikötő előtt szerencsétlenül járt Yankee Clipper csaknem minden része megkerült már. Ezzel szemben még mindig nem találták meg a bennülők holttesteit. A kutatás tovább folyik. Az ugyancsak szerencsétlenül járt Manuel Diaz spanyol kereskedő, akinek holtteste megkerült, a Compania Espanola spanyol hajózási vállalat vezérigazgatója. Több sebesült már otthagyhatta a szanatóriumot. Ezek az amerikai követségen kaptak szállást. Állandó őrizet alatt állnak, úgy hogy továbbra is teljesen lehetetlen velük érintkezésbe jutni. Szombaton egy Clipper vízirepülőgép érkezett Amerikából Lisszabonba, 25 utassal. Közöttük van a hétfőn lezuhant Yankee Clipper áldozatainak több családtagja. (MTI) Átlőtt férfikoponya és csontmaradványok a Tudományos Akadémia erdejében Titokzatos bűnügyben nyomoz néhány nap ,óta a főkapitányság bűnügyi osztálya és a rákoskeresztúri csendőrség. Rákoskeresztúr határában terül el a gróf Vigyázó birtok, amely a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonát képezi. A csendőrök razziát tartottak az erdőben és megdöbbentő felfedezésre bukkantak. Egy átlőtt férfikoponyát találtak ás több csontmaradványt. A csontok közelében egy fehér ing foszlányai is előkerültek T. K. monogrammal és találtak egy tarkaszínű férfizsebkendőt is K. V. monogrammal. Az eddigi megállapítások szerint valószínűleg bűncselekmény történt. Az ismeretlen férfit agyonlőtték és kirabolták. Hónapokkal ezelőtt, még a télen történhetett a gyilkosság és a szerencsétlen áldozat holttestét azóta alaposan szétrágták a vádak. A rendőrség és a csendőrség a legnagyobb eréllyel folytatja a nyomozást, hogy megállapítsák az áldozat kilétét és kézrekerítsék a gyilkost. 3 E hét belpolitikai élete érdekes eseményekben meglehetősen élénknek ígérkezik. Ezek az események a következők: Ma délelőtt 11 órakor Kállay Miklós miniszterelnök a belügyminisztérium dísztermében ünnepélyesen megnyitotta a X. Közigazgatási Továbbképző Tanfolyamot, amelyen az ország manden részéből igen sok közigazgatási tisztviselő vett részt. Az ünnepélyes megnyitáson, amelyet lapunk megjelenése idején a rádió közvetít, két igen érdekes előadás hangzik el: báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter „Földművelésügyünk nemzeti életünk és nemzetgazdaságunk szolgálatában“ és Szász Lajos közellátásügyi miniszter „A földművelésügy és a közellátás“ címmel mondanak beszédet. Az ünnepséget vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter beszéde zárja be. Ma délben a kormány gazdasági miniszterei szaktanácskozást tartanak Holnap délután , a kormány tagjai Kállay Miklós miniszterelnök elnöklésével rendes heti minisztertanácsot tartanak. Csütörtökön este a Magyar Élet Pártja a hetenkint szokásos klubnapot tart. A 42 tangú országos bizottság, hír szerint, e hét végén összeül, hogy meghallgassa Szász Lajos közellátásügyi miniszternek az ország közellátási helyzetéről szóló beszámolóját. Az országos bizottság előtt, mint annak idején megírtuk, a múlt év végén Varga József, ez év elején pedig báró Bánffy Dániel miniszterek tartottak beszámoló beszédeket a tárcájuk körébe eső aktuális kérdésekről. Az országgyűlés két házának véderő bizottsága — mint értesülünk — a közeljövőben, előreláthatólag a jövő héten, szintén ülést tart. Kállay Miklós miniszterelnök ma délelőtt megnyitotta a X. Közigazgatási Továbbképző Tanfolyamot Újzélandban az idén választások lesznek Genf, március 1. Londonból jelentik. Mint a News Chronicle Wellingtonból jelenti, Újzélandban az idén új választások lesznek. Az újzélandi képviselőház már elfogadta Frazer miniszterelnöknek azt az indítványát, hogy a mostani parlamentet november 1-én feloszlatják. (MTI) Erőszakos rombolások Libanonban Ankara, március 1. (Stefani) Libanonban legutóbb újabb erőszakos rombolások történtek. Beirut közelében heves tüzelés zajlott le az angol légügyi anyagraktár megrongálását megkísérlő géprombolók csoportja és a raktár őrsége között. (MTI) Sauckel beszéde az európai munkástartalékok mozgósításáról Paris, március 1. (NST) Sauckel körzetvezető, munkaügyi megbízott szombaton "a Trocaderóban népgyűléseli beszédet tartott. , — Nem csupán a magunk, hanem Európa érdekében kötelességünk felhívást intézni Európához — mondotta a körzetvezető — Európának munkateljesítményeivel segítenie kell nekünk, hogy Keleten a bolsevizmuest, Nyugaton pedig a plutokrata moloehot megsemmisítsük. A MŰVÉSZI OLASZ FILM Lezártaikak Egy áldozóív megható lete. Mario Mattoli Főszerepig: JtNaseo .Afinehetli, Andrea Corrifi Campanini és a flFg.szebb^olasz, sztár, r mesteri, ''rendezése Bemutató kedden FORUM « Séf A. háború legsúlyosabb szakaszába lépett. Hogy meddig tart, még nem tudjuk. Egyet azonban tudunk: hogy megvalósul amit a Führer mondott: ( Az utolsó zászlóalj a csatatéren német lesz és az utolsó gyárak, amelyek még harckocsikat és lőszert gyártanak, német gyárak lesznek. Ameddig Európa új rendjét nem biztosították és nem írták alá, addig Európa Németországban dolgozik és addig a németek is ezeken a területeken teljesítik kötelességüket a békéért, a munkáért és Európa rendjéért. Belehalt sérülésébe Zsebényi Pál próbarendőr Megrendítő tragédia történt vasárnapra virradó éjszaka a Dagály utcai rendőri lakótelepen. Ágoston János főtörzsőrmester ellenőrző körútját végezte Zsebényi Pál próbarendőrrel. Útjuk közben észrevették, hogy egy csavargó átmászik a kerítésen. Ágoston elővette revolverét, hogy megfélemlítse, amikor a betörő rávetette magát a rendőrre, ráütött a kezére. Ebben a pillanatban a revolver elsült és a szerencsétlen próbarendőrt találta el.A mentők Zsebényit súlyos állapotban a helyőrségi kórházba vitték, az orvosok mindent elkövettek, hogy megmentsék az életnek, de a fiatal rendőr hétfőn hajnalban belehalt sérülésébe. A betörő Kovács Imre 23 éves rovottmúltú csavargó volt, aki rögtönítélő bíróság elé kerületi aaksztófa vár rá.