Esti Ujság, 1943. július (8. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-01 / 145. szám

Az ipari (kereskedelmi), bá­nya- és kohóüzemekben, üzletek­ben és a rendeletben felsorolt egyéb vállalatokban foglalkozta­tott iparos- és kereskedősegé­­dek, munkások, tanoncok és ha­sonló munkavállalók munka­béreinek újabb szabályozásáról kiadott rendelet értelmében a munkaadónak meg kell állapíta­nia a munkavállaló ú. n. alap­bérét. Az alapbér az eddigi törvé­nyes bérpótlékot (általában 30 százalékot) is magában­­foglaló, június 30-án érvény­ben volt járandóság 77 szá­zalék­a. Az alapbér alapján kiszámított járandóság, úgyszintén a túlóra­díj és az esetleges vasárnapi pót­díj után bérpótlékot kell fizetni. A bérpótlék a­­hadiüzemek­ben és a honvédelmi törvény alapján előkészületi intézke­désre kötelezett üzemekben 60 százalék. Egyéb üzemek­ben a munkaadó a bérpótlé­kot 50 százalékig emelheti fel. A munkabér általános rende­zése kapcsán természetszerűen újból szabályozást nyernek a mezőgazdasági munkabérek is. A magánalkalmazottak nyugel­látásának, valamint a munkások nyugbérének újabb szabályozá­sára vonatkozó intézkedések rö­videsen szintén megjelennek. Az adók, díjak, tarifák és egyéb bevételek összhangbahozatala az új árszínvonallal A Magyar Távirati Iroda je­lenti: A Budapesti Közlöny csütör­töki számában rendeletek jelen­tek meg, amelyek intézkednek aziránt, hogy azok az adók, ame­lyek tételesen, tehát nem száza­­lékszerűen állapíttatnak meg, valamint az állami szolgáltatá­sokért járó díjak, a tarifák s egyes egyéb állami, illetőleg közületi bevételek összhangba hozassanak az új árszínvonallal. Az új árszínvonal kialakítása a közbevételek emek újabb szabá­lyozásának figyelembevételével történt. A bevételek fokozásánál a kormány elsősorban a fényűzést, illetőleg az élve­zeti cikkeket kívánta meg­terhelni. Egészen természetes az, hogy a háborús viszonyok között, ami­kor mindenkinek áldozatokat kell hozni, a kényelmi és luxusszám­ba menő fogyasztás sokkal tá­­gabb értelmet kap, mint béké­ben. Ezeknek­­a szempontoknak megfelelően emelkedik a mozijegy adó­terhe, a szesz és ennek kö­vetkeztében az ecet, az ecet­sav és az élesztő eladási ára, úgyszintén emelkedik a do­hánygyártmányok ára is. A dohánygyártmányok áremel­kedése az olcsóbb fajtáknál ki­sebb, mint a jobb minőségű gyártmányoknál. Növekedett az ásványolaj, az izzólámpa, valamint a szivarkapapír fogyasztási adója. A jövőben a propán-bután gázok után is kell fizetni fogyasztási adót és megszűnik a totalizátor for­galmiadó-mentess­ége. A legtöbb vendéglátó üzemben július 15-től a vendégek ál­tal fizetett összegről szá­moló­lapot kell kiállítani és a számoló­lapra a rendelet értelmében járó illetéket le kell róni. Emelte a kormány a bor és ki­sebb mértékben a hús fogyasz­tási adóját. A borfogyasztási adó felemelése nem érinti a szőlős­gazdák által termelt és saját használatra szolgáló bor adójá­­nál biztosított 50%-os kedvez­ményt és a magasabb húsfo­­gyasztási adó mellett is megma­rad a magánszemélyek által sa­ját háziszükségletre eszközölt vágás adómentessége. A­­ köz­­szükséglet-számba menő cikkek közül csupán a cukor ára emelkedett na­gyobb mértékben. Tudvalevő azonban, hogy a cu­kor ára az 1938. évi árcsökken­tés óta nem emelkedett, viszont a termelési költség, különösen a cukorrépa beváltási ára lényege­sen drágult. A fogyasztói cukor­ár változatlan szinten tartása csak az államkincstár igen nagy áldozatával vált lehetségessé. Amennyire kívánatos, hogy a­­ közszükségleti cikkek árai ala­csony színvonalon mozogjanak, biztosítani kell azt is, hogy az árak között a harmonikus össze­függés fennmaradjon. A cukor árának emelésével kapcsolatban a mesterséges édesítőszerek ára is megváltozott. A háború kitörése óta első ízben került sor a só jö­vedéki alapárának, az ital­mérési illeték tételeinek, a vámkezelési illetéknek, va­lamint a vámhivatali rak­tárdíjaknak felemelésére, to­vábbá első ízben változik a gyufa ára. Módosul a földadó kulcsa is. A kataszteri tiszta jövedelmen alapuló adóztatás nem tartott lépést a terményárak emelésé­vel. A helyes arány helyreállí­tása végett 1944-től a földadó kulcsa a kataszteri tiszta jövedelem minden aranykoronája után 40 pengőfillér lesz, míg az állami pótadó új kulcsa 25 százalék. Az 1943. évre átmenetként a már kivetett földadón felül a katasz­teri tiszta jövedelem minden ko­ronája után 15 fillér külön föld­adót kell fizetni, ami után sem állami, sem egyéb járulékos adót kivetni nem lehet. Az erdőműve­lési ágban nyilvántartott terüle­teknek kataszteri tiszta jövedel­mét a jövő évtől kezdődőleg két­szeresre kell emelni. Sor került az árufuvarozás mai díjtételeinek megfelelő emelésére is a vasúti és a tehergépkocsi-forgalomban. A vármegyék, a városok, va­lamint a nagy- és kisközségek háztartását érintő egyes kérdé­sek szabályozása tárgyában ki­adott rendelkezések a helyható­sági terhek arányosítását céloz­zák. Egyszerűsítési intézkedés is van a rendeletben. A jövőben ugyanis a belügyminiszter rendelet­tel állapíthatja meg a hely­­hatósági közszolgáltatások legmagasabb mértékét és ezen belül az önkormányzati testületek saját hatáskörükben szabhatják meg a helyhatósági közszol­gál­tatást. Magyar filmkülönlegesség! M­éna két SZILÁGY* VÍ­Y, JÓSI , BELEZNA Az új cigaretta- és szivarárak A m. kir. Dohányjövedék ren­delkezése értelmében a dohány­­árudákban ma már a következő új árakon adták a szivarokat és cigarettákat: Szivarok darabja: Hargita 2.80, Royales 2, Novitas 1.10, Regalia 1, Prensados 1, Palatínus —.90, Regalia Media —.80, Havanna Virginia —.70, Britannien —.70, kis Regalia Media —.55, Trabu­­cos —.55, Miliares —.50, Cuba —A4, Portoricó —.SO, Senoritas —.SO, Joviales —.23, Vegyes kül­földi (rövidszivar) —.20, Ciga­rillos —.17, Faintos —.15. Szivarkák darabja: Fáraó 40 fillér, Coronas 38, Cleopatra 36, Coronitas 25, Ghiubek 22, Dar­ling 22, Stambul 21, Khedive 20, Vitéz 20, Daru 20, Balaton 17, Memphis 14, Erdély 25 drb 3.20, Sport 12, Dames 12, Extra 11, Princessas 10, Mirjam 10, Théba 10, Gerle 20, Király 8, Turul 71­,, Hercegovina 7, Symphonia 7, Levente 5, Délibáb 5 fillér. A távolkeleti szovjet­ hadsereg új főparancsnoka Tokió, július 1. A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: A távolkeleti szovjet hadsereg új főparancsnokává Maxim Bu­rakov tábornokot, a volt berlini szovjet katonai attasét nevezték ki. Burakov tábornok, Ananasen­­kov helyébe lép, akit, mint már közöltük, indokolás nélkül fel­mentettek állásától. T­isszthiány Anglia STOCKHOLM, július 1. (Német Távirati Iroda) Mint a Göteborgs Handels- och Sjöfartstidningen jelenti, az an­gol hadsereg törzskaraiban a nagy tiszthiány miatt bizonyos tiszti állásokat kénytelenek voltak nőkkel betölteni. Egyelőre olyan állá­sokat töltenek be velük, amelyek legfeljebb századosi beosztásnak felelnek meg, de fokozatosan őrnagyi ranggal kapcsolatos állásokra is kineveznek nőket. (MTI) Stockholmban bezárták az egyik legnagyobb vendéglőt, mert feketepiacon vásárolt STOCKHOLM, július 1. (Magyar Távirati Iroda) Svédországban a feketepiac nem nagyon harapódzott el, a feketepiac árusai ellen azonban mégis szigorúan fellépnek. Nem­régiben Stockholm egyik leg­nagyobb vendéglőjét a hatósá­gok bezáratták, mert kitűnt, hogy a vendéglő vezetői élelmiszer­készleteiket a feketepiacon sze­rezték be. O­CTOR­ fW, IMS lOtfffl . Amerikai csapatok megszállták Rendova szigetét WASHINGTON, július . A NEMZETKÖZI SAJTÓ­TUDÓSÍTÓ JELENTI. MINT AZ AMERIKAI HADITENGERÉSZETI MINISZTÉRIUM KÖZLI, A SALAMON-SZIGETEK KÖZÉPSŐ CSOPORTJÁHOZ TAR­TOZÓ RENDOVA-SZIGETÉN VEGYES AMERIKAI CSAPATKÖTE­LÉKEK SZÁLLTAK PARTRA. Erdély vendégforgalma a békebeli kétszeresére emelkedett Marosvásárhely, július 1. A Keletmagyarországi és Er­­délyrészi Fürdők Szövetsége most tartotta közgyűlését. Dr. Bíró Ist­ván országgyűlési képviselő meg­nyitója után Hefty Gyula Andor igazgató számolt be a szövetség múlt évéről. A szövetségnek a múlt évben háromszáz tagja volt. Hosz­­szúlejáratú beruházási kölcsönt nyújtott tagjainak és ennek segít­­ségével sikerült az elhanyagolt állapotban lévő villákat korszerű­síteni. A vendégforgalom az er­délyi fürdőkben meghaladta a bé­kebeli évek kétszeresét. A köz­gyűlésen Bányai János dr. főgeo­lógus, a szövetség alelnöke­ beszá­molt a borvízkutatás eredményé­ről és kimutatta, hogy még ma is többmillió liter borvíz folyik el Erdély területén anélkül, hogy azt értékesíteni tudnák. A szövetség egyik fontos feladatának tartja, hogy ezt az értékes nemzeti kin­cset megmentse. (MTI) Folytatólagos közgyűlés a városházán A székesfőváros törvényhatósági bizottsága szerdán délután folyta­tólagos közgyűlést tartott dr. Ho­­monnay Tivadar főpolgármeser el­nöklésével. Dr. Beliczay Imre ta­nácsnok ismertette a belügyminisz­ternek a főváros költségvetését jóváhagyó leiratát, amelyet a köz­gyűlés elfogadott. Hosszabb vita alakult ki a főváros 50 millió pen­­gős kislakásépítési kölcsönére vo­natkozó polgármesteri előterjesztés körül. Nagy László kifogásolta, hogy az OTI-tól vettek fel kölcsönt, Paulheim Ferenc örömmel üdvö­zölte az új kislakások építkezését és ismertette a főváros lakásviszo­nyait. Javasolta, hogy az új kisla­­kásos bérházak ízléses magyar stí­lusban épüljenek. Bechtler Péter kifogásolta, hogy a múltban készült kislakások szűkek voltak. Miklós Ferenc meg­emlékezett a most dúló légiháború­ról, amely az európai városokban sok-sokezer lakást és családi ott­hont tesz tönkre. Budapest mégis épít és milliókat áldoz lakásépít­kezésekre, mert tudjuk, hogy a családi otthonok alapjai a nemzet­nek. Payr Hugó javasolta, hogy a fővárosi bérházak kiürített padlás­tereiben man­zardlakásokat épít­senek. Beliczay Imre tanácsnok vála­szolt a felszólalásokra és közölte hogy a padlásterekben építendő manzardlak­ások ügyével foglalko­zik a főváros. A közgyűlés ezután több kölcsönügyet tárgyalt le, el­fogadta a közoktatási alkalmazot­tak jogviszonyára vonatkozó sza­bályrendelet módosítását, tárgyalta a Gázművek telekeladási kérdését majd Cselényi Pál a Dalosszövet­ség számára külön szék­ház létesí­­tését javasolta. Kabakovits József pedig a házinyomdában előforduló balesetek megelőzéséről interpel­lált. Kedvezményes árú MÁV havibérletjegyek rendszeresítése A m. kir. Államvasutak Igazga­tósága közli, hogy az állandó lakó­helyükön kívül fekvő magánválla­latoknál rendszeresen, vagyis élet­hivatásszerűen foglalkoztatott ma­­gánalkalmazottak (tisztviselők, mun­­kások) részére nemre, korra és az élvezett fizetés összegére való te­kintet nélkül, kizárólag a hivatali székhelyre, illetve munkahelyre való rendszeres vagyis naponkénti utazás céljaira, folyó évi július 1-étől kezdve úgynevezett kedvez­­ményes áru havi bérletjegyet rend­szeresített. Ez a kedvezmény az előírt fel­tételek fennforgása esetén megi­lleti mindazokat a közalkalmazot­takat, tisztviselőket, munkásokat, stb. is, akik féláru jegy váltására jogosító arcképes igazolvány, il­letve féláru havibérletjegy váltá­sára igazoló jegy használatára nem jogosultak. Végül igényjogosultak a nem­hivatásos állományú katonai sze­mélyek, valamint a közintézmé­nyek, köztestületek és közalapít­ványok alkalmazottai is. Ezek a kedvezményes áru havi bérletjegyek 1­80 km-ig terjedő távolságokban kerülnek kiadásra és nem állandó lakóhelyről a ked­vezmény nem igényelhető. Azt te­­hát pl. nyaralók nem vehetik igénybe. A kedvezmény az úgynevezett alkalmaztatási igazolvány alapján igényelhető, amely nyomtatvány bármely állomáson 20 fillérért be­szerezhető. Az alkalmaztatási iga­zolványra a tulajdonos köteles arcképét felragasztani és annak rovatait a munkaadójával megfe­lelően kitöltetni.. Az igazolvány tulajdonosa azt a körülményt, hogy az illető községnek állandó lakosa, az igazolványon lakóhelyének köz­ségi elöljárósága által hivatalosan igazoltatni köteles. Az ekként kiállított alkalmazta­tási igazolvány alapján a havi bérletjegyeket a lakóhelyállomá­son kell minden hónapra külön­­külön megváltani. Az alkalmazta­tási igazolványon a megszakítás nélküli foglalkoztatást a munka­adóval naptári hónaponkint kell a cég vg­y hivatali bélyegző rányo­­másával igazoltatni. Egyébként a havibérletjegyek használatára nézve bármely állo­más kellő tájékoztatást ad. Gárdonyi Géza örökbecsű regénye: Isten BULLA, LE A burgonya új fogyasztási ára június 30-tól, szerdától kezdve a darabos újburgonya fogyasztói ára 50 fillér, az apró újburgonya fogyasztói ára pedig 29 fillér ki­logrammonként. (MTI)

Next