Észak-Magyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-03 / 155. szám
r HÍREK CSAI& 11© ÉVE MI FESSÜLNEK,MNNEK 9 1 Ez a felirat olvasható a most bemutatott „Az utolsó paradicsom” , V* című színes olasz filmalkotás plakátjain, prospektusain. Ez a felirat arra szokott általában utalni, hogy a film mondanivalója, vagy a film egyes jelenetei nem kívánatosak a serdülőkorú fiatalság előtt, káros lehet erkölcsi fejlődésükre, gondolkodásukat korukban nem kívánatos irányba terelheti. Sajnos, ami tilos, még vonzóbbá válik és a fiatalság előszeretettel kísérli meg a bejutást olyan filmek vetítéséhez, amelytől a felirat eltiltja és csalódottan jön ki, mert a tiltó rendelkezéstől felfűtött fantáziájával valami mást várt. Előfordul nem egyszer az is, hogy a film nincsen eltiltva a fiatalok elől, holott akár mondanivalójával, akár egyes jeleneteivel arra alaposan rászolgált. Nos, „Az utolsó paradicsom” megtekintése tilos a fiataloknak. El kell azt is mondanunk, hogy a világért sem akarjuk a fiatalságot bevezényelni olyan filmekhez, amelyek nem nekik valók, de éppen ennek a filmnek esetében nem helyeselhetjük az eltiltást. A film nem játékfilm. Művészi ismeretterjesztő film, amely a filmművészet, az operatőri munka legmagasabb művészi fokú alkalmazásával ismertet meg távoli, csendesóceáni szigetekkel, a polinéz bennszülöttek életével, szokásaival. Művészi eszközökkel bővíti ismereteinket, két órán át gyönyörködtet, kápráztat, tanít. A film — ismételjük — kimagaslóan művészi, lebilincselő, de elsősorban ismeretterjesztő alkotás. A földrajzórán tanult szigetek életének megismerése éppen a tanulóifjúságnak lenne hasznos. Igaz, két alkalommal felvillan a vásznon egy-két bennszülött nő fedetlen felsőtesttel, de a művészi képek annyira lebilincselők, hogy még ezekben a képekben is nehéz a fiatalság számára nem kívánatosat találni. (Egyébként is a nagyobb általános iskolások már tanultak biológiát.) De hát a szabály, az szabály...! (b) IDŐJÁRÁS Várható időjárás csütörtökön estiig. Felhős idő, több helyen eső, zivatar, gyert®e légáramlás, a zivatarok idején széléséniküléssel. A nappali hőmérséklet 1—2 fokkal csökken.. Várható Legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 14—17 fok. Legmagasabb nappa®, hőménséget: csütörtökön 21—24 fok között. Távolabbi kilátások: további záporok. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Borsodi Szénbányászati Tröszt július 6-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel ünnepélyes keretek között helyezi üzembe a borsodi regionális vízmű I. sz. egységét. Az ünnepséget a Borsodi Szénbányászati Tröszt ormosbányai üzemének kultúrtermében tartják. — Törhetetlen üveget, a magyar plexitet sikerült a fűzfői Nitrokémiai Gyárban előállítani. A sok és drága valutát felemésztő anyag a rádió- és járműiparban nélkülözhetetlen. — Százhetven millió forintot takarítottak meg tíz év alatt a Lenin Kohászati Művekben a bevezetett újításokkal. Az ésszerűsítők egy évtized alatt 5 700 000 forintot kaptak. Sajószentpéter határát néhány héttel ezelőtt komoly jégverés érte. A községben csak a nemrég alakult November 7. Tsz között önkéntes jégbiztosítást. A borsójukban keletkezett jégkárt az Állami Biztosító 18 975 forintban állapította meg, ezenkívül kártérítést fognak kapni a tavaszi árpában keletkezett jégkárért is. Rétesmeggy-konzervet készít a paksi konzervgyár. A gyümölcsöt kimagozva, saját levében helyezik a dobozokba. Másik új készítmény: szeszes meggy a cukorka- és csokoládéipar részére. — Kétmillió írástudatlan él Olaszországban — ugyanakkor százezer munkanélküli tanító van. A gyermekeknek csak 20 százaléka végzi el a nyolcosztályos iskolát. — Kedden kezdődött el a Borsodi Szénbányászati Tröszt üzemeiben a bányásznapi verseny, amelyben több mint ötezer bányász vesz részt. — A brazíliai lakosság 51 százaléka analfabéta. A venezuelai lakosság fele— 3 millió ember — szintén nem tud sem írni, sem olvasni. ÉSZAKMAGYARORSZÁG Fiatalok ! Gyertek velünk a balatonkörüli kirándulásra, amit a Miskolc városi KISZ-bizottság szervez 1958. július 12, 13 és 14-re. Célállomás: Keszthely, onnét hajókirándulás. Indulás július 12-én 0.15 órakor a személypályaudvarról, érkezés 14-én 24 órakor. Részvételi díj: 52.90 forint útiköltség. Szállásdíj két éjszakára 3 forint. Jelentkezés, illetve részvételi díj befizetése július 10-ig a városi KISZ-bizottságon, Miskolc, Felszabadítók u. 24. sz. Városi KISZ-bizottság ---------------OQO-------------- MOzik műsora: KOSSUTH. Július 3—8: Királyasszony lovagja. Francia film. Kezdés: 3, 5, 7, 9 óra. TÁNCSICS. Július 3—4: Varsói szirén. Lengyel film: 4, 6, 8 óra. NÉPKERTI SZABADTÉRI. Július 3—4: Királyasszony lovagja. Francia film. Kezdés: 9 óra. HÍRADÓ. Július 3—5: Királyasszony lovagja. Francia film. Kezdés: 10 óra. Kisfilmek: Új magyar híradó, Levél a közönséghez, Böske, Egy nap a külvárosban, Elveszett kismalac, Felejthetetlen április. Vetítés: 12—2-ig, pénteken: 12—3 óráig. JÓZSEF ATTILA KULTÚROTTHON. (Petőfi u. 39.) Július 2—3. Isten és ember előtt. Nyugatnémet film. Kezdés: fél 8 óra. ERKEL (Állomás u. 1.) Július 3: Lissy. Német film. Kezdés: 5, 7 óra. DIÓSGYŐRI ZSAGVÁRI. Július 3-4. Négy lépés a serlegekben. Olasz—francia film. Új kezdés: 4, 6, 8 óra. MŰVELŐDÉS HÁZA. Július 3: Apák és fiúk. Olasz film. Kezdés: 5, 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL: Július 3—4. Az élet háza. Nyugatnémet film. Kezdés: 7 óra. HEJŐCSABA: Július 3—5. Mindig veled. Német film. Kezdés: 5, 7 óra. PERECES: Július 3—4. Fekete erdőtől. Magyar film. Kezdés: csütörtökön: 5, 7, pénteken 6 órakor. ------------------------------ SZÍNHÁZ NÉPKERTI SZABADTÉRI SZÍNPAD: Július 5 és 6-án: A bajadér (fél 9). DIÓSGYŐRVASGYÁRI SZABADTÉRI SZÍNPAD: Július 6-án: Fruska (fél 9). PERECESI SZABADTÉRI SZÍNPAD: Július 5-én: Fruska (fél 9). Jegyek válthatók a Kamaraszínház és a Művelődés Háza pénztáránál, a közönségszervező irodában, az IBUSZ-ban, a népkerti sz-‘'-’téri filmszínház pénztáránál és az r : ''özönségszervezőknél. Csütörtök, 1958. július 3. Csütörtöktől vetítik: »NHWRIHiUimmiKSHihVAYAV.1 A királyasszony lovagja Victor Hugo világhírű drámájának filmváltozatát láthatja a miskolci közönség csütörtöktől a Jean Cocteau és Pierre Billon alkotta művészi francia filmen. A film főszerepeiben Danielle Darrieux-ot és Jean Marais-t látjuk. — Képünk: jelenet a filmből. A MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA. 18.00: Munkatársaink jelentik. 18.12: Zenei kópéságok. 18.27: A zsákos ember. 18.31: Pillanatképek a mezőkövesdi Béke Tsz-ből. 18.36: Szív küldi szívnek szívesen. 18.51: Asszonyoknak. I. KERÜLETI TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI Július 4: Stricz Jánosné 17 órától Kommün u. 2. sz. Július 5: Fehér Gyuláné 16—18 óráig József A. u. 17. sz., Rontó József 14—16 óráig József A. pártszervezet, Erdélyi Lászlóné 15—16 óráig Vasváry u. 4. sz. Július 6: Busák István 16 órától Major u. 2. sz. Július 7. Debreczieni László 17—19 óráig Borsvezér u. 2. sz., Sándor István 16—18 óráig Pázsit u. 3. sz., Gyurcsk László 16 órából Széchenyi u. 8. sz. TIT-HIREK Marjalaki Kiss Lajos tanárt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat történelmi szakosztályának titkárát több évtizedes tudományos és ismeretterjesztő munkája jutalmául a Magyar Népköztársaság művelődésügyi minisztere a ‘Szocialista Kultúráért’ érdeméremmel tüntette ki. Ibos Iván egyetemi adjunktus, a TIT műszaki szaktitkára kéthetes tanulmányútra utazott a Német Demokratikus Köztársaságba. Rádió és televízió .címmel július 3-án délután fél 5 órai kezdettel Szalontai Károly egyetemi adjunktus tart ismeretterjesztő előadást a vasgyári kórház kultúrtermében. Négy szputnyik-megfigyelő távcsövet kapott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat diósgyőr-vasgyári Uránia csillagvizsgálója. „A nemi élet kérdései” című ismeretterjesztő könyv ismét kapható a TIT megyei titkárságán (Miskolc, Széchenyi utca 16. sz. Telefon: 15-492.) „Szlovákiai barlangok” címmel július 11-én este 7 órai kezdettel a földrajzgeológiai szakosztály és a Földrajzi Társaság reprezentatív nagyelőadást rendez az Értelmiségi Klubban. Előadó: Frantisek Vitásek professzor. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. Jegyek július 5-től a TTT megyei titkárságán kaphatók. Klubdélutánok az ifjúsági olvasóteremben A II. Rákóczi Ferenc (megyei) Könyvtár ifjúsági részlege július 3-ával (csütörtöktől) megalakítja és megindítja az »Ifjú olvasók könyvbaráti körét». Minden héten kedden és csütörtökön délelőtt 10-től délután fél 6 óráig az ifjúsági olvasóteremben (Szabadság tér 3) összejöveteleket, klubdélutánokat tartunk, ahol a gyermekek a könyvtár tulajdonát képező társasjátékokkal szórakozhatnak. Célunk az, hogy olvasóink a nyári szünidő alatt se szakadjanak el a könyvtártól, ismerkedjenek meg egymással, szórakozzanak, olvassanak, vegyék igénybe az olvasótermet. Belépődíj nincs, csak az olvasójegy, illetve a könyvtárba való beiratkozás (mely egy évre 1 forint) szükséges. Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, engedjék el gyermekeiket, írassák be a könyvtárba őket, ahol felügyelet mellett kellemesen tölthetik el szabadidejüket. Minden gyermeket szeretettel hív és vár az ifjúsági könyvtár. oOo- IPi© !HI NI [Ü Hirdetésfelvétel délután 4* szombaton délelőtt 10 óráig. Apróhirdetés 10 szóig hétköznap 11 forint (első szó vastaggal szedve). Minden további szó 1 forint. Vasárnap duplája. — Vidéki hirdetőink a hirdetés díját postautalványon előre küldték be a kiadóhivatalnak. Rádiójavítás azonnal és garanciával ■LengyeLnél, Miskolc, Széchenyi utca 76. sz. 3172 Fiútanulót felvesszünk. 106-os csemege, Miskolc, Széchenyi utca 61. sz. 3183 Szikvízgéphez értő karbantartó lakatost keresünk azonnali belépésre. Szikvízüzem Rudas László utca 8.__________________6878 özv. Hubayné kéri megrendelőit, hogy szemüvegeiket váltsák ki._____________6877 Rejt amié, sötét fél háló eladó. Széles u. 29. hátul az udvarban. 6876 Különbejáratú bútorozott szoba egy személy részére kiadó Sibrilk Miklós u. 14. ______6875 42 éves nő megismerkedne komoly férfivel, 42—48-ig. „Otthonomba várom” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. 6874 .23 éves szőke leány társaság hiányában megismerkedne rendes és becsületes férfivel 24—28 éves korig. „Úgy szeretnék boldog lenni” jeligére a kiadóba, Széchenyi utca 15—17. tsz. __________________6873 Eladó gyümölcsös, erdő és kaszáló, 3200 négyszögöl a Darvas-hegyen. Érdeklődni: Szarmán, Vádnál Mihálynál.__________6868 Elcserélném házfelügyelői egy szoba, konyha, melékhelyiséges lakásomat egy szoba, konyhásért. Tízeshonvéd utca 9. 3195 A Szerencsi Cukorgyár az 1958. évi cukorrépaátvételhez jól és gyorsan számoló, szépírású répa átvevőket és adminisztratív dolgozókat keres. Az ajánlkozás a Szerencsi Cukorgyár répaosztályához küldendő. Figyelem! Gyönyörű rékamiék, fotelok, székek fizetési kedvezménnyel is kaphatóik. Garnitúráik zöld és bordó huzattal azonnal vihetők. Vig, Majakovszkij u. 93., bejárat Izabella utcából._________ 3191 Most rendeljen a Fedoszba érkezett új női és férfi fehérnemű anyagokból. Blúzrendelést két hétre szállítunk. Fedosz, Miskolc, Széchenyi utca 21. sz.________6657 Elcserélném költségmegtérítéssel belvárosa szolba, fürdőszoba, előszobás Lakásomat szolba, konyha, előszobásra. Érteklődni Széchenyi utca 76., órásnál. 6806 Konyhabútor jó állapotban eladó. Ujgyőr, Torontáli u. 6/V., III. e. 1. 6870 Bejáró mindenest felveszünk. Széchenyi u. 121., I. emelet. 6869 Eladó egy hold szántó a Galagonyás dűlőben. Érdeklődni lehet: Lövey János, Hutás u. 7. sz. 6867 NYOMDÁSZBÁL júliusi ÉN! a Belvárosi SÖRKERTBEN Eladó egy világos szekrény, fali tükör Győri kapu 82/a., III. lépcsőházi, I. emelet; 3. a.________________________________3186 Új konyhabútor eladó. Üres szobát keresek költségmegtérítéssel.. Tamási, Arany János utca 10. sz. 3190 Négy darab sínvas eladó. Felsőzsolca, Hunyadi utca 16. 3189 Kistokaji szőlőhegyen 854 négyszögöl szőlőszoba, konyhás lakással sürgősen eladó. Tóth Lajos: Ady Endre út 1. Sajólád. 3188 5x4 m égrenyíló lakás 500 négyszögöl telekkel, gyümölcsfával beültetve sürgősen eladó. Ugyanott 5 darab 8 m akáclerentía eladó. Máté István. Onga, Újtelep. 3187 Gyönyörű kivitelű egy- és kétszemélyes epedás rékamiék, fotelek, székek raktáron készítőnél kanátok. Szakács Ottó, Budapest, VI., Lenin körút 60., kapu alatt. ________________________ _______ 3192 Alig használt IZS 350-es eladó. Hegedűs István, Rácz Ádám utca 24. 1/2., a Glószban. 6864 Nagyméretű ki húzható® ebédlőasztal eladó. Hunyadi utca 13., földszánt, hátul. Rádiója recseg? Mozgás? Megjavítja gyorsan Kormos rádióműszerese, Kazinczy utca 10., udvarban.________________________ ___ 3071 Sötét hálószobabútor eladó. Miskolc, (Hodobay telep) Kolozsvári út 11. 6843 Felszabadítók útja 34. számú négyszobás ház eladó. Kettőszobás összkomfortos beköltözhető, 6823 Konyhabútort, rekamiét kisiparostól fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői út 5. (Kálvin térnél). 2994 Tangóharmónika, 120 bőgős, 16 váltós eladó. Torontálija u. 3., ajtó 3.______6862 Hálószobabútor eladó. 700 görömbölyi cserepet veszek. Ujdiósgyőr, Dabu utca 20. szám. 6861 Szürkéskék csehszlovák könnyű mélykocsi matraccal igényesnek eladó. Bajcsy- Zsalánszky u. 35., n. 9. Belácza (fürdővel szemben.) 6852 Üzemképes Tátra autó olcsón eladó. Megtekinthető pénteken és szombaton délután. Győri kapu 2. sz._____ 6856 Eladó 21 darab 7 mm tölgy gerenda. Érdeklődni lehet: III., Bertalan út (Perecese út volt) 10. 6854 Miskolctól 30 km-re 63 éves magános, nyugdíjas házasság céljából megismerkedne 48 — 54-ig szintén magános, kimondottan jólelkű asszonnyal. Házam van. Leveleket ..Kettesben könnyebb az élet” jeligére a kiadóba. Széchenyi u. 15—17. 6853 Zongora, páncéltőkés, barna, eladó. r.i.A'no vsz'kij u. 65. sz. 6851 Finom használt férfiöltönyöket vásároljon Simonnál. Nagy választék, olcsó árak. Béke tér. Vásárcsarnok, 3064 Biztosítsa háztartása jégszükségletét Megrendeléseket felvesz a Miskolci Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat 12-es számú boltja: Ady Endre utca 14. sz., 70-es számú boltja: Tanácsház tér 22. sz. ^erv tábla jég ára 6.— Ft. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja Szerkeszti! a szerkesztőbizottság- Szerkesztőség- Miskolc Tanácsháztér S Kiadóhivatalt Miskolc, Széchenyi u. 15-17 Kiadóhivatal telefonjai 1R-2131 A szerkesztőség telefonszámai 18—046.@ 049. 1* 035 Terjeszti a posta, kapható minden postahivatalban és kézbesítőnél. Készült a Borsodmegyei Nyomdában. Felelős vezető* Cselle János. Itt a nyár! Férfi vászon és tropikál öltönyök, nadrágok nagy választékban kaphatók a Miskolci Ruházati Bolt konfekció szaküzleteiben Felhívás az iparosokhoz és kereskedőkhöz! A Pénzügyminisztérium 49600/1958. sz. rendelete értelmében az általános jövedelemadó kivetése céljából az iparosoknak és kereskedőknek az 1958. I. félévében elért bevételeikről és kiadásaikról az illetékes községi (városi) tanács vb. pénzügyi csoportjához — az ott beszerezhető nyomtatványon — bevallást kötelesek adni. A bevallás benyújtásának határideje 1958 július 15. Bevallásra kötelezettek azok az iparosok és kereskedők 1, akik az adóköteles tevékenységüket az adófélév folyamán kezdték meg, vagy szüntették meg, továbbá 2. akiknek az 1957. II. félévi jogerős adó alapjául szolgáló jövedelmük az 1958. I. félévében legalább 25 százalékkal emelkedett, végül 3. előbbieken kívül mindazok, akiket erre a pénzügyi hatóság külön felhív. A MEGYEI TANÁCS VB. PÉNZÜGYI OSZTÁLYA Vadaskert a Mátra és a Bükk állataiból Szombaton Északi magyarországi Mező- és Erdőgazdasági Kiállítás nyílik Egerben. A kiállításnak különösen gazdag lesz a szőlészeti és borászati része, valamint gyümölcstermelési bemutatója. Az erdészek minden eddiginél teljesebb és változatosabb tájékoztatót adnak az erdőgazdaságok életéről. Nemcsak az erdőtelepítés, a fakitermelés legújabb módszereit és gépeit ismertetik, hanem vadaskertjük is van a Mátra és a Bükk állatvilágának bemutatására. Muflon, őzbak, szarvasbika és még sok más pompás erdei vad látható az alkalmi vadaskertben. Az Északmagyarországi Mező- és Erdőgazdasági Kiállítás július 6-án zárul.