Északmagyarország, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-14 / 10. szám
+1 f ° « uuvj egy cüünoIcki xxv. évfolyam, 10. szám Ara: 70 fillér Kedd: 1969. január 14. Eszmecserék az év elején Lapunk vasárnapi számában olvashattuk, hogy januárban és februárban megyeszerte pártnapokat tartanak. Ezeken a mindenki által— kommunisták és pártonkívüliek által — egyaránt látogatható fórumokon, központi és megyei előadók ismertetik a szocialista építőmunka időszerű kérdéseit. A bizonyára népes hallgatóság tájékoztatást kap majd népgazdaságunk elmúlt évi fejlődéséről, az új gazdasági mechanizmus első évének tapasztalatairól, kül- és belpolitikánk legfontosabb, időszerű kérdéseiről. Megismerkedhetünk itt — többek között — népgazdasági tervünk idei főbb célkitűzéseivel és beleilleszthetjük ebbe az adott munkahely, sőt saját magunk konkrét feladatait is. Előrebocsáthatjuk, hogy az év elején immár rendszeresen megrendezésre kerülő pártnapok jelentősége túlnő a szokásos informatív jellegű pártrendezvények keretein. A mostani feltétlenül, hiszen megyénk lakosságát is számos olyan probléma foglalkoztatja, amelyre választ vár, választ szeretne kapni. Mindenekelőtt érdekli, hogy „mire vittük” a gazdaságirányítás új rendszerének első évében, milyen gazdasági, gazdaságpolitikai és társadalmi hatása van a reformnak? Érdekli továbbá, hogy az első év tapasztalatai alapján milyenek jelenleg szocialista építőmunka távlaatai és kilátásai — mire összpontosítsuk figyelmünket az 1969-es esztendőben? De érdeklik megyénk lakosságát pártunk politikájának általánosabb — egész bel- és külpolitikájával összefüggő — időszerű kérdései is. A pártnapok sikerének fontos feltétele, hogy az előadók tájékozottabbak legyenek a pártnapok hallgatóságánál, hogy lényegesen több információval rendelkezzenek, mint amilyennel a hallgatóság sajtóból, rádióból, televízióból egyáltalán rendelkezhet. Legalábbis azokban a témakörökben, amelyekről a pártnapokon szó lesz. Ezért az előadók felkészítéséről a megyei pártbizottság idejében gondoskodik. Persze az eredmény függ a hallgatóság érdeklődésétől, őszinte „odafigyelésétől”, és függ attól is, hogy az elhangzó — egyébként tájékoztató jellegű — előadás után őszintén felteszik-e azokat a kérdéseket, amelyekre problémáik kapcsán választ várnak. Számíthatunk rá, hogy a januári és februári pártnapok „anyaga” a hallgatóság jelentős részénél nem hat majd az újság erejével és szenzációjával, hiszen az immár rendszeressé váló év eleji eszmecserék a pártnapok nyilvánosságánál is szélesebb fórumokon és korábban elkezdődtek. Elkezdődött a Központi Bizottság december 4-i üléséről kiadott közleménnyel, az országgyűlés legutóbbi ülésszakának munkájával, a Minisztertanács elnökének újévi televíziós interjújával . Ennek ellenére számíthatunk az érdeklődésre is, hiszen — ahogyan mondani szoktuk — az élő szó varázsát, a személyes eszmecsere lehetőségét még a legkorszerűbb tömegkommunikációs eszközök sem helyettesítik. A központi és megyei előadók találkozása hallgatóságukkal kölcsönösen tanulságos és gyümölcsöző le het" Csépányi Lajos % { Hajnali rajtaütés A DNFF gyalogság akciója Can Sho ellen A DNFF erői a hétfői nap délelőttjén ismét aktivizálódtak. Hétfőn reggel a gyalogság indult harcba: tüzérségi előkészítés után a partizánok benyomultak Can Tho légitámaszpontra, amely a deltavidéken fekszik és 18 amerikai helikoptert pusztítottak el, illetve rongáltak meg. A támaszpontot védő amerikai katonák közül nyolcan életüket vesztették, mintegy tizenöten pedig megsebesültek. A hajnali rajtaütés után a szabadságharcosok visszahúzódtak. •Leonard F. Chapman, az amerikai tengerészgyalogos hadtest parancsnoka kijelentette, hogy az Egyesült Államok „komolyan fontolóra fogja venni az Észak-Vietnam elleni bombatámadások felújítását, ha az észak-vietnamiak újabb offenzívát indítanak Dél-Vietnammban”. A francia embargó miatt ülésezett az izraeli kormány Óvatos állásfoglalások Az izraeli kormány hétfőn Jeruzsálemben összeült, hogy meghallgassa Abba Eban külügyminiszter beszámolóját francia kormány fegyverszállíatási embargójának politikai kihatásairól és Mose Dajan hadügyminiszter előterjesztését azokról az intézkedésekről, amelyeket Izrael a francia lépés ellensúlyozására tesz. Zvi Cur tábornok, Dajan helyettese, a kormány ülésén ismertette azokat a tárgyalásokat, amelyeket az izraeli küldöttség folytatott a francia hatóságok'”'’ Az AF1 hangsúlyozza, hogy az izraeli kormány tagjai között még nem alakult ki egység abban a kérdésben, követeljen-e azonnali kártérítést Izrael a már kifizetett, de az embargó miatt le nem szállítható Mirage gépek ügyében. Több miniszter azon az állásponton van, hogy mivel Izrael valutatartalékai 800 millió dollárra csökkentek, a közel 100 millió dolláros összeg mielőbbi visszakövetelése lényegesen enyhíthetné az izraeli fizetési mérleg deficitjét. A kormány más tagjai viszont azzal érvelnek: Franciaország azzal vághatna vissza, hogy leállítja, vagy nagymértékben korlátozza az izraeli—francia kereskedelmet általában. Az az érv is nagy súllyal esik a latba, hogy ha Franciaország kénytelen visszafizetni a Mirage-gépekért már felvett összegeket, úgy tekintheti, hogy az ötven géppel korlátlanul rendelkezhet, tehát eladhatja saját belátása szerint, esetleg Izrael ellenfeleinek, az arab államoknak. Az AFP szerint az izraeli külügyminiszter, Abba Eban azon az állásponton van, hogy nem szabad semmiféle elhamarkodott intézkedést tenni, mert az csak tovább ronthatná a két ország viszonyát. Ez az oka annak, hogy Walter Ejtant, Izrael párizsi nagykövetét még jelentéstételre sem rendelték haza, nehogy francia részről ezt ellenséges lépésnek tekintsék. Közeledik az enyhülés A hét elején végre megkezdődött az időjárás gyökeres átalakulása Európában A szibériai eredetű hideg levegő megkezdte visszavonulását kelet felé, s ugyanakkor az óceán felől nagy erővel közelednek és egyre mélyebben hatolnak a szárazföld belsejébe az enyhe, páradús légtömegek. Várhatóan a már megindult élénk délies szél előbb-utóbb a talaj szárnyán szintjénis elérkeznek hozzánk a melegebb légtömegek. Erre mutat, hogy a Dunántúlon már megkezdődtek a havazások. A jelek szerint az enyhülés most már feltartóztathatatlanul folytatódik. A közeledő enyhe, párás óceáni légtömegek hajtómotorja egy hatalmas ciklon, amelynek középpontja Írország és Wales felett helyezkedett el. Ennek keleti oldala dél felől szállítja ide a mediterrán, szubtrópikus meleg légtömegeket. Az enyhülés közeledtét jelzi a péntekig szóló távlati előrejelzés is. Eszerint a legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte mínusz 8—13, később mínusz 4 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte mínusz 6, később mínusz 1 fok körül lesznek. Öt millimétert meghaladó csapadék az ország területeinek 60 százalékán várható. /VIA/ SZÁMUNKBÓL: A munkásit jóság mérföldkövei (2. oldal) El kell mondanom (2. oldal) Visszaélés az ózdi piacon (6. oldal) Tanácskozott a KISZ Borsod megyei Bizottsága A Kommunista Ifjúsági Szövetség Borsod megyei Bizottsága január 13-án, tegnap ülést tartott, Miskolcon. A tanácskozás napirendjén a KISZ- szervezetek múlt évi munkájának értékelése, és az 1969-es KISZ-munkára vonatkozó irányelvek szerepeltek. Ezúttal került megvitatásra a KISZ Borsod megyei Bizottságának és végrehajtó bizottságának első félévi ülésterve is. Az első napirendi pont előadója Dudla József, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára, részletesen szólt az alapszervezetek múlt évi tevékenységéről, majd a párt IX. és a KISZ VII. kongresszusának határozata értelmében vázolta az idei munka főbb állomásait. Kiemelte, hogy ez évben is megrendezzük a magyar nép három kiemelkedő, három történelm évfordulóját egységbe forrasztó forrradalmi ifjúsági napokat. A továbbiakban arról beszélt, hogy elő kell készíteni, majd eredményesen lebonyolítani az év őszére tervezett KISZ-vezetőségválasztásokat. Ezt követően a végrehajtó bizottság és a megyebizottság félévi üléstervét terjesztették elő, majd szervezeti kérdésekről esett szó. Az írásos anyagokat és a szóbeli kiegészítéseket eredményes vita követte. A leghidegebb vasárnap Ezen a télen még nem volt olyan hideg ünnepnapunk, mint az elmúlt vasárnap Igaz, a Meteorológiai Intézetbe érkezett adatok szerint nem egyértelmű ez a megállapítás, de az sem kétséges, hogy a lehűléssel párosuló nedves levegő és a szél miatt a járókelők valóban ezt a vasárnapot érezték a leghűebbnek. Ám, amíg a szabadban, az uttán mínusz 12 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Miskolcon ettől még többet is, az LKM-ben, a nagykohó mellett, a durvahengerműben plusz 60—70 fokos hőségtől izzadtak az emberek. Kohászaink ezen a napon is helytálltak. Fotó: Sz. Gy. Elkészült a tokaji szálloda terve Évről évre mind nagyobb látogatottságnak örvend a hegyaljai borvidék egyik központja, Tokaj. Tavaly több mint 150 ezer vendéget, köztük tízezernél több külföldit fogadott. Elkészült az új, negyven személyes szálloda terve, amelynek építését az idén megkezdik. Az új szállodát a halászcsárda mellett, a Bodrog-parton építik fel. „Felfedezték” Tokajt a hazai vállalatok is. A MÁV debreceni igazgatósága nyolc faházból álló üdülőtelepet létesített, amelyet majd tovább bővít. A Debreceni városi Tanács és a Debreceni Állami Építőipari Vállalat közös beruházásként még az idén téli-nyári tartózkodásra alkalmas, emeletes üdülő építéséhez kezd hozzá. Tokaj új idegenforgalmi nevezetessége lesz a hajdani Rákóczi-pince, amelyet a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság úgy rendez be, hogy egyszerre ötven főnyi csoport ismerkedhessék a tokaji borok kezelésével és természetesen ..pincehidegen meg is kóstolhassa azokat * Bővítik a Barátság kőolajvezetéket A Barátság nemzetközi olajvezetéken 1968- ban összesen 9,5 millió tonna kőolaj érkezett a Szovjetunióból Cseh- Szlovákiába. Ebből körülbelül 5 millió tonnát finomítottak a pozsonyi Slovnaft kombinátban, több mint 2,5 millió tonnát a csehországi olajfinomítókban, míg a fennmaradó részt Magyarországra szállították. A napokban megkezdték az olajvezeték bővítését. Ez lehetővé teszi, hogy 1975-ig évente legalább 20 millió tonna olajat szállítsanak a Szovjetunióból Csehszlovákiába.