Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-25 / 47. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 Ma 22 éve döntő fordulat következett be a szomszédos csehszlovák nép életében. A prágai Vencel téren a mun­kások és milicisták forradal­mi gyűlésén Klement Gott­­wald bejelentette: Csehszlo­vákiában a munkásosztály és a reakciós burzsoázia harcá­ból a szocializmus hívei ke­rültek ki győztesen. Ezt a bejelentést rendkívül éles politikai harc előzte meg. A belső és a külső re­akció összpontosított táma­dást folytatott a Csehszlovák Kommunista Párt ellen, amely a háborút követő években mind nagyobb poli­tikai befolyásra tett szert a tömegek között. A Csehszlo­vák Kommunista Párt már az 1946-os választásokon megszerezte a szavazatok 40 százalékát, s azzal a parla­ment legerősebb pártja lett. Ennek alapján Klement Gottwald lett a miniszterel­nök. A reakció ebbe nem akart belenyugodni, s mind koncentráltabb támadást in­tézett a haladás erői ellen. 1­947 végén és 19­18 elején a koalíciós kormány polgári és szociáldemokrata tagjai le­mondásukkal akartak zűrza­varos helyzetet teremteni, majd kommunisták nélküli, „politikamentes” kormányt alakítani. A munkásosztály azonban keresztülhúzta a reakció terveit és Csehszlovákiát nép akaratának megfelelően a elindította a szocializmus út­ján. Ezzel a reakció hosszú időre, de nem véglegesen ve­reséget szenvedett. 1968-ban ismét jelentkeztek a már egy­szer kudarcot vallott „átérté­kelési” törekvések.­­ A már a szocialista rendet fenyegető „átértékelési” törekvéseken ismét úrrá lettek a szocializ­mus erői. Az 1­962-as csendes ellenforradalmi kísérlet nagy tanulsággal szolgált a cseh­szlovák és valamennyi szo­cializmust építő ország né­peinek. A szocialista Csehszlovákia m­aa­­rk­olj az ellenforradal­mi nyomait, de mér megkezdődött a konszolidá­ció, a hibák és a tévedések következményeinek helyre­hozása. Biztosak vagyunk benne, hogy­ a csehszlovák nép ismét felülkerekedik minden nehézségen és új ta­­mdiságokkal fölvá­ltja a szo­cializmus építését. A februári győzelem Nasszer — Tito találkozó N­­er, az EAK elnöke hétfőn este díszvacsorát adott Tito jugoszláv elnök és fele­­sége tiszteletére. Tito, aki hétfőn délelőtt érkezett Szu­dánból Egyiptomba, délután megkezdte tárgyalásait az egyiptomi államfővel. A díszvacsorán Nasszer po­­hárköszöntőt mondott, mely­ben hangsúlyozta, hogy Egyiptom elfogadja Izrael ki­hívását és kész vállalni an­nak a harcnak a következ­ményeit, amelyre az országot eredményeinek védelmében rákényszeríti­k. Az egyiptomi elnök ismé­telten rámutatott, hogy kor­mánya a megegyezés alapve­tő feltételének tekinti az iz­raeliek által megszállt arab területek kiürítését és a pa­lesztin és arabok jogainak biz­tosítását. Tito jugoszláv elnök vála­szában elítélte Izrael brutá­lis és erőszakos fellépését és hangsúlyozta, hogy az egyre súlyosbodó közel-keleti hely­zet nemcsak a térség népeit, hanem az egész világ béké­jét is fenyegeti. „Sürgős meg­oldásra van szükség, mert minden nap késedelem csak fokozza a veszélyt” — mon­dotta. Helga vélemény az európai biztonsági értekezletről A belga külügyminisztéri­um szóvivője kedden délelőtt tartott szokásos heti sajtóér­tekezletén elsősorban Péter János hivatalos belgiumi lá­togatásával foglalkozott. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a két országot kölcsönösen érintő problémák mellett, el­sősorban az európai bizton­á­­gi értekezlet előkészítésével kapcsolatos kérdéseket tart­ják a tanácskozás fő témájá­nak. Rámutatott arra, hogy a NATO decemberi brüsszeli miniszteri tanácsülése óta Péter János az első minisz­ter, aki a Varsói Szerződés­hez tartozó országok egyiké­­ből látogat el a belga fővá­rosba. Belga részről több mint szimbolikusnak tartják — mondotta —, hogy éppen an­nak az országnak a külügy­minisztere érkezett meg, amelynek fővárosában adták ki az összeurópai értekezlet megtartásáról szóló felhívást. Emlékeztetett arra, hogy már jóval a budapesti felhívás előtt a Harmel belga külügy­miniszter 1967. évi budapesti látogatásáról kiadott közös közlemény is felvetette egy európai biztonsági értekezlet megtartásának a gondolatát. Onoyakos lett Kedden hajnalban holtan találták nyugat-berlini cellá­jában Josef Bachmannt, aki 1968 áprilisában sikertelen merényletet hajtott végre Rudi Dutschke nyugatnémet diákvezető ellen. A nyugat­berlini rendőrség közlése szerint Bachmann egy mű­anyag zacskót húzott a fejé­re és a helyszínre siető or­vosok már csak a fulladás okozta halált tudták megál­lapítani. A 25 éves Bach­­mannt emberölési kísérletért 1969 márciusában egy nyu­gat-berlini esküdtszék hét­évi börtönbüntetésre ítélte. I­ Thant nyilatkozata a Thant ENSZ-főtitkár New Yorkba történt eluta­zása előtt Rangoonban adott nyilatkozatában kijelentette, hogy azért rövidítette meg burmai tartózkodását, mert több olyan jelentést kapott, amely érdeklődésére tarthat számot. E jelentésekben — mondta — „pozitív eleme­ket” fedezett fel a közel-ke­leti válsággal kapcsolatban. A főtitkár nem bocsátkozott részletekbe. SZVSZ-N­és Khartoamban Kedden Khartoumban megnyílt a Világszövetség Szakszervezeti Irodájának ülésszaka. A megnyitón Numeiri vezérőrnagy, a szudáni forradalmi tanács elnöke és miniszterelnök mondott beszédet. A pén­tekig tartó ülésszakon a vi­lág különböző országainak szakszervezeteit 80 delegátus képviseli. Egyiptomi légicsapás Egyiptomi vadászbombá­zók kedden reggel támadást intéztek az izraeli csapatok Sinai-félszigeten kiépített ál­lásai ellen, a Szuezi-csatorna központi szektorában. Ezt az egyiptomi fegyveres erők szóvivője közölte. A szóvivő hozzáfűzte, hogy az egyiptomi harci repülőgé­pek bombázták az­­ izraeli tüzérségi állásokat és páncé­los összevonásokat Vala­mennyi egyiptomi repülőgép sértetlenül tért vissza tá­maszpontjára. Nigériába utaztak Baranyai Tibornak, SZOT osztályvezetőjének ve­­­zetésével kedden szakszer­vezeti küldöttség utazott Rá­gósba. A delegáció a magyar szakszervezetek képviseleté­ben részt vesz a Nigériai Szakszervezeti Szövetség (NTUC) 3. kongresszusán. Szerda* 1970. február 25. ÚJ FELADATOK KÜSZÖBÉN január első Jg* Jg* el nap, hogy ne írjunk, ne beszéltünk volna a termelő­­szövetkezetek nagy esemé­nyéről, a zárszámadó közgyű­lésről. Az egész ország, a társadalom minden rétege figyelemmel kísérte, érdek­lődve várta a beszámolókat, hogy az 1969-es gazdasági évben hogyan dolgoztak, mi­lyen eredményeket értek el közös gazdaságainkban. Mennyire vártak hát maguk a termelőszövetkezeti tagok, a vezetők, akiknek sok-sok munkája, felelősségvállalása, nem egy álmatlan éjszakája van az összesített számok mögött. Sok közgyűlésen vettünk részt magunk is, sok számot hallottunk, olykor már kábult volt tőle a fejünk. De a köz­gyűlésen részt vevő termelő­szövetkezeti tagok, akik min­dennapos munkájukkal cse­lekvő részesei voltak a szá­mokban összesített eredmé­nyeknél­, mindig pontosan tudták, miről van szó. Ha a növénytermelésről beszéltek, dűlőket, hatalmas földtáblá­kat, rajtuk búzát, cukorré­pát, kukoricát láttak a szá­mok mögött. Sőt, azt is lát­ták, hogy az a kukorica kö­vér zöldben játszott-e, vagy már korán lesárgult. Ha az állattenyésztésről beszéltek, azt is látták, hogy a jószág­állomány megéri-e a sok fá­radságot, a hízók megfelelően hasznosítják-e a takarmányt, érdemes volt-e a szép istál­lókat megépíteni. S elmond­ták véleményüket. Egyetértve vagy vitatkozva a beszámo­lóval. Hallottunk bíráló megjegyzéseket, kemény szil­vákat is, amelyeket a veze­tőség mondott a tagságnak, vagy éppen fordítva: a tag­ság marasztalta el valami­ben a vezetőséget. De a ke­mény szavak, a bíráló meg­jegyzések egyike sem volt kötekedő, személyeskedő, nem az öncélú indulatosko­dás, hanem a közösség iránt érzett felelősségtudat diktál­ta őket. De a mostani után emlékezhetünk másra is. Az ünnepi hangulatra, az ünneplő ruhába öltözött em­berekre. Ma is fülünkbe csengenek dr. Bodnár Fe­rencnek, a Központi Bizott­ság tagjának, a megyei párt­bizottság első titkárának a mezőkövesdi közgyűlésen mondott szavai: a zárszám­adás napját nem jelzi piros betűvel a naptár, mégis ün­nep. Nagy ünnep minden fa­luban, s már napokkal előt­te készülődnek rá az embe­rek. Minden munkahelyen első számú téma ilyenkor a végzett munka értékelése, az esztendő önkritikus bírálata. Önmagukat is értékelik tsz-tagok: mit lehetett volna a jobban csinálni; mi az, amit a jövőben jobban meg kell szervezni, amin finomítani kell. A végzett munkára va­ló visszatekintés pedig egy­ben előretekintés !. Sok fa­luban találkoztunk ünneplő ruhába öltözött emberekkel, akik ily módon is tiszteletet adtak a munkának, s önma­guknak. A közgyűlések vidámsága egybeesett a farsanggal. Ott­hon is, a kultúrházban is te­rített asztal várta az embe­reket és vendégeiket. Az együtt eltöltött kellemes órákra szívesen emlékeznek vissza, és még többen van­nak azok, akik valamilyen ismeretséget, kapcsolatot ép­pen a zárszámadástól kezdve tartanak számon. Fülig sze­relmes egy fiatal barátom. Kérdem tőle, hol ismerked­tetek meg? Hát... hát — re­­begi —, a zárszámadási bá­lon. Kinek ezért, kinek azért nevezetes az a nap. De egy­valamiben mindenki szemé­lyesen érdekelt benne: ekkor részesültek az emberek az egész éven át végzett mun­kájuk szerinti anyagi elis­merésben. Bizony, a számok őszinték! Hitelesen, hűen ur­aik és tükrözik is a teljesít­ményeket tavasztól­­ őszig. A végeredmény nem minden­kinél ugyanaz: aki lazsált, aki a dolog könnyebbik végét­­kereste és — tisztelet a ki­vételnek — a kocsmai pultot támasztotta, most savanyú ábrázoltal hagyta el a pénz­táros kisasszony asztalát. Ar­ra is jó volt tehát a munkát összegező gyűlés, hogy az ilyen emberek elgondolkoz­zanak: melyik magatartás a hasznosabb, s a vékony borí­ték feletti sopánkodás, a fe­lelőtlen kijelentések, az ás­kálód­ások helyett inkább a munka végét fogják meg­! I cs­in­li a közgyűlések miat" időszaka. Vé­get értek a mérlegelések, ér­tékelések, melyekből minden­ki levonhatta a személyes tanulságot. Ez pedig megye­­szerte ugyanaz: a becsület­tel, jól végzett munka meg­hozza gyümölcsét, ha min­denki egyformán helytáll. Onodvári Miklós A gyakorlat iskolái Mezőgazdasági szakkörök a szerencsi járásban A szerencsi járás állami gazdaságaiban, termelőszö­vetkezeteiben és szakszövet­kezeteiben, valamint tanácsi szakigazgatási apparátusában örvendetesen gyarapszik a fiatal szakemberek száma. Ennek előnyös következmé­nyei máris megmutatkoznak a javuló termelési eredmé­nyekben. A fiatal szakem­berek gyakorlati továbbkép­zésére jól felhasználják járásban működő mezőgaz­a­dasági szakköröket. A járási tanács mezőgaz­dasági osztályának oktatási szakelőadója, Domonkos Zoltán a mezőgazdasági szak­körök növekvő jelentőségét azzal magyarázza, hogy ez a rugalmas foglalkozási forma leginkább megfelel a kor­szerű ismeretterjesztési igé­nyeknek. Különösen figye­lemre méltó az a kettős funk­ció, amelyet a Szerencsen működő központi szakkör betölt. Fő feladata, hogy a járás területén dolgozó vala­mennyi növényvédelmi szak­embernek tapasztalatcsere­­lehetőséget, vitafórumot biz­tosítson. Vezetője Kiss Fe­renc, a járás növényvédelmi főfelügyelője. A szakkör rendszeresen működik egész éven át. A kéthetente tartott foglalko­zásokon a növényvédelem legismertebb országos és me­gyei szakemberei tartanak előadásokat, konzultálnak a részvevőkkel a növényvéde­lem időszerű kérdéseiről. A tématervet a gazdasági idény­felada­tok figyelembevé­telével állítják össze, hogy a legújabb ismereteket minél előbb hasznosíthassák a gya­korlatban is a szakkör tag­jai. A szerencsi szakkör egy­úttal a járás többi szakkö­rének módszertani központja. Hallgatói közül többen a ma­guk körzetében, a helyi szak­körök vezetőiként tevékeny­kednek. A központi mező­­gazdasági szakkör hatása te­hát kisugárzik a járás egész területére. A mezőgazdasági osztály irányításával a községekben kilenc különféle szakmai jel­legű szakkör működik: Tak­­taharkányban és Prügyön növénytermesztési, Megya­­szón és Bodrogkeresztúron állattenyésztési, Tiszalúcon és a mádi szakszövetkezet­ben gépészeti, a tarcali fez­ben és a bodrogszegi szakszö­vetkezetben szőlőtermesztési, Mádon pedig oltványtermesz­tő szakkör. Ezeken kívül a községi mű­velődési otthonok keretében is szerveztek mezőgazdasági szakköröket: Bodrogszegiben méhész- és nyúltenyésztési, Csobajon almatermesztési és szőlőtermesztési, Mádon kis­­állattenyésztési és Tiszalúcon méhészszakkör­t. Száz éve született Lenin Egy amerikai szemével Tudományos kiküldetésben járt az Egyesült Államokban I. Krasznov történész, aki a kaliforniai egyetem bancrof­­ti könyvtárában, Wisconsin állam madisoni történelmi társulatának levéltárában és a washingtoni nemzeti levél­tárban dolgozott. Kutatásai során számos értékes doku­mentumot, közöttük Robins ezredes iratait tanulmányoz­ta. Raymond Robins ezredes 1917-ben érkezett Oroszor­szágba, s az amerikai Vörös­kereszt-misszió vezetője volt, egyben betöltötte az ameri­kai kormány nem hivatalos diplomáciai vezetőjének sze­repét is. Ilyen minőségben számos alkalommal találkozott Le­ninnel, akinek egyénisége, embersége mély hatást tett rá. A megtalált hat doku­mentum közül hárm­­at még nem publikáltak orosz nyel­ven. Rendkívül érdekes Ro­bins ezredesnek az a jelen­tése, amelyben Lenint, mint embert és mint a szovjet ál­lam kimagasló vezetőjét ér­tékeli. Leninben nagyra be­csüli, hogy tettekkel is elő­segíteni igyekszik a szovjet— amerikai kapcsolatok nor­malizálódását így ír egyik Leninnel folytatott beszélge­téséről: „Beléptem Lenin dolgozó­­szobájába, ahol azt láttam, hogy Lenin egy embergyűrű közepén áll, s parancsokat ad arra vonatkozóan, hogy tartóztassák fel a németek támadását, s tartsák fenn a rendet és a fegyelmet Péter­­várott és egész Oroszország­ban. Lenin, mint mindig, nyugodt volt, fegyelmezte magát és ura volt a helyzet­nek... Lenin végighallga­tott, azután nyugodtan kiad­ta a szükséges utasításokat, amelyek lehetővé tették, hogy a vonat a kormánytól kapott nagy létszámú kísé­rettel elinduljon. Kérésemre Lenin sajátkezűleg írt utasí­tást a volodgai szovjetnek, hogy nyújtson teljes védel­met az amerikai nagykövet­ség tagjainak, biztosítson he­lyiséget számukra, ezenkívül gondoskodjék megfelelő élel­miszer-ellátásról és nyújtson segítséget minden személy­nek. Ezt a levelet még ma is őrzöm.” A szovjet—amerikai kap­csolatok normalizálását cé­lozta Leninnek az az üzene­te is, amelyet „Új magyará­zat Szovjet-Oroszország hely­zetéről” címmel az Interna­tional News Bureau tudósí­tójához intézett 1919 októbe­rében, s amelynek szövege eddig ismeretlen volt. Ebben Lenin többek között ezt írta a kölcsönös megértés és béke lehetőségeiről: „Lehet­­­séges, hogy ez nem háború, de nagyon hasonlít a hábo­rúra. Mi nem akarunk hábo­rút egyetlen országgal sem, mert úgy véljük, hogy csak­nem minden esetben a dol­gozók kerülnek veszélybe, s hogy olyan embereket kell megölnünk, akikkel nincs semmi bajunk és akik, ha megértenének bennünket, soha nem harcolnának elle­nünk. Ez a levél talán fényt vet azokra a­ momentumok­ra, amelyek most érthetetle­nek, és a kölcsönös kapcso­latok javulása elvezet a bé­kéhez, amelyre ma oly vagy szüksége van az egész világ­nak.” ■­­ Az amerikai levéltárakból és publikációkból előkerült dokumentumokat most az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus— Leninizmus Intézet központi pártarchívuma őrzi. Holdhőset" kiállítás Kedden délelőtt Alfred Pu­han, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykö­vete megnyitotta a Termé­szettudományi Múzeum idő­szaki kiállítását, amely az Apollo–11 űrhajó által ho­zott­ holdkőzetet mutatja be.

Next