Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-29 / 309. szám
1988. december 29., csütörtök Több mint 20 éve nem volt tömeges baleset A borsodi bányák biztonságosak Úgy látszik, hogy a műszaki szakemberek is babonásak. Legalábbis Balázs Aladár, a Bányaműszaki Felügyelőség vezetője az, mert még most sem szívesen nyilatkozott a szénbányák ez évi baleseti helyzetéről. A bánya kiszámíthatatlan — mondta —, az utolsó órában is történhet valami, ezért az 1988-as évről majd januárban kérdezzen. — A közvéleménynek úgy tűnik, mintha több, és súlyosabb baleset történt volna az elmúlt években, mint korábban. Romlott a szénbányák biztonsági helyzete? — Országos adatokat nem tudok mondani. Általában azonban nem romlott a bányák műszaki állapota, biztonsági helyzete, legfeljebb néhány helyütt feszített a munkatempó. Konkrétan a borsodi helyzetről tudok beszélni, amelyre az jellemző, hogy évről évre kevesebb a halálos balesetek száma. — Mikor volt utoljára tömeges halálos bányaszerencsétlenség? — Ismereteim szerint 1965- ben Rudabányán, ahol öt bányász életét követelte a bányaomlás. Szerencsére azóta nem történt több ember életét követelő katasztrófa. — Melyik volt a leggyászosabb év a borsodi bányászkodás történetében? — Több mint harminc éve. Utoljára 1955-ben veszítettünk el egy évben 21 bányászt. Azóta évente átlagban két halálos baleset történik, ami, a munka veszélyességét figyelembe véve, figyelemre méltó. — Menyire veszélyesek a borsodi szénmedencében működő bányák? — Minden bánya veszélyes, ha a dolgozók nem tartják be a technológiai előírásokat. Amennyiben a technológiai fegyelem szilárd a munkahelyeken, úgy elkerülhetőek a balesetek. Megyénk szénbányáiban nem kell tartani a tömeges balesetet okozó sújtólégtől, vagy szénporrobbanástól. Egyedül a lyukói bánya sújtólégveszélyes, de azt is a legenyhébb osztályba soroltuk. — Ezek szerint a halálos baleseteket nem a bánya veszélyei okozzák? — Az utóbbi években erre nem volt példa. Nem bányászati munkával összefüggő halálos balesetek történtek, hanem fegyelmezetlenség, figyelmetlenség okozta a tragédiát. Ezek elkerülhetők, különösen a Borsodi Szénbányáknál, ahol az előkészítések nagyon jó ütemben haladnak, tehát nincs értelme a kapkodásnak, a kockáztatásnak. F. I. Föld alatti munkahely megyénkben Kitekintés Kórház a zárt területen Bakuban egész városnegyedet foglal el az a nyolchektáros park, amelyben középkori várfalakhoz hasonló magas kerítések mögött eddig az azerbajdzsáni párt- és állami vezetés elitjéhez tartozó személyiségek üdültek a téli hónapokban. A parkban gyönyörű fasorok, hatemeletes villa, fedett úszómedence, szauna. Erre a zárt területre csak négy azerbajdzsáni párt- és állami vezető léphetett be, valamint a családtagok. Ez év őszén a téli üdülő gazdát cserélt. A köztársasági kormány intézkedésére az Egészségügyi Minisztérium és a Szovjet Gyermekalap azerbajdzsáni tagozatának rendelkezésére bocsátották. Az egykori védett területen központi gyermekkórházat rendeztek be, melyben elsősorban utókezeléssel foglalkoznak. Mint a kórház főorvosnője elmondotta, első pácienseik bakui internátusokban és menhelyeken élő árvák voltak, majd falusi gyermekotthonokból beutalt kis betegek rehabilitációjával kezdtek foglalkozni. Felveszik a más kórházaktól és rendelőktől beutaltakat is, elsősorban olyan gyermekeket, akiknek például operáció vagy tüdőgyulladás után még további kezelésre van szükségük. Azerbajdzsánban már nagyon időszerű volt egy ilyen egészségügyi központ létrehozása, mert ez a köztársaság az egészségügyi ellátás színvonalát tekintve az utolsók egyike a Szovjetunióban. Azerbajdzsánban az 1988- as évben valóságos mozgalom bontakozott ki, hogy a vendégházakat és „dácsákat”, amelyek inkább a magas rangú tisztségviselők egyéni kényelmét, mintsem a közösség érdekeit szolgálták, adják át szociális és kulturális célokra. Ez történt például azzal a bakui vendégházzal, amelyet valamikor Gejdar Alijev, a köztársaság volt vezetőjének kezdeményezésére építettek a Bakuba látogató Brezsnyevnek. Brezsnyev mindössze két napot töltött a „házában”, amelynek építése egyébként hárommillió rubelbe került. Ez az összeg 400 kényelmes, lakótelepi lakás építéséhez is elegendő lett volna. (APN) Kevés szavunk hangzik el mostanában gyakrabban, mint a bizalom. Főképp az élet legkülönbözőbb területein tapasztalható hiányát szoktuk emlegetni. Fel sem tudnánk sorolni, mi mindenben, kivel, mivel kapcsolatban lenne igen nagy szükség a bizalom mielőbbi visszanyerésére, megerősítésére. Alig van hét, hogy például a rádióban vagy az újságokban ne panaszkodnának a nagyüzemek és a őstermelők a rossz takarmánytápok miatt. Gyengén híznak tőlük a sertések, s hosszabb idő kell a csirkék súlygyarapodásához, mert egyes keverőüzemek kevesebb fehérjeanyagot tesznek a drága pénzen vásárolt tápba. Nincs bizalmunk a keverőüzemek iránt — mondják bosszúsan a gazdák. Ilyesmit hallva, hirtelen előbukkant bennem egy emlék. Régen, nagyon régen, még a magánkereskedői időkben történt, hogy egy nagy múltú, patinás üzletbe visszavittünk egy üveg lekvárt, mert kibontva lencseszemnyi penészt vettünk észre benne. Az idős tulajdonos restellkedve kért bocsánatot, és a kicserélésre járó egy helyett öt üveg lekvárt erőltetett ránk. Hiába tiltakoztunk, könyörgésre fogta a dolgot, hogy fogadjuk el, mert neki csak így lesz meg a lelki nyugalma. Manapság az ilyen emlékeket mosolyogva, valahová a mitológiai világba tartozónak szokás nevezni. Pedig az a hajdanvolt idős kereskedő tisztában volt vele, hogy a bizalmat, ezt a nemes emberi érzést könnyen el lehet veszíteni — akár egy üveg penészes lekvárral is ... (h. j.) ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A fogyasztó vesztes csatái Nem sárguló örökzöld Semmi sem tart örökké, még a világ dicsősége is múlandó. A bükki örökzöld, a luc sem él örökké. Aki járt már a tűlevelű fák erdejében (olvasóink közül vajon ki ne járt volna?), láthatta és igazolhatja: az egykor oly méregzöld, életerős tűlevél sárgulni kezd egyszer, lehull a talajra, s ruganyos avar lesz belőle a földön. Örökzöld, hétről hétre, hónapról hónapra, sőt évről évre ismétlődő, időszerűségét sajnos soha nem vesztő témái azonban vannak az újságírónak. A folytonos és ismétlődő áremelések (lásd a súlyzóról írt cikkeinket), a bükki turistaházak sorsa, a hiánycikkek felemlegetése, a trágár beszéd, a durvaság ócsárlása ki tudja mióta hever lábunk előtt, s még le sem kell hajolnunk, máris kopog az írógép. (Csak közbevetőleg: kutyanyelvet, ceruzát a cikkírók fiatalabb generációja már nem használ, viszont igazán korszerűek sem vagyunk, hiszen mechanikus gépeken dolgozunk, ósdi masinákon a komputeres display-k helyett.) Nézzék el az olvasók ezt a hosszú, bő lére eresztett, s e cikk elejére talán nem igazán illő bevezetőt, igazán nem szokásom fölöslegesen szaporítani a szót, ám most nehezen jutok a lényegig, húzom, halasztom az időt, mert ismétlésre kényszerülök. Nem bízom ugyanis benne, hogy jövőre nősképpen írok cikket a fogyasztók és a kereskedők már öröknek tetsző, naponta megismétlődő párharcáról. Ebben az összecsapásban sajnos a legtöbb esetben a vásárló marad alul, s ezt a szakállas megállapítást a magára valamit is adó újságíró bizony már restellkedve teszi ismételten közzé. Jómagam már szinte vadászok a kereskedelmi felügyelők olyan vizsgálatára, amelyben nem derül ki súlycsonkítás, nincs árdrágítás, s a vásárló, a fogyasztó az egyre nagyobb címletű bankjegyekért, pénzérmékért pontosan annyit kap, és pontosan úgy szolgálják ki, amennyit és ahogyan azért megfizetett. Valamikor a nyáron, szinte a felfedezés örömével számoltam be a miskolci ínyenc bisztró eladókislányáról, aki hajszálpontosan mért, gondosan csomagolt, s ugyanakkor udvarias volt, pedig nem tudhatta, hogy a pult másik oldalán éppen ellenőrök figyelik munkáját. Most itt fekszik előttem a fehér papíron, fekete betűkkel írt jelentés, amelynek megállapításai már örökzöldek. „A fogyasztók érdekében végzett ellenőrzésekről” a megyei tanács kereskedelmi osztálya készített újból, immár sokadik jelentést, azt a tanács végrehajtó bizottsága elé tárta, s a bizottság határozatában szükségesnek tartotta, hogy „az előterjesztés anyagát a megye lakossága, a kereskedelemben és a szolgáltatásban dolgozók széles köre a sajtón és az egyéb hírközlő szerveken (a rádióról és a televízióról van szó) keresztül megismerje, annak érdekében, hogy a fogyasztói érdekvédelem a közeljövőben érzékelhetően javuljon.” Mert sajnos nem javul. Hiába a bírság, az egyre szaporodó szankció és retorzió, „a hiányhelyzet a fogyasztási cikkek piacán, az egészséges versenyszellem kibontakozását gátolja, a vevők kiszolgáltatottságát erősíti, a vásárlói érdekek érvényesülését háttérbe szorítja. Az ellenőrzések visszatartó hatása még nem bontakozott ki”. Az idézőjelbe tett mondatok szintén a már említett határozatból valók. Ám, lapozzunk most bele a jelentésbe, ahol rögtön megüti szememet a következő mondat. Az utóbbi években az új üzemelési formák (a szerződéses, jövedelemérdekeltségű boltok, a bérletek bevezetése) alkalmazását követően a vállalati, szövetkezeti belső ellenőrzés visszavonulását figyelhetjük meg. Az ellenőrzés a gazdaságosság növelésének irányába tolódott el. Viszont háttérbe szorult a fogyasztói érdekvédelmi vizsgálatok vállalati szervezése, s ezzel egy időben csökkent az ellenőrzéssel foglalkozók száma. A vállalati ellenőrzés visszavonulót fújt, a kereskedelmi felügyelők viszont ebben az évben is a talpukon voltak. A próbavásárlások száma 1985-től 1987-ig ugyancsak négy százalékkal emelkedett, ám a felelősségre vonások aránya már szinte ugrásszerűen növekedett, öt esztendővel ezelőtt az ellenőrzések 38 százalékában mutattak ki valamilyen visszaélést, tavaly viszont már 56 százalékában állapítottak meg kisebb - nagyobb szabálytalanságot. A pénzbírságok összege az 1983-at megelőző időszakhoz viszonyítva több, mint a kétszeresére nőtt, 1985-höz képest tavaly viszont már 25 százalékkal emelkedett. A kereskedelmi felügyelőség tavaly 485 esetben szabott ki bírságot, majdnem másfél millió forint értékben. 1982- ben a bírságok átlaga 1675, majd 1986-ban már 3119, egy évvel később pedig 2948 forint volt. Az idén csökkent ugyan a bírságok átlaga, ám ennek a kereskedelmi felügyelők elnézőbb magatartása volt az oka. Ebben az esztendőben ugyanis, amikor az adóreformmal összefüggő intézkedéseket ellenőrizték, elsődlegesen a segítségnyújtásra törekedtek, nem pedig a szőrszálhasogató vizsgálatokra, s bírságolásra. A legtöbb hibát a felügyelők a magánkereskedőknél találták. Ugye már ismerős megállapítás, hogy a magánkereskedők szívesen elfeledkeznek a bizonylati fegyelemről (a hiánytalan dokumentumok az adó pontos megállapítására is alkalmasak lennének...), és folyamatosan megszegik a kereskedelemre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit. Az élelmiszerszakmában elenyésző mértékben, 2,8 százalékkal csökkent a felelősségre vonások aránya, de a ruházati kereskedelemben már 25,7 (!) százalékkal emelkedett. Az összes vizsgálatok arányában továbbra is a vendéglátás viszi a prímet. Végül még egy szám, s befejezem az adatok bombázásával az olvasót. A kereskedelmi felügyelőség az elmúlt négy esztendőben — amikor a vásárlók kártalanítására valamilyen ok miatt nem nyílt lehetőség — 33 esetben, összesen valamivel több, mint két és fél millió forint többletbevétel elvonását indítványozta. Itt most befejezem. Nem célzok rá, hogy az ellenőrzések további szigorításával, a bírságok, a büntetések, a szankciók még következetesebb alkalmazásával eredményt lehetne elérni. Feleslegesnek tartom a sokadik ismétlést. Folytatása sajnos következik. Udvardy József Mindennapos csatáink (vesztes csatáink?) színhelyén