Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-29 / 309. szám

1988. december 29., csütörtök Több mint 20 éve nem volt tömeges baleset A borsodi bányák biztonságosak Úgy látszik, hogy a mű­szaki szakemberek is babo­násak. Legalábbis Balázs Aladár, a Bányaműszaki Felügyelőség vezetője az, mert még most sem szívesen nyilatkozott a szénbányák ez évi baleseti helyzetéről.­­ A bánya kiszámíthatat­lan — mondta —, az utolsó órában is történhet valami, ezért az 1988-as évről majd januárban kérdezzen. — A közvéleménynek úgy tűnik, mintha több, és súlyo­sabb baleset történt volna az elmúlt években, mint koráb­ban. Romlott a szénbányák biztonsági helyzete? — Országos adatokat nem tudok mondani. Általában azonban nem romlott a bá­nyák műszaki állapota, biz­tonsági helyzete, legfeljebb néhány helyütt feszített a munkatempó. Konkrétan a borsodi helyzetről tudok be­szélni, amelyre az jellemző, hogy évről évre kevesebb a halálos balesetek száma. — Mikor volt utoljára töme­ges halálos bányaszerencsét­lenség? — Ismereteim szerint 1965- ben Rudabányán, ahol öt bá­nyász életét követelte a bá­nyaomlás. Szerencsére azóta nem történt több ember éle­tét követelő katasztrófa. — Melyik volt a leggyá­szosabb év a borsodi bá­nyászkodás történetében? — Több mint harminc éve. Utoljára 1955-ben veszítet­tünk el egy évben 21 bá­nyászt. Azóta évente átlag­ban két halálos baleset tör­ténik, ami, a munka veszé­lyességét figyelembe véve, figyelemre méltó. — Menyire veszélyesek a borsodi szénmedencében mű­ködő bányák? — Minden bánya veszé­lyes, ha a dolgozók nem tart­ják be a technológiai elő­írásokat. Amennyiben a technológiai fegyelem szilárd a munkahelyeken, úgy el­kerülhetőek a balesetek. Me­gyénk szénbányáiban nem kell tartani a tömeges bal­esetet okozó sújtólégtől, vagy szénporrobbanástól. Egyedül a lyukói bánya sújtólégve­­szélyes, de azt is a legeny­hébb osztályba soroltuk. — Ezek szerint a halálos baleseteket nem a bánya ve­szélyei okozzák? — Az utóbbi években erre nem volt példa. Nem bányá­szati munkával összefüggő halálos balesetek történtek, hanem fegyelmezetlenség, figyelmetlenség okozta a tra­gédiát. Ezek elkerülhetők, különösen a Borsodi Szén­bányáknál, ahol az előkészí­tések nagyon jó ütemben haladnak, tehát nincs értel­me a kapkodásnak, a koc­káztatásnak. F. I. Föld alatti munkahely megyénkben Kitekintés Kórház a zárt területen Bakuban egész városne­gyedet foglal el az a nyolc­hektáros park, amelyben kö­zépkori várfalakhoz hason­ló magas kerítések mögött eddig az azerbajdzsáni párt- és állami vezetés elitjéhez tartozó személyiségek üdül­tek a téli hónapokban. A parkban gyönyörű fasorok, hatemeletes villa, fedett úszómedence, szauna. Erre a zárt területre csak négy azerbajdzsáni párt- és álla­mi vezető léphetett be, vala­mint a családtagok. Ez év őszén a téli üdülő gazdát cserélt. A köztársa­sági kormány intézkedésére az Egészségügyi Miniszté­rium és a Szovjet Gyermek­alap azerbajdzsáni tagozatá­nak rendelkezésére bocsátot­ták. Az egykori védett terü­leten központi gyermekkór­házat rendeztek be, melyben elsősorban utókezeléssel fog­lalkoznak. Mint a kórház főorvosnője elmondotta, első pácienseik bakui internátusokban és menhelyeken élő árvák vol­tak, majd falusi gyermekott­honokból beutalt kis bete­gek rehabilitációjával kezd­tek foglalkozni. Felveszik a más kórházaktól és rende­lőktől beutaltakat is, első­sorban olyan gyermekeket, akiknek például operáció vagy tüdőgyulladás után még további kezelésre van szük­ségük. Azerbajdzsánban már na­gyon időszerű volt egy ilyen egészségügyi központ létre­hozása, mert ez a köztársa­ság az egészségügyi ellátás színvonalát tekintve az utol­sók egyike a Szovjetunióban. Azerbajdzsánban az 1988- as évben valóságos mozga­lom bontakozott ki, hogy a vendégházakat és „dácsá­kat”, amelyek inkább a ma­gas rangú tisztségviselők egyéni kényelmét, mintsem a közösség érdekeit szolgálták, adják át szociális és kultu­rális célokra. Ez történt pél­dául azzal a bakui vendég­házzal, amelyet valamikor Gejdar Alijev, a köztársaság volt vezetőjének kezdemé­nyezésére építettek a Baku­ba látogató Brezsnyevnek. Brezsnyev mindössze két na­pot töltött a „házában”, amelynek építése egyébként hárommillió rubelbe került. Ez az összeg 400 kényelmes, lakótelepi lakás építéséhez is elegendő lett volna. (APN) Kevés szavunk hangzik el mostanában gyakrabban, mint a bizalom. Főképp az élet legkülönbözőbb terüle­tein tapasztalható hiányát szoktuk emlegetni. Fel sem tudnánk sorolni, mi min­denben, kivel, mivel kap­csolatban lenne igen nagy szükség a bizalom mielőbbi visszanyerésére, megerősí­tésére. Alig van hét, hogy pél­dául a rádióban vagy az újságokban ne panaszkod­nának a nagyüzemek és a őstermelők a rossz takar­mánytápok miatt. Gyengén híznak tőlük a sertések, s hosszabb idő kell a csir­kék súlygyarapodásához, mert egyes keverőüzemek kevesebb fehérjeanyagot tesznek a drága pénzen vá­sárolt tápba. Nincs bizal­munk a keverőüzemek iránt — mondják bosszú­san a gazdák. Ilyesmit hallva, hirtelen előbukkant bennem egy emlék. Régen, nagyon ré­gen, még a magánkereske­dői időkben történt, hogy egy nagy múltú, patinás üzletbe visszavittünk egy üveg lekvárt, mert kibont­va lencseszemnyi penészt vettünk észre benne. Az idős tulajdonos restellked­­ve kért bocsánatot, és a kicserélésre járó egy he­lyett öt üveg lekvárt eről­tetett ránk. Hiába tiltakoz­tunk, könyörgésre fogta a dolgot, hogy fogadjuk el, mert neki csak így lesz meg a lelki nyugalma. Manapság az ilyen emlé­keket mosolyogva, valaho­vá a mitológiai világba tar­tozónak szokás nevezni. Pedig az a hajdanvolt idős kereskedő tisztában volt vele, hogy a bizalmat, ezt a nemes emberi érzést könnyen el lehet veszíteni — akár egy üveg penészes lekvárral is ... (h. j.) ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A fogyasztó vesztes csatái Nem sárguló örökzöld Semmi sem tart örökké, még a világ dicsősége is múlandó. A bükki örökzöld, a luc sem él örökké. Aki járt már a tű­levelű fák erdejében (olvasóink közül vajon ki ne járt vol­na?), láthatta és igazolhatja: az egykor oly méregzöld, élet­erős tűlevél sárgulni kezd egyszer, lehull a talajra, s ruga­nyos avar lesz belőle a földön. Örökzöld, hétről hétre, hó­napról hónapra, sőt évről évre ismétlődő, időszerűségét sajnos soha nem vesztő témái azonban vannak az újságírónak. A foly­tonos és ismétlődő áremelések (lásd a súlyzóról írt cikkein­ket), a bükki turistaházak sorsa, a hiánycikkek felemlege­tése, a trágár beszéd, a durvaság ócsárlása ki tudja mióta hever lábunk előtt, s még le sem kell hajolnunk, máris ko­pog az írógép. (Csak közbevetőleg: kutyanyelvet, ceruzát a cikkírók fiatalabb generációja már nem használ, viszont igazán korszerűek sem vagyunk, hiszen mechanikus gépe­ken dolgozunk, ósdi masinákon a komputeres display-k he­lyett.) Nézzék el az olvasók ezt a hosszú, bő lére eresztett, s e cikk elejére talán nem igazán illő bevezetőt, igazán nem szokásom fölöslegesen szapo­rítani a szót, ám most nehe­zen jutok a lényegig, húzom, halasztom az időt, mert is­métlésre kényszerülök. Nem bízom ugyanis benne, hogy jövőre nősképpen írok cik­ket a fogyasztók és a keres­kedők már öröknek tetsző, naponta megismétlődő pár­harcáról. Ebben az összecsapásban sajnos a legtöbb esetben a vásárló marad alul, s ezt a szakállas megállapítást a magára valamit is adó újság­író­ bizony már restellked­­ve teszi ismételten közzé. Jómagam már szinte vadá­szok a kereskedelmi felügye­lők olyan vizsgálatára, amelyben nem derül ki súly­csonkítás, nincs árdrágítás, s a vásárló, a fogyasztó az egyre nagyobb címletű bank­jegyekért, pénzérmékért pon­tosan annyit kap, és ponto­san úgy szolgálják ki, amennyit és ahogyan azért megfizetett. Valamikor a nyáron, szinte a felfedezés örömével számoltam be a miskolci ínyenc bisztró eladó­kislányáról, aki hajszálpon­tosan mért, gondosan csoma­golt, s ugyanakkor udvarias volt, pedig nem tudhatta, hogy a pult másik oldalán éppen ellenőrök figyelik munkáját. Most itt fekszik előttem a fehér papíron, fekete be­tűkkel írt jelentés, amely­nek megállapításai már örökzöldek. „A fogyasztók érdekében végzett ellenőr­zésekről” a megyei tanács kereskedelmi osztálya­­ ké­szített újból, immár sokadik jelentést, azt a tanács vég­rehajtó bizottsága elé tár­ta, s a­­ bizottság határoza­tában szükségesnek tartotta, hogy „az előterjesztés anya­gát a megye lakossága, a ke­reskedelemben és a szolgál­tatásban dolgozók széles kö­re a sajtón és az egyéb hír­közlő szerveken (a rádióról és a televízióról van szó) keresztül megismerje, annak érdekében, hogy a fogyasz­tói érdekvédelem a közeljö­vőben érzékelhetően javul­jon.” Mert sajnos nem javul. Hiába a bírság, az egyre szaporodó szankció és retor­zió, „a hiányhelyzet a fo­gyasztási cikkek piacán, az egészséges versenyszellem kibontakozását gátolja, a ve­vők kiszolgáltatottságát erő­síti, a vásárlói érdekek érvé­nyesülését háttérbe szorítja. Az ellenőrzések visszatartó hatása még nem bontakozott ki”. Az idézőjelbe tett mon­datok szintén a már em­lített határozatból valók. Ám, lapozzunk most bele a jelentésbe, ahol rögtön megüti szememet a követ­kező mondat. Az utóbbi években az új üzemelési formák (a szerződéses, jöve­delemérdekeltségű boltok, a bérletek bevezetése) alkal­mazását követően a vállala­ti, szövetkezeti belső ellen­őrzés visszavonulását figyel­hetjük meg. Az ellenőrzés a gazdaságosság növelésének irányába tolódott el. Viszont háttérbe szorult a fogyasztói érdekvédelmi vizsgálatok vállalati szervezése, s ezzel egy­ időben csökkent az el­lenőrzéssel foglalkozók szá­ma. A vállalati ellenőrzés vis­­­szavonulót fújt, a kereske­delmi felügyelők viszont eb­ben az évben is a talpukon voltak. A próbavásárlások száma 1985-től 1987-ig ugyan­csak négy százalékkal emel­kedett, ám a felelősségre vo­nások aránya már szinte ugrásszerűen növekedett, öt esztendővel ezelőtt az ellen­őrzések 38 százalékában mu­tattak ki valamilyen vissza­élést, tavaly viszont már 56 százalékában állapítottak meg kisebb - n­agy­obb sza­bálytalanságot. A pénzbír­ságok összege az 1983-at megelőző időszakhoz viszo­nyítva több, mint a kétsze­resére nőtt, 1985-höz képest tavaly viszont már 25 szá­zalékkal emelkedett. A ke­reskedelmi felügyelőség ta­valy 485 esetben szabott ki bírságot, majdnem másfél millió forint értékben. 1982- ben a bírságok átlaga 1675, majd 1986-ban már 3119, egy évvel később pedig 2948 forint volt. Az idén csökkent ugyan a bírságok átlaga, ám ennek a kereskedelmi fel­ügyelők elnézőbb magatar­tása volt az oka. Ebben az esztendőben ugyanis, amikor az adóreformmal összefüggő intézkedéseket ellenőrizték, elsődlegesen a segítségnyúj­tásra törekedtek, nem pedig a szőrszálhasogató vizsgála­tokra, s bírságolásra. A legtöbb hibát a fel­ügyelők a magánkereskedők­­nél találták. Ugye már is­merős megállapítás, hogy a magánkereskedők szívesen elfeledkeznek a bizonylati fegyelemről (a hiánytalan dokumentumok az adó pon­tos megállapítására is al­kalmasak lennének...), és folyamatosan megszegik a kereskedelemre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit. Az élelmiszerszakmában el­enyésző mértékben, 2,8 szá­zalékkal csökkent a felelős­ségre vonások aránya, de a ruházati kereskedelemben már 25,7 (!) százalékkal emelkedett. Az összes vizs­gálatok arányában továbbra is a vendéglátás viszi a prí­met. Végül még egy szám, s befejezem az adatok bombá­zásával az olvasót. A keres­kedelmi felügyelőség az el­múlt négy esztendőben — amikor a vásárlók kártala­nítására valamilyen ok miatt nem nyílt lehetőség — 33 esetben, összesen valamivel több, mint két és fél millió forint többletbevétel elvoná­sát indítványozta. Itt most befejezem. Nem célzok rá, hogy az ellenőr­zések további szigorításával, a bírságok, a büntetések, a szankciók még következete­sebb alkalmazásával ered­ményt lehetne elérni. Feles­legesnek tartom a sokadik ismétlést. Folytatása sajnos követke­zik. Udvardy József Mindennapos csatáink (vesztes csatáink?) színhelyén

Next