Észak Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-13 / 11. szám

2 Országban-világban ÉSZAK Christian Wulff fotó: net JEGYZET Szaniszló Bálint Célkereszt I­gazuk lehet azoknak, akik erősködnek, hogy a hangulati hatások befolyásolják jelentő­sen nemzeti valutánk árfolyamának alakulását, íme már apró jó hírre is erősödni kezdett. Azért ne dőljünk hátra eddig nem volt jellemző, hogy fenyegettek volna EU tagállamot túlköl­tekezés miatt a támogatá­sok befagyasztásával. Nem gyakran fordul elő, hogy az illetékes bizottság keményen kioktasson demokráciából egy-egy tagállamot. Ha úgy tűnik szálka vagyunk a hangadók szemében, „ránk szálltak” érdemes megvizs­gálni az okokat. Aligha téves az az elképzelés, hogy van nyomás a multinacionális cégek részéről az extraadók csökkentése irányába. Ám az is valószínűsíthető, hogy a bankok, telekomcégek és áruházláncok nem kell jelen­tősen módosítsák mérlegüket a pluszteher miatt. Annál is inkább, mert természetesen igyekeznek ezt minimali­zálni, továbbhárítani. És az sem indokolná túlzottan az össztüzet - mint több elemző felvetette -, hogy rendkívüli aggodalom lenne az ország sorsa miatt. Az valószínű­síthető, hogy a belpolitikai küzdelem nem áll meg a határoknál. És az sem teljesen kizárt, hogy a sokszor előkészí­tetlen, agyonmódosított, egyszerűen „gagyi” intézke­dések arrogáns tálalása nem aratott osztatlan sikert. balint.szaniszlo@inform.hu Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága január 20-i rendkívüli ülésén hallgatná meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, a 27 tagú testület kilenc nem kormánypárti tagja közül nyolcan kérték a rendkívüli ülés összehívását. Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,20 -0,80 USA dollár 243,33 +0,10 Svájci frank 256,03 -0,35 Angol font 373,34 -2,96 Román lej 71,40 +0,15 Ukrán hrivnya 30,34 +0,09 Horvátkuna 41,14 -0,11 Lengyel zloty 69,66 +0,01 ^ gazdasag.boon.hu Valutapiac. További információk. Lemondásra szólították fel a német államfőt BERLIN: Németországban nyil­­vánosan lemondásra szólította fel Christian Wulff államfőt a pártja, a kereszténydemokra­ta CDU egy parlamenti képvi­selője. Karl-Georg Wellmann úgy vélekedett, hogy a fél­millió eurós lakáshitele és a baráti kölcsön körüli botrány kezelése miatt bírált államfő számára még „egy borzalmas végjáték is jobb lenne, mint a vég nélküli borzalom”. mti éves szinten a várakozások­nak megfelelő 2,1 százalékkal, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőttek Németor­szágban. Elemzők 2,1 százalé­kos éves és 0,7 százalékos havi inflációt vártak decemberre. Novemberben 2,4 százalék volt az infláció éves és 0 százalék a havi mértéke. Szeptemberben 2,6, októberben 2,5 százalékos volt az éves infláció. A kormánytisztviselők öt százalékát érinti kormánybiztos: a kormánytisztviselők öt százalékát érinti a leépítés. Budapest. A központi közigaz­gatásban dolgozó 73.460 kor­mánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszám­­leépítés - közölte Gál András Levente kormánybiztos csü­törtökön újságírók előtt. Tájékoztatása szerint el­vonják az összes betöltetlen álláshelyet - 2440-et -, és az elbocsátandó dolgozókéval együtt 6719 álláshely szűnik meg, így körülbelül ötszáza­lékos az a létszámcsökken­tés, amely a betöltött stá­tusokat érinti - tette hozzá, emlékeztetve, hogy 2011 ele­jén már volt egy hasonló ará­nyú leépítés minisztériumi szinten. Közölte, a mostani döntést számos egyeztetés előzte meg, a konzultációk tavaly szeptember óta folya­matosak. Az egysze­rűbb állam kisebb lét­számmal is megvan. GÁL A. LEVENTE Gál András Levente el­mondta: azoknak, akiknek megszűnik az állásuk, segíte­ni szeretnének a versenyszfé­rában való elhelyezkedésben, de várhatóan lehetőségük lesz például állami vállala­toknál dolgozni, illetve részt vehetnek a Karrier Híd Prog­ramban. „Örömteli, hogy a jó, az egyszerűbb állam kisebb létszámmal is megvalósítha­tó” - fogalmazott a jó állam fejlesztési koncepció végre­hajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos, aki szerint egy kisebb létszám­mal, kevesebb költségvetési forrásból működő állam haté­konyabb. MTI Forráscsökkenés lesz újra az egészségügyben? BUDAPEST: Újabb 11 százalé­kos forráscsökkenést jelent az egészségügyben a Magyar Kórházak­ és Rendelőintézetek Szövetsége (MKRSZ) szerint az elmúlt évi ,2 százalékos inflá­ció és a forint euróval szembeni gyengélkedése. A szervezet közleményében hozzátette: ezen felül, mivel a korábbi tu­lajdonos önkormányzatok kór­házaikat, rendelőiket saját for­rásból is támogatták, mtt W Eldöntöttem, hogy nem fogok egy olyan cseh kormányban ülni, amely a Cseh Köztársa­ságot az európai integráció fő vonalán kívülre viszi., KAREL SCHWARZENBERG 2012. JANUÁR 13., PÉNTEK Schwarzenberg lemondással fenyegetődzik PRÁGA: Lemondással fenyege­tődzik Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter, ha országa nem fogadja el min­den feltétel nélkül az Európai Unió új közös költségvetési és gazdasági politikáját és nem mond le szuverén állami költ­ségvetéséről. A cseh diplomá­cia vezetője a Lidové Noviny című konzervatív prágai na­pilap csütörtöki számában nyilatkozott. mti EU-alapok befagyasztása: csak a legvégső esetben lesz Az unió nem szeretné Magyarországot rög­tön elítélni, mondja az elemző. Budapest. Új szakaszba léphet a hazánk ellen folyó túlzott­de­ficit-eljárás, mivel a kormány intézkedései nem voltak ele­gendők a hiány csökkentésére az Európai Bizottság szerint. Bár Brüsszel a kohéziós ala­pok befagyasztásának lehe­tőségét is meglebegtette, ez egyelőre csak távoli veszély­nek tűnik. Leállnának a beruházások Mit jelentene hazánk szá­mára a kohéziós alapok befagyasztása? - kérdeztük Gyomori Mátét, a Magyar Progresszív Intézet politikai elemzőjét. Mint kifejtette: mivel a kohéziós alapok ese­tében még nem történt na­gyobb mennyiségű kifizetés, ezért ott több mint 2 ezer milliárd forint megvonásá­ra lehet számítani. Mindez azt jelentené, hogy az összes közlekedési nagyberuházás leállna, ahogyan a hulladék­gazdálkodási, szennyvíz-el­vezetési és ivóvízhálózat­. Hosszú távon a megoldás a szerkezeti átalakítás is lehet... Wjf GYOMORÉ MÁTÉ fejlesztési projekteket is fel kellene függeszteni. Az ezek­kel foglalkozó vállalkozások így rendkívül nehéz helyzet­be kerülnének, ami hosszabb távon akár elbocsátásokhoz is vezethet, arról nem beszél­ve, hogy az elmaradó beru­házások így nem járulnak hozzá a gazdasági növeke­déshez, az egyes beszállítók finanszírozásához. A meg­növekedő szociális kiadások és az elmaradó bevételek pe­dig tovább növelnék a költ­ségvetési feszültségeket. Az elemző rámutatott: a kohézi­ós alapok befagyasztását egy hosszabb egyeztetési folya­mat előzi meg, a kormánynak tehát elméletileg elég ideje van arra, hogy ezt elkerülje. Ráadásul további költségve­tési kiigazítással a kabinet azt is igazolni tudja, hogy kész arra, hogy az Európai Bizott­ság kritikáira érdemben rea­gáljon. Csak végső esetben Ugyanakkor az unió sem szeretné az országot rögtön elítélni, láthatóan a támoga­tások befagyasztásához tény­leg csak a legvégső esetben nyúlnának. Arról nem be­szélve, hogy minden továb­bi szankció nagyban függ attól, hogy sikerül-e (és ha igen, milyen) megállapodás­ra jutni az IMF-fel és az Eu­rópai Unióval a Magyaror­szágnak nyújtandó hitel formájáról. A hiánycsökken­tésről szólva az elemző úgy vélekedett: átmeneti, rövid­távú megoldásként további, fogyasztáshoz köthető adók növelésére, minisztériumi zárolásokra, esetleg egyéb különadók kivetésére még mindig van lehetőség, azon­ban ezek az intézkedések a költségvetés strukturális hiá­nyát nem csökkentik. Hosszú távon az egyetlen megoldás csak a költségvetés szerke­zeti átalakítása lehet, azon­ban láthatóan ebbe csak vo­nakodva akar belekezdeni a kormány.­­ Mindez persze érthető, hiszen a reformok szükség­képpen érdeksérelemmel járnak, pozitív hatásai pedig csak később érzékelhetőek. Lassan a ciklus félidejéhez érkezünk, amikor már poli­tikai értelemben kockázatos ezekbe belevágni - tette hoz­zá Gyomori Máté. ém-he Munkában az Európai Bizottság FOTÓ: INTERNET Nincs sok választása... Az elemző szerint a kor­mánynak a jelenlegi hely­zetben nincs sok választási lehetősége. A brüsszeli fel­tételek nem teljesítése ese­tén az IMF hitel-megálla­podást és végső soron az államcsődöt is kockáztatja a kabinet. Ez utóbbi pedig a kormánypártok bukásá­hoz vezethet, racionálisan tehát a kormány kénytelen teljesíteni az Európai Unió feltételeit. Az pedig elsősor­ban a kommunikációs stáb dolga, hogy mindezt meg­hátrálásként, fordulatként, vagy pedig ésszerű komp­romisszumként, esetleg győzelemként értékelik-e a választópolgárok - fogalma­zott a szakember. Rákülákenyebbek lettünk Londoni elemzők: „az első negyedévben meg­lesz a megállapodás.” LONDON: Londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki elő­rejelzése szerint „jó esély van arra”, hogy már az idei első negyedévben megszületik a megállapodás Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között egy készenléti támogatási cso­magról, és az ettől várható előnyök ismeretében a vita­tott jegybanktörvény sem je­lenthet „komoly akadályt” az egyezség előtt. Piaci nyomás hatására A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege a közép-kelet-eu­­rópai térség idei kilátásairól befektetők számára összeállí­tott, csütörtökön Londonban ismertetett átfogó prognózisá­ban Magyarországról azt írta, hogy előzetes várakozásainak megfelelően „az intenzív pia­ci nyomás” hatására a magyar hatóságok hangneme „sokkal békülékenyebbé vált”, és a kormány most már kész elő­feltételek nélkül tárgyalni a valutaalappal. A Morgan Stanley londoni elemzői szerint egy 15-20 milli­árd eurós, két évre szóló prog­ram elégséges lenne a piacok megnyugtatásához Magyaror­szággal kapcsolatban. mti @EMLEKEZÉS A DONIAKRA Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg emléktáblájának ko­szorúzásán, az 1943- as doni hadműveletek 69. évfordulóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum belső udvarán tartott megemlékezésen. FOTÓ: MTI, KSZ

Next