Észak Magyarország, 2013. szeptember (70. évfolyam, 204-227. szám)
2013-09-16 / 215. szám
2 országban-világban észak Jegyzet Szaniszló Bálint Rezsi és harc Újabb frontot nyitott Orbán Viktor a magas rezsi elleni háborúban és időben is elhelyezte a dolgokat. Tegnapi kötései kinyilatkoztatásából megtudhattuk, hogy a jövő évi választások számunkra legfontosabb tétje a rezsi lesz. Sőt mi több, maga 2014 a rezsiharc esztendeje lesz. Ebben a többfrontos hadakozásban (ugyanis az aki nincs velünk, az ellenünk van elv alapján mindenfelé ellenséget kell látnunk) a fő riválisok a multik, akik extraprofitot kaszálva végzik közszolgáltatói tevékenységüket az országban és azok a politikai erők, aki a multik szekerét tolják. A kormányfő kitűzte a célt: „meg kell tehát alkotni a közműszolgáltatási törvényt, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál”. Rendkívül nemes célt tűzött ki a miniszterelnök, hiszen mi lehet egy országvezető életének legfontosabb célja, mint a polgárok terheinek csökkentése. És melyik az a hatalmas öntudattal rendelkező állampolgár, aki - valamiféle ellenkező irányú politikai elhivatottságtól vezérelve - visszautasítja azt a lehetőséget, hogy kevesebbet fizessen mondjuk az áramárt, a gázért, vagy a szemétszállításért. Az azonban elgondolkodtató lehet, ha az látja, hogy az egyik kéz ad rezsicsökkentés formájában, a másik elvesz például tranzakciós adóként. balint.szaniszlo@inform.hu Pénzforgalmi adatokat is gyűjt Budapest. Az amerikai NSA nemzetbiztonsági ügynökség nem csak telefonbeszélgetéseket és internetes adatforgalmat ment el információs adatbázisában, hanem nemzetközi pénzforgalmi adatokat, valamint banki és hitelkártya tranzakciókat is - írja a német Spiegel Online hírportál Edward Snowden archívumából származó dokumentumokra hivatkozva. A pénzügyi tranzakciók adatai az NSA „Tracfin” nevű adatbázisába kerültek, amely 2011-ben már 180 millió elektronikus dossziét tartalmazott, 84 százalékban hitelkártyákra vonatkozóan. A pénzügyi műveletek kifürkészésével a Spiegel értesülése szerint az NSA „Follow the Money” részlege foglalkozik. mti „Románia és Bulgária már teljesített” BUKAREST.José Manuel Barroso szerint Románia és Bulgária teljesítette a schengeni tagság feltételeit és minél előbb lehetővé kell tenni számukra a csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez - idézték a román hírügynökségek az Európai Bizottság elnökének interjúját. Az európai polgárok utazási szabadsága az Európai Unió alapértékeinek egyike - mutatott rá Barroso. mti Nyolc párt kerülne be a cseh parlament alsóházába, ha most tartanák meg a parlamenti választást. A győzelem a Cseh Szociáldemokrata Párté (CSSD) lenne, amelyre a megkérdezettek 28 százaléka voksolna - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a TNS Alsa társaság készített a közszolgálati Cseh Televízió megrendelésére. MTI Berényi: az MKP legyen befogadó, toleráns párt DUNASZERDAHELY. A Felvidék egyes régióinak sajátosságait befogadó, a párton belüli és kívüli véleményeket egyaránt tiszteletben tartó, ám az intoleranciának ellenállni képes MKP-t kell építeni - hangoztatta Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a párt létrejöttének 15. évfordulója alkalmából tartott szombati dunaszerdahelyi ünnepi kongresszuson. mti Berényi József, az MKP elnöke köszöntőt mond fotó: mti.Krizsán csaba MSZP Fidesz: a kórházakból hiányzó több ezer orvos és ápoló a szocialisták kormányzása alatt hagyta el az országot. BUDAPEST: Az MSZP szerint a pénzkivonás, az intézmények államosítása, az osztálybezárások és az orvoselvándorlás miatt összeomlás előtt áll az egészségügy. Erről Havas Szófia, a szocialista párt fővárosi képviselője, szakpolitikusa beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Hosszú várakozás Felidézte, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint - amelyeket a Heti Válasz közölt - rekordhosszúságúak a várólisták, több évet kell várni egyes műtétekre, hónapokat ultrahang- vagy laboratóriumi vizsgálatokra. Beszélt arról, hogy a kórházak adósságállománya minden korábbinál nagyobbra, 120 milliárd forintra nőtt, nemcsak gyógyszergyáraknak,nagykereskedőknek tartoznak, hanem helyenként már a takarítócégeket sem tudják fizetni. Ezt súlyos veszélynek nevezte, mondván, az utóbbi években a kétszeresére nőtt a kórházi fertőzésben elhunytak száma. Havas Szófia azt mondta, a kormány három év alatt több mint 300 milliárd forintot vont ki az egészségügyből. Mindezek miatt szerinte az ágazat az összeomlás szélére jutott, a betegellátás színvonala mélyponton van. „Ez az államosítás eredménye: sikerült megszabadulni az önkormányzati ingatlanoktól és attól az éves szinten csaknem 100 milliárd forinttól, amit az önkormányzatok egészségügyi intézményeik működtetésébe beletettek” - jelentette ki. mti összeomlás előtt Szemészeti vizsgálat (illusztráció) FOTÓ: EM-ARCHIVUM NATO konferencia Benkő Tibor vezérezredes,(balról) a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Knud Bartels vezérezredes, a Katonai Bizottság elnöke a NATO Katonai Bizottság konferenciáján a Hilton Hotelben. FOTÓ: MTI, BELICZAY LÁSZLÓ Bánffy Miklósra emlékeznek BUKAREST: Egész éves programsorozattal fognak megemlékezni Erdélyben a 140 éve született Bánffy Miklósról - közölte az MTI-vel Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, miután szombaton a rendezvénysorozat erdélyi szervezőivel egyeztetett Kolozsváron. Kifejtette: a kolozsvári születésű volt magyar külügyminiszter emlékének ápolása nem pusztán kegyeleti aktus, hiszen mind politikai, mind művészeti tevékenysége a mai napig hat. mti A Fidesz szerint erősödik Fidesz szerint az MSZP állításával szemben az egészségügy nem omlik össze, hanem „a szocialista kormányzás végzetes rombolása után” jelenleg „lábadozik, erősödik” - reagált a nagyobbik kormánypárt Havas Szófia sajtótájékoztatójára. A Fidesz közleménye szerint a béremelési program, a fejlesztések és az adósságrendezés segíti az egészségügy talpra állását. Nyílt levelet írt az LMP a bányanyitás ellen Budapest. Nyílt levélben fordult az LMP két társelnöke Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Mesterházy Attilához, az MSZP elnökéhez, hogy „vessenek be mindent” a Verespatakra tervezett cianidos aranybánya megnyitása ellen. Szél Bernadett és Schiffer András szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: arra kérik a miniszterelnököt, hogy utasítsa kormányának illetékes tagjait „határozottabb, magyar érdekeknek megfelelő” fellépésre a Magyarországot is veszélyeztető bányák megnyitásának megakadályozása érdekében. „Ellenkező esetben, egy esetleges újabb ciánkatasztrófa esetén senki sem mossa le a felelősséget Orbán Viktorról és kabinetjéről” - fogalmaztak. Mesterházy Attilát arra emlékeztetik a neki küldött nyílt levélben, hogy Románia miniszterelnöke Victor Ponta, az MSZP testvérpártjának vezetője, aki ellenzékben a verespataki bányanyitás ellenzője volt. MTI 2013. SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ „A rezsiharc éve következik” Budapest. - Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a 12. Kötcsei Polgári Piknik több száz részvevője előtt. „Nagy ellenállásra számítok, kísérletet fognak tenni arra, hogy visszaemeljék a rezsiárakat” - idézte a kormányfő szavait az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. „Fel fognak vonulni velünk szemben a külföldi kézben lévő nagy energiaszolgáltatók és a mögöttük lévő politikai erők is. Nekünk azonban egyszer és mindenkorra le kell zárnunk azt a korszakot, amelyben nyerészkedni tudtak az energiaszolgáltatók az embereken” - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: meg kell tehát alkotni a közműszolgáltatási törvényt, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál. A 2014-es választásnak tehát számos tétje van, de az emberek szempontjából a legfontosabb a rezsiharc - szögezte le Orbán Viktor. MTI Együtt-PM: szövetségben A szocialista párt választmánya egyhangúlag hagyta jóvá. BUDAPEST. Az Együtt-PM szövetség szerint az MSZP választmányának szombati döntésével létrejött az ellenzéki szövetség, amellyel valódi esély nyílhat nemcsak a 2014-es kormányváltásra, hanem az azt követő jó kormányzásra is. A szocialista párt választmánya egyhangúlag hagyta jóvá az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását, amely szerint külön listán indulnak a választáson, de a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet. A Bajnai Gordon vezette pártszövetség a közleményben azt írta: a választmányi döntéssel hivatalossá vált a két legnagyobb ellenzéki erő választási együttműködése. „A megállapodás fontos és megnyugtató hírt küld Magyarország minden, változást akaró polgárának: mától garancia van arra, hogy 2014-ben ellenzéki szavazat nem vész el, és arra is, hogy hazánk sokféle világnézetű, politikai preferenciájú választópolgára egyaránt politikai otthonra, erős képviseletre találhat magának az ellenzéki szövetségben” - olvasható az MTI-nek küldött közleményben. Az Együtt-PM szerint az ellenzék így minden erejével arra összpontosíthat, ami a legfontosabb: „a problémákra, amelyeket Orbán Viktor rossz kormányzása okozott a magyar polgároknak és vállalkozásoknak, legfőképpen pedig a megoldásokra, amelyeknek köszönhetően 2014-et követően újra jó irányba tarthat majd Magyarország”. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem jelent semmi jót a magyar embereknek az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodása, amelyet szombaton hagyott jóvá a szocialista párt választmánya. Kocsis Máté szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a megállapodás a rezsicsökkentés szűkítésével, eltörlésével járhat együtt, továbbá adóemelést hozna, és biztosan szűkülne a családi adókedvezmény is. MTI <§> Találkozó kötésén Orbán Viktor miniszterelnök, Balog Zoltán miniszter és Matolcsy György MNB elnök a Polgári Pikniken. FOTÓ: MTI, MÉSZÁROS JÁNOS Devizaárfolyam ® http://www.boon.hu Valutapiac. További információk: Grafika: EKN. Forrás: MNB (2013.09.13.) PÉNZNEM______árfolyam változás Euró 300,80 -0,37 USA dollár 226,39 -0,28 Svájci frank 243,04 -0,32 Angol font 357,90 -0,03 Román lej 67,14 -0,07 Ukrán hrivnya 27,75 -0,01 Horvátkuna 39,67 -0,03 Lengyel zloty 71,44 +0,12