Észak Magyarország, 2017. február (73. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-25 / 48. szám

2 országban-világban észak „Álomgyilkosság történt” Orbán Viktor kormány­fő mondta ezt a Kos­suth Rádiónak adott interjúban az olimpiai fejlemények kapcsán. BUDAPEST: Orbán Viktor pén­teken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: azért kellett a pályázat visszavonását ja­vasolni, hogy megmentsék Magyarországot a szégyen­től. „Ronggyá verték volna” A népszavazás egy magyar ügy, de az olimpiát nem Ma­gyarországon kell megnyerni, hanem a Nemzetközi Olim­piai Bizottság előtt. Itthon még a referendumot akár meg is lehet nyerni, de az­ A Momentum reagált A Momentum Mozgalom rea­gált Orbán Viktor kormányfő rádióinterjújára. Az MTI-hez küldött közle­ményben azt írták, nem ők kezdték „az SZDSZ tfitagoza­­taként” politikai karrierjü­ket, hanem a Fidesz, és nekik nem voltak közös jelöltjeik az SZDSZ-szel. kár is csak legfeljebb többség lesz, az olimpia elnyeréséhez viszont nemzetközi szinten nem többség, hanem egység kell - fejtette ki a kormányfő hozzátéve, hogy ezért is nem rendeznek népszavazást Pá­rizsban és Los Angelesben, a 2024-es játékokra pályázó másik két városban. Megjegyezte, a nyári olim­piák történetében nincs példa arra, hogy olyan város kapta volna meg a rendezés jogát, ahol népszavazás volt. Szerinte az olimpiaren­dezésről szóló döntésen a népszavazásos „vitából oda­érkező” budapesti olimpiai pályázatot „ronggyá verték volna”, kérdés, hogy kapott volna-e egyetlen voksot is, és ennek a veszélynek, „lejá­­ratódásnak” nem lehetett ki­tenni az országot. „Vérzik az ember szíve” „Vérzik az ember szíve” - foly­tatta -, mert sok magyarnak volt ez a régi álma, és most „itt történt egy álomgyilkos­ság”. „Van egy politikai szer­vezet, amelyik nem is titkolta el, hogy őt nem az olimpia érdekli igazából, hanem párt­tá akar alakulni, és be akar lépni a politikai élet színpa­dára, és ezért nem drágállotta azt sem, hogy álomgyilkossá váljon” - fogalmazott Orbán Viktor. Az olimpia elleni népsza­vazáshoz aláírást gyűjtő Mo­mentum Mozgalmat egy új SZDSZ-nek minősítette. „Azt is tudjuk, mi követke­zik, mert ezt is átéltük már: kis lökdösődés az MSZP-vel, aztán MSZP-SZDSZ-koalíció, erre kell felkészülnünk” - mondta. Arra a kérdésre, hogy sze­rinte az ő politikai pályafutá­sában lesz-e Magyarországon olimpia, a miniszterelnök azt felelte: a modern orvostudo­mány állása szerint az emberi élet határai kitolódnak, tehát „jó esélyem van erre”. mti Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában fotó: mti/máthé Zoltán ® Tarlós István: szerdán döntünk Várhatóan jövő szerdai rendkívüli ülésén dönthet a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról a Fővárosi Közgyűlés - közöl­te Tarlós István főpolgár­mester pénteken Buda­pesten, sajtótájékoztatón. A főpolgármester szerint az egység „ilyen mértékű” megbomlásával nincs ér­telme pályázni az olimpia­rendezésre. Megjegyezte, sikerült az országról egy olyan hamis képet kiala­kítani, mintha a magyarok általában ilyenek lennének, hogy nem tudnak egységre jutni. FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT Volt-e puccskísérlet, tudni szeretné az MSZP Budapest. Az MSZP feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen kémkedés és más állam elleni bűncselekmény alapos gya­núja miatt „a Matolcsy György jegybankelnök által nyilvános­ságra hozott puccskísérlettel” összefüggésben - közölte a párt. Matolcsy György szerdán az Országgyűlésben az MNB 2015. évről szóló üzleti jelen­tésének és beszámolójának vitájában beszélt arról, a bró­kerbotrányok miatt árnyék is vetült 2015-re, és ami történt, egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövet­ségéről folytatott kormány­buktató és jegybankbuktató tevékenységbe illeszkedik. Az MSZP közleményében azt írta: feljelentésük nyo­mán kiderülhet, hogy Matol­csy György „blődségeket” be­szélt, vagy mulasztott, mert nem tett feljelentést, illetve ha tett, arról nem számolt be a parlamentnek. MTI ® http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Majtényi László: DK-s támogatás BUDAPEST: A Demokratikus Koalíció elnöksége arra kérte a párt parlamenti képviselő­it, hogy támogassák Majtényi László köztársasági elnökké jelölését, majd az államfő sze­mélyéről döntő szavazáson is voksoljanak rá. Az elnökségi ülést követő sajtótájékozta­tón Majtényi László úgy látta, meglesz a jelöléséhez szük­séges negyven képviselői ajánlás. A volt ombudsman korábban az MSZP frakciójá­val és az LMP elnökségével is találkozott. mti LMP: Legyen népszavazás! BUDAPEST: Az LMP népsza­vazást kezdeményez a paksi bővítésről, az erről szóló kér­dést hamarosan benyújtják a Nemzeti Választási Bizottság­hoz - jelentette be a párt társ­elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Szél Bernadett azt mond­ta: az olimpiai aláírásgyűjté­seknél bebizonyosodott, az emberek nem hagyják, hogy bizonyos kérdésekben a kor­mány a fejük felett és a hátuk mögött döntsön. Azért nyújt­ják be a kérdést, mert a paksi atomerőmű bővítése még az olimpiarendezésnél is kocká­zatosabb vállalkozás - közölte a társelnök. mti Jön a kárpótlási kiegészítés BUDAPEST: Mintegy 60 ezer embert érint rehabilitációs kárpótlási nyugdíj-kiegészí­tés - mondta az emberi erő­források minisztere. Balog Zoltán előző nap jelentette be, hogy hatvan százalékkal emeli a kormány mindazok nyugdíját, akik megjárták, megszenvedték a Gulag pok­lait az egykori Szovjetunió­ban. Pénteken pedig televí­ziós műsorban azt mondta: 1945 és 1963 között minden törvénysértő ítélet elszenve­dője megkapja az emelést, mti Személyesen köszöni meg Hazahozzák Veronából az utolsó súlyos sérül­tet is. Budapest. Szijjártó Péter kül­ügyi tárcavezető elmondta, a veronai kórház orvosai ked­den döntöttek úgy, hogy a súlyos fejsérülést szenvedett, azóta is kómában lévő sérült szívműködése és légzése le­hetővé teszi a szállítást. A sérült szállítását a bizto­sító finanszírozza - jegyezte meg a miniszter. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy két hét múlva esedé­kes hivatalos római látogatá­sa előtt ellátogat Veronába. Az olasz városban találkozik a polgármesterrel és azon hatóságok vezetőivel, ame­lyek részt vettek a magyarok mentésében, ellátásában és hazautaztatásában, kifejezi majd nekik Magyarország kö­szönetét. Január 20-án éjjel az olasz­­országi Verona közelében szenvedett balesetet egy ma­gyar fiatalokat szállító autó­busz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, hu­­szonhatan megsérültek, mtt Szijjártó Péter fotó: mti/máthé­z. 2017. FEBRUÁR 25., SZOMBAT Tízéves az Átjáró! Nehéz ezt elhinni, egyrészt mert alig pár esztendőnek tűnik csak az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudomá­nyos Egyesület alapítása óta eltelt évtized, másrészt, ha a teljesített projektek, a felvállalt ügyek, az elkészült weboldalak és blogok, a megjelent kiadványok és sikeres rendezvények összességét nézzük, feltehetjük magunknak a kérdést: hogyan fért mindez bele tíz évbe... Első rendezvényünk a falvak problémáját (elnéptele­nedését, demográfiai-gazdasági gondjait) kutató Kertek Alatt Fesztivál volt 2007-ben Gömörszőlősön, számos filmbemutatóval, kapcsolódó beszélgetésekkel és zenei programmal. Ezután megmaradt a vidék fejlesztését ille­tő törekvésünk, kutatások-felmérések, kisebb-nagyobb projektek formájában. A hangsúlyosabb irányt Miskolc jelentette: a helyi identitás formálását, a kulturális örökség megóvását, a helyi értékek népszerűsítését tűztük ki célul, egyfajta alkalmazott társadalomtudományi-városantropológiai szemlélettel (vagyis a szemléletformálást, ha úgy tetszik, a beavatkozást felvállalva). Az „Acélváros” problemati­ka mellett nagy hangsúlyt kapott Pereces, a néhai bányatelep, majd a törté­nelmi Avas és a belváros (néhány elhagyatott épülete és köztere, mint például az avasi pincesorok, a kilátó, a volt Kossuth mozi vagy a Weidlich-udvar). Átfogó elképzelésünk, hogy a közösségi tudatban a város megjelenése és története átértékelődjék, a kiábrándult és pesszimista képzetek helyére frissebbek, a szellemi-kulturális örökség máig élő elemei kerüljenek­­ túllépve immár a nehézipari összeomlást követő traumán. A megélénkülő, újraéledő avasi pincesorok és kilá­tó, a helyi értékekről szóló online kvízjáték, a vasgyári és perecesi virtuális tanösvény létrehozása, az egykor Miskolcon forgatott Utánam, srácok! tévésorozat, de akár a kamu játék népszerűsítése, elterjesztése mind-mind ilyen elem. Ahogyan a város közelmúltjának privát törté­nete is éltető elixír, amennyiben érthetővé és emberkö­zelivé válva megismerhető afféle alternatív várostörté­netként. Kutatások, kiállítások és ismeretterjesztő kiadványok követték egymást, iskolai élményórák és interaktív vetélkedők, táborok, médiaműhelyek, színpadfelújítás (Pereces), aztán tudományos igényű tanulmányok, kisfil­­mek és dokumentumfilmek, vagy éppen webnaplók, internetoldalak és online játékok, modellek készültek. Az átjárás fesztiválok, városi túrák, közösségi akciók, padfestés, faültetés és szemétszedés, hírvetítések és nyilvános beszélgetések, flashmobok és egyéb kezde­ményezések révén kerültünk be mind jobban Miskolc köztudatába. Mindez komoly csapatmunkában valósult meg, sok-sok aktivista és önkéntes részvételével. Különféle projektek követték tehát egymást az Egy­szer volt hol nem volt Acélvárostól az Utánam, srácok! címűig. Közben a KAMA nevezetű programsorozat része­ként a vidéki helyszínek sorában ismét feltűnt a Kertek Alatt Fesztivál, méghozzá Varbón (2014-2015-2016-ban is itt rendeztük meg); idén Bükkszentkeresztre tervezzük. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert bátorítás­ból, pozitív visszajelzésből sem volt hiány: óriási meg­tiszteltetésként éltük meg 2014-ben azt, hogy oktatás, képzés, szemléletformálás kategóriában az Europa Nost­ra fődíját nyerte el az Átjáró! 2015-ben pedig az Év Civil Szervezete díjat kaptuk meg Miskolc várostól. Több partnerünk is idén jubilál: az Avasi Borút Egyesü­let és a MŰÚT folyóirat szintén 10, a Dialóg Egyesület 15 éves lesz. A közös évforduló jegyében velük együtt, több közös programmal készülünk a 2017-es évre. Az egész esztendőt az évfordulónak szenteljük: ter­veink szerint lesznek kamakupák, Kertek Alatt, illetve Utánam Srácok Fesztivál, olvasnivalók a Privát félmúlt Miskolcon sorozatban, társadalomtörténeti kutatások a Vasgyárról, a diósgyőri fociról és egyebekről, tematikus városi túrák és ezek alapján íródó útikönyvek. A hivatalos születésnapi rendezvényt február 25-én, szombaton tartjuk: délután 2 órakor egy jubileumi kama­­kupával kezdünk a Földes Ferenc Gimnázium tornater­mében, majd pedig kerekasztal-beszélgetés, tombolahú­zás és kvíz következik 6 órától, a Városház téri Grizzly klubban, 8-tól az Ágiplusz zenekar játszik. Szerzőnk az egyesület elnöke eszerk@eszak.hu . Szerencsésnek mondhatjuk ma­gunkat, mert bá­ torításból, pozitív visszajelzésből sem volt hiány.

Next