Észak Magyarország, 2017. augusztus (73. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-01 / 177. szám

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________2017. AUGUSZTUS 1., KeDD 2 Országban-világban észaj Nők és bankjegyek Legyenek nők a magyar pa­pírpénzeken! Ezt vetette fel az egyik politikai erő annak kap­csán, hogy a bankjegycsere folyamatában tegnap lehetett utoljára fizetni a 2 és 5 ezres bankókkal. Ma már csak az új „ropogósak” vannak hiva­talosan forgalomban. A nők képmását bankjegyeken látni kívánó erőnek voltaképpen igaza van, hiszen valamen­­­nyi papírpénzünkről férfiak képmása néz vissza ránk. Fel­soroltak néhány arra érdemes történelmi nőalakot - Zrínyi Ilonától kezdve Kéthly Annán át Jókai Annáig -, akik érde­mesek lennének, hogy vala­mely bankóra nyomtassák arcmásukat. A kezdeménye­zés kapcsán kiderült, hogy a Magyar Tudományos Akadé­mia az első számú tanácsadó a kérdésben, mely történelmi személyiség hivatott a bankó­kon való szereplésre. A listán nem szerepel nő. Ez azért for­dulhat elő, mert olyan valakit javasolnak bankóra nyomtat­ni, akinek valamilyen módon köze van a pénzhez, a pénzzel való gazdálkodáshoz. Kapásból nem tudom meg­mondani, van-e „pénzes” történelmi nőalakunk. Az viszont elképzelhető lenne, hogy a „háztartást vezető magyar nő” alakját megörö­kítsük valamely bankón, mert nekik aztán biztosan közük van a pénzhez. balint.szaniszlo@eszak.hu Tudott róla a közlekedési hatóság? BERLIN: A német közúti közle­kedési hatóság több mint egy éve tud arról, hogy a Porsche a károsanyag-kibocsátási ada­tokat módosító szoftverrel felszerelt dízelautókat értéke­sít, és az autóipari lobbi nyo­mására ártalmatlan színben tüntette fel a manipulációt egy Porsche modellről készült jelentésében - jelentette a Bild című lap. A dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött. A VW elismerte a csalást. MTI .§> 750 milliárd forint fejlesztési forrás Kosztolánczy Fanni vállalkozói tanácsadó az MFB Pont közvetí­tői hálózat újonnan megnyitott Flórián téri fiókjában. Összesen 750 milliárd forint fejlesztési forrás lesz elérhető a kibővített MFB Pontok hálózatánál hitelprogramok keretében 2020-ig a kis- és középvállalkozások és a lakosság számára. fotó: mti/Kovács attila A brit parlamenti képviselők ötöde foglalkoztat családtagot. Az előrehozott választásokon újraválasztott 589 képviselő közül 122 jelezte a vagyonbe­­vallásában, hogy családtagot foglalkoztat az adófizetők pénzén. Az alsóházban helyet foglaló 61 új képviselő már nem járhat el így, és érdekvé­dők sürgetik, a régi képviselők számára is tűzzenek ki időpon­tot, amely után már nem alkal­mazhatnak családtagot. Moszkva szerint Washingtonon múlik majd MOSZKVA. Washingtonon múlik, hogy oroszországi diplomáciai képviseleteinek állományából kiktől válik meg - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szó­vivője hétfőn. Putyin orosz el­nök vasárnap közölte, hogy az Egyesült Államoknak 755 fővel kell csökkentenie az oroszor­szági diplomáciai képviselete­in dolgozók létszámát. Moszk­va az intézkedést korábbi és újabb amerikai oroszellenes szankciókkal indokolta. MTI Dmitrij Peszkov fotóiafp Megszűnik az EU-ból érkező munkavállalók szabad áramlása Theresa May kormá­nya így készül a Brexit utáni időre. Részletek­kel - egyelőre - nem szolgáltak. LONDON: 2019 márciusában megszűnik az Európai Uni­óból érkező munkavállalók szabad beáramlása Nagy-Bri­­tanniába - nyomatékosította hétfőn a szigetország kor­mányfőjének hivatala. Ellentmondó nyilatkozatok Theresa May szóvivője közöl­te, a személyek szabad áram­lása megszűnik aznap, ami­kor Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót. Részleteket azonban nem közölt arra vo­natkozóan, hogy az Egyesült Királyság pontosan milyen bevándorláspolitikát lép­tet életbe 2019 után. Hang­súlyozta viszont, helytelen lenne azt sugallni, hogy a személyek szabad mozgása változatlan formában fenn­marad a brit európai uniós tagság megszűnése után. Az elmúlt napokban a brit kormány tagjai egymásnak ellentmondó nyilatkozato­kat tettek az ügyben. Philip Hammond pénzügyminiszter a BBC rádiójának azt mondta, „nem sok minden” változik majd, és Amber Rudd belügy­miniszter is arról biztosítot­ta a brit üzleti szektort és a külföldi EU-állampolgárokat, hogy a brit EU-tagság meg­szűnése után sem zárulnak be hirtelen az ajtók, mivel Nagy-Britanniának is érdeke, hogy „a legtehetségesebb, legjobb” munkavállalók szá­mára vonzó helyszín ma­radjon. Liam Fox külkeres­kedelmi miniszter viszont kijelentette, hogy nincs ilyen terv a kormány előtt, „ő leg­alábbis nem tud róla”. Sze­rinte a jelenlegi keretek fenn­tartása szembemenne a brit európai uniós tagságról szóló tavalyi népszavazás eredmé­nyével. MTI Londoni panoráma: A Brexit után nem maradhat fenn az EU-ból érkező munkavállalók szabad áramlása - üzent a brit kormány (illusztráció) fotó: afp/niklas halle'n A tartalék lehet a megoldás A munkaerőhiány demográfiai okokra is visszavezethető, mondta a munkaadók képviselője, Budapest. Folyamatosan csök­ken a munkaképes korú né­pesség és az utóbbi években megnőtt a munkavállalás cél­jából átmenetileg külföldre költözők aránya, ezzel párhu­zamosan pedig nő a gazdaság, így bővül a kereslet is - mond­ta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke hétfőn az M1 aktu­ális csatornán. Hozzátette: a munkaerőhiány gyakorlatilag kisebb vagy nagyobb mérték­ben már minden ágazatot sújt. Az MGYOSZ szerint a prob­lémára rövid távon a munka­erő-tartalékok (nyugdíjasok, cigány népesség) mozgósí­tása jelenthet megoldást, il­letve a gazdasági szerkezet átalakítása, ugyanis a ver­senyszférához képest túl sok az állami alkalmazott. Ki­emelte: a cigányság körében rendkívül alacsony a foglalkoz­tatási ráta, ráadásul ők demog­ráfiailag egy növekvő népes­ségállományt jelentenek. Ha a magyar gazdaság nem tudja őket hatékony munkaerőként alkalmazni, abból nagyon ko­moly gazdasági és társadalmi problémák lehetnek. mti Uniós aggodalom a venezuelai helyzet miatt Brüsszel: Az elmúlt nap ese­ményei fokozzák az Európai Unió aggodalmát a demokrá­cia venezuelai sorsát illetően - közölte Mina Andreeva uniós szóvivő, egy nappal a Nicolás Maduro elnök kezdeményezé­sére megtartott alkotmányozó nemzetgyűlési választások után. A politikai válság abból ered, hogy Maduro és pártja minden eszközzel igyekszik megakadályozni az ellenzéket a kormányváltásban. mti Röviden AZ ÉV TANYÁJA. A Földművelés­­ügyi Minisztérium (FM) „Az év tanyája” díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelent­kezni - jelentette be V. Né­meth Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungari­­kumokért felelős államtitkár hétfőn. Az év tanyája fődíj mellett odaítélik a közönség­díjat is a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, voksol­ni az erre a célra létrehozott Facebook-oldalon lehet majd. MEGÚJULÓ TŰZIJÁTÉK. Idén meg­újítják az augusztus 20-i ün­nepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium államtitkára. Kara Ákos kiemelte: az utóbbi évek leglát­ványosabb tűzijátékára készül­nek. A Lánchíd és a Margit híd közötti Duna-szakaszra helye­zik át a tűzijátékot. Ezen a sza­kaszon lehetőség van több új látványelem bemutatására, és a Parlament épülete is kiemelt szerepet kap. A félórás tűzi­játékot az ipar legmodernebb programjával tervezik meg. Grafika: EKN. Forrás: MNB Devizaárfolyam (2017. 07.31.) PÉNZNEM______árfolyam változás A Russmedia 100 millió eurót fektet a digitális növekedésbe Továbbra is közép­pontban a nemzetközi és regionális digitális szektor, folyamatban a stratégiai célok meg­valósítása: magyar és román megyei napila­pok kerültek eladásra. Budapest. A Russmedia még nagyobb hangsúlyt fektet nemzetközi digitalizációs stratégiájának megvalósításá­ra, melynek keretében az el­következő öt évben 100 millió euró értékben fektet be euró­pai érdekeltségekbe. „Munka­­vállalóink, illetve egész válla­latunk már jelentős lépéseket tettek a digitális technológiák alkalmazásának irányába. Az új kezdeményezések előse­gítik, hogy digitális DNS-ünk még inkább megerősödjön” - mondta Eugen A. Russ, a Russ­media ügyvezetője. Új digitális holding bécsi és berlini irodákkal A Russmedia a jövőben nem­zetközi digitális üzletágára kíván összpontosítani, ezért egy növekedésorientált hol­dingot hoz létre, mely a di­gitális kultúra olyan felleg­váraiban működtet irodákat, mint Bécs és Berlin. Eugen A. Russ és Josef Kogler mellett a társaság ügyvezetője lesz a médiamenedzser Michael Tillian is, aki egyben a me­nedzsment szóvivői posztját is be fogja tölteni. A 43 éves Vorarlbergben született jogász többek között a Styria Media Group vezető jogtanácsosa és menedzsmentjének tagja volt, valamint a Maximn nevű futó-sport startup létrehozá­sában is közreműködött. Ez utóbbi startupban a Russme­dia is részesedést fog szerezni. A közeljövőben a nemzet­közi Russmedia Csoporthoz tartozó társaságok, azaz Eu­rópa legnagyobb független síkölcsönzője, az Alpinre­­sorts (Pozsony és Bécs), Eu­rópa legnagyobb bérbeadási online piactere, az Evento (Berlin), a német apróhir­detési portál, a Quoka.de, a magyar álláshirdetési oldal, a CVOnline.hu, valamint a szintén apróhirdetésekkel foglalkozó Publi24.ro is a digitális holding alá fognak tartozni. A digitális növe­kedés a középpontba kerül: az akvizíciós aktivitásunk szintén a digitális holdingra fog koncentrálni, ezáltal je­lentősen növelve a digitális piacterek iránti elkötelező­dést és a nemzetközi szintű növekedést. Európa egyik sikeres korai fázisú kockázati tőkealapjá­val, a Speedinvesttel együtt a Rossmedia egy olyan külön­leges alapot hoz létre, amely a nemzetközi piacra kíván fókuszálni. Ennek eredmé­nyeképpen a Russmedia és a Speedinvest között jelenleg is fennálló együttműködés még jobban elmélyül. A digitális fókusz nemzetközi eladásokhoz vezet A digitális szektorban történő fokozott nemzetközi és re­gionális jelenlét stratégiánk átfókuszálását igényli. Ennek következtében a magyar és román regionális napilapok (az Észak-Magyarország, a Hajdú-bihari Napló, a Ke­­let-Magyarország, a Jurnal Aradean és a Jurnal Bihorean) eladásra kerültek a Media De­velopment Management Kft. részére, amely az ausztriai CPS Investment Services AG leányvállalata. Az ausztriai CPS Investment Services AG azért jött létre, hogy ezen a befektetési platformon ke­resztül a VCP Csoport alkal­mazottjai és tulajdonosai befektetéseket eszközölhes­senek. „Nagyon köszönöm Josef Koglernek a cég rendkívül si­keres felépítését, és Fodor Ist­vánnak, illetve az egész csa­patnak pedig sok szerencsét és további sikereket kívánok a jövőben! Az új tulajdonos és a menedzsment a folyama­tosságra törekszik, és a már jól bevált csapattal kívánja folytatni az eddigi munkát. Meggyőződésem, hogy a vál­lalat ebben az új felállásban is eredményesen folytatja majd az eddig elvégzett munkát, ezért nagyon elégedett va­gyok a két fél között létrejött tranzakcióval” - jelentette ki Eugen A. Russ. A Russmedia digitális már­káival továbbra is aktív marad a magyar és a román piacon, vagyis az álláshirdetési CVOn­line.hu-val, az apróhirdetési Publi24.ro portállal, valamint a Russmedia Tech szoftverfej­lesztő céggel, illetve a vállalat továbbra is terjeszkedni kíván a digitális üzletágban ezeken a piacokon. Fodor István, aki ügyveze­tőként továbbra is irányítani fogja a magyar és román ope­rációt, hozzátette: „Öröm­mel folytatom a munkát a jelenlegi menedzsmenttel, illetve a rendkívül sikeres újságírói csapatunkkal, és a továbbiakban is támaszko­dom szakértelmükre. Bol­dog vagyok, hogy a meglévő munkatársaimmal együtt nézhetünk szembe az újabb kihívásokkal, és azon fo­gunk dolgozni, hogy tovább fejlesszük lapjainkat. Ősszel sajtótájékoztatót fogunk tar­tani, amelyen részletesen fo­gom ismertetni vállalatunk további terveit.”

Next