Észak Magyarország, 2018. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-26 / 48. szám

2 Krónika észak E Útnak indul a kereszt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek (háttal középen) megáldja az Eucharisztikus Világkongres­­­szus missziós keresztjét az esztergomi bazilikában 2018. február 24-én. A keresztet március 2-án indítják útjára, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkong­resszusig végigviszik valamennyi egyházmegyében. fotó: mti Kétszer annyian kérték adóbevallásukat Budapest. Péntekig mintegy 350 ezren kérték papírala­pú szja-bevallási tervezetük postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén is az sms a legnép­szerűbb, a kérelmezők 70 százaléka így fordult az adóhatósághoz - mondta a Nemzetgazdasági Miniszté­rium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtit­kára az MTI-nek. Tállai András felidézte, az e-szja projektje 2018-ban tovább bővült, idén egymil­lióval több, mintegy 5 millió bevallási tervezetet készít a hivatal. Ezek elektronikusan elérhetők lesznek március 15-e után az ügyfélkapun keresztül. Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a pa­píralapú bevallási tervezeté­nek postázását. mti Választás 2018 A határok védelme a tét BUDAPEST. A Fidesz-frakció szóvivője szerint a választás tétje, hogy bevándorláspárti kormány lesz-e, amilyet az ellenzék akar, és végrehajtják a „Soros-tervet”, vagy marad a Fidesz, és az garancia arra, hogy a határzár is marad. Ha­lász János a Kossuth rádió Va­sárnapi újság című műsorában a pénteki brüsszeli európai uniós csúcs kapcsán arról beszélt: az Európai Unió új migrációs javaslatával szem­ben a magyar javaslat a határ­védelmet helyezné az uniós gondolkodás középpontjá­ba, nem a kötelező elosztást. Halász János szerint bizonyos nyugati politikusokat nem az európai értékek tisztelete jellemez. mti Milliókat tettek tönkre Gulyás Gergely: a kommunizmus a lénye­gét tekintve hazug. BUDAPEST: Tévedésben élni szabad, hazugságban élni tilos, a kommunisták mate­rializmusa pedig a lényegét tekintve volt hazug - mond­ta a Fidesz frakcióvezetője vasárnap, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a budapesti Terror Háza Múzeumban rendezett megemlékezésen. Kiszolgálókat kívánt Gulyás Gergely szavai szerint a kommunista rendszer „lé­lek és hit nélküli kiszolgáló­kat kívánt, akik az emberből és a földi létből csak azt fo­gadták el, ami fizikailag meg­fogható volt, ezért félelemből táplálkozó gyűlöletet éreztek, ha valakiről nyilvánvaló volt, hogy tudja, az életben a lát­hatatlan fontosabb a látható­nál, a szellem az anyagnál, a hit az erőnél, a lelki közelség a fizikai távolságnál, az eleve elrendeltség a hazugságból felépült akadályoknál”. Mint mondta, a kommunis­ták „tudták, hogy az egyháza­kat és híveiket kell megtörni, mert a hit igazsága és állha­tatossága a legnagyobb ve­szély a hazugságban alakuló diktatúrára, egy olyan totali­tarizmusra, ahol a belső sza­badságukat kevesen tudják megőrizni”. Minden diktatúra rombol Gulyás Gergely hangsúlyozta, ezreket gyilkolt meg, százez­reket nyomorított és millió­kat tett tönkre az a rendszer, amely először száz éve jutott hatalomra a világban, s ame­lyet „a tanácsköztársaság dicstelen 133 napja” alatt is­merhetett meg Magyarország. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a hagyományos és a modern hazugság közti különbség­ről beszélt, mondván, az előbbi „lényege szerint el­rejt, az utóbbi pusztít”. Han­nah Arendt fél évszázaddal ezelőtt leírt gondolatához azt fűzte hozzá, hogy „mi, Közép-Európában magunkra maradtunk a kommunizmus emlékezetével”, de legalább nem kell hallgatnunk arról. Minden totalitárius diktatúra rombol, elkerülésének biztosítéka a kereszténység és a demokrácia, amely a kom­munistákkal ellentétben az élet tiszteletét képvi­seli - írta a Keresztényde­mokrata Néppárt (KDNP) a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. mti Gulyás Gergely fotó: mti Az álláspont változatlan Szijjártó tiltakozott az EU-nál a migrációs csomagról folytatott ENSZ-tárgyaláson történtek miatt. Budapest. A külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is tiltakozott levélben az Eu­rópai Unió kül- és biztonság­­politikai főképviselőjénél, Fe­­derica Mogherininél, amiért az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott tár­gyalásokon közös uniós állás­pontként adtak elő egy olyat, amelyről nincs konszenzus a 28 tagállam között. Védik a határokat Szijjártó Péter szombati budapesti sajtótájékoztató­ján azt mondta: „példátlan, botrányos esetről” van szó, Magyarország várja Federi­­ca Mogherini intézkedését, hogy ilyen többet ne fordul­hasson elő, és várja a magya­rázatot, miként állhatott elő ez a helyzet. A miniszter kiemelte: tel­jesen mindegy, mekkora nyomás nehezedik Magyar­­országra, a magyar álláspont nem változik, az ország meg­védi déli határát, a kerítés marad, Magyarországra nem jöhet be illegális bevándorló, és csak a magyarok biztonsá­ga számít. Kifejtette: azzal, hogy meg­kezdődött a tárgyalássorozat az ENSZ migrációs csomagjá­ról, nőtt a nemzetközi nyomás Magyarországra, hogy változ­tasson a migrációval kapcso­latos álláspontján. Mivel az ENSZ migrációs csomagjának alapjavaslata ellentétes a ma­gyar érdekekkel, korábban felmerült, hogy Magyarország kilépjen a tárgyalássorozat­ból, de a visegrádi partnerek­kel folytatott konzultáció után az a döntés született, hogy marad, és megpróbál változ­tatni a migrációs csomagon - emlékeztetett. Növekszik a nyomás Szijjártó Péter véleménye szerint a nyomás növelésé­vel egyes nagy nemzetközi szereplők „már a látszatra sem adnak”. A héten az EU az alapvető európai jogszabá­lyokat és az európai szerződé­sek rendelkezéseit megsértve Magyarországra akarta eről­tetni az európai álláspontot, az unió „ki akarta erőszakolni”, hogy legyen közös uniós állás­pont a migrációs csomagról - mondta. mit e! Kórusok téli éjszakája Éneklő utca. Részt­vevők a Kórusok téli éjszakája elnevezésű rendezvényen a budapesti Andrássy úton, 2018. február 24- én. FOTÓ: MTI Mátyás napok Díszsortűz Kolozsváron, a Mátyás-szoborcsoportnál a Mátyás-napok rendezvényén az uralkodó születésének az 575. évfordulóján, 2018. február 24-én. fotó: mti 2018. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ Elbírálják a pályázatokat Budapest. A következő hetek­ben elbírálják a diaszpórában működő hétvégi magyar isko­láknak kiírt pályázatokat, 200 millió forint áll rendelkezésre - mondta a Miniszterelnök­ség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán, szomba­ton. Szilágyi Péter felhívta a figyelmet, a hétvégi ma­gyar iskolák önszerveződő oktatási közösségek. Egyre népszerűbbek ezek az intéz­mények, ez jelzi, hogy egyre fontosabb a magyar nyelv és a kultúra megtartása - hang­súlyozta, hozzátéve, 213 hét­végi iskoláról tudnak, ezekkel az államtitkárság kapcsolatot tart. Azt mondta: 2010 óta egyre szorosabb a kapcsolat a Kárpát-medence és a diaszpó­ra magyarságával is. Felmér­ték, hogy a hétvégi iskoláknak mire van szükségük. mti Választás 2018 NVl. A választási kampány idején a kampánykiadványo­kat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és ter­jeszteni, de azokon minden esetben szerepelnie kell az impresszumnak. A jogsza­bály alkalmazásában plakát­nak kell tekinteni a választási falragaszt, feliratot, szóróla­pot, vetített képet, emblémát mérettől és hordozóanyagtól függetlenül. Fidesz: A szocialisták 2013 óta rendszeresen támadják a re­zsicsökkentést, és ha rajtuk múlna, eltörölnék - közölte a Fidesz-frakció szombaton az MTI-vel. A Fidesz-frakció közleménye szerint a szocia­listák a kampányban nagyon tudnak ígérgetni, aztán ép­pen az ellenkezőjét csinálják. Korábban is megígérték, hogy „nem lesz gázáremelés”, az­tán kormányra kerülve há­romszorosára emelték a gáz árát - tették hozzá. MSZP-PÁRBESZÉD. Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarorszá­gon „a rezsiválságot”, ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt ja­vaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené. Ka­rácsony Gergely, az MSZP-Pár­beszéd miniszterelnök-je­löltje, a Párbeszéd társelnöke javaslataik között említette, hogy az átlagfogyasztásig 30 százalékkal csökkentenék a gáz, 10-10 százalékkal pedig az áram és a távhő árát. dk: A Demokratikus Koalíció (DK) nem bérel kedvezmé­nyes plakáthelyeket az ESMA Reklám Zrt.-től, mivel nem kíván ajándékot elfogadni a társaság vezetőjétől, Garan­­csi Istvántól - jelentette be egyebek mellett Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájé­koztatóján. LMP. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje sze­rint a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből sem­mi nem maradt, egy kom­munista párt lett. Kérdésre válaszolva Szél Bernadett hangsúlyozta: a Fidesznek a hatalomért semmi sem drága, ezért az LMP minden ellen­zéki párttal együttműködik abban, hogy minden szavazó­helyiségben legyen ellenzéki és civil megfigyelő, aki figyel a választás tisztaságára. T||||||<pcCzl||T| Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett (bernadett.forgacs@inform.hu). Mb.főszerkesztő: Úri Mariann (mariann.uri@eszak.hu). MUHI üzletfejlesztési vezető: Kiss László (laszlo.kiss@eszak.hu). Szerkesztő-értékesítési vezető: Farkas Monika (monika.farkas@eszak.hu). Terjesztési vezető: Asztalos Csaba (csaba.asztalos@eszak.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-80-442-444 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamad­o@eszak.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2890 forint, negyedévre 8470 forint, fél évre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06/46/998-998, telefax: 06/46/501-260, e-mail: monika.farkas@eszak.hu - apróhirdetés feladása tele­­fonon: 06/90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza, a hívás díja 500 Ft+áfa (635 Ft)/perc), személyesen, interneten: http://hirdetes.eszak.hu Szerkesztőség telefon: 06/46/998-998, telefax: 06/46/501-262. E-mail: eszak@eszak.hu. Kiadja az Inform (( ) IKEL» Média Lapkiadó Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178., Megjelenés száma: 2018/48. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133.0357. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@inform.hu). „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelős­ M­ VT—ö 7­séget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezenfelül a Kiadó nem printaudit tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használatkiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. ill— azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.” ÉSZAK MAGYARORSZÁG

Next