Észak Magyarország, 2018. október (74. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-18 / 243. szám
kiletíNAPLÓ LXXV. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM, ÁRA: 160 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 120 FT Audrey Hepburnt táncolja Boglárka 6. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2018. OKTÓBER 18. 20 ° C Gyakran növekszik meg a felhőzet, egy-egy zápor is előfordulhat. Vegyész RCK: nincs bravúr SZALONIKI: A Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata tegnap este Görögországban, Szalonikiben lépett pályára a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának visszavágóján. A sárga-kékek a múlt heti első meccsen, pályaválasztóként 3:2-re kikaptak. Most nem volt ilyen szoros a csata, három szettben maradtak alul.9. ém Bűn és bűnhődés az egyetemen Miskolc: „Bűn és bűnhődés” címmel bűnmegelőzési szabadegyetemi képzést indított a Miskolci Egyetem és a megyei rendőr-főkapitányság. A program második előadását tartották szerdán, melyen Ambrus Attila, vagyis a Viszkis néven elhíresült korábbi bankrabló beszélt életéről: sportsikerekről, bűnözésről, börtönről, a kiegyensúlyozott magánéletről. ém Ambrus Attila fotó:ém Sok kicsi maraton 3. Új külsőt kap a Szemere-kert 5. A szakmákkal ismerkedtek 6. A lányok kevesebbet mobiloznak? 11. 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 998 998 9 770133 035040 1 8243 MAGYARORSZÁG Szüreti sokadalom Sokszínű rendezvényt tartottak szerdán „Szüreti sokadalom” címmel a Szépkor Szolgáltatási Központban. A klubtagok felvonulása és a háztömb körüli tánc is része volt a programnak a Fazekas iskola néptánccsoportja közreműködésével. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Sokan attól tartanak, hogy nem lesz disznóhús Van, ahol az önkormányzat máris betiltotta a sertés árusítását a vásárokon. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN: Sokan tartanak attól, hogy elmaradhatnak az év végi disznóvágások az afrikai sertéspestis kapcsán bevezetett korlátozások miatt, hiány lesz a disznóhúsból és egekbe szökik az ára decemberre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint nem kell számítani olyan hiányra, mint a madárinfluenzánál fordult elő, mert kevesebb gazdaságot érint és rövidebb ideig tart. Az export visszaesése miatt pedig akár dömping is lehet a sertéshúsból. Az azonban tény, a vágásokat előre be kell jelenteni, és ha kérik, mintát is kell küldeni. Egyelőre a vadászatot és az állatvásárokat sem tiltották be, de az önkorlátozás már elindult. Van olyan vadásztársaság, ahol nem lőnek vaddisznóra, Edelényben pedig a sertések árusítását nem engedélyezik. Hl Cikkünk a 3. oldalon folytatódik Egyik nap verekedett, másnap egy őrre támadt Előzetes letartóztatásba került a férfi, aki a kihallgatása után újra támadott Miskolc. A gyanú szerint a férfi egy miskolci sörözőben október 12-én az esti órákban összeszólalkozott két ismerősével, akik közül az egyiket a vállán ütötte meg, míg a másikat egy biliárddákóval olyan erővel ütötte fejen, hogy a dákó eltört. A gyanúsított tovább tört-zúzott, betörte a söröző bejárati ajtaját, székeket és poharakat tört össze. Másnap, az előző esemény miatt foganatosított kihallgatása után Miskolcon a Nagyváthy utcán egy áruházban minden előzmény nélkül megrúgta a biztonsági őrt. Az őr sérülést nem szenvedett. A gyanúsítottal szemben akár 6 évet meghaladó tartamú szabadságvesztés is kiszabható, ezért a bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a várható büntetéstől félve a gyanúsított megszökne, elrejtőzne. A gyanúsított életmódja miatt az is feltehető, hogy újabb bűncselekményt követne el. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezett, ám Távol és oly közel Távol és oly közel címmel nyílt meg tegnap Murvai György fotóművész kiállítása Miskolcon, a Teleki tehetséggondozó kollégiumban. fotó: Ádám János HIRDETÉS Kiautói távol álló komolyság 16. OLDAL Eseménnyel teli az élet Tolcsván tolcsva. Tolcsva élete korántsem mondható eseménytelennek. A közelmúltban megújult a települést átszelő út, nemrégiben katasztrófavédelmi őrsöt avattak a faluban, és a közelmúltban a megszűnt erdőhorváti iskola gyerekei is átkerültek a tolcsvai iskolába. - Tolcsva tényleg kezdi visszaszerezni azt a szerepét, amelyet korábban már betöltött a mikrorégióban - mondta Csomna Ernő polgármester. Egyre erősödik a település mikrorégiós központi szerepe, és jönnek vissza a fiatalok is. A Sárospataki járásban jártunk. Tolcsván túl hoztunk híreket Sárospatakról, Komlóskáról és Háromhutáról is. /4. ÉM A szépkorúak problémái ÉVGYŰRŰK. A szépkorúak égető problémáiról és a rá adott válaszokról, megoldási javaslatokról beszélgettünk Teszárovics Miklóssal, a B.-A.-Z. megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnökével. Ellátogattunk a jókedvű, segítőkész hejőcsabai idősekhez, és a szikszói Bethania Szeretetotthon intézményvezetőjét, Szögeczki Józsefet is faggattuk az idősek napi előkészületeikről. /8. da Teszárovics Miklós fotó: ém Kivezetik a lakáskasszát Budapest. A kormány fokozatosan kivezeti a lakástakarékpénztárak állami támogatását. A lépésnek egyértelmű okai vannak. A lakás-takarékpénztárak az elmúlt években a jelentős állami támogatásnak köszönhetően több tízmilliárdos extraprofitra tettek szert. Azonban hiába az extraprofit, alig épülnek ezekből a megtakarításokból új lakások. 2010 óta a négy lakás-takarékpénztári szolgáltató közel 60 milliárd forint nyereséget realizált, azonban az ebből származó hozam nem jut el az ügyfelekhez.7. ÉKN-ÖSSZEFOGLALÓ Simon Zoltán díjat kapott MISKOLC. Junior Prima díjat kapott Simon Zoltán, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze. Az elismerést tizedik alkalommal adták át. A kétmillió forinttal járó díjra 30 évesnél nem idősebb művészeket jelölhettek színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek. /16. ém