Észak Magyarország, 2018. november (74. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-19 / 268. szám
FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2018. NOVEMBER 19. 10 ° C Változékony, erősen felhős időre számíthatunk. 25 évesek a mazsorettek cigánd. 25 évvel ezelőtt alakult meg Cigándon a TriAngel Majorette Csoport. Azóta több korosztályban is nevelkednek a cigándi táncosok, akik egymás után aratják a sikereket. A napokban önkormányzati elismerést vehetett át a csoport vezetője, Némethy Viktória. /4. ÉM Hálaadó istentisztelet mód. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége az Agrárminisztériummal karöltve tartotta meg azt az Úrvacsorával egybekötött hálaadó istentiszteletet Mád református templomában, amelyen Nagy István agrárminiszter mondott köszöntőt, egyben számot adott az idei esztendő mezőgazdasági eredményeiről. /3. ÉM Nagy István fotó: sfl 55 éves a cigándi néptánc 4. Alsóberecki könyvtáravató________5. Vágyni a színpadra_______________5. Paktumoztak Zomboron 6. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 998 998 9 770133 035019 1 8268 Készülődés a télre A készülődés a télre című program keretében szombaton a csanyiki vadasparkba látogatók megtudhatták, hogy a hazánkban honos fajok mellett az egzotikus állatok hogyan vészelik át a hideget.7. fotó: vajda János A berzéki óvodások karácsonyát szépítjük Idén a Berzéki Perczel Mór Óvoda kis növendékeit szeretnénk támogatni karácsonyi Segítünk! akciónkkal. berzék: Berzéken az óvodában a gyerekek vidámak, mint minden más gyermekintézményben, az egyik csoportban szülinapot ünnepelnek. A kicsik valószínűleg nem tudják, hogy közülük sokan igen nehéz körülmények között élnek. Az ovi tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Kezdetben csak egycsoportnyi gyermek járt ide, de 2002-től kétcsoportosra bővült az intézmény. Szinte minden óvodásuk három- vagy többgyermekes nagycsaládban nevelkedik, 14 óvodásunknak pedig nevelőszülők viselik gondjukat. Minden gyermekünk ingyenes étkezésre jogosult. Olykor szívszorító történetekkel találkoznak. Az egyik négygyermekes családban a családfő szeptemberben tragikus autóbalesetben vesztette életét. A két középső gyerek az óvoda növendéke. Az édesanya nehéz körülmények között neveli gyermekeit.3. he HIRDETÉS Limuzinon a színházba A Miskolci Nemzeti Színházban kettős szereposztásban játsszák a Hello Dolly! című musicalt. Szombaton előadás előtt limuzin várta a két főszerepet játszó Seres Ildikót és Gáspár Tibort (képünkön), akik így tették meg az utat a színházig. FOTÓ: VJ Letti számára a fotózkodás egyelőre hobbi 16. OLDAL Lakóépület lángolt Miskolcon MISKOLC. Teljes terjedelmében égett egy lakóépület Miskolcon, a Wass Albert utcában november 17-én, szombaton éjszaka. A körülbelül ötven négyzetméter alapterületű ingatlan lángjait a megyeszékhely hivatásos tűzoltói oltották el. A tűzben egy háztartási gázpalack felhasadt, az eset során szerencsére senki sem sérült meg - adta hírül honlapján a megyei katasztrófavédelemi igazgatóság. ÉM Lila színben az Avasi kilátó MISKOLC. A magyar Koraszülöttekért Országos Egyesület 2012 óta szervez különböző eseményeket a koraszülöttek világnapján. Délelőtt a B.A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek-egészségügyi Központjának Koraszülött és Újszülött Pathológiai Osztálya már harmadszor csatlakozott a rendezvénysorozathoz. A Segíts Élni Alapítvány és az Északerdő Zrt. szervezésében idén Lillafüreden találkoztak a volt kis betegek, szüleik és az ellátó személyzet. Az érintettek kisvasúttal utaztak a Lillafüredi Vasútállomásig, ahol az Ökoturisztikai Központban látták vendégül az érintett családokat. A koraszülöttek színe a lila, így az idén Miskolc nevezetes építménye, az Avasi Kilátó az esti órákban lila fényben pompázott. ÉM A kivilágított kilátó FOTO: VJ A szabályosan intézkedő rendőrökre támadtak Testi kényszerrel sikerült az agresszivitásnak véget vetni. MISKOLC: Nyilvános ülést tart ma a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a szabályosan intézkedő rendőröket megtámadó vádlottak büntetőügyében. A Mezőkövesdi Járásbíróság által elsőfokon megállapított tények szerint 2017 novemberében az esti órákban két rendőr intézkedés alá vonta az ittas állapotban levő másodrendű vádlottat. Az elsőrendű és a harmadrendű vádlottak - akik a másodrendű vádlott testvérei és szintén ittas állapotban voltak - a közelben tartózkodtak. A vádlottak az intézkedő rendőröket trágár módon szidalmazni kezdték, agresszívan léptek fel, próbálták megütni, ruhájuknál fogva rángatni őket. A rendőrök ekkor könnygázszóró sprayt alkalmaztak, amellyel átmenetileg sikerült az erőszakos magatartásukat megtörni. Időközben megjelent az első rendű vádlott élettársa, a negyedrendű vádlott és fiatalkorú lánya, aki mobiltelefonnal elkezdte rögzíteni az eseményeket. A negyedrendű vádlott ezt követően folyamatosan akadályozni próbálta a rendőröket abban, hogy intézkedni tudjanak az élettársával szemben, majd a másodrendű vádlott is a rendőrökre támadt. Végül testi kényszer alkalmazásával sikerült mindezen agresszív cselekményeknek véget vetni. A járásbíróság az elsőrendű vádlottat 4 év fegyházbüntetésre, a másodrendűt 4 év börtönbüntetésre ítélte. A harmadrendű vádlottat 2 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, míg a negyedrendű vádlottal szemben kiszabott 1 év 6 hónap szabadságvesztést 3 év próbaidőre függesztette fel. ÉM Problémája van az alkohollal? MISKOLC: Problémája van az alkohollal? Hogyan lehet úrrá a szenvedélybetegségen? Kérdéseiket feltehetik szakértőnknek: dr. Szlivka Anna pszichiáter, addiktológus, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház részlegvezető orvosa lesz szerkesztőségünk vendége november 20-án (jövő kedden), délelőtt 11 és 12 óra között. Szakértőnk a 06-30/986-06-42-es számon hívható. Kérdéseiket előzetesen is feltehetik a mariann. hajdu@eszak.hu címen. ÉM