Észak Magyarország, 2018. november (74. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-21 / 270. szám

kIteti NAPLÓ LX­XV. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM, ÁRA: 160 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 120 FT Dóri min­den perce be van táblázva 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2018. NOVEMBER 21. Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és sokfelé számítha­tunk kiadós esőre. Mondd el, ha bántanak! MISKOLC: Új krízisambulan­­cia-hálózat segíti a kapcsola­ti erőszak áldozatait, köztük Miskolcon is. Azért fontos, mert gyakran fordul elő, hogy a kapcsolati erőszak áldoza­tai megpróbálják fenntartani a látszatot, hogy boldogság­ban, szeretetben élnek, mi­közben teljesen felemészti őket és szenvednek, /n. ÉM Színes diplomás pedagógusnő ENCS. Hatvan esztendővel ezelőtt 51 elsőssel kezdte pá­lyáját Tóth Lajosné Erzsébet, aki ma már gyémántdiplomás pedagógus. Az Encsen élő és tanító színes diplomás pe­dagógusokat nemrég a város polgármestere, Szeles András köszöntötte a nemzeti ünne­pünk tiszteletére rendezett megemlékezésen. A napok­ban ellátogattunk Erzsiké­hez.. /4. HE Tóth Lajosné fotó: bujdos tibor Több ezer csontvázat találtak 4. Szívből szóltak a dalok 5. Szükség volt új impulzusra_____10. Már az adventre készülnek 11. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 998 998 9 770133 035033 1 8270 Négy szakma új mesterei Négy szakma - autószerelő, cukrász, fodrász és kereskedő - harmincnégy képviselője vehette kezébe mesterlevelét tegnap. Képünkön (balról) Nagy Marianna, Kassai Anita és Katona Enikő fodrászok. fotó: ádám János Ötven települést érint nálunk a sertéspestis A megye újabb részét sorolták be a különösen ellenőrzött területek közé. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Ülést tartott a Nemzeti Afrikai Ser­téspestis Szakértői Csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyékben kijelölt fertőzött te­rületek végleges meghatáro­zásáról. Az október 2-án Tárcái mel­lett kilőtt, fertőzött vaddisz­nó miatt készült egy térkép, amely jelölte, mely területek tartoznak a magterületbe, a különösen ellenőrzött és az ideiglenesen fertőzött terü­letek közé. Az adott terüle­teken fekvő településeken eltérő intézkedéseket fogana­tosítottak, amely megyénk­ben ötven települést érint. A szakértői csoport most értékelte az eddig megtett intézkedéseket, és finomhan­golásokra tett javaslatokat. Emellett módosították a ko­rábbi térképet, amely ered­ményeként újabb terület - a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet és környéke - került be a különösen ellenőrzött te­rületi státuszba. /3. Hl Még mindig jó üzlet a Potter történet 16. OLDAL Télre készülve a kiskertekben kertész. Eljött a nemszeretem idő a kertészkedők számára: hideg van, éjjel fagyogat, esik az eső, akár hó is jöhet. Ennek az időszaknak is megvannak azonban a maga tennivalói, még mindig nem tartanak ott a kertészkedők, hogy feltett lábbal nézzék az ablakon ke­resztül a kertjüket. A mostani feladatok elsősorban a télre felkészülés jegyében zajla­nak, melyeket összefoglaltuk eheti kertész oldalunkon. De írunk arról is, hogyan ápoljuk le a nagy fagyok előtt a gyü­mölcs- és díszfákat, miként etessünk madarakat, illetve milyen megváltozott törődést igényelnek a szobanövénye­ink a téli időszakban, n. Hl Szakértőnk a függőségekről Miskolc. Folyamatosan csör­gött a telefon tegnap, szakér­tőnket hívhatták olvasóink. Dr. Szlivka Anna pszichiáter, addiktológus, a Borsod-Aba­új-Zemplén Megyei Központi Kórház részlegvezető orvosa volt szerkesztőségünk ven­dége, aki alkoholbetegségek, szerfüggőségek kapcsán vála­szolt a telefonon és e-mail-en érkező kérdésekre. Az el­hangzottakra a későbbiekben visszatérünk. HM Dr. Szlivka Anna fotó: bujdos tibor Tízmilliós sérelemdíj a leszakított kar miatt Másodfokú, jogerős ítélet született a mun­kaügyi perben. MISKOLC. A bíróság ítéletet hozott annak a férfinak a pe­rében, aki munkavégzés köz­ben balesetet szenvedett Mis­kolcon, és a tésztagyúró gép leszakította a jobb alkarját. A betanított tésztagyár­tóként dolgozó felperes 15 millió forint sérelemdíjra tartott igényt és indított pe­res eljárást a 2016. június 30-án munkavégzés közben történt baleset miatt. Az el­sőfokú bíróság 3 millió fo­rint megfizetésére kötelezte a munkáltatót. Az ítélettel szemben mindkét fél felleb­bezéssel élt. A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság he­lyesen állapította meg a bal­eset bekövetkeztének körül­ményeit, azonban bizonyos körülményeknek nem tulaj­donított kellő jelentőséget, így a törvényszék nagyobb nyomatékkal értékelte, hogy a férfi jobb kezes volt, kétkezi munkát már nem végezhet, és végleges, maradandó fo­gyatékosságot szenvedett. Van másik per is Az említett körülményekre tekintettel a törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoz­tatta, és a fizetendő sérelem­díj összegét 10 millió forintra felemelte. Az ítélet jogerős. A Miskolci Járásbíróságon egyébként az ügyvezetővel szemben fog­lalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vét­sége miatt folyik büntetőeljá­rás. ÉM A TREND OPTIKÁBAN december 15-ig LATASELLENORZES ES SZAKTANACSADAS TREND OPTIKA CSOPORT Miskolc, Szinvapark I. emelet, a postával szemben 3530 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky 2-4. • 06-46-320-116. 06-30-568-4322 trendoptika.miskolc@gmail.com • variluxmester.hu Nyitva: h.­p.: 8.30-18.00, SZÜ.: 8.30-14.00 Tiszaújváros 3580 Szent István út 13/b HIRDETÉS A színházban felismerik, az utcán nem Tenki Dalma harma­dik évadát kezdte el szeptemberben a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjaként. Az eltelt idő szakmai fej­lődéssel és kihívásokkal telve segített művészi érésében, mindemellett Miskolc városa is egyre fontosabb szerepet tölt be életében, ahová bará­tok várták vissza a nyári szünet után. /5. FOTÓ: VAJDA JÁNOS

Next