Észak Magyarország, 2020. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-13 / 10. szám

2020. JANUÁR 13., HÉTFŐ Az ajándékok is elégtek Rebeka a gyerekeket mentette a lángok közül, Lajos a gázpa­lackot. BERZÉK: Sebő Gábor, Berzék polgármestere kérte lapun­kat, írjuk meg a település egyik családjának történe­tét. A kétgyermekes szülők ugyanis nagy bajba kerültek december elején. Nem elég, hogy mindkét gyermekük be­teg, ráadásul néhány hete tűz keletkezett a házukban, ami a szerencsétlenség után lak­hatatlanná vált. A napokban ellátogattunk a településre, ahol a szülők, Rontó Lajos és Rontóné Rácz Rebeka mesél­ték el szomorú történetüket. Berobbantak az üvegek­ ­ December 7-én délután tör­tént a baj. A kisszobában vol­tunk, a gyerekekkel játszot­tunk. Arra lettem figyelmes, hogy a nagyszobában valami ég. Amikor kinyitottam az ajtót, már robbantak is be az üvegek. A nagyszoba teljes terjedelmében lángolt. Kap­tam a gyerekeket, és rohan­tunk ki az udvarra. A párom a gázpalackot mentette, ne­hogy felrobbanjon - idézi fel a szörnyű pillanatokat Rebeka. Később derült ki, hogy a kisfiúknak vásárolt elektro­mos kisautó töltője okozhatta a zárlatot és a tüzet. Minde­nük odalett. A bútoraik, a ru­háik, a háztartási gépeik, 140 ezer forint készpénzük. Épp aznap vásárolták meg a kará­csonyi ajándékokat a gyere­keknek és az ennivalót, szin­tén az ünnepekre. Karácsony előtt néhány héttel ott álltak a hidegben, és végig kellett nézniük, hogy válik semmissé eddigi munkájuk eredménye. Belülről már felújították a házukat, új bútorokat vettek bele, a fürdőszoba is készen volt. Azt tervezgették, hogy kívülről is rendbe hozzák az amúgy takaros kis házat. Most pedig csak az a ruhájuk maradt, amiben éppen voltak. Két beteg gyermek A család helyzete eddig sem volt könnyű. Mindkét gyer­mek súlyos epilepsziában szenved. A kislány 6 éves, a kisfiú 3 és fél. A szülők rend­szeresen járnak velük orvos­hoz, sok-sok időt töltöttek kórházban is.­­ A betegségüket úgy kell elképzelni, hogy az egyik pillanatban még teljesen jól vannak, a másikban pedig ös­­szeesnek, és akkor egy hétig se beszélni nem tudnak, se rendesen járni. Ha jól vannak, óvodába járnak, ha nem, akkor itthon vannak. Emiatt dolgoz­ni sem tudok - sorolja Rebeka. Férje, Lajos rokkantnyugdíjas, de alkalmi munkákat vállal, hogy a családját el tudja tarta­ni. Időnként kamionozik. - Felfoghatatlan, ami ve­lünk történt, erre nincsenek szavak, hogy mindenünk odalett. Én amikor láttam az égő házat, sokkot kaptam. Be­szaladtam a házba, lefeküd­tem a padlóra, és ordítottam. A tűzoltók hoztak ki - idézi fel a borzalmakat könnyek kö­zött az édesanya. Elkísérjük őket a házuk­hoz. Szívszorító a beszakadt tető, az üszkös gerendák, a fekete falak, az elégett búto­rok látványa. Ma már semmi sem emlékeztet az egykori otthonra, az újonnan lerakott laminált padló is a tűz marta­lékává vált. A családnak nagy segítség lenne, ha valaki te­tőanyagokkal és gipszkarton­nal tudna segíteni nekik. Mert Lajos és Rebeka mindenkép­pen szeretnék saját házukat rendbe hozni. Jelenleg albér­letben laknak, egy kis szobá­ban húzzák meg magukat. Rebeka elmeséli azt is, hogy történetükről beszámolt az egyik tévécsatorna is. Akkor jószívű emberektől kaptak élelmiszert és kevés pénzt, de ebből még nem tudják el­kezdeni házuk rendbetéte­lét. Sebő Gábor polgármester adta meg azt a bankszám­laszámot, amin Rebekáékat támogatni lehet: 5450 0136 1000 4005 0000 0000 (Ron­tóné Rácz Rebeka), HB Rontóné Rácz Rebeka házuk romjai között fotó: bujdos tibor Több helyen kifogásolt a levegő minősége BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN­ To­vábbra is többfelé rossz a levegő a magas szállópor-tar­­talom miatt az országban, írta a tisztifőorvos vasárnap a Facebook-oldalán. A bejegy­zésből kiderül, Kecskeméten egészségtelen, további kilenc településen - megyénkből Miskolc és Sajószentpéter érintett - pedig kifogásolt a levegő minősége a levegőhi­giénés index alapján. Kiemelték: a meteorológiai előrejelzés szerint a levegőmi­nőség romlása várható a kö­vetkező napokban. Többek között ajánlják: ne fűtsünk nem megfelelő tüzelőanya­gokkal, s ha lehet, ne használ­juk gépjárműveinket. ÉM Látogasson el hírportálunkra! BOON.hu Vic­ofon A HALLÁS SZAKÉRTŐJE Hallókészülék próbahordás Apró meglepetéssel Belvárosi Hallásvizsgáló Miskolc, Széchenyi u. 101, a Centrumtól csak 1 percre Bejelentkezés 06-46/781-085 06-30/914-1745 HIRDETÉS ÉSZAK Aktuális 3 További képek és értékelés:BOON.hu Torják Gerda Salgótarján Névjegy Életkor: 16 év Magasság: 170 cm Csillagjegy: Halak Kedvenc étel: rántott csirke, sült krumpli Kedvenc ital: tea Kedvenc zene: Ava Max: So Ami Kedvenc parfüm: Coco Chanel - A salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 10. osztályos ta­nulója vagyok. 11 éve verseny­táncolok, 2017-ben országos, idén területi bajnokok lettünk táncpárommal. Érdekel a divat, ehhez a tánc is hozzájárult. A Tündérszépekre azért jelentkez­tem, mert élvezem a verseny­helyzeteket. A családom is biz­tatott. Érettségi után egyetem­re szeretnék menni. Négynapos munkahét? Jöhet? Jól hangzik a kevesebb munka, de az előnyei mellett hátrányai is lehetnek. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE. Felröppent a hír és a világsaj­tót is bejárta, miszerint Finn­országban négynapos munka­hetet kíván a miniszterelnök asszony bevezetni, ráadásul naponta csak hatórás munka­végzéssel. Pár nap múlva az is kiderült, a hír nem igaz, nem szerepel a kormány program­jában. Azonban sokan - mint ahogy mi is - elgondolkoztak azon, vajon Magyarországon ez megvalósítható lenne-e. Létezik megyénkben, Szegi településen egy vállalkozás, ahol évek óta így dolgoznak, igaz, ők napi 10 órában. Náluk bevált Az erdész végzettségű Ku­­sinszki András álmodott egy nagyot, és megvalósította a négynapos munkahetet saját vállalkozásában, ami azóta is remekül működik. A néhány főt foglalkoztató kis manu­faktúra profilja fakerítések, fakapuk és korlátok készíté­se, kizárólag kézi munkával. - A dolgozók nem cserélnék el a négynapos munkahetet a hagyományos ötnaposra - kezdte mondanivalóját And­rás. Minden évben megkérde­zi tőlük, hogy így folytassák-e tovább, a válaszuk igen. Nekik bevált, így mindenkinek hos­­­szú hétvégéje van, a hivatalos ügyeiket el tudják intézni, ezért nem kell szabadságot kivenniük. A hétvégi bevásár­lást vagy nyáron a kerti mun­kát is el tudják ezen a napon végezni, nem a kétnapos hét­végéből veszi el az időt. Véleménye szerint a „fejek­ben kellene rendet tenni”, más kisvállalkozók is eljárhatná­nak hasonlóképpen, mégsem teszik. Azt az egy napot is ki szeretnék használni a profit érdekében, sőt még a szom­batot, olykor a vasárnapot is, hangoztatta. Sokan megke­resték ugyan, hogy a mintát kövessék, állítja a cégvezető, mégsem történt semmi. Pedig ők ugyanúgy 40 órát dolgoz­nak, de csak négyszer kezde­nek munkát, négy ebédidő van, és négyszer fejezik be. Ha megszakítás nélkül dolgoz­nak hosszabb időn keresztül, hatékonyabb a munkavégzés. Arról nem is beszélve, hogy a pénteki szabadnappal fűtés- és villanyszámlát is spórolnak. András úgy fogalmaz: két műszakos munkarendben és irodai alkalmazottak esetében vezethető be az ő példája, há­rom műszak esetében aggá­lyos lenne. Kizárt, hogy ez az ő ese­tében működne - ezt már Kovács Szilvia mondta la­punknak, aki műkörmösként dolgozik. Eredetileg pedagó­gus, az oktatást cserélte föl saját vállalkozásra. A gyereke­it reggel el kell vinni óvodába, iskolába, délután meg értük kell menni. Ha négy napot dolgozna egy héten, de napi 10 órát, az kivitelezhetetlen lenne. A lenn „hatórás” felve­tés pedig szépen hangzik, de szerinte csak utópia. Elképzelhetetlen lenne Nagy Péter - aki szakmáját tekintve karbantartó - úgy vélekedik, hogy az ő munka­körében vagy egy gyárban, ahol több műszakos mun­karendben dolgoznak, ez elképzelhetetlen lenne. A profitorientált nagy multik, amik hétvégén és sok eset­ben ünnepnapon is beosztják a munkavállalókat, nem en­gedhetnék meg maguknak a négynapos hetet. A termelés nem állhat le, az akár naponta több tízmilliós bevételkiesést eredményezne. Kevesebb fizetés? A fogászati asszisztensként dolgozó Babarcsik Andrea szerint az ő munkakörében talán meg is lehetne oldani a négynapos munkahetet. A pácienseket úgy osztanák be, hogy a hét valamelyik napját kihagynák. Azonban ha emi­att a többi napon tíz órát kel­lene dolgozni, az nem lenne jó. Óvodás gyermeket nevel párjával, és nincs segítségük. - Hat órában viszont kevés lenne a fizetés - tette hozzá. Szabó László munkaszer­vező szerint mi mindig ahhoz alkalmazkodunk, amit a kor­mány bevezet, ha négynapos munkahetet rendelnének el, akkor át kellene alakítani a foglalkoztatást, és a plusz egy szabadnapnak mindenki örülne. A cégek részéről azon­ban hatalmas energia lenne a munkaerő átszervezése. - A jövőt illetően azonban nem kizárt - hangsúlyozta László -, hiszen néhány év­tized múlva sok helyen már nem is emberek fognak dol­gozni, hanem gépek. - Én magam alkalmazott­ként és alkalmazóként is jelen vagyok a munkaerőpiacon, így több szempontot is figyelembe tudok venni - mondta dr. Fara­gó Ildikó fogorvos. Szerinte az nem lenne jó megoldás, ha ezt kötelezővé tennék, az lenne jó, ha választható lenne, hogy hány napot dolgozzunk egy héten. Ám ő úgy látja, a ma­gyar társadalom még nem érett meg arra, hogy ez bevezethető legyen - fogalmazott. nhk Dolgozhatnánk-e kevesebbet? fotó: shutterstock

Next