Észak Magyarország, 2020. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-29 / 24. szám

Tokióra szóló pontokért küzd Guzi Blanka 9. OLDAL Tamit a tánc élteti 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2020. JANUÁR 29. Erősen felhős lesz az ég, délután hosszabb napos idő­szakok is lehetnek Keresztnevekről: Tea és az ő teája MISKOLC. A név az identitá­sunk alapját jelenti, akár hoz­zájárulhat személyiségünk és jellemünk kialakulásához is. A ritka név kiemeli viselőjét a közösségekből, de akár gátat is képezhet. Az anyukák és apukák sok esetben választa­nak olyan utónevet, amivel saját kreativitásukat, szemlé­letüket, világnézeteiket sze­retnék kifejezni. De akadnak szélsőséges esetek is. /13. ÉM KelÉti NAPLÓ LXXVII. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT János vitéz a Lázár Ervin-programban Ismét műsoron a Miskolci Balett közönségkedvenc előadása, a János vitéz. Keddtől a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínpadán, a Lázár Ervin-program keretében adják elő a Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből, Kozma Attila rendezésében született mű­vet. Összességében több ezer általános iskolás láthatja ezt a produkciót. fotó: ádám János Nem ázik végre a parókia sem MISKOLC. Felülről ázott, alul­ról nedvesedett - sokáig ilyen állapotok uralkodtak a Belvárosi Református Gyü­lekezet parókiájában. Szabó Sándor lelkipásztor elmondá­sa szerint az épület az elmúlt évtizedekben annyira rossz állapotba került, hogy sokáig az is kérdéses volt, megtart­­sák-e. Végül az ingatlan felújí­tása mellett döntöttek, hogy ne éktelenkedjen újabb foghíj a belvárosban. /6. ÉM Szabó Sándor fotó:ém Devizaárfolyam^ fr (2020.01.28.) Növekedésre hajtanak_________4. Telt házas Pózdiumok_________5. Friss zöldet télen is 8. Másodszor nehezebb 10. Észak-Magyarország www.boon.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 998-998 9 770133 035033 200 24 Holle anyo kicsit megrázta a dunyhát, de nincs gond Hóesésre ébredtünk tegnap, kicsit jeges is volt, ám napközben enyhült az idő. Este azonban újra havazott a borsod-abaúj-zemplén.Az idő­járási előrejelzéseket, illetve az útmeteorológiai állomások adatait alapul véve a Magyar Közút tegnap már a hajnali órákban elkezdte a megelőző síkosságmentesítést a megye teljes állami közúthálózatán. Teljes kapacitással, 56 gép­pel végezték a síkosságmen­tesítést, délutánig csaknem 400 tonna sót és 40 ezer liter kalcium-klorid oldatot juttat­tak ki az utakra. Jelentősebb fennakadás nem volt a közle­kedésben, a magasabban fek­vő, Aggtelek környéki utakon volt intenzívebb havazás. Hasonló volt a helyzet a megyeszékhelyen is, ahol a hajnali előkészületeknek köszönhetően a reggeli köz­lekedésben nem alakultak ki csúszós útviszonyok. A reg­geli fagyott hóval induló hóe­séssel egy időben 6 szórógép kezdte meg az autóbuszvona­lak és a nagy forgalmú utak gépi síkosságmentesítését. Időközben a havazás meg­szűnt, de estére újrakezdő­dött, sőt több helyen éjjel visszafagyott az útra. Az előre­jelzés szerint a hajnali órákban imsét ónos eső, havas eső, ha­vazás kezdődött, ami nehezít­heti a reggeli közlekedést. ÉM A hozzátartozók kérték, legyen feljelentés miatta A csenyéteiek továbbra sem értik, miért álltak meg a mentők a falu határában. CSENYÉTE. A helyiek szerint szombaton amiatt halt meg az egyik csenyétei férfi, mert a mentők megálltak a falu ha­tárában. A rendőrökre vártak, hogy velük együtt hajtsanak a helyszínre. Fenyegetve érez­ték magukat. A polgármester, Kiss István videóüzenetben mesélte el a történteket, ezu­tán pedig országos hír lett az esetből. Igazságot akarnak Tegnap kollégáink a faluban jártak. Kiss István polgármes­ter szerint sok képtelenséget is leírtak már a hírportálok és az újságok, ezért szeretné, ha úgy jelenne meg a története, ahogy ő elmesélte. Elmondta, az elhunyt hozzátartozói azt kérték, tereljék jogi útra az ügyet. /3. he A Tündérszépek szépei lettek Budapest. A Tündérszépek 2020 országos szépségverse­nyünkön Tótpeti Lili vehette át a legszebbnek járó koronát és a fődíjat a hétfő esti finálét követően. Mellette négy má­sik gyönyörűségnek - Lud­­man Fruzsinának, Gondár Kíra Viviennek, Tápai Dórá­nak és Németh Viviennek­­ is gratuláltak a színpadon. A fővárost és a megyéket képviselve 22 szépség jutott be a több mint 700 jelentkező közül. /3. ÉM www.boon.hu További képek és videók Minden előadást értékesnek tart MISKOLC. „A miskolci színház alapfelépítése, hogy a mű­vészeti tanács vezeti, ami öt rendezőből áll. A művészeti kérdéseket érintő stratégiai döntések vagy az évad ter­vezése a tanács feladata. Mű­vészeti vezetés már régóta létezik Szabó Máté személyé­ben, most felmerült, hogy jó lenne, ha lenne valaki, aki a rendezőkkel tartana egyfajta kapcsolatot, végig követné a produkciókat” - indokolta Rusznyák Gábor, hogy immár főrendezőként ténykedik a miskolci teátrumban. n. ÉM Rusznyák Gábor fotó:É­m Veszekedés után combon szúrta unokáját Életveszélyt okozó testi sértés bűntette a vád a férfi ellen. MISKOLC. A vád szerint az 54 éves férfi feleségével és ti­zennyolcadik életévét még be nem töltött kiskorú ba­unokájával együtt élt együtt. Közöttük több esetben voltak nézeteltérések, viták. 2018 októberében a férfi alkoholt fogyasztott, majd eltávozott. Combon szúrta Dél körül érkezett haza, ös­­­szeveszett unokájával, aki a veszekedésnek azzal vetett véget, hogy bement a ház egyik szobájába. A vádlott azonban feszült idegállapot­ban volt, és magához vett egy tizenhét centiméter hosszú­ságú kést, ezzel a kezében az unokája után ment, és a neki háttal álló fiút a jobb comb­ján, a térdhajlathoz közeli te­rületen megszúrta. A szúrás következményeit látva azonban megijedt, ki­szaladt a házból, a kést a kert­ben eldobta. Felfüggesztett börtön? A megszúrt unoka segítsé­gért kiabált, a házban éppen vendégségben tartózkodó nagynénjétől kérte, hogy hívjon mentőt számára, mert elvérzik. A nő a mentők kiér­kezéséig egy derékszíjjal és a szobában talált rongyokkal szorította le a fiú sebét. A sér­tett a szúrás következtében a nagyereket sértő, nyolc na­pon túl gyógyuló életveszé­lyes sérülést szenvedett el. Az ügyészség a vádlottal szem­ben felfüggesztett börtönbün­tetést indítványozott. ÉM *a „Zavarni néha még fogok...” A Zavarni néha még fogok - Viszockij 80 című kötet bemutatóját tartották teg­nap a megyei könyvtárban. Vendég volt Marosi Lajos műfordító (balra), egykori miskolci diák. A beszélge­tést Fábián József, a szerző gimnáziumi tanára (jobbra) vezette. Viszockij gitárral kísért dalai már életében túlnőttek rajta. Az orosz sanzonhagyományok, a városi folklór megtermé­kenyítő hatására eredeti dalokat költött ifjúságától kezdve. fotó: bujdos tibor

Next