Észak Magyarország, 2020. november (76. évfolyam, 256-280. szám)

2020-11-19 / 271. szám

LXXVII. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT KUKLAY ANTAL 11. Szent Erzsébet Sárospatak szentje FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2020. NOVEMBER 19. Reggel ködös időre számíthatunk, míg nappal rétegfelhőzet akadályozza a napsütést Meghalt egy idős nő a tűzben szomolya­ Tegnap reggelre riasztották a tűzoltókat Szo­­molyán, ahol a tűzesetben egy idős nő meghalt. A tra­gédia megelőzhető lett volna egy füstérzékelővel, mondták a tűzoltók, akik úgy látják, hogy az egyedül élő idős em­berek otthonában különösen fontos füstérzékelőt felsze­relni, hiszen a szerkezet már a tűz keletkezésekor figyel­meztet a veszélyre. /5. ém Mikulásvonat nélkül az ünnep MISKOLC. A Mikulásvonat 2002-ben indult el első útjá­ra. Az elmúlt közel 20 évben pedig töretlen siker volt. Idén a szervezők úgy döntöttek, hogy a járványhelyzet miatt nem szervezik meg az ese­ménysorozatot. A Mikulásvo­nat egyik önkéntesével, Földi Szabolccsal, a vonat rendsze­res látogatóival és Szécsényi Marianna önkormányzati képviselővel - aki támogatta a Mikulás­vonat létrejöttét - beszélgettünk. /4. hm Mikulásházhoz vezetett a Mikulás­vonat FOTÓ: ÉM Devizaárfolyam^ 0* (2020.11.18.) WLu-~ A tartalomból Fejlesztik a miskolci mentőbázist 4. Lazítás az egyházi iskolákban___6. Kirándulás járvány idején________13. A WC világnapja 16. Észak-Magyarosszág *w*.íx>on.tHi 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 998-998 I Szoptasson-e az anya, ha korona­­vírussal fertő­zött? A járvány megszorítja a megyei munkaerőpiacot Októberre csökkent, de még mindig 40 ezer fő fölött az álláskeresők száma megyénkben. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN ME­GYE: A koronavírus-járvány miatt meghozott kénysze­rű gazdasági intézkedések hatásai továbbra is érzékel­hetők Borsod-Abaúj-Zemp­lén munkaerőpiaci jelenén. A májustól júliusig tartó mély­repülés idején 44 ezernél több álláskeresőt tartottak nyilván. A növekedés augusztustól csökkenni kezdett, azonban az álláskeresők száma még októberben is 40 986 volt, 6,4 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munka­nélküliek meghatározó csoportját továbbra is az álta­lános iskola legfeljebb nyolc osztályát végzettek alkotják. A megye munkaadói október folyamán több mint 4,1 ezer fő foglalkoztatására alkalmas üres álláshelyet jelentettek be. A nyílt munkaerőpiacon a legtöbb alkalmazottat a fel­dolgozóipari, az építőipari és a kereskedelmi tár­saságok keresték, de jelentősebb kereslet mutatko­zott a tudományos és műsza­ki tevékenységgel, valamint az adminisztratív szolgáltatá­sokkal foglalkozó cégek részé­ről is. Október 15-étől indította el a kormány a vállalkozások munkaerő-támogatását célzó pályázatát. /3. cm További izgalmas hírekért látogasson el ide: BOON.hu 2. OLDAL Veszélyeztette a rendőröket Veszélybe sodorta a rendőröket az ittasan és jogosítvány nélkül menekülő autós, MEZŐKÖVESD. A bíróság által megállapított tényállás sze­rint a vádlott november 7-én hajnalban Mezőkövesden érvényes jogosítvány nélkül, a kijárási korlátozást figyel­men kívül hagyva közleke­dett autójával. A rendőrök megkülönböztető fényjel­zéssel megállásra hívták fel, azonban a férfi továbbment. A rendőrök követték, majd a bal oldali forgalmi sávban a vádlott mellé hajtottak. A férfi nem akart megállni, ezért mintegy 90 kilométer/ órás sebességgel hirtelen moz­dulattal balra kormányozta az autóját, a rendőrök irányába. A rendőrök az ütközést csak hirtelen fékezéssel és úgy tudták elkerülni, hogy az autójukkal az útpadkára hajtottak. A vádlott tovább menekült, elfogására a közeli településen került sor. A bíróság a vádlottat bű­nösnek mondta ki, közúti veszélyeztetés, ittas állapot­ban elkövetett járművezetés és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, mely cselekmények miatt 3 év börtönbüntetésre, 5 év köz­úti járművezetéstől és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész súlyosítás, a vádlott enyhítés érdekében fellebbezett, ezért a bíróság döntése nem jogerős. A büntetőeljárás a Miskolci Törvényszéken folytatódik. Hl A Jogos vétó a jogállamban Európa. Ma Brüsszelben csak azt az országot tekintik jog­államnak, amely beengedi a migránsokat a hazájába. Aki megvédi a határait és megvé­di az országát a migrációtól, azt nem, írta tegnap reggeli nyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: a jogállamisá­gi javaslat elfogadása után nem lenne akadálya, hogy a tagállamoknak járó pénze­ket a bevándorlás támoga­tásához kössék, a migrációt ellenzőket megzsarolják. Az ellenzéki pártok brüsszeli szervezeteknek címzett kö­zös nyilatkozata szerint az Or­­bán-kormány akadályozza az európai, benne a magyar válságkezelést.­­7. MW „Hamis brüsszeli narratíva” EURÓPA. A BBC Hard Talk mű­sorában adott interjút Varga Judit igazságügyi miniszter. Az Európa talán legismer­tebb és legnézettebb politikai műsorában az interjú segít­ségével sok európai számá­ra nyilvánvalóvá vált, hogy a jogállamisággal kapcsola­tos brüsszeli narratíva álsá­gos és hamis, írja a politikus Facebook-oldalán, ahol a tel­jes interjú megtekinthető, ám Varga Judit fotó: facebook Van, ahol már régen elfogyott az oltóanyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. Az emberek megfogadták az országos tiszti főorvos ta­nácsát arra vonatkozóan, hogy oltassák be magukat influenza ellen, nagyobb lett az igény a vakcinára. Egyes házior­vosi rendelőkben már régen elfogyott az oltóanyag, más­hol épp annyi volt, amennyi igény, de olyan háziorvossal is beszéltünk, akinek még van vakcinája. Több rendelőben várólistát vezetnek, ha meg­érkezik az utánpótlás, értesí­tik a pácienseket. Probléma lehet, hogy a négykompo­­nensű vakcina pótlására nem kaptak ígéretet a háziorvosok, pedig ezt kapják a kisgyerme­kek, a terhes nők és a súlyos betegségben szenvedők. Meg­tudtuk, mi történik, ha vala­ki elkapta a koronavírust, de teljesen tünetmentes, és így veszi fel az influenza elleni vakcinát. Az egyetlen ellenja­vaslata a lázas állapot, a. he Minden élet számít! covid-19. A jelenleg hatály­ban lévő korlátozó intézke­dések december 11-éig al­kalmazandóak, a kormány viszont meghosszabbította a veszélyhelyzetet az Or­szággyűlés döntése alapján 2021. február 8-ig. Lapunk egyik kérdésére is vála­szolt az operatív törzs teg­napi sajtótájékoztatóján. Arról érdeklődtünk, hogy az önfoglalkoztató vállalko­zóknak ki igazolja, hogy jo­gosan tartózkodnak az utcán 20 óra után. Az önfoglalkoz­tató vállalkozók önmaguknak igazolják a kijárási tilalom alóli mentesülést, válaszolta Kiss Róbert rendőr alezre­des, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyet­tese. Hozzátette: meg kell jelölni, hogy a munkavégzés helyszínére történő közleke­dés vagy onnan történő távo­zás miatt kérik a mentesülést. Minden élet számít mottó­val pedig új kormányzati tájé­koztató kampány indult. EM m Ételosztás Március óta támogatja az önkormányzat azokat Arnóton, akik a járvány­helyzet miatt a négy fal közé szorulnak. Üveges István lapunknak elmond­ta, hogy a második hullám idején is gondoskodnak ingyen ételről a rászorulók­nak. Jellemzően pénteken­ként nagyobb adagokat osztanak, így hétvégére is marad az ebédből. /5. FOTÓ: BUJDOS TIBOR

Next