Eszmélet, 2010 (22. évfolyam, 85-88. szám)
2010 / 85. szám
E számunk a témák sokféleségével tűnik ki. Az Eszmélet fontos feladata, hogy időről-időre felvesse a „Mi jön a kapitalizmus után?” kérdését. Neves orosz szerző mutatja be, hogy a korrupció szerves része a keleteurópai és világkapitalizmusnak, amitől a rendszer objektíve nem képes megszabadulni, függetlenül attól, hogy éppen milyen mély a válság foka. Készülni kell a világrendszer új folyamatainak megértésére is, amely ismét dinamizálja a „Mi a félperiféria” kérdését egy régi-új vita keretében. A probléma vizsgálata előbbre visz a tekintetben is, hogy a rendszer különböző régióiban miféle antikapitalista stratégia lehet hatékony. Öszszeállításunk ismét reflektál az alapkérdésre: miben áll a „kommunista perspektíva” az államszocializmus bukása után és a tőkés világgazdasági válság új korszakában? Ösztönzi-e a válság a piaci termelési módon túlmutató gazdálkodási formák kibontakozását, vagy a kérdésfelvetések megmaradnak a politikai infantilizmus szintjén? Ilyen a liberalizmus és a fasizmus közti belső összefüggés negligálása, amire Lukács György már évtizedekkel ezelőtt rámutatott: hagyatéka élő és aktuális. Egy másik írás azt boncolgatja, mi történt Európában a szakszervezetekkel a neoliberális uralom évtizedei alatt. Az „előtörténet” tisztázásra váró kérdése: vajon mely okokból született meg az eurokommunizmus jelensége, aminek tanulságait immár érdemes lenne megvonni. , Ami bennünket egyesít, az nem a klasszikus proletariátus mottója, akik, úgymond, »csak a láncaikat veszíthették«; bennünket az a veszély fenyeget, hogy MINDENT elveszítünk. Azt kockáztatjuk, hogy absztrakt, üres, kartéziánus szubjektumokká redukálódunk, amelyeket megfosztottak a lényegi tartalomtól, elvették szimbolikus szubsztanciájukat, manipulálták génállományukat, és arra kárhoztatták őket, hogy egy élhetetlen környezetben vegetáljanak [...]; valamennyien potenciális proletárok vagyunk Slavoj Zizek Eszmélet 80, 207-208. o. „A kommunizmus csődjéről folyó mai viták [...] abból indulnak ki, hogy milyenek a rendszer-idegen félperiféria gazdasági teljesítményei a centruméhoz képest. [...] Ez az implicit felfogás nem vesz tudomást a világgazdaság centrum-periféria-struktúrájának hosszú távú stabilitásáról, valamint a centrum történelmi tapasztalatainak elméleti és gyakorlati elvitathatatlanságáról. Kevesebb előítéletet tartalmazó összehasonlítás az lenne, ha azonos nagyságú, népességű és azonos mennyiségű természeti kinccsel rendelkező félperiférikus rendszer-idegen és rendszer-konform országok tapasztalatait vetnénk össze.” Giovanni Arrighi Eszmélet 15-16, 176. o.