Hídlap, 2009. július-szeptember (7. évfolyam, 26-38. szám)

2009-08-29 / 34. szám

címlapon A tanév természetesen az esztergomi középiskolában is és a felsőoktatási intéz­ményekben is elkezdődik, így lassan az Esztergomi Hittudományi Főiskola kép­zései, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán az andragógia, a kommunikáció és médiatudomány, a szociálpedagógus illetve a tanító képzései, valamint az idéntől a városban induló Pázmány egyetem Információs és Techno­lógiai Karának a mérnök-informatikus képzése is. Ez utóbbi Esztergomban való letelepedéséhez az önkormányzat többmilliárdos támogatást nyújt, illetve hall­gatóinak utánpótlás-biztosítására egy elit középiskolát hoz létre a Szent István Gimnázium és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola összevonásával, szülők helyzetét megkönnyítve azokat az intézményben vehették át a gyerekek és családjaik. A nyár során az iskolában ön­erőből tisztasági festést és kisebb felújí­tásokat végeztek a babitsos pedagógu­sok, akik a tanévnyitót hétfőn délután fél ötkor tartják, másnap pedig már kezdik is az oktatást. József Attila Általános Iskola Idén a József Attila iskolában tizenhét osz­tályban 417 tanuló kezd kedden, köztük két osztályban 50 elsős, akiket az általános tanterv szerint oktatnak majd, igaz a tanu­lóknak lehetőségük van arra, hogy angol, matematika- és testnevelésórák közül va­lamelyiket kiemelten tanulják, tért ki az in­tézmény oktatási rendszerére Iványi Pálné. Az iskolaigazgató hozzáfűzte, hogy az ok­tatási intézménybe Esztergom minden körzetéből járnak diákok, de akad több környékbeli településről érkező tanuló is. Az iskolában a pedagógushelyek száma ettől a tanévtől eggyel kevesebb lett, ez­zel szemben viszont jó hír, hogy a nyáron szülői segítséggel négy tantermet festet­tek ki és kisebb villanyszerelési munká­kat végeztek az iskolában.,, A legnagyobb munka két osztályterem hidegburkolása volt, de egy lépcsőházat is kifestettünk, sőt a tornaterem vonalfestését is elvégez­tettük"- számolt be Iványi Pálné. A József Attila iskolában szintén hétfőn, ám dél­után öt órakor tartják a tanévnyitót. Mindszenty József Katolikus Általános Iskola A Mindszenty katolikus iskolában idén­től 20 első osztályos koptatja a padokat, akik mindannyian esztergomiak, de az intézmény felsőbb évfolyamaiban egy­két környező településről bejáró diák is tanul, derült ki Espasa-Spancho Ramon igazgató beszámolójából. Az iskola tan­testületének összetételében nem történt változás az előző évhez képest, nem vol­tak elbocsátások és új kollégák felvételé­re sem volt szükség. A nyári szünidő alatt esztétikai felújítások történtek az intéz­mény épületében, kifestették az étkezőt, a konyhát, a folyosókat és az informatika tanterem is megújult. Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola Tizenegy elsős kezdi az új tanévet a spe­ciális iskolában, melynek tantervében minden téren kiemelt fontosságú a gye­rekek fejlesztése. Az intézmény az elmúlt évekhez hasonlóan természetesen idén is nagy hangsúlyt fektet az alapfoglalkozá­sokon, tantárgyakon túl a mozgás- és sze­mélyiségfejlesztésre. Az iskola nyári mun­kálatai során a szakiskolában alakítottak ki egy új varrótermet, melyet a felújítás után speciális varrógépekkel is felszerel­tek, emellett pedig még az intézmény az óvodában is meszeltetett, részletezte Vas­kó Györgyné igazgatóhelyettes. Petőfi Sándor Általános Iskola A Petőfi iskolában idén huszonegy elsős iratkozott be, de még a napokban is ér­keznek beiratkozó elsősök, akiknek már ebben a tanévben lehetőségük nyílik vá­lasztott angolórák keretében - főként já­tékos formában - az idegen nyelv tanu­lására. Az iskolába elsősorban esztergo­mi diákok járnak, ám akad néhány tanuló, akik csak ideiglenes esztergomi lakcím­mel rendelkeznek. A tantestületből idén egy pedagógus nyugdíjba vonult, ketten másik iskolában tanítanak tovább ettől a tanévtől, rajtuk kívül pedig egy pedagó­gus távozott augusztusban. A megürese­dett álláshelyekre pályázatot írt ki az in­tézmény, fejtette ki Spisák Balázs igazga­tó, aki augusztus 17-étől vezeti az iskolát. Nyáron az ebédlőt hozták rendbe, mivel az út felöli részén benedvesedett a fal. A tanévnyitó a tavalyi minta szerint kedden reggel nyolc órakor lesz a Petőfiben, majd utána egyből kezdődik a tanítás. Pilisszentléleki Általános Iskola A Babits Mihály Általános Iskola tagiskolá­jaként működő Pilisszentléleki Általános Iskolában idén tíz kis elsős kezd tanulni az összevont osztályban, iskolaotthonos for­mában, mely során a tantárgyi órák dél­előttre koncentrálódnak, délután pedig az úgynevezett készségtárgyakat, techni­kát, rajzot, művészeti órákat, éneket tart­ják meg a pedagógusok, részletezte Kotz István igazgató. PPKE Vitéz János Gyakorló Általános Iskolája A gyakorló iskola összesen 57 új diákot fo­gad, akik három osztályban kezdik meg ta­nulmányaikat, melyek közül kettő német nemzetiségi osztályként működik. Az el­sősök közül hatan a környező települések valamelyike helyett választották az eszter­gomi intézményt, az iskola összes tanu­lója közül pedig mintegy 30-35 diák bejá­rás, közülük ráadásul 4-5 felvidéki kisdiák is jár a gyakorlóba, tudtuk meg Drobinoha Józsefné iskolaigazgatótól. Az iskolában mozgalmasan teltek az utolsó nyári hetek, az udvart, a focipályát és a tantermeket is rendbe tetette az intézményvezetés, szü­lői segítséggel négy tanteremben sikerült esztétikai meszelést is végezni, melyet kö­vetően lezajlott az egész iskolára kiterjedő nagytakarítás is. A gyakorló iskola tantestü­letében is történtek kisebb változások, miu­tán két pedagógus elhagyta az intézményt, de mindkettejüket pótolja az iskola. hidlap.net Beiskolázási utalványt elfogadunk (Füzet, ceruza, tolltartó stb)! Márkáink: Lyra, Ico, Faber-Castell, Maped, Milán, Nike, Herlitz, Zebra, Pigna, Schneider, Victoria, Adel Hama Uni Esztergom, Simor J. u. 56. Tel: 33/520-770 E-mail: negyvonalkft@invitel.hu hidlap 5

Next