Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1859
kiket büszke öntudattal nevezünk mienknek, nemzeti irodalmunk legjelesebb szellemharcosaival. Ki volt Kazinczy? minek mondjam? hisz még most is viszhangzik sziveinkben a hála szózat, melylyel az egész haza áldozott emlékének. Ki volt Guzmics? legjobban megtudjátok ha 1856/7 tanév végén Programmunkban közlött életrajzához átolvassátok azon irodalmi levelezést, melyet 1822-től 1831-ig Kazinczyval folytatott, mely levelezés egész terjedelmében rövid idő múlva meg fog jelenni; addig is olvassátok e kis szemelvényt, melynek bevezetéseül szolgáljon azon „élet emlék", melyet Guzmicsunk hátramaradt iratai közül, legnagyobb nyelvészünk Czuczor Gergely ur szivességéből birok. „Sokáig tarta fogva az a hiedelem, igy ir Guzmics — hogy költésznek születtem. A vidék, melynek ölében nevekedtem, regényesebb vala, sem hogy a természet iránt föl ne serkentené érzelmeimet. A könyv, melyből olvasni, s amit olvastam, énekelni kezdtem Faludy Ferenc volt; a könnyen folyó, könnyen érthető versekben nyiladozott értelmem és emlékezetem a betanulás által; az egyszerű természet képei, melyeket a vidék élete oly tisztán, oly gyengédeden festve Faludytól, miként akkor magyar több nem feste, mélyen szálltak lelkembe, és fölötte élénk nyomokat hagyának maguk után ; a magány, mely majd egyedül volt hű társam, korán megindítá bennem a képzele munkálatát, s én képzelgék, ábrándozok cél és határ nélkül. Korán olvasom Kasszandrát 12—14 éves koromban, mi a képzetet hatalmasan kapá meg s én a hajdankor harcfiává, én bálványozóvá levék a nélkül, hogy az idetanult keresztény hitem ellen lenni gondoltam volna ; s melyik bő keblű gyermek nem bálványozó ártalom nélkül? A sz. györgyvölgyi kis erdő, közel a lelkészi házhoz, közel a kath. templomhoz tanúja gyermeki andalgásaimnak és bohóskodásaimnak. Istenem miért nem adsz ekkor minden gyermek oldalához egy angyalt, egy Szókratészt, vagy csak egy Khíront is! de te jobban tudod, s a legjobb mentorok kezei alatt is nevekednek hitványok és gonoszok. Sóhajtok én, de nem zúgok. A költészet iskolája nekem nem a legmosolygóbban nyilt meg. Kőszeg és Soprony regényes völgyei jóval költészibbek valának, mint ama falak, melyek közt Horvát Pál idővel tihanyi apát és pannonhegyi régens előadásait tartá. Külseje, e különben igen jó férfiúnak nem vala csábító . ... de szive jó volt, mit már mint szerzetes tapasztalék. Ovidiuszt szerette különösen, és szellemét nagy mértékben tevé sajátjává, és mi egyre csak latin disztikhonokat csináltunk, és ő egyre verselt és verseltete velünk. Törtem a verseket óránként, gyötröm az ugy nevezett Szinonimiát, melyben minden szónál készen álla egy egy darab vers v. versdarab, melyet aztán kifoltoztam. Ésazt hittem elég költész vagyok, ha hegy s erdőkön andalgok, s azokra verseket faragok. De én víg költészetre kissé komoly, komolyra kevésbé voltam mély. A hellén nyelvet Pannonhegyen kezdem tanulni nagyobb vonzalommal mint siikerrel; én örömest tudtam volna azt jól, de tanulni kevés fáradsággal szerettem, s mielőtt a paradigmákat — s amit akkor gondolni sem tudok — a szellem és kegyteljes nyelv titkait be és kitanultam, elhitetém magammal s másokkal még inkább szeretém elhitetni, hogy tudom amit nem tudok, s mit magam sem hittem, hogy tudom — és fordítani kezdek, a szótár segítségével, fordítani szavakat, szellem és kegy nélkül. Ez hiúság vala s könnyelműség, mely sokáig, igen