Esztergom, 1897 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-14 / 7. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. február 14. 7. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő­ út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdíj minden hirdetés , után 30 krajcár. Miért nem boldog a magyar? Esztergom, február 13. A nemzeti kaszinó Széchenyi lakomáján Szemere Miklós a Széchenyi serleggel kezé­ben egy beszédet mondott s e beszéd Magyar­ország közállapotának lesújtó kritikája volt. Nem a beszéd szónoki alkotása, hanem benne bátran kimondott igazság volt hatásos­­ és megrázó. Mondottak a Széchenyi lakomán sokkal szebb beszédet, de­­ őszintébbet, meré­szebbet, leplezetlenebbet aligha, mert Magyar­országon már megszokott a hizelgés, dicséret, kivált pohárköszöntőkben, szónoklatokban. Mintha Széchenyi szellemétől kérte volna Szemere az inspirációt, azért beszélt oly hév­vel, azért rajzolta meg, ha csak pár vonással is, Magyarország jelen viszonyainak olyan ké­pét, a­melytől borzadva riad vissza a magyar. í„Nem boldog a magyar!« — mondotta — mert »nem jutalmazzuk kellően az erényt s nem büntetjük illően a rosszat. Arról, hogy egy közönséges szegény halandónak a min­dennapi életben alig fizeti ki magát a tisztes­ség, nem is szólok. Büntetőtörvény­könyvünk lax (enyhe.) Börtöneink a humanizmus örve alatt úgy vannak berendezve, hogy gyakran kényelmesebben él nálunk egy fegyenc, mint sok becsületes munkaszerető honpolgár. De a társadalom magasabb rétegeiben is büntet­lenül tehetünk bátran, a­mit akarunk, csak mondjuk rá »politika«. E bűvös szócska fed mindent. hába, Ne féljenek, nem térek be ebbe a csár­a hol nálunk néha a szentekből is »demie viergek« lesznek. Hogy pedig gyarló emberek mit művelnek olykor sub titulo po­litika ebben a magas vigadóban, arról hall­gatást parancsol nekem az ildomosság.« Igen, Marie-Jeanne Roland emléke tűnik föl előttem, mikor a Szemere által kimondot­tak fölött elgondolkodom. E nő a vesztőhelyre elérkezve, történetesen a szabadság­ szobrával találkozott szemközt, s helyzete iszonyatos­ságáról mintegy elfelejtkezve felkiáltott: »Oh szent szabadság, te égi malaszt, mennyi aljas, mennyi igazságtalan, mennyi embertelen bito­rolja a te nevedet!« Így kiálthatunk mi is vérző szivvel, látva mint tátong élénkbe a nemzeti önfertőztetés ásta mélység, melyet már régóta feltártan látott köztünk nem egy akkor, mikor sokan a kába álmot aludták. Az a kritika, melyet Szemere oda mon­dott, a liberalizmusra lesújtó. Mióta a liberá­lis eszméket aprópénzre felváltottuk, s a po­litikába, közkormányzatba, társadalomba be­vittük, azóta jött létre a társadalmi nihilizmus, hogy Magyarországon a tisztességes embernek túl nagy handikap teherr­el kell lefutni az élet­pályát. Ma csak a lelkiismeretlen, tisztesség­telen emberek lépnek előtérbe, mert tisztes­séges eszközökkel nem lehet a politikai hata­lom céljait szolgálni. Hány lenézésre, mennyi méltatlankodásra ad alkalmat, aki a liberális eszmezavar szelle­mének árjától nem hagyja magát elsepertetni? S nem jutottunk-e oda, hogy aki nem libe­rális, az ki nem csinál fából vashidat, aki nem Pulszky Károly, Bokros, Szalavszky, Tar­nóczy imádója, aki nem nézi el a szavazat­irtást, törvénytelen választásokat, aki feljajdul a katholikusok folytonos bántalmazásán, aki nem pénzért veszi a mandátumot, az gyáva hazafiság, sőt a hazaárulás legémelygőbb pisz­kaival illetik. A liberális boszulatlan egy haj­szált sem enged fején érinteni, ámde üstöké­nél ragadja azt, megölni képes, ki a keresz­tény politika mellett zászlót bont. Ma csak a szólási viszketeg, az öblös beszédek imponálnak a hazafiság oltárán, mint­ha egyedül a nyelv működése által akarna kibuzogni a magyarnak minden energiája, a tettre nem maradván semmi. Már pedig a magyar szó még nem ma­gyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. És mégis hány ilyen kalmázos vigéc dolgozik a haza meg­gyilkolásán, kit aztán a vak hév felhőkbe emel? Ez az oka, miért van a magyar haza­fiságnak silány becse, s miért nem képes civilizáló szimpathiát s hódi­tó közvéleményt gerjeszteni a legmagasabb polgári erény se. A törvénynek, az alkotmánynak nincs ma semmi tekintélye, mert az őrei játszák ki, azok tiporják le, mint akadályát az absolut kormányhata­lomnak. Nem elég törvényeket írni, azok iránt szimpathiát is kell gerjeszteni. És ha valaki olyan törvénynek nem hódol, mely előtte gyű­löletes, melytől természete visszaborzad, sújt­hatja őt a betűnek szigora, de célját veszti. Mig a vallásnak, a társadalmi békének üdvösségét be nem látják azok, akik Magyar­ország sorsát intézik, mig a keresztény talajon álló politikát száműzi a trón- és kormányhata­lom, addig a magyar mindig boldogtalan lesz. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Koldusvilág. Mióta a föld hátán emberek laknak, szegé­nyek mindig voltak közöttük, és lesznek ezután is. A fák az erdőben és kevéssé egyforma nagy­ságúak, mint ahogy ujjaink, a kézen nem egyenlők. Hogy az ember rászorul az emberre, és hogy egyik a másik után él, annak sok jó oldala van, csak meg kell hányni az ügyet. Maga a Megváltó utasította a szegényeket szívünkhöz, melynek szeretete találékony. Tudnék megnevezni községeket, hol még a negyvenes években is házsorjában táplálták, a községi vagyonból pedig ruházták a helybeli ügye­fogyottakat. Egyszerűen, de tiszteségesen. És ezt nem a törvény írott malasztja parancsolta, ha­nem a felebaráti szeretet sürgette. A házi sze­gényekre aj­ót nyitni. — angyali eljárás! A mai értelemben vett koldulás a szegény ügy elfajulása; üzlet, kenyérkereset, életpálya, melyre sokan éreznek hivatást; egyesek úgy, mint egész népfajok, még olyanok is, kik nincsenek rászorulva. Ott van például az oláh cigány; még a vajda sem állja meg, ha szóba állsz vele, hogy kalapját levéve, tenyerét ne tartsa. A ponyva­sátor lakóinál a koldulás, kivált téli időben, a megélhetésnek majdnem egyedüli eszköze. Kére­get is örege-apraja. Amerikaiasan hangzik, és azért el sem hinné az ember, hogy Newyorkban egy koldus saját hatemeletes háza előtt könyörgött alamizsnáért, ha a napilapok nem erősítenék. Háziasszony: Isten adta csavargói ! párosá­val járnak, már most melyiknek adjak? Öreg koldus: Nem kell haragudni no! en­nek a ferdenyakú vézna barátomnak eladtam az üzletet, most a Kundschafftokat mutatom be neki. Köszönd meg Istók ! Boros Vendel koldus jelenti a céhmesternek, Gyöpös Balázsnak, hogy férjhez adja fogadott leányát, Boriskát. Gyöpös, koldusfőnök : Mit adsz vele ? Boros: Egy tartományt. Erdélyben még nem voltam; vémnek engedem át ott a koldulást. Koldusok nemcsak a magyar Kánaánban találtatnak; megterem e féreg a földkerekség min­den zugában ; kikél a gyom ott is, a­hol nem vetik. A francia koldus leleményes, furfangos, szel­lemdús , könnyen megtréfálja az embert. Koldus: Uram! nem vesztette el ön az imént pénztárcáját ? Bankár: (zsebeit tapogatva) Nem. Koldus : Hála Isten, csakhogy nem vesztette el, úgy számíthatok könyöradományra. A skót koldus őszinte. Sir Walter Scott ismert író egyik barátjával sétalovaglásra indulván, koldus állta el utjokat. A költő nem talált apró­pénzt. »Bocsánat uram, szóla, itt van egy forint, de ebből, ha még találkozunk, vissza­kapok ki­lencven krajcárt.* Koldus: »Én pedig azt kívánom uraságodnak, hogy az Isten addig éltesse erőben és egészségben, mig e restanciát visszafizetem.* Mondják, hogy a portugált kéregető sza­kasztott képmása magyar kollegájának. Ez egész éven át burnófcra kéreget, melylyel a csecsemők orrát is tömik. Ami nálunk a borravaló, azt Portugálban burnótravalónak nevezik. A szép Olaszhon, hol a citromfa virágzik, a koldushad pátriája. Az örök városban, Rómában, leginkább a templomok vannak ostromállapotban. A­mint belépsz, hogy egy-két fohászt röpíts a mindenek urához, azonnal oda görnyed melléd szegényes kinézésű, de tisztes aggastyán; jobbod felől pedig melléd települ hason kinézésű anyóka ; mintha csak házastársak volnának. A mint ima által lelkeden némileg könnyítettél, azonnal érzesz oldalbordáidon holmi karcolásokat. Odatekintve, látsz két üres tenyeret, feléd tartva. Feltéve, hogy a nemzetközi volapük nyelvhez konyítasz, azon­nal kitalálhatod, hogy mi a teendőd ?

Next