Esztergom, 1920 (25. évfolyam, 1-227. szám)

1920-11-21 / 212. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik kedden, csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ára: Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. TTrixTae eiá m «5r>Q • hétköznap 80 fillér, egytöb­b@dlli dlCl. vasárnap 1 korona. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc­ utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. Hol van az emberiesség? Az esztergomi pályaudvaron a csonka vá­gány legvégén áll egy hosszú sorból összeverő­dött vasúti kocsi. Hogyha ezeknek a kocsiknak az egyik oldalajtóján nem állanának ki kályha­csövek, hogyha nem volna mindegyikhez tá­masztva egy-egy feljáró létra és a kerekekhez kötve nem mekegne egy-egy elárvult kecske, nyugodtan azt hihetné az ember, hogy üresek és elszállításra várnak. Ámde az a gyér füst, amely belőlük kiszáll, azok a szederjes arcú és kezű, didergő emberek, kik azokban ki-be járnak, pillanatok alatt eszünkbe juttatják, hogy vagon­lakókkal van dolgunk. Kik ezek ? Ugyan hányszor mondjuk el ? Emberek, akik egykor otthonnal bírtak és ma földönfutók: testvérek, magyarok, akik azért, mert magyaroknak mondották magukat, akik azért, mert másként, mint magyarul nem tud­tak, oláhtól, szerbtől botot kaptak. Nem vándor­botot, hanem bottal súlyos, szapora, vérig menő, embert megalázó ütlegeket és akik sok-sok há­nyattatás és szenvedés után végre eljutottak a még megmaradt honi földre, ahol íme rájuk kö­szöntött a tél és alig kétujjnyi vastagságú deszkabódékban éheznek, fáznak, sőt — ha se­gítségükre nem sietünk — abban fagynak meg! Nekem nem jutott földi kincs. A jó Isten csupán érző szivvel áldott meg és — mondha­tom — fáj a szivem, hogyha az esztergomi vagonlakók jövő sorsára gondolok. Hát nem tu­dunk mi ezeken segiteni ? Mi, esztergomiak, akik úgy szeretjük hallani és olvasni magunkról azt, hogy minden szópárt, jóért és emberies gondo­latért lelkesedni tudó nép ..vagyunk ? ! Hát sen­kinek sem jut az eszébe, hogy azokért a didergő, fagyoskodó és megfagyásnak kitett szegény test­véreinkért az Emberszeretet nevében cselekedni becsületbeli és lelkiismereti kötelesség ? ! Álljunk meg egy szóra! Azok az ottho­nukból kiüldözött magyar honfitársak­­ már nem panaszkodnak. Már beletörődtek abba a gondo­latba, hogy velük senki nem törődik; már bele­nyugodtak abba a sorsba, hogy egy hideg téli reggelen nem fognak többé a halálos dermedés­ből felébredni. Nekik talán már esti imájuk sincs, csak egy borzasztó átkuk azokra, akik részvét­lenül haladnak el vagonjaik mellett haza, a me­leg, a barátságos otthon felé. —• Kérdezem: — Kihalt-e belőlünk a szeretet, amikor örökké arról szónokolunk ? — A testvéri érzés, amelyet a borzasztó jelen és a még kilátástalanabb jövő ismeretében hangoztatunk? Nem, ez így nem mehet tovább ! Eszter­gom társadalmának, Esztergom szívének meg kell mozdulnia! Meg, még­pedig azonnal, hiszen azoknak a fagyban s­any­argó embereknek, akik között annyi a szenvedésre nem érett gyermek is, — csupán emberhez méltó hajlékra van szük­ségük ! —• Nem kívánnak ők többet, csak egy olyan szobát, mint amilyen terjedelmű egy vasúti kocsi; egy olyan helyiséget, amelynek hidegtől óvó fala, mennyezete, becsületes ajtója és ablaka van. A többi szükségletről tudnak gondoskodni. Aki csak teheti — pedig sokan tehetik — adjanak helyet a kétségbeesett, az otthonuktól megfosztott és önhibájukon kívül ártatlan esz­tergomi vagonlakóknak! Ne tűrje senki, hogy ott, a pályaudvaron, ahol annyi száz­ és ezer idegen megfordul, Esztergom szégyenére csalá­dok pusztuljanak el! Gondoljon arra, hogy ahány kiüldözött magyar hozzánk menekült, mind azzal a szent gondolattal jött, hogy erősítsen minket! Gondoljon arra, hogy az a hit és elhatározás, amelyet az a menekült magyar ember magával hozott, arra irányult, hogy a mi hitünket is erősítse a régi, az örökké imádott Magyarország visszaállása iránt! Ezek után az a tiszteletteljes kérésem — és ezt tisztán emberi érzések által hajtatva te­szem —: Szívlelje meg mindenki az általam vá­zolt való helyzetet és aki teheti — mert sokan tehetik — ajánljon fel lakást, téli hajlékot a boldogtalan embereknek! Bis dat, qui cito dat! Kétszer ad, aki gyor­san ad! 0­. Kánter Károly. i ! A Magyarországi Szent Erzsébet ünnepére következő hajnalon 3 órakor Budapesten meg­halt Kánter Károly prelátus-kanonok, főszé­kesegyházi plébános, Szent Erzsébet szelle­mének városunkban és egész Magyarországon egyik legtipikusabb képviselője, egy igazán jó ember, akinek emlékét testi szegények és lelki nyomorgók ezrei áldják és fogják áldani. Halál­híre nagy meglepetésként hatott városunkban, hiszen még nemrégen közöttünk járt és senki előtt nem panaszkodott súlyos bajáról, jóságosan mosolygó arcáról nem olvasta le senki a halálos kór nyomait, melyet kötelességén messze túlmenő fáradhatatlan munkájával, tevékenységével szer­zett. Kántor prelátus a Kath. Nagygyűlésre úgy utazott el városunkból, hogy a régi belső bajával utána műtétre jelentkezik. A műtétet a Grün­wald-szanatóriumban hajtották végre múlt pén­teken. A 67 éves prelátus állapota nem javult azóta. Szombaton elszenderült. Kántor Károly 1853. június 7.-én Tatán született iparos szülőktől. Egyházi pályára lép­vén tanulmányait a bécsi Pazmaneumban vé­gezte. 1876-ban szentelték pappá. A fiatal levitát főpásztora a nógrádmegyei Varbóra küldötte segédlelkésznek, ahol hamar megnyerte a nép szeretetét. Lelkipásztori buzgalmában és odaadá­sában elfeledkezett önmagáról és a hivő nép ügyes-bajos dolgaival magát túlterhelve, egész­ségét valósággal összetörte. Néhány hónapi mű­ködés után haza kellett térnie a szülői­ házba pihenni. Egészségét visszanyerve Kéméndre he­lyezték onnan pedig Óbudára, majd Lipótvárosba. 1890-ben Budapest­ belvárosba került káplánnak. Abban az időben itt koncentrálódott a főváros katholikus élete, itt gyűlt össze a kath. társa­dalom színe-virága s ily környezetben kezdi el valósággal korszakalkotó működését, itt alakul AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA, I­z igazság és szeretet jegyében. Lapunk keddi számában jeleztük, hogy az eszter­gomi női tábor vasárnapi értekezletén Horváth Sári el­nöknő tartalmas, szép beszámolót tartott a kath. nagy­gyűlésről és az ott hallott irányitó eszméket az eszter­gomi nők közkincsévé is tette nagy tetszést keltett elő­adásában. Az előadást teljes szövegében ígéretünkhöz képest a következőkben közöljük: . . . Harmadik éve már, hogy karöltve dol­gozunk eszméinkért és a keresztény világnézet­ért.* Ha volt is időszak, amidőn elnyomtak ben­nünket és legyőzöttnek tekintettek, a mi szívünk, a mi lelkünk nem csüggedt, nem esett kétségbe, mert meggyőződésünk szent, — maga az igaz­ság ; az igazságnak pedig győzni kell! A tűz is csak addig él, amig van, ami táplálja, éleszti. Ha nem teszünk rá semmit, elalszik és nyoma sem marad. Így van az igazság szent tüzével is. Nem elég, ha magunk tisztában vagyunk az igaz eszmékkel, hisszük azokat, feléjük törek­szünk, hanem szívünkben az igazság tüzét élesz­teni, táplálni kell az ismeretek megszerzésével, azoknak bővítésével, hasznos és praktikus felhasz­nálásával. A politikai szakosztály nem arra való, hogy itt a férfiakéhoz hasonló politikai dolgokat tár­gyaljunk és sutba dobva nőiességünket, a nem­zetgyűlésben és a törvényhatóságban képviseletre törekedjünk. Ez is szép és ezt is megtehetik olyanok, akiknek idejük és tehetségük arra való. — A női politikai szakosztálynak azonban az a célja, hogy a keresztény és szociális alapon álló nőket mindazon ismeretekre rávezesse, megta­nítsa, amelyek nélkül ma nő a társadalomban meg nem állhat, annak hasznos tagja nem lehet. Célja továbbá, hogy azon nőtestvéreinket, akik nincsenek velünk egy meggyőződésen, az igaz­ság szent alapjaira rávezesse. A nő legnagyobb politikája a szeretet. Ott ahol az hiányzik, ott ahol az ismeretlen vagy ahol az ki van küszöbölve, oda kell a nőnek beleállania és az ő nagy szeretetével, meleg lel­kével belevinni a krisztusi hős erényt. A szeretet mindent legyőz, mindent elbír, előtte minden ajtó, minden zár megnyílik. A szeretet az a nagy hatalom, amelyet, ha kellőleg értenének és értékelnének, mindenféle akadályt, válaszfalat, gazdasági problémákat, politikai eltolódásokat meg lehetne szüntetni. A szociális missziótársu­lat, ez a nagy országos szervezet is az evangé­liumi igazság és a krisztusi szeretet pillérein nyugszik. Nekünk is, mint ezen szervezet szak­osztályának ezeken az alapokon kell építenünk. Igazság és szeretet! Ez a jelszónk! Azért hát bárki, akár öntudatosan, akár öntudatlanul, gúnyolódva, fennhéjázva, lenézőleg vagy kíváncsian kérdez minket, mit keresünk ezeken a gyűléseken, mire valók, mi a célunk, feleljük bátran szemébe mindenkinek, mi nők az Igazságért és a Szeretetért küzdünk. Az igazság heves szomja és a szeretet utáni vágy vette rá a nőt arra a lépésre is, hogy po­litikai jogokat követeljen magának és azokat féltékenyen őrizze. A szeretetlenség­­ volt az, amely a nőt kitaszította az édes otthonból és odaállította az ezer veszélyt rejtő zűrzavaros életbe, a kereseti pályára. A szeretetlenség volt az, amely a nőt a vasszörnyetegek, a gépek mellé állította. A szeretet hiánya okozta azt, hogy 10—12 éves gyermekek férfiaknak való munkát végeznek nemcsak nappal, hanem éjjel is, bűzös, levegőtlen, sötét termekben, odúkban. A szeretet hiánya az is, hogy évenkint a halá­lozások 70 °/o-a tüdőbajból származik és fiatalsá­gunk 16—35 év között így hull a sírba. Ahol nincs szeretet, ott pusztulás, züllés és a halál arat és üli az élet halotti torát. • Azért a mi meggyőződéses és öntudatos szent politikánk a szeretet politikája. Azt akar­juk, hogy a szeretet szelleme lengje át a törvé­nyeket, a rendeleteket, hogy a szeretet legyen a mozgató erő az ország ügyeinek intézésében, hogy ne hideg paragrafusok intézkedjenek ott, ahol méltányossság és szeretet szükséges! Vissza­állítani a nőt a családba az ő örök és szent ren­deltetésének igazi helyére: ez azon egyetlen cél, amely bennünket még odáig is elvezet, hogy politikai jogokat kérjünk és azokért küzdjünk. Láttuk a tisztán férfi politikánál, hogy a nő helyzete mindig ferdébb és ferdébb állapotba jutott s ezen segíteni, •s visszaállítani a rendes mederbe: a női politikai beavatkozásnak igazi lényege. És még van egy nagy dolog, egy főben-

Next