Esztergom, 1921 (26. évfolyam, 1-151. szám)
1921-02-26 / 24. szám
élénk, igaz örömet. M. Sigisberta főnöknő fogadta és kalauzolta a kedves vendégeket. Szibner Fanny hamarosan összeterelte énekeseit s volt komoly és tréfás ének felköszöntéseül a vendégeknek, a szólóénekesek külön pénzbeli jutalmazása s öröm mindkét részről. Végül meglátogatták az intézet kápolnájában az istenig Gyermekbarátot s — úgy érezzük — az Ő áldásával gazdagodva tértek otthonukba. * Üstökös-járás. Újra kisért a világ vége. Megint —• mint 1908-ban a Halley — jön az üstökös. Ezúttal azonban Pons- Winnecke tiszteleg az öreg arisztokratánál, a Földnél. Junius 26.-án éjszaka komoly tudósok szerint benn leszünk az üstökös csóvájában. Néhány óráig tartócsók lesz ez a találkozás s — öreg legény kapja ifjú leánytól, — veszélytelen lesz. Mindössze talán valamivel forróbb lesz az az éjszaka, forróbbak lesznek az előtte és utána való napok. Néhány meteoritot hagy a pálya nélkül bolygó üstökös a szabályokba kényszerített járású földnél, nyárű égi jelenségek teszik felejthetetlenné gyöazt az éjszakát s a rövid pár óra lefutása után csak egy fenséges szép emlék marad meg bennünk. Sokan félnek tőle, sokan azonban türelmetlenül várják, hogy megnyilatkozzék újra Istennek bölcs rendelkezése előttünk, amellyel megszabja a millányi bolygó szabályszerű utait és amelyek közben szabálytalanságok is vannak, az ember nagyobb örömére. * Értesítés: Értesíttetnek a város és vármegye területén lévő összes béna hadirokkantak, hogy a prothesszek és Orthopod eszközök mindennemű javitására nézve Stiassny Lajos mechanikus, esztergomi lakossal (Német-utca 1. sz.) felsőbb rendelkezésre, már jóváhagyott szerződést kötöttem. Hatósági szegénységi bizonyítvánnyal elátott hadirokkantak a javításért semmit sem fizetnek. A munka teljesítéséhez utalványt én adok. Vagyonos hadirokkantak azonban a javításokért a mesternek fizetni kötelesek. Azok, akiknek teljesen új (már többé nem javítható) művégtagra vagy orthopadcipőre van szükségük útbaigazítás végett szintén nálam jelentkezzenek. Megjegyzendő azonban, hogy a testi munkát végző rokkantak munkalábat két-, munkakart négyévenként, a szellemi munkát végzők pedig kozmetikus lábat négy-, mechanikus kart három évenként lesznek kaphatnak. Esztergom, 1921. február 26. Sinka Ferenc Pál, a H. N. igazgatója. * Gróf Rinaldo. Szerdán telt sorokban nézte Esztergom közönsége a Gróf Rinaldót. A darabról magáról, mint korunk jellegzetes selejtes operettjéről nincs írni valónk azon hő óhajon kívül, vajha eljönne már egyszer a magyar színpadra is a magyar ízlésű drámai műveknek a kora! Mert a nemzeti és keresztény jelszavak megfelelő színpad, mint tömegnevelő intézmény nélkül vidéken is ép oly üresek maradnak, mint Budapesten. Derék színészeink a Rinaldóban is erejük legjavát nyújtották. Ballay Manci bájos megjelenésével, az öreg gróf Erczkövy László rutinírozott mimikájával és kedves mókáival, Szigethy Irén előkelő raccsolásával s ezúttal nem oly hiányos ruházatával segített azt a hatást biztosítani, amelyet a zenekar és Gróf Rinaldónak (Körmendy) kellemes megjelenése alapozott meg. A darabban előfordult helyi vonatkozású verseket a közönség nevében külön is köszönjük. Végezetül csak sajnálni tudjuk, hogy a nagyterem fűtésével nagyon is takarékoskodnak. Dr. K. B. * A baba című operett csütörtök esti előadásán Bánffy Anna nagy sikert aratott a bájos Alice szerepében. Szigeti Irén is összes eddigi szerepei között ez operett Lancelot szerepében tetszett leginkább. Kitűnő alakítást nyújtottak Pesti Kálmán Hilarius mester és, Kovácsics Margit a mester felesége szerepében. Ács József és Erczkövy Sándor elsőrangú komikuma és tréfás jelenetei kellemes művészi élvezetet nyújtottak. A vidéki közönség képes hetilapja. Legszebb, legolcsóbb és igazán az egészséges ízlésű vidéki olvasóközönség számára készült képes hetilap a „Magyar Nép", amely Rákosy Gyula kitűnő szerkesztésében jelenik meg és már második évfolyamába lépett. A szerkesztő körül a legkiválóbb magyar írók, újságírók és politikusok sorakoznak, akik gondoskodnak arról, hogy ezen elterjedt és kedvelt lap minden száma vérbeli magyar szellemű, gazdag, tanulságos és szórakoztató legyen. Politikai és közgazdasági cikkei mellett szebbnél-szebb versek, elbeszélések, regény, gyermekrovat és aktuális képek teszik változatossá és élvezetessé a „Magyar Nép"-et, melynek előfizetési ára: negyedévre 45 korona, egyes szám ára pedig 4 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIII. Szentkirályi utca 30. sz. alatt van. * Színházi naptár. F. hó 26.-án, szombaton „Móni te csalsz." (Kacagó estély.) — 27.-én, vasárnap d. u. 5 órakor „János vitéz." — Este 8 órakor „Falu rossza." — 28.-án, hétfőn „Kaméliás hölgy." — Márc. 1.-én, kedden „Lili bárónő." — 2.-án, szerdán „Szókimondó asszonyság." — 3.-án, csütörtökön „Csárdás királynő." — 4.-én, pénteken „Buta ember." — 5.-én, szombaton „Mozi király." 1502/1921. tan. szám. Hirdetmény. A szab kir. város tanácsa folytatólag közhírré teszi az elektromos áram eladási árát, megjegyezvén, hogy a havon kint fogyasztott áram árát az elektromos üzem azon fogyasztóival szemben, kik árammérőre fogyasztanak, mindig a tényleges fogyasztást követő hónapban számlázza, tehát ezen fogyasztók által a f. év március hónapban fogyasztott áram ára lesz fizetendő április hónapban !— motorikus célokra történő fogyasztásnál hectowattóránkint 1 kor., a világításinál pedig 1. kor. 30 fillér árban. — Az átalányfogyasztásnál a tényleges fogyasztás havában történik, tehát azoknál is az itt közölt áramár március hónapra vonatkozik. Az áram árának az eddigihez képest most mutatkozó emelkedését az okozza, hogy a 165/ 1920. kgy. számú képviselőtestületi határozat szerint a magas széntermelési költség most érvényesül első ízben teljes mértékben. Az átalány fogyasztók, valamint az egyéb szerződéses fogyasztók részére megállapítva volt átalányos óradíjak a múlthoz képest ugyanazon százalékos arányban magasabbra állapíttatnak meg és számláztatnak, mint amely százalékos arányban magasabb a fenti áramár az előbbi 20, illetve 30 filléres hectowattóránkénti áramárnál. Kelt Esztergomban a város képviselőtestületének 1921. évi február hó 19. napján tartott ülésében. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. Bútorozott szobákat keresek, konyhahasználattal előnyben. Magas bérösszeget fizetek, közvetítőt díjazok. — Cím a kiadóban: Önkéntes árverés. A néh. Mayer Ferenc esztergomi volt lakos örökösei tulajdonát képező Esztergom, Rózsa-utca 15. sz. alatti ház és Bocskoros-kuti 2362 G-öl területű szőlő, présházzal és pincével Dr. BorOSS Géza ügyvéd irodájában (Széchenyi-tér 24. sz., emelet) 1921. évi február hó 27.-én, vasárnap d. e. 10 órakor önkéntes árverés alá kerülnek. Eladók kifejezetten fenntartják maguknak a jogot hogy a beérkezett ajánlatok elfogadása tekintetében nyilatkozzanak. Ilprimí tüzifa kapható a vizivárosi zárda háta mögött, Szent János utca 12. Schönwälder Sándornál. Női magas, fél, kivágott, fehér vászon férfi- és gyermek-Cínok, női és gyermek vipuja>9 harisnyák, férfi zoknik, cérnák, koto és hímző pamut, vásznak és mindennemű divatcikkek nagy választékban jutányos áron kaphatók versenyáruMzba Kossuth Lajos utca 4. sz (Három Szerecsen.) 0 Szombaton és vasárnap, febr. 12—13-án. • Az évad legizgalmasabb kalandor filmje! 0 arany pille. 0 Marcel Allain világhírű kalandorregénye 0 4 részben, 25 felvonásban. Kezében van a hódítás fegyvere: a szépség, ha vesz egy doboz valódi Diana=pudert. Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. 5—7 Budapest, V., Nádor utca 30. oc»<><><><>c><»ooo<ooc»ooooo S Márc. 5-6-án: LENGYEL VÉR. § % A KORONA mozija fényképsziniaz 0 Műsora: 0 Főszereplők: Pearl White és W. Carlslake. 0 IV.rész: A fehér rózsa. 6 felv. e \ o \ 00000000 — o 0 Előadások kezdete köznapokon V77 és Vs9 ó., Q A vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor, Q oooooooaoaooooooooo Az esztergomi Fogyasztási és értékesítő szövetkezet cipőáru osztályában Lőrinc utca 4. sz. (volt Kobrak-féle cipőraktár Preszler János) g £ férfi és női magas és fél— francia és amerikai formákban nagy választékban kaphatók. A CORS0-MOZG0 műsora: Szombaton és vasárnap, febr. 26—27-én: MT JUDEX-film! '^SR £ Dráma az erdőben. Filmdráma 4 felvonásban. Főszereplő: JUDEX. Előadások kezdete köznapokon 6 és 8 órakor, vasár- és ünnepnapon 2, 4, 6 és 8 órakor. BJ Florin I d vl J szekrény és egy 232 centiméter hosszú üzleti pult ajtókkal. Ferencz József út 25. szám (emelet). 0 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO a 1 Férfi ruhák 8 0 . 6 0 mérték szerint 0 Ő jó minőségű gyapjúszövetekből 0 Q megrendelhetők Q 0 SCHWEICZER VILMOS § Q férfi-szabó üzletében Q Q Esztergom, Kossuth Lajos utca 5. sz. Q O (Takarékpénztár épületében.) Ö egy üveges könyv- OOOOQOOOOOaQOOOOQOOOQOOOQ