Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)
1880-01-22 / 7. szám
Esztergom, II. évfolyam. 7. szám. Csütörtök 1880. január 22-én. r RGÖHI VIHEKE Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ár : egész évre........................................6 frt. — kr. fél évre.............................................3 „ — évnegyedre........................................1 * 50 „* Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltétnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV intézendők.SZÁM ALATT, Kéziratok nem adatnak vissza. A gymnasiumi oppositió. (Levél a szerkesztőhöz.) A helyi sajtó ritka egyöntetűséggel fogta fel az újonnan épülő gymnasium ügyét és ezzel megmutatta nemcsak azt, hogy az eszmét helyesnek és üdvösnek, a városra nézve hasznot hajtónak ismerte, hanem azt is, hogy lelkesedésben sokat nem lát. Mielőtt rámutatnék arra, hogy mit nézett el ez ügyben a helyi sajtó, kénytelen vagyok megmondani, hogy én is örömmel üdvözöltem az eszmét, örültem az eszme megtestesülésének, de utóbb, és nevezetesen most határozottan az „ oppositió “-hoz szegődtem. Ugyanazért, amit a sajtó nem látott, vagy nem akart meglátni. A gymnasium építésének költségvetése nem állta meg helyét, jóval több szükséglet mutatkozik, mely körülmény nagyon természetes, hogy aggodalmakra adott okot az építés befejezhetése iránt még azoknál is, kik különben testestől lelkestől rajongnak az ügyért. Megvallom, hogy én azt előre tudtam. Nem ugyan a felmerült technikai vagy a miniszeri rendelet által okozott akadályokat, hanem azt, hogy oly monumentális épületet lehetetlen az előirányzott költségvetéssel felépíteni, sőt határozottan meg vagyok arról is győződve, hogy a kimutatott többlet, ha fedezve lesz is, újra nem lesz elég. Nem bírom, vagy talán nem akarom most ezen meggyőződésemet beigazolni, és ha ezen meggyőződésemért meg leszek is támadva, hogy szakférfiak ellenében hogyan merek ilyet állítani, még akkor sem fogok ezen rám nézve nagy feladattal megküzdeni, hanem magamon hagyom a feddő szót és maradok meggyőződésem mellett. Az ellen sem akarok kifogást emelni, hogy a fedezet módjáról a városi közgyűlés oly hogy ne mondjam, bizarr módon intézkedett. Tudom az okát. Féltek az oppositiótól, féltek tőle, hogy az ellenzék támadása esetén még be találnák szüntetni az egész építést és nem akarok arra hivatkozni, hogy nem találkozott volna ember a közgyűlésen, ki ezen ajánlatot megmerte volna tenni. Sokkal drágább nekünk városunk reputatiója, mintsem, hogy az elkezdett munkát, bár áldozatok árán is, be ne fejeznénk. Hanem rá akarok mutatni oly körülményre, melytől jobban félek, mint az egész deficittől, mint az egész fedezési módozat túl óvatosságától, vagy az oppositió renitentiájától. Az „Esztergom és Vidéke“ volt a helyi sajtóban az egyedüli lap, mely a 13.283 frt. deficitből mégis 11.928 ftig. kimutatja az okot, hogy honnan eredt. egyik következetesen A többi lapok közül az hallgatott az ügyről, a másik pedig csak átalánosságban plafdírozott amellett, hogy az építés folytatandó, a deficit fedezendő. Ezen kimutatásokkal szemben marad még 1355 frt., melynek forrását talán meg tudja mutatni a mérnöki jelentés vagy az építészi jelentés, de a nagyközönség erről nem tud semmit. Tökéletesen megbízom az építés vezetőiben, úgy az építési bizottság, mint a mérnöki vagy építészben.sége a biztosítékom Ezeknek épen lelkiismeretesarra, hogy az építés körül semmi nem fog olyan előfordulni, minek csak hasonlatossága is volna a visszaéléshez. A közönségben azonban vannak hangok, melyek hívatlan intéző kezekről beszélnek, melyek azt állítják, hogy a fennebbi 1355 frt. deficit, sőt több ennél, csak úgy keletkezhetett, hogy az építés előre megállapított módozataitól, ha nem is nagy, de mégis történt eltérés, mely költségtöbbletet okozott, váljon. A közgyűlés, talán annak nyomása alatt, hogy lesz fedezhető a hiány, erre a részletre elfeledett kiterjeszkedni. Szemben azonban a körülménnyel, hogy a közgyűlés nem mert tovább terjeszkedni, mint a 4—5000 frt. fedezése, hogy a közgyűlés újra pártfogók nagylelkűségére támaszkodott, hogy végre nagy azok száma, kik még egy újabb deficit fölmerülésére is elő vannak készülve, bár az ügy érdekében nem riadnának attól sem vissza, hogy ezen deficitet teljesen a város fedezze : épen ezen okoknál fogva teljes nyugodságot szeretnének szerezni az iránt, hogy a városi mendemonda, melynek alaposságáról különben csak is a beavatottak tudnának felvilágosítást adni, de mégis indokolják a közmondással, hogy nem mozog a falevél, ha „ESZTEREK ÉS VIDÉKI 11 ZARCZÁJA, Aesthetikai levelek egy művelt hölgyhüz. III. A mesterség s művészet fogalmai között fenálló külömbség kérdésével s az utóbbinak ismertető jeleivel immár tisztába jővén, vázoljuk ez alkalommal — bárha terünk korlátoltsága folytán csak legfőbb vonásaikban — a művészetek egyes ágait. A művészi phantasia alkotásai leginkább a látás és hallás világában jelennek meg. A szem — mSént tudjuk — a térbeli dolgok érzéki szerve. Ez előtt pompázik a természet színjátéka; ez figyeli meg az állati és növényi élet rejtélyeit ; ez veszen tudomást a nagyság-, kiterjedés- és külső mozgásról, így tehát a szem a tér művésze, s általa nyervén idomol a képzelet, első sorban is az épitő művészet (architektúra) áll elő, melynek alkotásait vonalak s az ezekből származott geometriai alakok határolván, fő ismertető jele a leganyagibb alakban kifejezett merev külső szépség leszen. Ha eme külsőségektől nem ugyan megválva, hanem absi tract s élettelen vonalak helyett eleven, teljes formákra támaszkodva lel térbeli kifejezést a művészi phantasia, szülemlik a leginkább alaki művészet, a szobrászat (plastika). A látás körébe tartozik továbbá a fénytünemény, s midőn ennek elemeiben, a színekben, dolgozik a képzelet, megjelen a festészet avagy képírás művészete. Mind eme térbeli művészeteket együtt véve, — melyek alkotásaikat rendszerint egyszerre mutatják be, s melyek sorába némely aesthetikusok a műkertészetet is számítják, a képző vagy alakító művészeteknek, a plasztikát és képírást összefoglalva pedig képes művészetnek szokás nevezni. A művészethez anyaggal és érzéki elemmel járuló másik világ a hallás világa, mely szorosan időbe esik. Ha a művészi elme az idő elemeiben, tehát hangokban, raterale gazdagságot, zeneművészetet gyakorol. Az érzéshez szóló ily han■gokon túlmenve találja végül a képzelet az értelemhez szóló hangokat, vagyis a beszédet, s ennek alkalmazása mellett szülemlik meg a költészetnek legfönségesebb művészete. Ezen időbeli művészetek, — melyeknek alkotásai nem — mint a térbelieké — egyszerre, hanem csak részletenként válnak élvezhetőkké, — együttesen szóló művészeteknek neveztetnek, s közülük a zene csupán hangzó, a költészet ellenben eszélő művészet. Vannak ezeken kívül vegyes jellegű oly művészetek is, melyek a szemet és fület egyidejűleg igénybe veszik, s így térben és időben egyszerre jelennek meg. Ilyek a táncz és a színészet, melyeket együtt véve mozgó, mímelő vagy tagiártató művészeteknek nevezünk. Nézzük már most a művészeteket egyenként. Midőn a művészi elme valamit előállítani akar, eszközeit mindenkor a külvilágban találja fel. Ilyen eszköz elsősorban is a durva anyag, a maga eredeti nyerseségében. Az anyag és a művészi szellem találkozása mindenek előtt az építészetnek adott létet, melynek feladata úgy rendezni a szervetlen természetet, hogy benne már eszme jelentkezhessél. Az anyag e művészetnél természeti szétszórtságából már együvé van gyűjtve, s tömegével helyet jelöl ki a térből, — maga a tömeg tehát csupán keret, a tér pedig ezen keretnek magva. A nyersanyagnak eredeti állapotában minden becse a mennyiség és a súly; innen van, hogy az architektúrában, mely par excellence anyagi művészet, az egyensúly törvényei is az erő és teher kölcsönhatása mindenkor irányadók : miért is elmésen mondja róla Greguss, hogy az „a súly törvényeinek művészi megdicsőítése.“ A merő vonalrendszerekből álló építészetnél a szépség nem magában a műremekben, hanem a részek arányosságában és szabályszerűségében, — szóval a külalakban rejlik, tartalmát pedig azon magasabb eszme képezi, melyet a műdarab közvetlen gyakorlati czéljának elérésén felül kifejezni akar; de a mely eszmének a közönyös anyag csak annyira hódol meg, hogy az mintegy rajta függvén, találgatva fölfedezhető legyen. A mennyiben a hangok emelkedése és alászállása ugyanaz a fülnek, a mi a szemnek az architektonika, s az építészet mintegy a hangoknak fel- és alászálló játékát látszik megszilárdítani,, méltán mondja azt Jean Paul „megfagyott zenének.“ Abban is hasonlít az a zeneművészethez, hogy tartalma egészen összeesik alakjával ; csak hogy az építészetnél ezen alak élettelen s nem egyéb mint anyagban megmerevült idombeli összhang. Minthogy pedig Balzac szerint „az összhang a rend költészete/ joggal nevezték el az építészetet „a tér költészetének/ közelebbi viszonyban áll az anyag és eszme a szobrászatnál, hol is az anyag már túlimérvén a puszta szabályszerűség merev alakján, valóságos életalakot ölt. Az anyag sem közönyös itt többé, s a kifejezés nem csak külsőleg van meg a szobron, hanem — úgy szólván — belőle emelkedik ki. Eszme sugárzik itt minden vonásából az alaknak ; eszme látszik minden irányában a tér mértékének! A puszta szögletesség s merev vonaliság lefanagva a műről; az egyhangú lap helyét kidomborodás foglalta el, a tér betöltve, s az emberi szépség néma nyugalomban örök életre szánva, ez a szobor. Minthogy pedig a szobor által kifejezett eszme — Ro«erkranz szavaival élve — mintegy meg van érmedre („wie gedieger/), azért a szobormű különféleségbe