Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)

1880-01-22 / 7. szám

Esztergom, II. évfolyam. 7. szám. Csütörtök 1880. január 22-én. r RGÖHI VIHEKE Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési­ ár : egész évre........................................6 frt. — kr. fél évre.............................................3 „ — évnegyedre........................................1 * 50 „* Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltétnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV intézendők.SZÁM ALATT, Kéziratok nem adatnak vissza. A gymnasiumi oppositió. (Levél a szerke­sztőhöz.) A helyi sajtó ritka egyöntetűséggel fogta fel az újonnan épülő gymnasium ügyét és ez­zel megmutatta nemcsak azt, hogy az eszmét helyesnek és üdvösnek, a városra nézve hasz­not haj­tónak ismerte, hanem azt is, hogy lel­kesedésben sokat nem lát. Mielőtt rámutatnék arra, hogy mit nézett el ez ügyben a helyi sajtó, kénytelen vagyok megmondani, hogy én is örömmel üdvözöltem az eszmét, örültem az eszme megtestesülésének, de utóbb, és nevezetesen most határozottan az „ oppositió “-hoz szegődtem. Ugyanazért, amit a sajtó nem látott, vagy nem akart meglátni. A gymnasium építésének költségvetése nem állta meg helyét, jóval több szükséglet mutatkozik, mely körülmény nagyon természe­tes, hogy aggodalmakra adott okot az építés befejezhetése iránt még azoknál is, kik külön­ben testestől lelkestől rajongnak az ügyért. Megvallom, hogy én azt előre tudtam. Nem ugyan a felmerült technikai vagy a mi­­niszeri rendelet által okozott akadályokat, ha­nem azt, hogy oly monumentális épületet lehe­tetlen az előirányzott költségvetéssel felépíteni, sőt határozottan meg vagyok arról is győződve, hogy a kimutatott többlet, ha fedezve lesz is, újra nem lesz elég. Nem bírom, vagy talán nem akarom most ezen meggyőződésemet beigazolni, és ha ezen meggyőződésemért meg leszek is támadva, hogy szakférfiak ellenében hogyan merek ilyet állí­tani, még akkor sem fogok ezen rám nézve nagy feladattal megküzdeni, hanem magamon hagyom a feddő szót és maradok meggyőződé­sem mellett. Az ellen sem akarok kifogást emelni, hogy a fedezet módjáról a városi közgyűlés oly hogy ne mondjam, bizarr módon intézkedett. Tudom az okát. Féltek az oppositiótól, féltek tőle, hogy az ellenzék támadása esetén még be találnák szüntetni az egész építést és nem aka­rok arra hivatkozni, hogy nem találkozott volna ember a közgyűlésen, ki ezen ajánlatot meg­merte volna tenni. Sokkal drágább nekünk városunk reputatiója, mintsem, hogy az elkez­dett munkát, bár áldozatok árán is, be ne fe­jeznénk. Hanem rá akarok mutatni oly körülményre, melytől jobban félek, mint az egész deficittől, mint az egész fedezési módozat túl óvatosságá­tól, vagy az oppositió renitentiájától. Az „Esztergom és Vidéke“ volt a helyi sajtóban az egyedüli lap, mely a 13.283 frt. deficitből mégis 11.928 ftig. kimutatja az okot, hogy honnan eredt. egyik következetesen A többi lapok közül az hallgatott az ügyről, a másik pedig csak átalánosságban plafdírozott amellett, hogy az építés folytatandó, a deficit fedezendő. Ezen kimutatásokkal szemben marad még 1355 frt., melynek forrását talán meg tudja­­ mutatni a mérnöki jelentés vagy az építészi jelentés, de a nagy­közönség erről nem tud semmit. Tökéletesen megbízom az építés vezetői­­­­ben, úgy az építési bizottság, mint a mérnök­i vagy építészben.­­­sége a biztosítékom Ezeknek épen lelkiismeretes­­arra, hogy az építés kö­rül semmi nem fog olyan előfordulni, minek csak hasonlatossága is volna a visszaéléshez. A közönségben azonban vannak hangok, melyek hívatlan intéző kezekről beszélnek, me­lyek azt állítják, hogy a fennebbi 1355 frt. deficit, sőt több ennél, csak úgy keletkezhe­tett, hogy az építés előre megállapított módo­zataitól, ha nem is nagy, de mégis történt el­térés, mely költségtöbbletet okozott, váljon. A közgyűlés, talán annak nyomása alatt, hogy lesz fedezhető a hiány, erre a részletre elfeledett ki­terjeszkedni. Szemben azonban a körülmén­nyel, hogy a közgyűlés nem mert tovább terjeszkedni, mint a 4—5000 frt. fedezése, hogy a közgyűlés újra pártfogók nagy­lelkűségére támaszkodott, hogy végre nagy azok száma, kik még egy újabb deficit fölmerülésére is elő vannak ké­szülve, bár az ügy érdekében nem riadnának attól sem vissza, hogy ezen deficitet teljesen a város fedezze : épen ezen okoknál fogva teljes nyugodságot szeretnének szerezni az iránt, hogy a városi mendemonda, melynek alapos­ságáról különben csak is a beavatottak tudná­nak felvilágosítást adni, de mégis indokolják a közmondással, hogy nem mozog a falevél, ha „ESZTEREK ÉS VIDÉKI 11 ZARCZÁJA, Aesthetikai levelek egy művelt hölgyhüz. III. A mesterség s művészet fogalmai között fen­­álló külömbség kérdésével s az utóbbinak ismertető jeleivel immár tisztába jővén, vázoljuk ez alkalom­mal — bárha terünk korlátoltsága folytán csak leg­főbb vonásaikban — a művészetek egyes ágait. A művészi phantasia alkotásai leginkább a látás és hallás világában jelennek meg. A szem — mSént tudjuk — a térbeli dolgok érzéki szerve. Ez előtt pompázik a természet színjátéka; ez figyeli meg az állati és növényi élet rejtélyeit ; ez veszen tudomást a nagyság-, kiterjedés- és külső mozgás­ról, így tehát a szem a tér művésze, s általa nyer­vén idomol a képzelet, első sorban is az épitő művészet (architektúra) áll elő, melynek alkotá­sait vonalak s az ezekből származott geometriai alakok határolván, fő ismertető jele a leganyagibb alakban kifejezett merev külső szépség leszen. Ha eme külsőségektől nem ugyan megválva, hanem abs­­i tract s élettelen vonalak helyett eleven, teljes for­mákra támaszkodva lel térbeli kifejezést a művészi phantasia, szülemlik a leginkább alaki művészet, a szobrászat (plastika). A látás körébe tartozik továbbá a fénytünemény, s midőn ennek elemeiben, a színekben, dolgozik a képzelet, megjelen a fes­tészet avagy képírás művészete. Mind eme tér­beli művészeteket együtt véve, — melyek alkotá­saikat rend­szerint egyszerre mutatják be, s melyek sorába némely aesthetikusok a m­ű­k­e­r­t­é­s­z­e­t­e­t is számítják, a k­é­p­z­ő vagy a­l­akí­t­ó m­ű­v­é­szeteknek, a plasztikát és képírást összefoglalva pedig képes művészetnek szokás nevezni. A művészethez anyaggal és érzéki elemmel járuló másik világ a hallás világa, mely szorosan időbe esik. Ha a művészi elme az idő elemeiben, tehát hangokban, ratera­le gazdagságot, zenemű­vészetet gyakorol. Az érzéshez szóló ily han­­■­gokon túl­menve találja végül a képzelet az értelem­­­­h­ez szóló hangokat, vagyis a beszédet, s ennek alkalmazása mellett szülemlik meg a költészet­nek legfönségesebb művészete. Ezen időbeli művé­szetek, — melyeknek alkotásai nem — mint a térbelieké —­ egyszerre, hanem csak részletenként válnak élvezhetőkké, — együttesen szóló művé­szeteknek neveztetnek, s közülük a zene csupán hangzó, a költészet ellenben eszélő művészet. Vannak ezeken kívül vegy­es j­e­ll­e­g­ű oly művészetek is, melyek a szemet és fület egyidejű­leg igénybe veszik, s így térben és időben egyszerre jelennek meg. Ilyek a tán­cz és a színészet, melyeket együtt véve mozgó, mímelő vagy tag­­i­ár­t­a­t­ó m­ű­v­é­s­z­et­e­k­n­e­k nevezünk. Nézzük már most a művészeteket egyenként. Midőn a művészi elme valamit előállítani akar, eszközeit mindenkor a külvilágban találja fel. Ilyen eszköz első­sorban is a durva anyag, a maga ere­­­­deti nyerseségében. Az anyag és a művészi szellem találkozása mindenek előtt az építészetnek adott létet, melynek feladata úgy rendezni a szervetlen természetet, hogy benne már eszme jelentkezhessél­. Az anyag e művészetnél természeti szétszórtságából­­ már együvé van gyűjtve, s tömegével helyet jelöl ki a térből, — maga a tömeg tehát csupán keret, a tér pedig ezen keretnek magva. A nyers­anyagnak eredeti állapotában minden becse a mennyiség és a súly; innen van, hogy az architektúrában, mely par­­ excellence anyagi művészet, az egyensúly törvényei i­s az erő és teher kölcsönhatása mindenkor irány­adók : miért is elmésen mondja róla Greguss, hogy az „a súly törvényeinek művészi megdicsőítése.“ A merő vonalrendszerekből álló építészetnél a szépség nem magában a műremekben, hanem a részek arányosságában és szabályszerűségében, — szóval a külalakban rejlik­, tartalmát pedig azon magasabb eszme képezi, melyet a műdarab közvetlen gyakor­lati czéljának elérésén felül kifejezni akar; de a mely eszmének a közönyös anyag csak annyira hódol meg, hogy az mintegy rajta függvén, talál­gatva fölfedezhető legyen. A mennyiben a hangok emelkedése és alászál­­lása ugyanaz a fülnek, a mi a szemnek az archi­tektonika, s az építészet mintegy a hangoknak fel- és alászálló játékát látszik megszilárdítani,, méltán mondja azt Jean Paul „megfagyott zenének.“ Abban is hasonlít az a zene­művészethez, hogy tar­talma egészen összeesik alakjával ; csak hogy az építészetnél ezen alak élettelen s nem egyéb mint anyagban megmerevült idombeli összhang. Minthogy pedig Balzac szerint „az összhang a rend költé­szete/ joggal nevezték el az építészetet „a tér köl­tészetének/ közelebbi viszonyban áll az anyag és eszme a szobrászatnál, hol is az anyag már túlimér­vén a puszta szabályszerűség merev alakján, valóságos életalakot ölt. Az anyag sem közönyös itt többé, s a kifejezés nem csak külsőleg van meg a szobron, hanem — úgy szólván — belőle emelkedik ki. Eszme sugárzik itt m­inden vonásából az alaknak ; eszme látszik minden irányában a tér mértékének! A puszta szögletesség s merev vonaliság lefanagva a műről; az egyhangú lap helyét kidomborodás fog­lalta el, a tér betöltve, s az emberi szépség néma nyugalomban örök életre szánva, ez a szobor. Mint­hogy pedig a szobor által kifejezett eszme — Ro«e­r­kranz szavaival élve — mintegy meg van érmedre („wie gedieger/), azért a szobormű különf­éleségbe

Next