Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)

1880-05-23 / 42. szám

Esztergom, ti. évfolyam. 42. szám. Vasárnap 1880. május 23 án. ESZTERGOM és TIMI Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési­ ár : egész évre............................................6 frt. — kr. fél évre..................................................3 „ — „ évnegyedre............................................1 Egyes szám: 8 kr.„ 50 „ Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézem­ ők, hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV­Á­N­CSZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik : A Széchenyi-szobor leleplezésére. (Budapesten, 1880. május 23-án.) Mosolyra kél a nap, arany sugaránál A földön széttekint s öröm derül arczán, Mert béke-oltárnál egy nemzetet lát most, Melynek tanúja volt sok küzdelmes h­arczán. S viharral mit daczol­ni látot­t, dőlni nem Az ezer éves árbocz most is égre néz­­— Villám csapott hozzá, hullám tombolt hátán : De a hajó áll, érez falán megtört a vész. S hónukra ini’ hogy felvirradt, oltárt emel Fiának, a nagynak ; lelkébe véste jól Az idők nagy tanát: boldog csak az a nép, Mihez hősök s nagyok emléke, tette szól ; — Boldog csak az a nép, melynek szive erős Széttépni az idő gyorsan szőtt fátyolét, — Nyugodtan, mely dicső fiakra mutathat, Ha tán erényt tiporva, sárba, porba lát. Pedig ah­ az erény most is tiporva van. . . A zászló foltos lett s mocskolva a szentély, Becsület és a jog csak ajakon él már — . Hazánk ege felett viharos felhő kél S nemzője sír gyászban koszorúját tépvén. De már áll az oltár, áll az engesztelő — Eget mi kibékit, nekünk meg példa lesz : Elé az egész nép áldást csengve lő. Es a föld-feletti nagyságban ki légyen az, Kinek, hogy tiszteljük most érczből szobra áll, Kihez ur és koldus, mint egy szem feltekint S alakukról egy ima sóhajtása száll: Hős? — tán vezér? — király?., az volt ő mindenik: A karja hős, akadályt, mely nem tűrt soha, Elméje vezér volt, mi sötétben látott « ; í­ f­ , S királya magának, de so­ksz­or zsarnoka. Ez Széchenyi, az Ő!.. „a legnagyobb ma­gyar !“ — Övé lett a babér, a pálma is övé, Nevéhez mit fűzött hona és a világ — Mely nem szorul csak egy ország­ határ közé Tekintsetek körül... az ő lángszelleme Sokat munkált nagyon, a mig köztünk vala. Uralta a folyót, uralta a sziklát S nagy tetű­ről beszél a „vaskapu" fala. ( ■ ’ N_A föld, határt mi szab embernek, kevés volt Tevékeny agyának, soha, mely nem pihent, — Uj tért nyitott a haladásnak s lelke még Ott fen búvárkodott, emelt a keze lent, A nagy­ Watt eszméjén hő keble föllángolt, Mint a felleg, mikor rokon felleghez ér S villámot szór öle ; az eszme valósult S tenger felett, folyón kivi va­lón a tér. 1 . -­­A gőzhajó, vasút, a gyár az­­ lűn­ve. . . S ott a remek Ián ez l­­id, két versenyző várost Örökre mi közös érdek-körhöz csatolt: S fővárosunk büszkén, erőben, hogy áll most Neki köszönhetjük. Tudomány s munkával Nagygyá tévé a hont s külföldön tiszteleté : De a fény, a mivel övezte hazáját, A dicssugárt reá, a nagyra is veté. S ime ott a dicső Pantheon, mit emelt Magának: a tudomány szentelt csarnoka; Nem lázongott ő —bár jól látta, az önkény Titkon bilincseket hazánknak mint fona — De ton. — S mivel hiú lány nem vezérelé S eszének h­ódola a szív, a szenvedély; A nyelv, a nemzetiség kulcsa mentve lőn­e nekünk örökké róla, a nagyról beszél. Nevét dicsőíti és áldja az alföld, Hol ingovány felett arany-kalász terem, Élő bizonyságul, hogy munka, kitartás, Tudomány-gazdag ész sokszor csodát teszen Mi­charybdis másnak, neki nem volt nehéz, Noha, az óriás mű bámulatra költ : A féktelen árnak medert, határt szabott S keze­ nyomán virágra kel a tiszavölgy Honért önérdeket mérlegbe vetni kész — Mint mágnás önkényt monda le jogairól, „ESZTERGOM ÉS VIDIKE"_ TÁRCZÁJA. A népszínháziak humora és még egyebek. Az „Esztergom és Vidéke 11 számára irta : SOLYMOSI ELEK. II. Sverteczki Pistának, ki nagy műbarát és jó pajtás, kivétel nélkül mindnyájan tartoznak 50—60 forintnyi lábélli árával. Pista e nagy tartozások daczára egy újabb hitelezést még­sem tud megta­gadni egyikünktől sem. Belátásunkra bízza, hogy a legközelebbi czipőt is kontóra vitessük-e el vagy azonnal kifizessük. A népszínházi bál alkalmával egy lakózipőt csín­áltatta­m Pistáv­al. A bálban összejöttünk mind a hárman: Pista, Tihanyi és én. Tihanyi elkezdi szemlélni uj czipőmet, aztán vállon üti Sverteczkit s így szól: — Látod Pistám hogy én mennyivel jobb barátod vagyok Sólymosinál? ! — Hogy hogy­ tatott!— Sólymosi nálad a bálra uj czipőt csinál­— Nos ? — És én nem csináltattam. * * ¥ Tihanyinak furfangja is szeretetreméltó. A napokban mély gondolatokba merülten hala­dok a kerepesi boulevardon. Tihanyi a másik olda­lon jött velem szembe. — Gyere csak át — szólt nagy fontossággal csak gyere hamar, ilyet még nem halottál. No mi az — kérdém — tán valaki meg­ígérte, hogy megment az uzsorásaid körmei közül? — Ne idealizálj ! — No, . . . hát? — 15. 20. 36. — Ah ! 30. 40. 72 ! ! ! — Ne bolondozzál. A minap álmodtam ezt a három számot 15. 20. 36. Ez egy ternó ! — Mily lustálkodás az álomban ! Hiszen egy fáradsággal álmodhattál volna már egy kvintternóra valót is. — Jobb egy bizonyos ternó, mint egy bizony­talan kvintternó. — Megadom magamat. Halljuk! — 15. 20. 36. Ezt a három számot álmodom a minap. Beteszem a lutriba. Képzeld, ... az első húzáskor nem jött ki. — Ah !­ah ! — szinte hihetetlen ! — Nem, barátom. Az első húzáskor egy szám s­ se jött ki, ki jött.— No de a második húzáskor mind a három ! ! — Ne siess! Beteszem másodszor! Várom,­­ lesem. . . . — Nos nos? ! — A második húzáskor sem jött ki egyetlen egy sem! — Ah ! mily impertinentia Fortunától. — Dühbe jöttem. Harmadszor nem tettem be a számokat. — Nem ? ! — Nem barátom ! S képzeld ! Megyek ma a lutris boltba szivart vermi, odapillantok a kihúzott számok táblájára! Hát mit látok?! — Kijött mind a három? — Nem jött ki egyik sem­­ . * * * Vidor Pál és Kassai Vidor még nem rég Ko­lozsvárt együtt működött. Kassai Vidor, komikus létére Vidor Pált mindig viczczelte s ha a vicz­czek sikerültek, lelkéből nevetett rajta mindannyiszor. Kassai Vidor minden lehető momentumot kiaknázott arra nézve, hogy Vidor Pált lefőzze, s hogy Vidor Pál szóhoz se juthasson. Vidor Pálnak az tetszett leginkább, hogy Kassai Vidort viczczeinek sikerei mily túl boldoggá teszik. Kassai Vidor kis vézna ember, s ennek daczára nagyon szeret imponálni akarni. Semmiért se harag­szik meg oly hamar, mint ha valaki férfiasságát támadja meg. Ez roppant dühbe hozza. Ebben nem ismer tréfát. A minapában Budapesten járt s összejött Vidor Pállal. Belépek délután ez Írói körbe, s láttam, hogy mindketten karonfogva sétálnak a társalgó teremben. — Ah ! Szervusztok Vidorok — kiáltok fel. Szervusztok, örvendek, hogy együtt látlak benne­teket, kik oly igen összeilletek! Oly egy­formák vagytok ! — Hogy értsem ezt? kérdé Kassai Vidor. — Mi akar ez lenni? kérdé Vidor Pál. — Hogy értsem? Mi akar lenni?! — Hiszen mind a ketten Vidorok vagytok. Egy pillanatnyi csend volt, s én ezt arra hasz­náltam, hogy vic­czem sikerével eltelve diadalmasan körüljárassam örömsugárzó szemeimet. — Mind­ketten Vidorok ? — szólt Vidor Pál — Igen, csak hogy mind­kettőnk neve két részből áll : első és hátulsó részből , s ebben igen nagy külömbség van. — Nagy külömbség?! — ügy­ van — felelt Vidor Pál — nagy külömbség, mert nekem nevemben az első rés­z­e­m Vidor, Kassainál pedig ez megfordítva van. * * * Volt a népszínháznál egy segéd­énekesnő, kinek szép hangja mellett legnagyobb szerencsétlensége az volt, h­ogy nem volt szép. Ennek daczára ő volt mai számunkhoz egy fal iv van csatolva.

Next