Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)

1880-07-15 / 57. szám

Esztergom, il. évfolyam. 57. szám. ___Csütörtök 1880. julius 15-én. f Előfizetési ár : egész évre............................................0 írt. — kr. fél évre..................................................3 „ — * évnegyedre............................................1 „ 50 Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Városi és megyei érdekeink közlönye. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Proximus ardet Ucalegon. A fillokszéra vész mindinkább halad és körülzárolja megyénket és városunkat. Bátorkeszin tizenkét hold, a bogdányi szellők és végre a déli oldalon Fehér megyének több helye inficiálva van és csak idő kérdése lett, mikor lesznek a legszebb telepek pusztasággá. Föltegyük-e a kérdést, hogy mi lesz Esztergomból, valamennyi bortermelő községünkből, ha e vész elhatalmasodott rajtunk? A kormány pedig működik, a bizottságok működnek, a szakértők működnek, mindenki működik, eredmény azonban nincs. A kormány ajánlja a „szénkéneg“ általi pusztítást, a bizottságok pártolják, a szakértők bebizonyítják, hogy ez semmit sem ér, hanem ajánlják a gyökeres kiirtást, a közönség pedig nem tudja , mit tegyen ? Arra pedig senki sem gondol, hogy mi tulajdonképen a kérdés, és hogy a régi közmondás azt tartja : segíts magadon és az isten is megsegít. A kérdés az, váljon hagyjuk-e szelleinket a filloszéra által kipusztítani, vagy fentarthatjuk-e a fillokszóra daczára szelleinket? Francziaország megtanított arra, hogy a hétszázezer hektár kipusztult szellőből a szénkénes nem mentett meg egy hektárt sem. A hazai tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy csak az idegen fajokat támadja meg a fillokszóra, de a sport iáiis magyar fajokat, mint például a kadarka, a farming, a rovar nem bántja. A tapasztalat tehát azt mutatja először, hogy a kormány téves úton jár, midőn a szaszok kénegezését ajánlja, másodszor hogy ha Francziaország ezer millió frank árán megtanulta a fajokat osztályozni, akkor talán mi is megpróbálhatnánk. E tapasztalatnak meg kell tanítani bennünket, hogy mi értelme van a mondásnak : segíts magadon. Össze kell fognunk, hogy önerőnkből segíthessünk magunk 0r1. Vagy megvárjuk, hogy a baj annyira elhatalmasodjék, miszerint nemzetgazdászatunk egyik legfontosabb ága a tönk szélére jusson? Ezen az áron jussunk arra a gondolatra hogy vidékenként, községenként, városonként érdekeltségeket alakítsunk, mely érdekeltségek a saját~ Területen nyakára tegye a hajnak a lábát? Azt hisszük nem csak szükségtelen de veszélyes is a város. Vegyék Esztergom város szőlőbirtokosai kezükbe az ügyet. Ha szükséges, adóztassák meg önmagunkat; határozzák meg, mi a fillokszéra. ellen a legbiztosabb orvosság; mondják ki, mutassák ki, mely szőllőfajok képesek a hajnak ellenállani, melyek nem. Alakítsunk város, járás szerint érdekeltséget, mely saját határban ügyeljen, tegyen, anélkül, hogy a kormány segedelmére támaszkodnék, mely határozza meg, hogy előforduló esetekben mi a teendő , mely különös felügyelet alatt tartaná mindazon szőllőket, melyekben idegen fajok vannak megtelepítve , mely a vész legelső felére saját kezdeményezésére intézkedjék úgy, mint azt szükségesnek látja. És ez lesz a legjobb, leghatalmasabb segítség, mert közvetlen lesz. A kormány segélye, intézkedése közvetett, lassú, hatásában nem biztos. A vidék követni fogja példájukat. És meg leszünk mentve. Van nekünk boregyletünk, mely az ügyet kezébe veheti. Annak a boregyletnek igazgatósága oly egyénekből áll, kiknek nemcsak szakismerete előtt kell meghajolni, de tevékenységük, vállalataiknál van akaratuk és következetességük, működésükben, szerencséjük már előre biztosítékot képesek nyújtani, hogy czért érnek. Érdemeiket elismerjük, de kérjük Hogy tetézzék ezeket újakkal, elévülketlenekkel, melyekért hálás lesz nekik mindenki, kinek mindene van koczkán, ha szelleje veszni indul; ilyenek pedig nagyon, nagyon sokan vagyunk. Kérjük, kezdeményezzenek, mert proximus ardet Ucalegon. Ly. „ESTIBOQH is VIDÉKE" tárczája. Lydiához. (Horatius.) Telephusod rózsás színű nyakát S fehér karját midőn dicséred, Forr az epém, szikem gyorsan másul S fáj — de nagyon fáj e dicséret. Szivemből titkon könyzápor pereg, Sűrű árjukból észre veszem, Hogy hő szerelmem lángja még emészt S kezdem elvesz’tni józan eszem. Égek, hogyha fehér vállad látom Pajzán czivódástól, hogy kékül Vagy ha fogaival jelt nyomott Bíbor ajkadra emlékül. Hallgass rám s azt ne reméld soha Hogy majd örökké hived marad, A ki durván igy élvezi csókod S nectárra termett kis ajakad. Végtelenül boldogok csak azok, kik egymást gyöngéden szeretik és nem hasonlanak meg sohasem Mig a sírba el nem temetik. Füredi Ferencz: Szellemek és kísértetek a görögöknél és rómaiaknál. — Elmefuttatások. — A világon eddig élt minden nép bírfe, legalább az alsóbb osztályúak között a szellemekben és kísértetekben való hittel. Ezen hit a kereszténységnek a lélek halhatatlanságáról szóló tana mellett argumentál, jóllehet a babonát a keresztény hit mindig rosszalta és kárhoztatta. Nagyon csalódnak azok, kik a kereszténységet állítják a babona terjesztőjének. Ez magában a nép kebelében támad, mint a költészet, nem kell ahhoz mester vagy tanító. A kereszténység elterjedése előtt is hittek a régi népek szellemekben és kísértetekben ; mi annak a jele, hogy önkénytelenül, sejti az ember, miként őt a többi lények fölé emelő valami, melynek mifélek nevet adtunk, nem halhat meg, nem semmisülhet meg ; hanem tovább él s a keresztény hit tana szerint a jutalom vagy büntetés helyére, a menyország vagy pokolba, a régi görögök szerint a Hadesbe stb. tér, hogy ott jutalmát vagy büntetését elnyerje. A szellemek és kísértetekben való hit a népeknek philosophiája a lélek halhatatlanságáról, nem kellő alakban ugyan , de az igazság csiráját magában hordva. Minden egyes népnek ilynemű hitét felsorolni hosszas volna. Mi csak a görögökről és rómaiakról szólunk, mint azon népekről, melyek az ókor fáklya vivői voltak, a tudomány, művészet s általában szólva a műveltség terén. A régi görögöknek határozott hitök volt a léleknek a halál utáni fennmaradásáról. Hornel* szerint az ember test és lélekből áll, az utóbbi a szívben, az életerő pedig a vérben lakozik. A lélek légszerű való, mely az egész testet áthatja, s a halál után is megtartja korábbi lényegét. Szerintük az ember a test halála után rosszféle szellemlénnyé változik, melyet bizonyos félelemmel tiszteltek s hogy jóvá legyen különféle halotti áldozatokkal igyekeztek azt kiengesztelni. E czélra tejet, bort, mézet, olajat, vizet, s néha leölt állati vért is öntöttek a sírokra mintegy engesztelő áldozat gyanánt. Azt hitték, hogy ha a halott ezen vért némikép megissza, új életet nyer s midőn a felvilágra visszatér láthat és hallhat. E nélkül azonban csak légnemű árny marad, mely az alvilágban az ő felvilági munkásságát tovább folytatja, így Minos, krétai királyról azt tartották, hogy miként a felvilágban jeles bíró volt, a Hadesben is ítéli a holtakat. — Hogy minő alakban képzelték a görögök a holtak lelkeit, megítélhetjük azon képből, melyet Hornéi* állít elénk, mikor Patroklos szelleméről szól, midőn ez Achilles előtt megjelen „Finom hangja, finom alakja, finom szeme, finom öltönye volt annak— úgymond — de nem érezhető teste.“ A léleknek megválását a testtől következőleg festi: „A holtak idegeit hiú csont nem tartja össze, mert ezeket megemészti a tűznek ereje, mihelyt a szellem a fehér csontokat elhagyta, a lélek elrepül, mint az álom.“ A költő, amint észrevehetjük három dolgot külömböztet meg: 1. A testet, mely a máglyán hamuvá ég. 2. A szellemet vagy a lélek szellemi részét és 3. a lelket vagy a szellemi testet, mely mint árny, az alvilágba száll alá, míg a szellem az égbe tér. A görögök hite szerint a megholtak lelkeit Kháron, a komor révész viszi át az Akheron vizén. Az öreg Kháron semmi tisztelettel sem viseltetik az utitársak iránt. Nem tekinti úr volt vagy szolga,