Esztergom és Vidéke, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1881-01-13 / 4. szám

Esztergom, ill. évfolyam. Előfizetési ára : efgész évre...............................................6 í­rt. — Icr. fél évre...............................................3 „ — „ év négy év­ re....................................................1 „ 50 , eg­yes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. 4. szám Városi és megyei érdekeink közlönye. Megjelenik : h­­e­t­e­n­­kín­t k­é­tsz­e­r vasárnap és csütörtökön. Nyilt­er petit soronként 1>0 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerb**/, tőséghez, ŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM ALÁ, intézendők­. Kéziratokat nem adunk vissza. — Belügyminiszterünknek ajánlva.­­ Néhány nap előtt olyan szomorú h­írről tettünk jelentést illetékes hatóságunknak, mely minden nemes érzésű embert mélyen meg­indít. A Pilis -Maroth s Esztergom között fekvő kőbánya munkásainak nyomorúságát constatál­­tuk s felhívtuk rá szolgalmaink figyelmét. A kőbányai munkások voltaképpn csak a sziklamállások elhárításán munkálódnak s a bérlő által naponkint csak harm­incz krajczárnyi bért kapnak. Családjaik a szikla üregeiben s földfalba vájt odúkban se­nyvednek. A népes családok a tél esős első felében is leírhatatlan nélkülözé­sek közt sanyarogtak. A gyér kő ez­ek ruházat­­lanul, tétlenül, de éhezve és fázva növekedtek a barlangban, hol édes anyjuk magasra lobogó­­ lángok mellett főzte silány eledelüket. Szó sincsen iskolázásról, szó sincsen a legszüksé­gesebbekről. A veszedelmes következményekkel járó barlanglakások csak tovább is hajlékot adnak a szerencsétleneknek s valóban megindító az a jelenet, mikor az éhező családok megállít­ják az arra robogó kocsikat s néhány falatnyi kenyérért esedeznek. Most bekövetkeztek a tél zordonabb nap­jai. A nyomorúságos keresetű családapák, kik inkább sanyarú munkát végeztek, semhogy koldusbotot vettek volna föl, elvesztik most foglalatosságukat. A fagyás fölöslegessé teszi munkájukat s bérük el fog veszni. Mit fog még megérni a nyomorult telep? Ha nem lesz fájuk, a­miből tűzet rakhassanak s odújukat megmelegitsék, akkor megfagynak. Ha nem lesz betevő falatjuk, akkor az éhség gyötrelmeinek, sőt ha gyors könyörület nem jő az éhhalál áldozatai lesznek. Ha pedig nem akarnak elveszni és segélyt sehonnan se kapnak, nem tévednek-e el bűnökben s nem veszthetik-e el minden nyomorúságuk mellett is megőrzött becsületüket­ ? Sok utonállót, sok rablót a végső nyomorúság tántorított le az igazak útjáról. Századunk legnemesebb erénye nevében, a humanismus nevében figyelmeztetjük magas kormányunkat elhagyatott nyomorultjai­nkr­a, a­kik egészségtelen odúkban, neveletlen gyer­mekrajjal, ínség és kétségbeesés között várják az irgalom gyors intézkedéseit. Szolgabíróságu­ak ismeri ugyan a törvény rendeléseit, el van ugyan telve emberbaráti k­­ 11yerülettel, de ha kitelepíti a nyomozutókat, akkor nincsen helye, a­hol uj hajlékot adhatna számukra. Megyénknek és városunknak pedig annyi szegénye van, hogy adakozó főpapságunk s a város és megyei segélyforrások alig győzik. A pilismaróthi nyomorultak azonban meg­érdemlik a gyors segélyt, mert jóra vad <n mun­kásokból állanak s a könyörület sehol se volna annyira helyén, mint itt. Kérjük tehát magas kormányunk gyors intézkedéseit. Nyomorultjaink ínsége nem ha­tol ugyan oda, hová a nemzet az ország sor­sának intézőit küldte, de nyomorultjaink há­lája még magasabbra is föl fog emelkedni, mert a mindenek urától esdi le áldását. A pilismaróthi nyomorultak sorsán rögtön segíteni, legnemesebb szivek föladata­ .ESZTERGOM, ÉS VIDÉKE" TÁRCZÁJA, Mameluk dal. Vasút van a házam előld, Megillet, mint képviselőt. Hejli! sok küzdésbe is került, A­mig kivívnom sikerült. Ki is mutattam tisztára: A közérdek úgy kívánja. Mindenkivel elhitettem, Hogy másfelé lehetetlen. No de ki is tekintene közügyben egy-két mértföldre ? Ily dologban ki is adna Egy pár rongyos millióra? Kármázik a szomszéd város : Hogy rá nézve szörnyű káros, Hogy a vonal egyenesen Ep a város alatt legyen. Ámde nincsen igazsága. Igazsága hogy is volna? Kisvárosi varróban.­ (Életkép.) Szomorú fej­bólintással adok igazat, borongás homloké novellairóm: — a budapesti varrólányok már sok hőst és még több hősnőt ajándékoztak a szomorú fajta novellának! — Ha a lánczhid orosz­ 1­j lánya nem nyelvetlenü szülőtök, úgy már az is­­ tudna szegényes öltözetű lányokról mesélni, szép m­­iaszarczczal összeszoritott fehér ajakkal, szertezi­lált fürtökkel; — ha az árokutcza egyik pinczela­­kásán, korhadt ágyban, rongyos szalmás­ zsákon, — (melyről a vánkosokat rég elhordta a nyomorúság a zálogházba), egy még rongyosabb alak el­em­é­­i múló sóhajtása vegyül a tört ablakkal enyelgő szél s dédolgatásába, a mint csontos karjaival görcsösen­­ szorit magához egy apátián ingetlen polgárkandi­­d­­átust, ki jókorán unva az életre ezt oldalba löki: 1 . . . mi lenne ez a szalmászsákjánál rongyosabb­­ alak egyéb mint újra egy varrólánymama? . . . i ha egy élőhalott öreganya mellett hzonyú erőlkö­­­­déssel fojtja magába keserve könnyét a s­á­p­a­d­t lányka, mert az álmatlan éjjelektől, a hideg vászon­­­­tól és az aczélszirtí tűtől nem koldulhat elég k raj - ez árt össze orvosságra. . . . ez is a dob­ uteza — egyik szabómühelyének áldozata; — ha . . . bizony még sok ily „ha“ tolakodnék erre az érzéketlen papírra, melyet kényes szemed „ah“ nak mutat, borongás homloké novellairóm ... de én nem ! Csütörtök 1881. január 13-án. Vasutat ki adna néki, Mikor mindig e­l­l­e­n­z­é­k­i ?! Káplány Géza: Utaink ügyében. II. Az utak kellő fentartása tekintetéből hátrá­nyosnak kell feltüntetni azon intézkedést, mely a járások és Esztergom kir. város közmunkájára nézve elkülönített kezelést s eljárást rendel. Mert a köz­lekedő közönség érdekéből szükséges, hogy az utak jó karban legyenek s a közlekedési igényeknek meg­feleljenek, nem kellene tehát itt válaszfalat emelni, különösen a kir. városra nézve, hol mint fentebb érintve lett a közmunkaerő nem elégséges az utak jókarban tartására nézve. Mit használ például Csév Kesztölcz, Dorogh és vidéke közönségének vagy átalában a közlekedő utasoknak, ha a megye terü­le­­tén egy darabon jó utón, a kir. város határában pedig mint­egy hat kilométernyire majd­nem­ jár­­h­atlan utón marhások és szekerek tönkre­tételével juthatnak be a városba? Továbbá mit tehet a párkányi járás arról, hogy közmunka erejéhez képest több útja van ? hogy fedő anyagot távolabbról sálig lehet kapnia? hogy ott a közlekedés a garamvölgyi országúton, egy a párkány indóházi uton nagyobb, s igy az utak job­ban romlanak mint az esztergomi járásban? De egyéb kiút is, ha a járásokban több község közmunkáját oly útvonalon leint leszolgáltatni, me­lyen soha nem jár ha Csév, Kesztölcz, Szt.­Lélek közmunkásait Esztergom szt. tamási utczára lehet rendelni, s itt foglalkoztatni, akkor a kir. város ha­tárában is s pedig saját és a közlekedési közérdek­ből lehetne s a szükséghez képest kellene a szom­szédos községek közmunka erejét fordítani, felhasz­nálni, különösen lehetne pedig az esztergomi járás­ból, mely azon kedvező helyzetben van, hogy a járásból az állam út­vonal keresztül s a fentartandó megyei útvonal kevesebb, az anyag is közelebbről nyeretik, s ez által az útjavítás nagyobb mérvben és sikerrel eszközölhető. Ezek előre bocsájtása után: 1-szer. A magas kormánynál mindent el kel­lene követni felírás, s orsz. képviselőink szószólása s befohása által, hogy a párkányi járáson átvonuló kisérlek az oroszlános kőczölöp hűvös-halálos al­jába, sem az árokutcra elhagyott pincze csendjébe nem vegyítem könnyemet .... mert mit is ne­kem holmi szerelmes história, melynek végét min­dig oly tragikusan fejezi be a sors meséje, hogy „elhervadva elsárgulva sorvad sírba a 18 éves bo­hócska . . . akarom mondani —• angyal;“ inkább elmenekülök a tizenötéves lányok közé kiknek kora szebb és édesebb az első bimbóiban fakadó szere­lemnél is és közéjük loplak téged is sötétszivű no­vellairóm, ki szüntelen csak kerülni tudod az élet örömét. Kisérj el engem hozzájuk . . . . mert hisz szebb a természet ölén feslő vadvirág, — mint az üvegházak bágyadt melegén nyíló rózsaszál. Benyitunk hát abba a „csendes“ szobába, hol gondtalan kis kezekben sürög a fű ... tű csinál­ja az öltést . . . öltés a szoknyát . . . No, de ne csodálkozzál a tizenötös évek ta­vaszából kikerült olvasónőm, hogy — „csendes“ a szobácska. — Vagy elfeledted-e már, hogy voltak abban az aranyos varróban néh­a egész délutánok is . . . megannyi félszázad, mikor a rossz nénike a világfát se akart kimozdulni a szobából . . .,csu­pa kínzásból“ . . . „csupa irigységből, hogy ő — már nem lehet tizenötéves pirospozsgás lányka, ki­nek a varrás közben annyi édeskedves csevegni va­lója volna“ .... „még az a szegény tű se pi­henhet egy piczikére.“ — Dü­nnyögted ilyenkor na­iv boszankodással . . . „bizony már jól belefáradt szegényke a munkába.“ Teh­át csendes a szobácska, csak az olló ser­­czegése hullik, a mint egy­ hálókabáton, vagy al­sószoknyán továbbszabódik és a „szegény“ tű fárad­t zizegése, a mint a­ keményítős vásznon át-áttüri magát.

Next