Esztergom és Vidéke, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1881-01-13 / 4. szám
Esztergom, ill. évfolyam. Előfizetési ára : efgész évre...............................................6 írt. — Icr. fél évre...............................................3 „ — „ év négy év re....................................................1 „ 50 , egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. 4. szám Városi és megyei érdekeink közlönye. Megjelenik : hetenkínt kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilter petit soronként 1>0 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerb**/, tőséghez, ŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM ALÁ, intézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. — Belügyminiszterünknek ajánlva. Néhány nap előtt olyan szomorú hírről tettünk jelentést illetékes hatóságunknak, mely minden nemes érzésű embert mélyen megindít. A Pilis -Maroth s Esztergom között fekvő kőbánya munkásainak nyomorúságát constatáltuk s felhívtuk rá szolgalmaink figyelmét. A kőbányai munkások voltaképpn csak a sziklamállások elhárításán munkálódnak s a bérlő által naponkint csak harmincz krajczárnyi bért kapnak. Családjaik a szikla üregeiben s földfalba vájt odúkban senyvednek. A népes családok a tél esős első felében is leírhatatlan nélkülözések közt sanyarogtak. A gyér kő ezek ruházatlanul, tétlenül, de éhezve és fázva növekedtek a barlangban, hol édes anyjuk magasra lobogó lángok mellett főzte silány eledelüket. Szó sincsen iskolázásról, szó sincsen a legszükségesebbekről. A veszedelmes következményekkel járó barlanglakások csak tovább is hajlékot adnak a szerencsétleneknek s valóban megindító az a jelenet, mikor az éhező családok megállítják az arra robogó kocsikat s néhány falatnyi kenyérért esedeznek. Most bekövetkeztek a tél zordonabb napjai. A nyomorúságos keresetű családapák, kik inkább sanyarú munkát végeztek, semhogy koldusbotot vettek volna föl, elvesztik most foglalatosságukat. A fagyás fölöslegessé teszi munkájukat s bérük el fog veszni. Mit fog még megérni a nyomorult telep? Ha nem lesz fájuk, amiből tűzet rakhassanak s odújukat megmelegitsék, akkor megfagynak. Ha nem lesz betevő falatjuk, akkor az éhség gyötrelmeinek, sőt ha gyors könyörület nem jő az éhhalál áldozatai lesznek. Ha pedig nem akarnak elveszni és segélyt sehonnan se kapnak, nem tévednek-e el bűnökben s nem veszthetik-e el minden nyomorúságuk mellett is megőrzött becsületüket ? Sok utonállót, sok rablót a végső nyomorúság tántorított le az igazak útjáról. Századunk legnemesebb erénye nevében, a humanismus nevében figyelmeztetjük magas kormányunkat elhagyatott nyomorultjainkra, akik egészségtelen odúkban, neveletlen gyermekrajjal, ínség és kétségbeesés között várják az irgalom gyors intézkedéseit. Szolgabíróságuak ismeri ugyan a törvény rendeléseit, el van ugyan telve emberbaráti k 11yerülettel, de ha kitelepíti a nyomozutókat, akkor nincsen helye, ahol uj hajlékot adhatna számukra. Megyénknek és városunknak pedig annyi szegénye van, hogy adakozó főpapságunk s a város és megyei segélyforrások alig győzik. A pilismaróthi nyomorultak azonban megérdemlik a gyors segélyt, mert jóra vad <n munkásokból állanak s a könyörület sehol se volna annyira helyén, mint itt. Kérjük tehát magas kormányunk gyors intézkedéseit. Nyomorultjaink ínsége nem hatol ugyan oda, hová a nemzet az ország sorsának intézőit küldte, de nyomorultjaink hálája még magasabbra is föl fog emelkedni, mert a mindenek urától esdi le áldását. A pilismaróthi nyomorultak sorsán rögtön segíteni, legnemesebb szivek föladata .ESZTERGOM, ÉS VIDÉKE" TÁRCZÁJA, Mameluk dal. Vasút van a házam előld, Megillet, mint képviselőt. Hejli! sok küzdésbe is került, Amig kivívnom sikerült. Ki is mutattam tisztára: A közérdek úgy kívánja. Mindenkivel elhitettem, Hogy másfelé lehetetlen. No de ki is tekintene közügyben egy-két mértföldre ? Ily dologban ki is adna Egy pár rongyos millióra? Kármázik a szomszéd város : Hogy rá nézve szörnyű káros, Hogy a vonal egyenesen Ep a város alatt legyen. Ámde nincsen igazsága. Igazsága hogy is volna? Kisvárosi varróban. (Életkép.) Szomorú fejbólintással adok igazat, borongás homloké novellairóm: — a budapesti varrólányok már sok hőst és még több hősnőt ajándékoztak a szomorú fajta novellának! — Ha a lánczhid orosz 1j lánya nem nyelvetlenü szülőtök, úgy már az is tudna szegényes öltözetű lányokról mesélni, szép miaszarczczal összeszoritott fehér ajakkal, szertezilált fürtökkel; — ha az árokutcza egyik pinczelakásán, korhadt ágyban, rongyos szalmás zsákon, — (melyről a vánkosokat rég elhordta a nyomorúság a zálogházba), egy még rongyosabb alak eleméi múló sóhajtása vegyül a tört ablakkal enyelgő szél s dédolgatásába, a mint csontos karjaival görcsösen szorit magához egy apátián ingetlen polgárkandidátust, ki jókorán unva az életre ezt oldalba löki: 1 . . . mi lenne ez a szalmászsákjánál rongyosabb alak egyéb mint újra egy varrólánymama? . . . i ha egy élőhalott öreganya mellett hzonyú erőlködéssel fojtja magába keserve könnyét a sápadt lányka, mert az álmatlan éjjelektől, a hideg vászontól és az aczélszirtí tűtől nem koldulhat elég k raj - ez árt össze orvosságra. . . . ez is a dob uteza — egyik szabómühelyének áldozata; — ha . . . bizony még sok ily „ha“ tolakodnék erre az érzéketlen papírra, melyet kényes szemed „ah“ nak mutat, borongás homloké novellairóm ... de én nem ! Csütörtök 1881. január 13-án. Vasutat ki adna néki, Mikor mindig ellenzéki ?! Káplány Géza: Utaink ügyében. II. Az utak kellő fentartása tekintetéből hátrányosnak kell feltüntetni azon intézkedést, mely a járások és Esztergom kir. város közmunkájára nézve elkülönített kezelést s eljárást rendel. Mert a közlekedő közönség érdekéből szükséges, hogy az utak jó karban legyenek s a közlekedési igényeknek megfeleljenek, nem kellene tehát itt válaszfalat emelni, különösen a kir. városra nézve, hol mint fentebb érintve lett a közmunkaerő nem elégséges az utak jókarban tartására nézve. Mit használ például Csév Kesztölcz, Dorogh és vidéke közönségének vagy átalában a közlekedő utasoknak, ha a megye területén egy darabon jó utón, a kir. város határában pedig mintegy hat kilométernyire majdnem járhatlan utón marhások és szekerek tönkretételével juthatnak be a városba? Továbbá mit tehet a párkányi járás arról, hogy közmunka erejéhez képest több útja van ? hogy fedő anyagot távolabbról sálig lehet kapnia? hogy ott a közlekedés a garamvölgyi országúton, egy a párkány indóházi uton nagyobb, s igy az utak jobban romlanak mint az esztergomi járásban? De egyéb kiút is, ha a járásokban több község közmunkáját oly útvonalon leint leszolgáltatni, melyen soha nem jár ha Csév, Kesztölcz, Szt.Lélek közmunkásait Esztergom szt. tamási utczára lehet rendelni, s itt foglalkoztatni, akkor a kir. város határában is s pedig saját és a közlekedési közérdekből lehetne s a szükséghez képest kellene a szomszédos községek közmunka erejét fordítani, felhasználni, különösen lehetne pedig az esztergomi járásból, mely azon kedvező helyzetben van, hogy a járásból az állam útvonal keresztül s a fentartandó megyei útvonal kevesebb, az anyag is közelebbről nyeretik, s ez által az útjavítás nagyobb mérvben és sikerrel eszközölhető. Ezek előre bocsájtása után: 1-szer. A magas kormánynál mindent el kellene követni felírás, s orsz. képviselőink szószólása s befohása által, hogy a párkányi járáson átvonuló kisérlek az oroszlános kőczölöp hűvös-halálos aljába, sem az árokutcra elhagyott pincze csendjébe nem vegyítem könnyemet .... mert mit is nekem holmi szerelmes história, melynek végét mindig oly tragikusan fejezi be a sors meséje, hogy „elhervadva elsárgulva sorvad sírba a 18 éves bohócska . . . akarom mondani —• angyal;“ inkább elmenekülök a tizenötéves lányok közé kiknek kora szebb és édesebb az első bimbóiban fakadó szerelemnél is és közéjük loplak téged is sötétszivű novellairóm, ki szüntelen csak kerülni tudod az élet örömét. Kisérj el engem hozzájuk . . . . mert hisz szebb a természet ölén feslő vadvirág, — mint az üvegházak bágyadt melegén nyíló rózsaszál. Benyitunk hát abba a „csendes“ szobába, hol gondtalan kis kezekben sürög a fű ... tű csinálja az öltést . . . öltés a szoknyát . . . No, de ne csodálkozzál a tizenötös évek tavaszából kikerült olvasónőm, hogy — „csendes“ a szobácska. — Vagy elfeledted-e már, hogy voltak abban az aranyos varróban néha egész délutánok is . . . megannyi félszázad, mikor a rossz nénike a világfát se akart kimozdulni a szobából . . .,csupa kínzásból“ . . . „csupa irigységből, hogy ő — már nem lehet tizenötéves pirospozsgás lányka, kinek a varrás közben annyi édeskedves csevegni valója volna“ .... „még az a szegény tű se pihenhet egy piczikére.“ — Dünnyögted ilyenkor naiv boszankodással . . . „bizony már jól belefáradt szegényke a munkába.“ Tehát csendes a szobácska, csak az olló serczegése hullik, a mint egy hálókabáton, vagy alsószoknyán továbbszabódik és a „szegény“ tű fáradt zizegése, a mint a keményítős vásznon át-áttüri magát.