Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1882-05-28 / 43. szám

Esztergom, IV. évfolyam, 43. szám. M­lEGJELENIK hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre...................................................6 frt — fél évre.........................................................8 „ — negyedévre...................................................1 „ 50 Egyes szám­ára 7 kr. Városi ás megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: PöklNCZ-UTCZA <^0., 7­ ^sz­ellemi részét illető közlemények küldendők. DOHIVATAL: " SZECHENYI-TER hová a hivatalos s a magán hirdetések a 35., 11 y­i lid­érbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és rechimálások intézendők. Vasárnap, 1882. május 28-án HIRDETÉSEK, HIVATALOS HIRDETÉSEK : MAGÁN HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig — írt 75 kr megállapodás szerint lehető leg­ 100-tól 200-ig . 1 „ 50 „ jutányosabban közöltetnek. 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 80 kr- . NYILTTÉR sora 20 kr. A budapest­i újszőnyi vasút. — Tatai prodomo. — — A tataiak Brzorád Rezső czik­­kének épen nem örültek meg. Sok olyan érvet találtak benne, melyet tatai prodromo szerint alá kellett ak­názni. Erre vállalkozott Hangay­­ Lajos, kinek czikkéből a leglényegesebbeket a következőkben közöljük : A magyar kormány és a szab. osztrák állam vasút­társaság között létrejött előleges meg­állapodás, mely minden kétséget kizá­rólag végleges törvényű szerződéssé fog válni, korszakot alkotó esemény Magyar­­ország vasúti politikájában. Könnyeb­ben lélekzünk, mintha lidérc­nyomástól­­ szabadultunk volna meg. Valóban nem a szerencsés csillagza­t alatt született köz­­­­lekedési politikánk, mely annyi milliónyi­­ meddő áldozatot követelt a nemzettől, egyszer végre sikerrel dicsekedhetik,­­ mely nem egyszerű siker csupán, ha­­­­nem gyökeres átalakulást jelent. Igaz,­­ hogy a vasúti kamatbiztosítások sok 1 milliónyi terhétől nem szabadultunk,­­ de vasúti közlekedésünk lerázta az­­ osztrák állam vasút nyűgét. És ez sok. ! Elmondhatjuk : „Haec est victoria !“ Alig száll hire, hogy ama meg­­­állapodás folytán a magyar kormány is létesiteni fogja a Budapest és Bécs­­ közti legrövidebb összeköttetést, vagyis a ki épitteti a budapest-ujszőnyi vonalat, fazonnal előállt az ellenfélnek vagyis i.a dorogh­-nyergesujfalu-almás-ujszonyi i­onaln­ak egyik védője Bizorád Rezső L alái­rással, Mogyorósról. Czikkiró azt mondja, hogy közel harminc­ évvel ezelőtt, 1853-ban ő tervezte legelőször ezen vonalat. Őszin­tén megvallva indokaiban és sében nem bírom fölismerni azt, érvelé­s ki vasutat tervez, mert eddig legalább úgy képzeltem, hogy annak a vasúti üzem tényezői és feltételei iránt ala­pos tájékozottsággal kell bírni. A czikkben ezt nem találom meg. Az ország herczegprímása körül­­belől egy évvel ezelőtt emlékiratot nyújtott be a­ kormányhoz ezen vonal érdekében. Abban ugyancsak az em­lékiratban meg vannak ugyanezen ér­vek. A doroghi kőszénbányák, a piszkei és süttői vörösmárvány, meg három cementgyár. Ebből áll az ellenfélnek összes holmija. A doroghi kőszénbányák két millió méter mázsa kőszenet szolgáltatnak je­lenleg, czikkíró föltételezi, hogy tiz millió métermázsát is szolgáltathatná­nak és azt mondja : „Ezen áruczikk elszállításából ma­gából megélhet egy vasút.“ Igen ám, de czikk elszállittassék, hogy valamely áru­­ahhoz megkiván­­tatik legelőször, hogy az áruczikk meg legyen. Évenkint tiz millió métermázsa kő­szén előállításához nagy üzleti tőke is szükségeltetik és czikkíró elfeledte megmondani, hogy hol van ez az üz­leti tőke ? Ha az üzleti tőkéről czikkíró nem feledkezik vala meg, úgy bizonyára eszébe jutott volna, hogy a doroghi kőszénbányák közel vannak a Duná­hoz, hogy tíz miliő­méter mázsát ter­melő üzleti tőke könnyen fedezheti a bányáktól a Dunáig vezető olcsó vas­utat, s hogy mindenféle terménynek a szállítása vizen sokkal olcsóbb, hogy a vasút versenyezhetne vele,sem­Átalában fölötte csodálatos, hogy a­ki annyira hangsúlyozza a közgaz­dasági szempontot, ugyanaz észre sem veszi a Dunát. Különösen feltűnő ez a márvány­telepekkel és a cementgyárakkal, me­lyek közvetlen a Duna partján. Hát abból, hogy „Piszke, Lábatlan, Sü­ttő, Neszmély (?) és Almás községek ki­meri­th­etetlen márványtelepekkel bír­nak s a márvány kifejtéséből és fara­gásából élnek csaknem kizárólag“, — nem az következik, hogy vasutat kell nekik építeni, hanem igenis az, hogy ha a márványt minősége többféle al­kalmazásra teszi képessé, akkor fejt­senek minél többet és szállítsák vizen, mert a vasúton szállított márvány na­gyon drága találna lenni. Különben azt se feledjük el, hogy Magyarorszá­gon a márvány igen csekély kereslet­nek örvend, a külföldnek pedig, legalább ez a márvány nem kell, mert van neki sokkal különb. Ezen három problematikus ám­czikk érdekében kellene tehát a vasútnak Doroghtól kezdve van a Duna partján Ujszőnyig folytona­haladni, s noha Béccsel a legrövidebb összeköttetésre törekszünk, mégis legalább egy fél mértfölddel hosszabb utat tenni, mint Bicskén és Tatán át. Czikkíró maga kiszámítja, hogy a vonal Doroghon bicske-tatai irány­át 12 és fél, mig a csak 12 mértföld. Az már mégis furcsa logika, hogy sa­ját számítása dacára is a rövidebb, vagyis a bicske-tatai vonalat nevezi kerülőnek, midőn így szól: „Hisz az említett kerülő után a legcsekélyebb az alkonyi szellő, s elárasztja vele az egész mindenséget, mint tömjén illat az egyházat. Az úri fogatok aranysujtásos inasaik­kal, büszkén robognak a sétányerdő­ felé. A b­ioszk sétánya üres, s csak néhány ty­­pikus dajka alak halad a kavicsos poron­don, gefrajter szive választottja mellett. — Hajh ! gyermekeinket dajkákra bízzuk, de lovainkat magunk vezetjük sétálni mindig. Ez a mostani bon ton, a chic! De hagyjuk a hintákban ülő hölgyeket kik bűvös álomképekként piperés nyil­­sebesen vonulnak el szemeink előtt s lép­jünk a mi lakóinkon szerényen a külutczába, hol köröskörül kiholtnak látszik minden, s csak a távoli kocsik dübörgését viszhan­­goztatják a mogorva falak. És még sem oly szomorú, oly puszta itt minden, mint első pillanatra látszanék. A költészet földi vándorlásának nyomai ide is eltévedtek. Tekintsünk csak egyik magányos lakba, mely ma a rend, a tisztaság ünnepi köntö­sébe öltözött. Nesztelen, csendes minden, csak az esti szellő fejti át a kis szobát, mintha az alkony egy vigasztaló szót sut­togna kedves lakóinak. Az alvó kisded böl­csőjét ringatva ül az édes álmoktól ringa­tott — halvány, szép asszony. Egyedül van. A szegénység daemona, melynek feje a nyomor, karjai a nélkülözések, szive a bú és gyötrelem, az ünnepnap szentsége elől félrevonult; a béke angyala gazdag kincse­ket rejtett lelkébe, mely az ünnepet hozzá méltóan, magasztosan üli meg. Kék szemeinek merengő tekintete oda tapadt a kis ringó bölcsőre, mintha valami bű­verő tartaná megigézve. Mozdulatlanul ipart sem találja , ugyan miből akarja üzemét táplálni.“ Erre saját maga adja meg a vá­laszt. Sürgeti ugyanis, hogy a nyugati vasút építse ki a buda-győri össze­köttetést ,mivel erős gabna kivitel idején igen jó szolgálatokat tehetne, mert a kivitelt egy pálya aligha győzi. Tehát a bicske-tatai vonalon oly nagy forgalmat helyez kilátásba, hogy azt maga nem is győzi. Ebben az elismerésben rejlik a lét­joga a bicske-tatai vonalnak ; ez adja a közgazdasági indokot, mely irányadó ; ez pozitív valami, mert az azon környé­ken fekvő uradalmakban a mezőgazda­­sági termelés tényleg meg­van, míg a doroghi bányatermelés csak fölté­telezte­tik. Megbotránkozik a Duna melletti vonal védője a fölött, hogy a kormány a Bicskén és Tatán át­menő fővonalból Biánál kiinduló szárnyvonalat tervez Esztergomba, így akarja a bányákat is némileg kielégíteni. kőszén Meg­­botránkozik azért, mert ez esetben a doroghi kőszénnek útja — számítása szerint — Budapestre, egy egész, Bécsbe pedig hat mértföldel hosszabb és így annyival drágább a szállítás. Noha czikkíró már harmincz évvel ezelőtt vasutat tervezett, mint előbb rámutattam a közgazdasági szempon­tokkal nem igen jó lábon áll , de mi több , a most említett okoskodását ol­vasva úgy látom, szüksége lenne egy kis föl­világosí­tásra arról, hogy mi az a vasúti tarifa, vagy­is a szállítási díj, midőn az állam a saját vasú­tain, ha indokolva van, azt tetszése szerint mérsékelheti. * * néz, s a szemeiből kisugárzó szel­id fény árul el csak egy-egy titkos epedést, valami elérhetlen vágy után. Lelke az emlékezet szárnyain elkalan­doz messzire... messzire... felkutatja a le­zajlott gyermekévek édes képeit. A emlé­kezet felállítá gazdag színpadát; a gondo­latok, eme ügyes színjátszók, oly életb­­en játszák néma szerepüket, hogy a halovány szép asszony azt hiszi, hogy mindaz, a­mi érzékeit elfoglalja, valóban meg is történik 1­Í o iCl n m mii rli_1 .'RÍ fU „Esztergom és Vidéke“ tárcsája Török Annna. Betegen tért h­aza Szegény Török Anna, Megveti a háló ágyát Üreg édes­anyja. ,,Városba, szolgálni Minek is mentél el ? Megvert engem a jó isten Mind a két kezével !“ Könnyet hullat érte I­tt 11 vőlegénye; Mint sírra a szomorúfríz, Úgy hajol föl­éje. ..Mi bajod van, Annám ? Hogy nem is szólsz hozzám ? Hej pedig a csillagot is Lábad elé raknám !“ „Jaj, ne kérdd hibámat! Beteg vagyok, fáradt — Nem tudom én , úgy szorongat Valami nagy bánat!“ ,.Jej közelebb, mellém, Én szomorú gerlém ! Turbékold el bánatodat, Hallani szeretném !“ ..Nyelv azt le ne mondja, Lelkemet mi nyomja , Elviszem én azt magammal Sötét sirh­alomba. Tekints a szemembe, Onnan a szivembe, S hagyj el engem, vőlegényem, Hagyj el mindörökre!“ . . . Elkísérte Annát Sírjáig mindenki, Csak, ki legjobban siratta, Öt nem látta senki ! PÓSA LAJOS. Júlia szerelme. — Rajz. — Pünkösd vasárnapja van ma. Az emberek felöltötték ünnepi köntö­seiket, s mintha a felkoszorúzott oltárral együtt az ő lelküket is virággal, tömjén­illattal árasztotta volna el a szentlélek mu­lasztja, lelkük leveti a fájdalom, a titkolt bánat gyászmezét, s az öröm, a boldogság mosolygó ruháját ölti fel. Gyönyörű tavaszi alkony. A nap nyugvóra hajlik, végsugarainak lángcsókja alatt pirul az égbolt, s az a könnyedén reá­ja lehelt néhány negédes fel­­h­őcske ; a virágok illatát szárnyaira veszi körülötte.* Gyönyörű tavaszi nap. Az ég átlátszóan kék, s az a néhány ezüstös bárány felhőcske csak még élénkeb­­ben tünteti fel a mosolygó azurszint. A vi­rágok nyílnak, a csalogányok üdvről, bol­dogságról dalolnak. Tavasz van a termé­szetben tavasz két fiatal szíven : az első szerelem, arany tavasza. Julia és Jenő szerették egymást. Az ifjú tizennyolc­ éves, a leán­yka ti­zenöt. Mindkettő gyermek a feslő ifjúkor első szerelmével. A szerelem, e magasztos érzelem, a nyomor hajlékában is meg tud honosulni , mert azon érzelmek közt, mikkel közelebb emelé magához az embert a Mindenható, épen a szerelem az, mely márványpalotá­­ban, s egyszerű szalmafedél alatt egyenlően osztja üdvét és szenvedéseit. „Raum ist in der kleinsten Hütte Für ein glücklich liebend Paar!“ Éneklé Schiller a földi szerelem mennyei dalnoka. Egy fedél, és egy szerető kebel ! Az ábrándozás, a hóbortos zajongás „ ~ ~ l „ 1 __

Next