Esztergom és Vidéke, 1883 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1883-01-01 / 1. szám

"Buditz, Margittay, Tölgyessy, Bitzó és Révész Isura — mind oly nevek, melyek csak egy-két éve fordulnak elő a művészi hírek között, de a szemlélőt azon biztató reménnyel töltik el, hogy a magyar festészet jövője hivatott kezekbe van letéve. Paczka képe, a „Tékozló Fiú“ ennyi vetélytárs között is magára tudta vonni a kritikusok kiváló figyelmét ; s midőn Paczka, e képével újjászületését ünnepli, •egy másik képpel a „Jók és barátai“ ismét csak egy régi meggyőződésemet erősíti meg. E meggyőződés az, hogy Paczkának nincs művészi individualitása, karaktere. Mert ahány képet eddig csak festett, ha azokat egymás mellé rakva oly valaki elé állítanék, aki még nem látott semmit, biztosra vehető, hogy az illető a világért el nem hinné, hogy azok a képek mind egy szerzőtől valók. Míg az a kirívó ellentét úgy felfogásban, konczepcióban és kivitelben, mely egyes képein jelentkezik, meg nem szűnik és bizonyos egyéniség művészetében is nem fejlődik, addig Paczka mindig azon stádiumban marad, melyet úgy szoktunk jelelni, hogy: tehetség. Lesz-e belőle művész vagy sem, még ma nem mondható.* * * Kezdenek számot tenni az esztergomiak itt a fővárosban. Egy műegyetemi és egyetemi tanár, törvényszéki bíró, miniszteri tanácsos és két fogalmazó, fővárosi tanácsnok, két járásbíró, egy két tekintélyesebb ügyvéd került már ki az esztergomiak sorából figyelembe sem véve a jövő, szép számban képviselt reménységeit. Néhány hó óta ismét egy esztergomi, nem városi ugyan de megyebeli fiú telepedett meg, ki ezen rövid időt igen sikeresen fel tudta használni arra, hogy nevét ismertté, szülőföldjét pedig majdnem híressé tegye. Ki ne ismerné azon t. szolgabiróját, Esztergom megye ki már egy évtizednél is tovább interpellál a megye zöld asztala mellett a mogyorószábi izgága patak ügyében? A patak, úgy hiszem, még ma sincs szabályozva, hanem az ismert interpellálónak egy fia nőtt fel időközben, aki már gyerekkorában is nagyobb kedvteléssel gyúrta ki agyagból professzorainak tisztes alakjait, semhogy a rendhagyó igék conjugatiója képezte volna szenvedé Jlyét. És ebből a fiúból, időközben művész lett. B rzorád Gyula, hisz róla van szó — még fiatal legényker korában jutott nocsoo," Hol lelke önzu nét követ,o, a szobrászati tanfolyamot végezte a művészeti akadémián. Viszonyai arra szorították, hogy tehetségeit bérbe ada, s így csak azt a pár érát szentelhette önálló alkotásra, ami a rendes kenyérkereseti munkán kívül megmaradt. Fáradozásait siker koronázta. A „Tragédia“ czimü igen jeles szobrocskája volt azon műve, mely szélesebb körben figyelmet keltett, majd a prágai színház részéről hirdetett pályázatban nyertes Jön és Collini szobrára, ő kapta a megbízatást. E pereztől fogva érezni kezdé lelkében az alkotó erőt s világos lett előtte, hogy már most itthon a ludge. Mint mesterember tán ott marad Bécsben, de mint művész haza kell jönnie. Apjának nem tetszett e terv ; azt vélte könnyebb lesz folytatni ott, ismerik nevét, mint itthoni hol már „novus homo“ gyanánt a pályatörés nehézségeivel megküzdeni. S ezért, megtagadta segítségét a terv valósításához. De az ifjú szív érzelme erősebb volt a tapasztalat érveinél. Némi indiskrécziót követek el, ha, elárulom mikép váltá pénzre minden fölöslegét az ifjú, hogy az it és költözködés költségei kikerüljenek. Egy szép reggel csak itt találta a magyar főváros kellő közepén. Gyönyörrel szemléli honfi és idegen utas egyaránt ama, remek építkezéseket, melyek most az annakelőtte oly puszta budai vároldalt kiessé teszik. Ezen királyi várbazár egyik csarnokában a művészet ütött tanyát. Sirobl jónevü fiatal szobrászunk és Brzorád itt ténei em,lék be szép egyetértésben közös műtermeket. Strobl Liszt nagy szobrán dolgozik, Brzorád itt készítette el Cellinit s alkotta a Menuette lánczot ábrázoló gyönyörű kis szobormintát, mely a vigadói szobrok pályázatán osztatlan tetszés közt pályanyertes lett. S igy a sejtelem nem csalta meg a hazatért ifjú művészt, mert ez utóbbi művével egyszerre helyet foglalt s nem utolsónak magyar művészeink között. S igy azontúl nem a sárospataki malomkövek teszik majd ismertté a Bizorád nevet, hanem megfordítva; s ezt a körülményt, úgy látszik már az öreg úr is kezdi sejteni, — erre váljanak legalább a nem minden amerikaiasság nélküli ujságlapi hirdetései. EKKERT ANTAL. Oktató háziorvos. (Dr. Bruck Lipót uj lapjából ) A megfagyott ember testének bőrszíne jéghideg és hálává nyulezó, kezei s lábai kékesek. Az eljárás, mely megfagyottak mi a követendő, legnagyobb óvatosságot igényel. Ha megfagyottakat a hidegből egyszerre meleg szobákba viszünk, biztojsan el vannak veszve. A megfagyott embert zárt, de nem fűtött helyiségbe kell vinni s ruháitól megszabadítani, mit vigyázattal kell tenni, nehogy a fagyás által megmerevedett tagok egyike törést szenvedjen. Nem árt a megfagyottnak egész testét hóval dörzsölni, szintén ajánlhatjuk a hideg vízben fürdést. Ha a merevség kissé alább hagyott s az illető légzeni kezd, kissé fűtött, szobába kell őt vinni, ágyba fektetni s kezdetben hideg vízbe mártott, azután száraz, melegített kendőkkel s hogy öntudata visszatérjen dörzsölni belsőleg hideg bort vagy kevés hideg kávét adagolni. Ha egyes végtagokon vizhólyagok keletkeznek, ha a végtagok külhátányek iránt érzéstelenek, a száraz üszők be szokott állni, mit némelykor az illető végtagok magasabb fektetése által eltávolíthatni. A marhahús az idillt tüdőhurutban vagy köhögésben szenvedők számára igen táplálékony étel, mivel vérdús s izomrostjai azaz húspamatjai könnyen oldódnak a gyomorban. A borjú- vagy bárányhús az előbbinél zsírosabb (minél fiatalabb az állat, annál több zsírt találdra az izomzatra) és így táplálkozási értéke csekélyebb s csak változékonyság kedvéért a tüdőbetegnek rendel bető. A disznó húsából csak a sódart és kolbászokat ajánlhatjuk, de nem főételül, hanem időnként mint villás reggelit vagy ozsonnát. Nyúl, őz vagy szarvas húsa az említett húsnemek közül első helyet foglal el, izomrostjai igen finomak, más szóval húsok nagyon lágy s az u. n. hus-sav (Fleischsäure) mely minden húsnak a sajátságos zamatot adja, benne magas százalékban van. Halakat tüdőbetegeknek ételként nem rendelünk, mivel a hal húsa nagyon vizes, izomrostjai kemények s így nehezen emészthetők. Lúd- és kacsahús nem oly előnyös kék, vagy gáláimbék húsa. A hús táplálkozási értéke a fehérnyék mennyiségében van azaz amaráj szókban, melyek a gyomor működése, illetőleg az emésztés által leghamarabb áthasznuilotnak és a vők által felvétetnek.vérkifringési szerTápanyagaink áfájában véve háromfélék és pedig vagy fehérnyak, mint pl. a hús, tojás vagy czukrok pl. a kenyér, vagy pedig zsiradékok. A foltérnyék közül a husnemekről már szólottunk, nézzük meg minő értéke van a tojásnak mint tápszernek a tüdőbetegeknél. Akárminő madárnak tojásait vizsgáljuk, találni fogjuk, hogy vegyi összetételükre, nézve majdnem mind egyenlők. A tyúktojás eltekintve attól, hogy félig lágy állapotban nagyon könnyen emésztetik, majdnem 50 gramm busz helyesíteni képes, minélfogva a legjobb tápszerek egyike. jeltek ! mert nagy szó a lét és nem lét örök titka! Holnap eggyel már megint kevesebb, de azonnal eggyel újból több is lesz. Halál után — születés. Az idő is csak ez örök törvény után Halad. Születés után — halál. Öröm jelzi az egyiket, gyász leng másikán. Pedig talán inkább kellene siratanunk azt, mint akit gyászolunk. Ez befejezte pályafutását. Volt — nincs. És immár lejátszta szerepét. Ha gazdag volt hódoltak, tapsoltak neki, nagy és hatalmas lett, szépségének egy kis világ tömjénezett, kezéért ezrek csengtek s ő kaczagva a szegényt, ki szerény egyszerűségben tengeti életét, egy még dúsabbnak nyújtá parányi kezét. Mintha bizony érdem volna az, ha ki mibe születik bele ! Egyik már bölcsőjében milliókat ér, másik százezreket dobál és hány embernek egy falatka száraz kenyere szegény sincsen. S azért mégis csak születnek nyomorultak s dúsak egyaránt . . . hogy fennálljanak az elválasztó korlátok! Oh szegény előre, hiú halandók tán feleditek, hogy mindennek daczára azért egyenlők vagyunk mi mindannyian, és nincs semmi különbség: az enyészet csak porhüvelyt ismer! . . . Elmémen átfutnak egy év eredményei. Nagyon kevés van olyan, kinek örömét ne vegyítették volna, ha csak egy cseppnyi ürömmel is. Kedves és kellemetlen dolgok kavarognak a vigalom és gyász emlékeivel. És ha csak egy édes visszaemlékezést is találsz, mely elhomályosítja a szábot úgy boldogtalannak még nem fogod képét mondani magad. . . . Kályhámban erősen fellobog a láng s aztán kialszik végkép . . . Megnézem az órát: pontban éjfél. Hallgatózom: a toronyórák egymás után ütötték a 12-őt. . . . Nem tudom képzelődés a vagy való volt-e az órák e hosszas kongása, de én 1882-őt olvastam meg. SZ. GY. Dalaimból. I. Nem az fáj, hogy hüllen lettél, Nem az fáj az én szivemnek, Tudtam én, hogy kebeledben igaz érzés nem terem meg. Azt se bánom, hogy oly forrón Oly igazán szerettelek. Csak az kínoz szünet nélkül, Hogy még most sem feledhetlek! II. Mikor suttog künn a szellő, 8 lágyan hangzik a madárdal, Szomorú fűz hervadt lombja Megrezzen a szellő által. Holdvilágos csöndes éjen, Lelkem elmereng egy képen, S túl világi csöndes hangzat Édes ábrándokba altat. Elém tűnik az ő arcza Haloványan, égi fényben, S újra megdobban a szivem, Épen úgy, mint akkor, régen Ámde őt ölelni vágyva Szétfoszlik mint gyönge pára, S felleg borulván a holdra — Visszatérek a valóba! SZIRMAY LAJOS. lápa' 'ű.rá.; •••. ., mi (A lefolyt év története Esztergomban ) Megint napirendre térünk egy új halott fölött s egész • könnyű vérrel üdvözöljük a legelőször ránk mosolygó kis csecsemőt, a ki ősi családi szokás szerint épen akkor látja, meg a napvilágot, mikor az apját temetik. Emlékezzünk meg rövideden az elhunytról s köszönjük meg legalább sírjának mindazt, amivel boldogított. — Nagyon kurta köszönet lesz benne. És soroljuk föl néhány vonással a veszteségeket, de olyan fatalismussal, mint a szerencsétlen kártyások. Hitessük el magunkkal, hogy annak már úgy kellett történnie. Halottainkat jegyezzük föl legelőször is, mikor temetésről írunk. A lezajlott év elragadta körünkből a legderekabb régi esztergomi polgárt, Niedermann Ferenczet, a legbuzgóbb esztergomi könyvkiadót Buzárovits Gusztávot, a legtehetségesebb fiatal építészt Kováts Ferenczet, a legszorgalmasabb hivatalnokot Mikó Lajost, akiket aligha fog valaki egyhamar pótolni- Halottaink sorában vannak még dr. Adámy Kálmán, Ujváry István, Szentgály Ferencz, Mészáros Sándor s a legnemesebb lelkű asszonyok közül Gungj SW Folytatás a mellékleten. Újévi gondolatok. Ismét letűnt egy év, a múlt újra egy évvel gazdagabb. A feltartózhatatlanul tovarohanó idő újra elnyelte egyik szülöttét, és ennek hamvaiból phőnix madárként emelkedik ki a legújabb esztendő, rejtve mellében üdvöt és kárhozatot egyaránt. Jertek, hullassunk egy könnyűt a halottnak koporsójára, de nem talán azért, mivel meghalt. Oh nem azért ! Sokkal jobban megindítja könnyűinket, az, hogy ez a múlt év, ez a szörnyszülött háromszázhatvanöt napig élősködött itt közöttünk anélkül, hogy csak egyetlenegyszer is volna rá, minő szívesen fogadtuk ma gondolt egy éve. Nézzétek, most is minő savanyú arczot vág, mintha bizony fájna néki, itt kell hagynia bennünket. És a vén hogy kamasz a matt napokban még sírni sem restellett. Ön elmehetne már vén barátunk! Nézzd csak, minő örömmel fogadja, mint öleli, csókolja mind aki az új csecsemőt. Talán csak nem gondolod, hogy ily körülmények közt csak egy szemernyi hely is jut szívünkben számodra? De mégis, meg fogunk rád emlékezni. Igen, mint az akasztófa alatt kegyelmet kapott bűnös a hóhérjára szokott visszaemlékezni, mint a sorsüldözött ember ama pillanatra, midőn először érte őt csapás; igen csak igy fogunk mi reád gondolni, reád, a nagy sírra, mely annyi üdvöt, annyi boldogságot temetett el. De talán igaztalan is vagyok halottunk iránt. Hiszen ő sem volt mindenki irányában egyforma. Talán még nagyobb azoknak száma, kiknek áldást hozott, mint akiket szerencsétlenné tett. És mivel én ez utóbbiak közé tartozom, inie az egész emberiség nevében elátkozom. Elhamarkodott dolog volt, és jóvá is teszem, amennyiben bocsánatot előbbi szavaimért, és tiszta szivemből kérek kívánom, hogy halottunk leljen háboritlan, örök nyugalmat, hogy átkomnak ne légyen fogalm tja annál kevésbé, mert sírjában nyugtot nem találva a kedves halott feltámadna és vissza jönne, a mitől pedig Isten óvjon meg legalább — engemet. Olyan furcsa gondolatok jutnak alkalmából az ember eszébe. A lélek uj év akaratlanul is az elmúlásra gondol, és e gondolat, gyakran sajátságos hatást gyakorol reánk. Halál ! Hát mi a halál ? Nem más, mint rossz út egy szebb világba. ben ezen utat lehet egyengetni. De (Különgondoljunk csak arra a halálra, mely az égési világot meg fogja ölni. Sokan vetették már fel a kérdést, hogy mi fog történni, ha az egész emberiség kiírni. Mások meg azon törik a fejüket, hogy