Esztergom és Vidéke, 1883 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1883-04-08 / 29. szám

részére 35 emberre szükséges térrel 446 fit 12 és fél kr. — 146 fit 12 és fél kr. 1. mozj konyha 56—84. 1 zuhanyozó helyiség 48—72. 1 öltöző szoba 56- 84. 1 tiszti vendéglő 56—84 1 altiszti vendéglő 68—100. 1 legénységi söntés 68—100. Markotányos lakás 3 szoba 228—320. Istállók, 26 tisztiló és egy elkülönzött helyiség Letét lovak számára 1008 —1344. 2 puskaműves műhely 112 —168 1 rakt In rendezési tárgyaknak 92— 116. 1 raktárhelyiség kezelésnek 92—116. 1 1 raktár ruháknak 322 — 406. raktár lábravaló szerelvénynek 128-174. 1 1 raktár fegyvereknek 92 —116. raktár fegyvergyakorló készletnek 92 — 116. 1 kocsiszín harmincz kocsira 168 — 224. évi összesen . A gyalogsági kaszárnya bére a hetedik osztály szerint 21*795 fr 67 s 5 tized kr. Az ötödik szerint 25*711 frt. 99* 5 tized kr. Számításba kell még venni egy 55 beteg részére építendő csapat kórház évi bérjövedelmét, mely a hetedik osztály szerint 3068 frt 25 kr. mig az ötödik szerint 3575 frt 25 la*. A főösszegek végső eredménye : VII. oszt. évi bér 24.863 fit 921,10 kr. V. oszt. évi bér A kilömbözet 29.287 fit 245 kr kr, 4 423 frt 32 kr. Katholikusok ébredjetek ! Egy ily czimű röpirat jelent meg nemrég Budapesten. Hozzánk is megküldték s bővebb ismertetése helyett közöljük belőle a következő részletet: Tanácsot ültek Ős Buda várában a miniszterek. Fontos országos ügyek voltak elintézendők. A miniszterek egymásután terjesztek elő resportügyeiket. Megszólal Trefort is. Az X . püspökség betöltésre vár, mondja a kultusminiszter. — Ki a jelölt? — kérdi Tisza. — N. N kanonok. — mondja Trefort. — Kálvinista? — kérdi Tisza. — Hisz katholikus püspökségről van szó. — replikáz Trefort. — Az mit sem lesz — vág oda Tisza. — Az Istenért, katholikus püspökségre kálvinista fel nem terjeszthető, — szabadkozik Trefort. — Elég rosszul van az, — sóhajtott Tisza. Ez a konkrot a helyzet signaturája. Benne vagyunk a protestáns hegemóniában, de nyakig. A törököt ránk hozták az események. A csehekkel megvert az alsolutizmus. A protestáns uralmat közénk plántálta Tisza Kálmán. Ha akkora, ember is valaki, mint a Babszem Jankó, csak protestáns legyen, a kész hivatalnok. A miniszterek fele még csak lecho Iikus. De ez sem annyira elvből történik, mint inkább opportunitásból. Nem meri Tisza az apostoli király tanácsát csupa legátusokkal betölteni ! Hanem a többi hivatalok, — no azok a Tisza-tera óta a protestáns protekczió albumai. A minisztériumokban, a királyi táblán, a törvényszékeknél, a bíróságoknál, a megyéknél, a városoknál, a tudományos és nemtudományos intézeteknél — mindenütt. — Protestáns itt, protestáns ott, protestáns mindenütt. A protestáns keresztelő levél képesítvényi okmány levele bármely hivatalra ! És mindez oly simán, oly feltűnés nélkül történik, a Mephistók oly ártatlan pofát vágnak a dologhoz, mintha nem is tudnának az egészről semmit, mintha mindez a véletlen szeszélyének ellen nem őrizhető játéka lenne ! Pedig egy jól combinált szervezet tervszerű taktikája áll előttünk. Mintegy harminc protestáns korifeus összeszólalkozott, hogy megszerzik a protestánsok számára a „fizető Magyarországot.“ A consortium élén Ivánka, Jókai, Móricz Pál meg Hegedűs Sándor állanak. Ezek mindegyike egy egész sereg felekezeti médiummal rendelkezik. Megürül egy hivatal itt, egy állomás amott — a kormánynál, az országházban azonnal forgalomba jön egy név, a kandidátus neve. Ki hozta a nevet forgalomba ? Ki monda azt ki legelső ? Senki sem kérdi, senki sem tudja. De azért mindenki arról beszél, mindenki azt emlegeti s megalakul a közvélemény, a kitűnő, a jellemes, a mellőzhetlen, a nélkülözhetlen nyeremény iránt. Ha, Jókaival találkozik Tisza, Bikhez Tóbiást ajánlja neki, mint a közvélemény által jelölt nevezetességet.. Ha Móricz Pállal jön össze, Bikficz j 'Tóbiásban egy Íriszt hallja, Hegedűs Sándor égre-földre esküszik, hogy csak ő okosabb Bikficz Tóbiásnál, Ivánka ls elig barátjaként emlékezik Biklicz Tóbiásról ! Az olyan ember, akit ennyi jeles ajánl, magasztal, akit az egész ország bámul. — hogy ne kapna hivatalt a Tisza, kormány alatt ? Ellenségei ráfogják Bikficz uramra, hogy hivatalában a protestáns konhuritást segítette! Aljas rágalom ! Hát nem monda Trefort még zavar, hogy neki soha sem jut eszébe, bárkitől is vallása után tudakozódni. Ő csak a parteczéduláról tudja meg, hogy ez vagy amaz milyen felekezetnek volt a tagja. Arról persze Trefort úr nem tett említést, hogy a Tisza-kormány alatt, a parteczédulát, nem halálesetkor, hanem lávatúl kérésnél jött szokásba nyomatni. Ily kép történik meg aztán, hogy ha szabadelvű minisztereink felekezeti szabadelvűségből nem is tudakozódnak a hivatalt keresők vallása után, a katholikusról mindig megtudják, hogy nem protestáns ! Nem csak az Akadémiát, nemcsak a Petőfi Társaságot, hanem még a Kisfaludy--társaságot is lefoglalta maga számára ez a protestáns tehetetlenség. Csak a napokban megejtett új tagsági választásra utalunk. A katholikus Komócsy, a katholikus Ábrányi mellőztetett egy Vargáért, a kinek legnagyobb nevezetessége abból áll, hogy feleségül vette Szász Károly leányát! így hódit el minden tért, foglal el minden falat kenyeret, kapkod el minden hivatalt, minden javadat ias állást a mellőzött, az üldözött Protestantismus, még csak azt a paritást sem tartva meg, mely más országokban az egyenlő számarányú felekezetek jogállapotát szokta képezni. Lasciate ogni speranza! — Naplótöredék. — Az ember akkor a legkisebb, mikor legnagyobbnak hiszi magát, mikor haragszik s mikor a korlátlan szenvedély nyelvén tördeli össze háborgó gondolatait. A közönséges élet köznapi hangulatában rejtegetett ellenszenv, irigység vagy részakarat olyankor kifejezésre talál s ha meg akarod tudni : ki hogyan szeret, vagy ki hogyan gyűlöl szólaltasd meg a harag nyelvét. Hiszen a haragnak nincsen agyveleje s nincsen szive, csupa forrongó vér és háborgó indulat az, mely sohasem tagadja megl magát, mikor megszólal. Tájékozódjunk, mielőtt szeretünk ; tájékozódjunk, mielőtt gyűlölünk. Egyes csúnya indulatok egyes állatokban elszóródva jelentkeznek. Például a ravaszság a rókában, a vérszomj a tigrisben, az orzás a hollóban, az alattomosság a macskában, a hűtlenség a rossz kutyában. Az ember egyesíti a csúnya indulatokat s ha kitör lehet ravasz róka, vérengző tigris, orzó holló, alattomos macska s áruló hűtlenség egyszerre. Megérlelődött már az a tapasztalás bennem, hogy aki gyűlöl az többet tanult, mint aki szeret. Odajutottam már, hogy mindazt, amit önzetlennek, szentnek és nemesnek tartottam, most csak ködfátyol képnek tartom, amit mindenféle közönséges gyarló rugók és érdekek varázsolnak elő. Csupa szemfényvesztés az, ami önzetlenségnek hirdeti magát, csupa kenyérkereset az, amit becsületnek tartottam. Nagyon nehéz már mai nap a valódi gyémántot a hamistól megkülönböztetni. Olyan egyforma lényük, egyforma ragyogásuk van, mint például a közügyekért hangosan lelkesedő önzetlenségnek s a közönséges magánérdekek szemfényvesztésének. Csak az értékük más. A látszat csal, ne higgj mielőtt nem csalódtál és csalódjál előbb, mielőtt hitelt adnál ! Az előtt betegnek találtam azt a felfogást, hogy legbölcsebb a mindennapi emberek zibvásárától mentől inkább visszavonulni, mert ott gyékényre kerül mindaz, amit még Iskarioth se mert elárulni. Most jogosnak találom. Nagy veszteségek, keserű csalódások és rengeteg kiábrándulások után. Bocsánatot kértem már egyszer, hogy gondolkodni merek s élni bátorkodom, most ismétlem egykori nyilatkozatomat s hozzáteszem, hogy olyan kisvárosban s annyi kislelkü ember között mint mi nálunk csak annak van nyugta a kit már eltemettek vagy a ki önkényt el temetkezik. El fogok temetkezni könyveim közé, visszavonuló remete leszek. Könyveimet megértem annál is inkább, mert embereimet már igen is megértettem. GASTON. ideje már, hogy mi ketten álarczot viselünk. Vegyük le ezt a mondjuk ki vonakodás nélkül a szót, mely akkor hangzik legborzasztóbban, ha először ejtik ki ajkaink :váljunk !“ De mondjuk ki harag s keserűség nélkül. Váljunk el, mielőtt egymást meggyülöin Ők. Ki tudja, nem fogom-e már holnap úgy viselni, mint valami zsákhordó napszámos s ön nem fog-e pirulni a gondolatra, hogy ez embert valaha szerethető. Mialatt én a levelet fáradságosan írom, mely szivemet tépi, azalatt ön bizonyára a koholmányon töri fejecskéjét, mellyel a légyottról elkésést nálam kimenteni szándékozik. Legyen ez egyszer őszinte hozzám s ne tartson tőle, hogy kétségbe ejt véle ; tépje el bátran szivem lánczát. Eleget éltem arra, hogy tudjam a szent igazságot, hogy : e földön minden múlandó. Éljen boldogul.* gős soh jaj, ez a levél szörnyű rossz, amelymindenek fölött borzasztó bosszú, írjunk mást. .Drága Margit ! mialatt a kemencze sarkában bizalmasan csevegtünk egymással, ön gyakran szólt így hozzám .Egyre törekszem, barátóm, ez a te életed boldogsága s én boldogulni foglak, ha nyugalmamba, szerencsémbe kerül is.“ Az igaz, hogy ő nekem ilyest nem mondott soha. Drága Margit, a pillanat elérkezett, melyben ön sérelme nagyságát bebizonyíthatja. Egyezzék bele, hogy elváljunk, ne igyekezzék engem tovább lábainál marasztalni mert panaszai úgyis hasztalanok, kényei fölöslegesek volnának. . .“ Toringadéf, csak ne kellene ily levelet sc-ohi írnunk. Alert vagy megcsal a kedves s levelünket a vetélytárs jelenlétében hangosan olvassa el s ketten kaczagnak rajta, — ez pedig igen szomorú, — vagy pedig a nő csakugyan bű volt s igazán szeretett, ez esetben a a szegényke bánatba esik — s ez még szomorúbb. Legjobb ha a szokott lapidáris formával élek : „Asszonyom, mindent tudok. Nem fog ön engem viszontlátni soha!“ Ej nem, ily levél az angyaltelkű Margitot durván sértené, légre is kell eszembe jutni pár okos szónak. Aha, megvan : „Kedves egyetlen Margitom ! Szeretem önt, de jövőmre kell gondolni. — Egy valaki, ki emberfeletti harczot vív önmagával, hogy önt elfeledhesse.“ Ez ugyan meglehetős homályos, de azért jól érthető. Ha ő megjön, e levelet odacsúsztatom balkezébe. Aztán felkérem, üljön a kocsiba, — a kocsisnak odakiáltom, hogy „Cíté de Treviso, első szám“ — itt lakik — s aztán oly sebesen, mintha a világ minden törvényszékének összes kopói nyomomban járnának, elsietek. Felsóhajtok, szabad vagyok ! Ha nem ülnék a Boulevard közepén, zengzetes hymnusszal üdvözölném szabadságomat. S ő még most se jön. Annál jobb . . . Elég régóta várakozom. Lám, fordulhatok sóvár szemeimmel bármerre, ő nem látható sehol. . . Ahol jön!... Nem, ez nem ő. Hol is hagyhattam a két szememet? Hisz az én Margitom soha nem öltözött ki ily tarkára : piros, kék, szürke zöld, sárga : ez a hölgy Hl, beválnék egy cziinleslő czégtáblájának ! Ahah, mi mindent nem fog még az ipar felfedezni ! Ha az idő szárnyas állat, akkor most bizonyára kitéptek belőle pár vitorlás tollat, azért vergődik ily lassan . . . Hol lehet ő ? Miért nem jön ? . . . Eli eljöttem, itt vagyok és ő ? .... Három nap előtt mosolyogva igy szólt hozzám: Nem is tudod szivem, hogy cousinom Theobald minap nagynénémtől kezemet kérte. Hopp. Hátha e szavakkal csupán elő akart készíteni ? A nők oly erősek, ha megszűnnek szeretni és Margit bizonnyal kevésbé szeret, mióta imádom. Ez a Theobald ostoba, de ez nagy előny egy fiatal özvegy szemében. Margit nagynénje szívesen látja őt. A jó asszony ugyan nem akarja, hogy Margit még egyszer férjhez menjen, de a kedves valószínűleg meg fogja törni a tünte ellenszegülését, ha oly ritka madárról van szó, milyen ez a bárgyú Theobald, ki egy emberre elég ostobaságban bővelkedik s oly gazdag mint valami indiai nábob.* Ha megcsalt volna, az baj lenne. Meghalnék bánatomban. Lám, kész lennék most egyetlen gyermekies szeszélyének teljesítéséért akár bűntényt is elkövetni s ő még most is várat. Nem gondolok többé reá ; de mit tegyek vajjon, hogy elfeledjem őt? A hálátlan, mily boldoggá tettem volna, paradicsomot teremtettem volna számára oldalamnál. Ha valakit úgy szeretünk mint én Margitot, akkor csak egy czélunk lehet : a házasság. De szivem nyugalmát sokkal többre becsülöm, semhogy oly nőt vegyek el, ki már a lakodalom előtt úgy bánik velem. Hát hisz szabad pár perczig késni, el lehet maradni egy órán át is, — de tönkretenni egész napomat, — ott ez túlhaladja a megengedhetőség minden határát. Hány óra lehet most? Nem nézem meg az órát, mert éktelen didibe hozna. Oh, hálátlan kaczér teremtés ! Az ő helyzetében. Flóráimét küldtem volna el legalább , de ő rám sem gondol, ha ez a... ez a Theobald nála van. Mert hogy nála van, az egyszer bizonyos. Idáig hallom mily unalmas hízelgésekkel kedveskedik neki. Szép asszony, az ön arca ma odébb a rózsánál, ajkai lágyak, mint a barack s kezei fehérek, mint a hó. Brrr ! De ha csakugyan beteg s Florence nem távozhatik oldala mellől ? Tegnap is nagy szívdobogásban szenvedett. Azt hiszem, mégis okosabb lesz, ha el nem hagyom főhadiszállásomat. E pillanatban feltárul a kocsiajtó s egy lefátyolozott nő lélekzet nélkül roskad a 35 éves fiatalember mellé. Azt hittem — szólt halkan — hogy valaki követ s kerülő úton jöttem ide, de csalódtam. Kissé várakoznia kellett, barátom, ugye ? —!Kissé ? Nagyon is sokáig, asszonyom — felel a fiatal ember ingerültein — kis negyed óráig el szokás késni olykor, de ez a mostani sok volt. Várjon csak, tíz percz múlva visszaj !-