Esztergom és Vidéke, 1886 (8. évfolyam, 1-104. szám)
1886-11-21 / 93. szám
iaSZTI ílíöOM VIT. UV FOLYAM 93. SZÁM. VASÁRNAP, 1886. NOVEMBER 2 és MEGJELENIK HETEN KINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. laomKTúsi \\ : egész évre .... (5 frt — kr. fél évre . . . . 3 frt — Kr. negyedévre 1 frt 50 kr. Egy szám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT ANNA-UTCZA 317. SZÁM, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: SZÉCHENYI TÉR 331. SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyílt térbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig . frt 75 kr. 100-200-ig . 1 frt 50 kr. 200-300-ig . 2 frt 25 kV Bélyegdij 30 kr. MAGÁN-HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabban közöltetnek. NYILTTÉR sora 20 kr. Biztosítsuk vagyonunkat. Esztergom, nov. 20. Minden agrikultur állammíil hazárd játékot űz a természet. Egy hideg fuvallat, egy égető napsugár, egy hosszantartó hőség, és csak egy középszerű fergeteg, tönkreteszi a munkás kezek féléves működését. Az ország déli zónáit nem egyszer teszi tönkre a vihár, különféle elemi csapás, északi földjét az a lekaszált termés, vagy az asztagokba hordott csomók is, nem-e a természet szeszélyeit rettegik. S van-e menekvés, van-e kitérés, van-e mód, van-e eszköz a természet szeszélyei ellen ? Az imádkozás, a pressio, jó azoknak, akik hisznek. A harangzúgások nem oszlatják el a felhőt, a fohászkodások nem gátolják meg a jégesőt. A konservativok lelke megnyugvást nyer ugyan a szent bibliában, de a villámlás és égdörgés, nem hallgat el ám mindjárt az ő könyörgésükre sem. S ha egyik esztendőben tönkremegy a föld termése, mi lesz a jövő esztendőben ? Hát semmi, mi lenne más, mint liczitáczió. És muszáj ennek így lenni ? A legnagyobb hibája a földművelő lépnek, hogy gondolkozásának nincsenek szálai, melyek a jövőbe is előrevelődnének. Sokan beelégszenek annyival, ha az esztendőben több nem is érem, mint amennyi az élelemre és vetőmagra elég. S ha véletlenül az ingaföld bőven jutalmazta meg munkáját, a fölösleg elfogy az első tél mulatságain — mert hisz marad a tavaszra vetőmag elég. S mi fogyasztott történik akkor, ha ez az elfölösleg után megmaradt szükséges a jövő esztendőben kivesz a földből. Honnan veszünk vetőmagot, ha azt a véletlen felesleget eladtuk, elmulattuk, vagy másra elköltöttük? A legközelebbi télen már beáll a szükség, amit úgy hívnak hogy »inség.« Fájdalmas nyöszörgést hallunk az ország több vidékéről.. Oh de segélykiáltások is vegyülnek bele ebbe a nyöszörgésbe. Rosszul esik látnunk a kisbirtokos osztály vergődését. S mi a bűne a mi földbirtokosainknak, hogy nem veszik fontolóra a jövő eshetőségeit ? Nem biztosítják magukat eléggé a jelenben a jövő kedvéért — nem biztosítják kellőképen a jövő esélyei ellen. magukat a különös indolenéziát tapasztalunk a vagyonbiztosítás tekintetében is. Más államnak nincs egy talpalatnyi termőföldje is, amely az esetleges elemi csapás ellen biztosítva ne volna. Pedig vajmi kevés olyan állam van a világon, mint amilyen mi vagyunk, ahol kizárólag mezőgazdaság a lüktető ereje az országnak; más államban ha nem terem buza, hát azért még nincs ínség — van a népnek már keresetforrása, kenyeret fejlett ipar — de azért nyújta jól kiazt a magot, amelyet a földbe vetett, elveszni nem engedi, biztosító intézeteknél keresi a garancziát, az ő földbe vetett tőkéje erejéig. Minden üzletben, minden vállalatban csak egy hatalom van : a tőke. Ha a tőke fogy, megszűnik a kilátás. Azért jó lesz a mi földmivelőinknek is tudomásul venni, hogy a tőkét gonddal őrizzék, biztosítsák a biztosító vállalatoknál, a földbe vetett tőkéiket, mert ha azt csak egyszer is elmulasztják, annak az indolenéziának kiszámíthatlan következményei lehetnek. Mert hisz azért a csekély összegért, amit a biztosító az intézetnek fizet, milyen kellemes megnyugvást érez! — Mi az a csekély díj az esetleges kárhoz képest! Bárha minden gazda, bárha minden földmivelő megértené szavunkat. Egész városokat, egész falvakat emészt föl a pusztító tűz dühöngése s földönfutókká lesznek a házak lakói. Pedig a vöröskakas ellen is milyen szépen megvédhetnék vagyonunkat. Nem kellene senkinek sem könyörületre szorulni, nem kellene »az égettek számára« házról-házra járni koldulni, — a biztosító intézeti • becslőbiztos felbecsülné a kárt és az intézet uj tetőt rakatna a csupasz falak tetejére — csak nem szabad sajnálni a biztosításért járó pár krajczárokat. Bárha minden gazda, bárha minden földmivelő megértené szavunkat. !!„Es!tirjoíS!?iii"tartija. EMLÉKEZÉS ESZTERGOMRA. Csöndes, borús ősz alkonyán ha olykor Mélázgatok letűnt órák felett S emlékeim mind sorba fölkeresnek Élembe fest a csalfa képzelet; Újra látom erdős, bérezés vidéked Nap-aranyos, mosolygó völgyeit, A szigetet. . . ó mennyi édes ábránd, Remény fakadt szivemben egykor itt. Rom-váradat. . . Mogorván áll a szirten És hallgatja hogy zúg lent a folyó . Sok századnak viharja szállt fölötte Bőven omlott rá nyilzápor, golyó. Török, tatár, vita, rombolta hányszor. .. A hömpölygő, lágyan zsongó habon Most csupán az alkony fénye piroslik. .. Pogány vére feste meg egykoron. Barangod ha búsan „Ave"-ra kondul Majd két ezred regéit mondja el, A szent király bölcsőjét rengeted már, — Falaid közt minden imát lehel — Mély áhitat ül csöndes boltjaidban. Szelleme még itt leng minden felett S hogy mentsvára te vagy hitünknek, büszkén Hirdeti a sok csillogó kereszt. Gondolatban utczát, teret bejárok ; A jegenyék a partról intenek... Egy régi bús történetet susognak, — Rajtam kivül nem érti senki meg. — Könyök, mosoly, kétség s reményteli perczek, Rajongások... az ifjú vér heve... Az ifjúság maga, ó vissza többé Nem adhat már énnekem semmi pe. Nem, nem. Múlik egyformán napra nap most hallgat a sziv, mely annyit várt, remélt. A csapongó, féket nem ismerő vér kihűlt, szépen csöndes mederbe tért. Mint elfoszló halvány ködképek árnyi Röpködnek csak emlékeim körül S köztük te, a legdrágább, hogy föltűnsz Sóhajtok... és pillámra könyű gyül. GRÓF VAY SÁNDOR: A kereskedelmi múzeum. Esztergom, nov. 20. Mult számunkban közöltük a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium 1. év tavaszán elhatározta kereskedelmi múzeum szervezetét. Az igazgatóság az illetékes szaktestületek képviselőinek bevonásával megalakulván, első feladatának ismerte a Németország-, Belgium- és Hollandiában már fennálló és egyéb államokban alakuló félben levő hasonló szervezetét és belső ügyvitelét intézetek tanulmányozni, hogy a felsorolt államokban szerzett tapasztalatok alapján és tekintetbe véve a nálunk uralkodó viszonyokat, a kereskedelmi múzeumnak azon alakot adja, mely leginkább alkalmas az óhajtott czél megvalósításának sikerét biztosítani. A szervezési szabályzat határozatainak már futólagos áttekintése is meggyőz mindenkit arról, hogy a felállítandó gyűjtemények és a szervezendő kereskedelmi iroda rendelkezésére álló segédeszközök a termelőnek és fogyasztónak, ép úgy mint a kereskedőnek oly anyagot nyújtanak, milyet egyesek a legnagyobb idő- és költségáldozattal sem képesek megszerezni s melynek előnyei mindenkinek egyaránt javára szolgálnak. Oly nagy és sokoldalú feladat mellett, mint amilyen a szervezési szabályzatban a kereskedelmi múzeum elé tűzetett, önként érthető, hogy a Programm minden része egyidejűleg és azonnal keresztül nem vihető. Az igazgatóságnak, midőn szervezési működésének sorrendjét megállapította, szem előtt kellett tartania a költségek szempontját s egyúttal oda kellett törekednie, hogy elsősorban a programra, azon részének megvalósításához fogjon. (Történeti beszély.) A szerencsétlen skót királynőnek, Stuart Máriának feje lehullott a bakó bárdja alatt. A hű szolgák mély megilletődéssel oszoltak szét a királyi palota termeiből az utolsó pillanatig még mindig reményivé a szerencsétlen ifjú királynő sorsának jobbrafordult át. Mindnyája mély aggódással várta a királynő bűnös sorsának végét — égő boszut forralva úrnőjök ellensége Erzsébet angol királynő iránt, kinek hatalomszavait a hóhérnak szolgáltatta ki. Mindenki, ki egykor Stuart Máriához közel állott, benső szeretettel csüngött a szeretetreméltó bájos királynőn , Gambronnál, ki még ifjú korában lépett szolgálatába, ezen szeretet az őrjöngésig fajult. Ő valamint bájos, ifjú neje szívük egész odaadásával csüngtek úrnőjükön. Margit remek szemei észrevették a lángot, mely férje keblében a királynőért lobogott; de ezért nem lett féltékeny sőt inkább fokozódott férje iránti szeretete. Ő skót származású lévén, már anyja emlőin magába szívta volt a Stuart ház iránti engedékenységet. Gambron franczia szülött volt s mint idegen jött a királynő udvarába, de oly rajongó szeretettel csüngött úrnőjén, a milyennel soha egy skót sem. A királynő iránt táplált, párosult tisztelet még szorosabban egymáshoz fűzé a két szivet s Margit irigylés nélkül, sőt emelkedő kebellel látta, hogy Gambron minden perczben kész volt úrnőjéért életét is feláldozni, kinek ő is minden lélegzetét áldozá. De végre elérkezett a kinosóra. A súlyos ítélet utolérte a királynőt: elvérzett a bakó bárdja alatt. Gambron lelke, az életben a királynőnek szentelve, ennek halála után sem birta a szeretett úrnőt elhagyni. A borzasztó kin földhöz dobált, és vele egy szivet, mely megtántorithatatlan hűséggel dobogott a szánalmas végű úrnőért. Margit most elhagyatva állt a világban; a végső bárdcsapás, mely a drága úrnő életét kioltá, a férjet is elragadta az életéből. Sötét kínok gyötrék őt; de ezen végső kétségbeesett pillanatokban sem hagya őt el lélekjelenléte. Egy magas elhatározást érlelt lelkében ; ő már leszámolt • volt a világgal, még csak egyet — s azután nyugodtan tér ahoz, kit egykor oly kimondhatatlanul szeretett. Gyors kifárasztó léptekkel haladt egy ifjú Angolország fővárosa felé. Mellőzve minden útitársat, egyedül vándorolt a czélpont felé, azután egy sötét gondolat kinyomatával, melytől egyszersmind férfias elszántság és komoly elhatározás tükröződött vissza. Nevezzük őt Spork Antalnak. Egy hosszú, ebágyasztó utazás után végre elérte az óhajtott pontot, Londont. De még most sem tevé pihenőre fáradt tagjait s roskadozó lábai a királyi palotához vivék őt; mint egy túlvilági lény, kerülé meg a palotát, s csak nagy sokára tért boszankodva, — mintha egy rég táplált reménye megsemmisült volt — egy alantas szállóhelyre, hogy az ut fáradalmait kipihenje és égő nyughatatlanságát az álomba temesse. — Mily módon lehetne a királynőt meglátni; — szólt reggel a körülállókhoz, mielőtt a szállót elhagyá. A szolgálatkész vendéglős elbeszéléseki, hogy a királynő minden reggel sétakocsi-