Esztergom és Vidéke, 1891 (13. évfolyam, 1-103. szám)

1891-01-01 / 1. szám

ESZTERGOM XIII. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 185­1. JANUÁR 1. MEIl IKUSUIK I IIV.TIÍN­KINT KfcTSIRP VASÁRNAP ÉS_CSÜTÖRTÖKÖN. lei.ül'i'/iítií.ki ÁH i éVia .... ..............................................Ö fit — ki' fél é­ie.............................................................................................S fit — kr. nt*KrHitért«.....................................................................................I fit no Itt. Egy arám ár« 7 kr.___________________ árosi s megyei érdekeink közlönye. S­Z­E­R­K­­ESZT­ŐSÉG: C PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT Im^i hkhI­hiiií i eti'/.és illeti" kö'/.leiii«ii V ek k­i»l­l«ndMt. KIAD­ÓllTV­ATAL : SZÉCHENYI­ TÉR 331 • SZÁM, h­ivatalosan ningiiii liinlelései, a nyiltlérb­e N/.áut kti/.­­remények, el">li'/.el.«Hi pénzek én ren­lam:Tl­ieok in­tézniullik. HIRDETÉSEK: Ü HIVATALOS IN­HDIÖ'l’l'lLlÖlv 1 szólói 100 szóm­ - fi t 75 ki. 100 —200 ig . 1 fir 50 ki 800­­ 000 ig . 8 fi t 85 ki ! IJéljegOij 510 kr. M­A­­ IÁN-INI KÖLTÉSEK Hiegá­llapod­ás szerint legju­­tán­­osa­b­b­an kö­­ü­l­etnek. M­­ I­L'i'TEIt hol a 20 kr. Tizenharmadik évfolyamunk. Esztergom, jam 1. Mai számunkkal belemegyünk a XIII. évfolyamba. Tizenhárom esztendő már nem tűzpróba, hanem az életrevalóság bizonyítéka egy vidéki lap életében. Eddigi tizenkét évfolyamunk Eszter­gom tizenkét évi történetéhez szállítja az anyagot a szebb jövendő historikusa számára, a­ki úgy fog vissza­tekinteni reánk, mint egy jobb kor sokszor meg nem értett, de mindig kitartóan küzdő előcsatáraira. Új korszak előtt állunk. Vasutunk munkában, óriási bányatelepünk Colum­bus szellemű kutatók vizsgálata alatt, szóban van a budapesti összeköttetés is, városunk szétvonó részei már nem idegenkednek az egyesítés eszméjétől, a különféle társadalmi osztályok közé emelt falak összeomlóban, az összetar­tozás és összetartás érzelmei uralkodni kezdenek, a közélet iránt való érdeklő­dés felébredt, mindenki érzi, hogy ha­ladnunk kell, mert visszamaradtunk. Ezt az új és kedvező szellemű áram­latot szolgálni mindenesetre kelleme­sebb feladat lesz, mint a régi tespedést és veszteglést. Haladjunk és dolgozzunk ! Teljesítse mindenki a maga kötelességét és hi­vatását teljes szívvel és lélekkel s akkor nem fognak támadni fejlődésünk­ben áthidalhat­lan örvények. Örömmel kezdjük meg az uj évfolya­mot, mert érezzük, hogy sokkal érde­mesebb eseményeket fogunk megörökí­teni mint valaha. Adja Isten! Boldog ujesztendőt! Esztergom, jan. 1. A világ legélénkebb keletű aprópénze ma egy röpte kis gratuláczió, mely több milliárdnyi példányban kering végig az egész földtekén. Mindenki boldog ujesztendőt kíván. Nagyon ritkán nyílik mai napság a boldogság rózsája. A­hol bimbózni kezd, ott gyakran elsorvasztja a nagyra­­vágyás siroccoja. A jólét humuszában pedig ritkán fogam­zik meg és inkább kinyílik a kunyhók árnyékában. A kik látták, azok délibábos virágnak tartják a kik megszagolták illatát, azok örökre emlegetik s a­kik le is tépték és igazán boldogok voltak, azok mesebeli teremtések. Sokkal gyakoribb vendégünk a bol­dogtalanság. Ez a mi nyugtalan vágyaink múzsája, elégedetlenségünk istennője, nagyravágyásunk nemesise. Mindennap látjuk ezerszer és mindig más kifeje­zése van. Csak megmérgezett tőrei és véres töviskoszorúi egyformák min­denkor. Boldog újévet kívánunk ! Az a mi vétkünk, hogy csak ki­vá­llunk. Ha meg is szereznék mindenki számára a boldog ujesztendőt, akkor verőfényesebb volna barátaink mosolya és redőtlenebb ellenségeink homloka. Szép az Írás, szép a szép a szó, de sokkal szebb a jó cselekedet, nemesebb a jó kívánat teljesítése,sokkal A mi gyülölség, harag, neheztelés, megvetés, rosszindulat és szenvedély mérgezte meg szivünket: temessük azt a múlt esztendő sírjába s kezdjük az évet megtisztult érzelmekkel, megne­mesedett gondolatokkal, minden jóra, szépre és igazra iparkordó munkásság­gal. Akkor azután nem kezdjük csak üres frázissal az uj fejezetet, mikor »boldog ujesztendöt« kívánunk egy­másnak. Esztergom Szibériában, Esztergom, jan. 1. A propellerek félteni kezdik gyönge bordáikat, az óriási jégtáblák méltósá­­gos lassúsággal ereszkednek le a ködös Dunán, alig hogy mozog a közepe, a karaj jég már végtelen páncfcélt fa­gyasztott a partokon. Csikorog a hó, ragyogó zúzmarával virágoznak a fák és mesebeli virágokat tenyésztenek az ablak­táblák. Kemény téli idő járja, odafagy a lehelet a prémre s megeszik­ a legsötétebb bajuszú és szakáin járókelőket is Elmúlt az első szibériai nap. Egyet­len egy levél vagy hírlap sem érkezett Európából. Hogy mi történik most odaát, a czivilizált világban, azt majd csak holnap .adjuk meg, ha az ország­úton döczögő postakocsi táltosai ki nem dőlnek valahol s a kocsis oda nem fagy a trombitájához. Tökéletesen el vagyunk szigetelve a világtól. Semmi hír, semmi élet. A kereskedők rossz szemmel nézik a Du­nát, mert száz mértföldnyi szélességűvé dagadt s elmossa az orrunk elől az egész világot. A­ki Párkányba akar kirándulni, annak előbb Budapestre kell utaznia országúton,szibériai bundában, grönlandi sapkában és ferenczjózsef földi elszánt­sággal. Budapest huszonnégy órai tá­volságra esik tőlünk, sokkal messzebbre, mint Konstantinápoly. Bécs már nem is a mi földtekénken van, hanem a Szinuszban. A többi stáczió pedig mesés végtelenségben, hősi feláldozásokat kö­vetelő mythoszi távolságban. Nem érdemes most dolgozni, mert a Duna elszigetelt az egész világtól. Úgyse megy el a levelünk, úgyis itt reked a küldeményünk, mert befagytunk a ma­gunk saját külön Hadeszünkbe. így volt­­­­ m­ár ötezer esztendő előtt is s igy volt itt még ötezer esztendeig, ha be nem vezetnék Szibériánkba az első vasparipákat, az első vasutat, hogy azok végre is kiragadjanak mesebeli elát­­kozottságunkból. Az, Esztergom ss­ei­ekes tárczája. ÚJÉVI HANGULAT. (1891.) Száll az idő sebes szárnyon. Útja végét megtalálnom Engem is visz bűvös álom Szekerén a vágy. Paripáim egyre futnak, Vége még sincs a nagy útnak; Hívhat rózsa-ágy : A tűnő perez pihenni se hagy. Bérezve, völgybe. — rajta! föl, le! Suhan a táj tündökölve, S visszatér uj képet öltve . . . Hunyhatom szemem : Benne élek a varázsban; S bár ezentúl sohse lássam, Jön a táj velem Itt a rajza méla lelkemen. Láthatatlan végtelenbe Mindhiába néz az elme, Hátha tán új nyomra lelne ? Nem talál soha! Hol virulnak örök rózsák: Durva kézzel a valóság Föl nem ér oda, — De fölér az eszme mámora. Jobb tehát, a gondolatnak Paripái hadd ragadnak ! A valórul álmom ad csak képet igazán: Szekeremről nem kelek fel — S napot érzek hunyt szemekkel, Nincsen éjszakám; Repülök a büszke dzél után. Megvan! . . . Ott leng már elébem! A magasban és a mélyben Fogy idő, tér, — látom, érzem: Ott a végtelen! Millió év perezbe törpül, Arany küllő tovagördül Völgyön és hegyen, — A titokba pillant szellemem. Csak mikor te, uj esztendő Vagy pályámat megzökkentő Akkor ébred a merengő, Óli mily zökkenés! Képzelet volt . . . nem repültem, Mozdulatlan helyen ültem . . . Ej van ... a merész Vágy előtt nincs egy parányi rés. Jönnek évek, tűnnek évek: Semmit, semmit el nem érek! Tétovázva áll a lélek A homály előtt. A megoldást nem találom; Meddig való? . . . honnan álom? Sejtem az erőt — S gyarlóságom pókfonálra szőtt. A­hol álltam, ott vagyok ma. Nem haladva, csak forogva. Szédületes gyors motolla játszik csak velem. Körbe, körbe száll az eszme S meg se mocczan, leszögezve, Bűvös szekerem: Az örök ma, az örök jelen. RUDNYÁNSZKY GYULA: Esztergom negyven év előtt. Dunai hajóhíd. III. A dunai érseki hajóhidnak Palugyay Imre után közölt történetét még a kö­vetkező történelmi becsű adatokkal egészítjük ki: Az 1848-ban felégetett Kopácsy-féle — s az 1851-ben meg­nyitott Scitovszky-féle öreg dunai hidon kívül épült a szabadságharcz alatt Esz­tergom és Párkány között még egy ideiglenes jellegű híd is csupán azért, hogy Györgeinek Buda ostromától II. Sal­ló felé siető csapatai gyorsan és biztosan átvonulhassanak a Dunán. A felégetett s a Duna mentén csak­nem Váczig szorított lúd alkatrészeinek összeszedése és javítása körül már ja­vában folytak a munkálatok, midőn egy HÓLABDÁK. (Szellemi gorombaságok.) Kiváló előszeretettel tanulmányozom a leányokat, mert ezek köréből kerül ki az a két lény, mely boldoggá vagy boldog­talanná tesz minket: az anya és a feleség. * Hogy gyakran el­iszonyodom az ered­ménytől, az az én hibám, — miért veszek észre mindent!* Minden leánynak van néhány lelki tyúk­szeme is, melyre rálépni nem­ szabad, ha jó barátságban akarunk vele maradni. * A bor úgy látszik azért árt meg oly hamar a nőknek, mert­­ nem bírják el az igazságot.* Minél többet tudunk, annál többet bo­csátunk meg másnak, de annál kevesebbet önmagunknak.* A szerelemben éppen megfordítva van. Minél jobban szeretünk, annál többet kö­vetelünk s annál kevesebbet bocsátunk meg annak, a kit szeretünk; még egy te­kintete is fellázítja vérünket, ha véletlenül másra esett.* Vallás a szerelem is, mert alapja a hit; de a legesztelenebb bálványimádás, mely emberi szivet valaha elfogta. * Nem hallgatok a szív szavára ott, a­hol az észnek kell szólania. * Mondják, (mert én még nem tudom,) hogy a nő üressége a férfit rendesen elűzi házi tűzhelyétől. De hű maradhat-e a nő, ha férje mellett valódi élvezeteiből, a szel­lemiekből ki van zárva, ha leggyöngédebb érzelmeit, legmélyebb gondolatait nem érti meg, s ha férje Ádám Ősapánk nyomán csak gyermekeinek (talán már megint) anyját látja benne ?* A mai divatkórságos világban csak zse­beden keresztül juthatsz a legtöbb nő szi­véhez.* Nagyra becsülöm a jó, a mélyen érző szivet, de elfordulok tőle, ha annyira lágy, hogy egyszerre többet akar boldogítani. * Tragikusan mondja a nőről Madách: »Te csak virág légy! drága csecsebecs, haszontalan, de szép, s ez érdemed!« — pedig akkor még nem voltak gigerli leányok. * Az élet értékünk tudata nélkül ábrán­dozás.* Sokan törekszünk felfelé. Már látom, fel is jutunk az egekbe, — de Pegazusunk a sz. Mihány lova lesz. Dr. H—tt Á—d. Thilia pQ&gyslaban­ ca mi művésznőink.) (I. V­i­z­v­á­r­i n­ő.) Szőke czigányleány, de nem a Carmenek fajából. Keleties vérmérséklet, sanguinikus temperamentum­a, hagyományos szenvedé­lyesség nélkül. Mert vidám, gondtalan,

Next