Esztergom és Vidéke, 1891 (13. évfolyam, 1-103. szám)
1891-10-18 / 84. szám
ESZTERGOM, XIII. ÉVFOLYAM. 84. SZÁM. VASÁRNAP, 1891. OKTÓBER 18. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRNy számára 7 kr. 6 írt - kr 3 Irt — kr 1 fit 50 kr Egész évre Fél évre . Negyed évre Városi és megyei érdekeink közlönye. Szh* z"szT ÖSÉG : PPASZ-H íz, FÖLDSZINT, hová a lap szellemi részlete közlemények küldendők. KIADÓ fIATAL: SZÉCS H TÉR 331, hová a lap hivatalos és magvötései, a nyilt térbe szánt közlemények, előfizetési per is reklamálások intézendők. •--------------------------------------------------------------------------9 HIRDETÉSEK : HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 kr, 100- tól 200-ig 1 írt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 írt 95 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabban közöltétnek. NYILTTÉR sora 20 kr. Megyei tisztviselőinkhez. Esztergom, okt. 17. ház Megyei tisztviselőinknek érdekes pélad Szatmár vármegye felirata. Szatmár vámegyében ugyanis egész korszerű és természetes mozgalom indult meg a megyei tisztviselők fizetésének az állami hivatalnokok fizetésével egy szinvonalra emelése érdekében. Ez az »államosítás« mindenesetre nagyon szükséges, nagyon méltányos s az országgyűlés aligha fogja mellőzni. Csatlakozzék a mi vármegyénk is Szatmárhoz, kérje ugyanazon érvekkel ugyanezt és akkor a mozgalomnak mindjárt nagyobb jelentősége lesz. A követésre méltó felirat rövid története és tartalma a következő : Szatmár vármegye októberi közgyűlése alkalmával elhatározta, hogy a képviselőházhoz feliratot intéznek, melyben a közigazgatási tisztviselők fizetésének az állami tisztviselők fizetésével való aránylagos felemelését kérik. Az említett felirat hangsúlyozza, hogy az 1883 : XV. t.-cz. megalkotásakor olyan viszonyokat vettek figyelembe, a melyek ma már nincsenek. Abban az időben még a fizetések megállapításánál figyelembe venni azt, hogy a tisztviselők kellett legnagyobb része a gazdálkodás mellett mellékfoglalatosság gyanánt űzte a vármegyei tisztviselőséget, míg ma a vármegyei tisztviselők óriási többsége épp úgy le van kötve és munkával elhalmozva, mint az állam többi hivatalnokai és a tisztviselői karból ma már kihulott az az elem, mely vármegyei tisztséget kedvtelésből viselte. Az ország pénzügyi helyzetének javulása előtérbe hozván az állami hivatalnokok fizetésének jogos és méltányos javítását, Szatmár megye is fölemeli szavát a közigazgatási tisztviselők helyzetének javításáért, mégpedig azért fordul a képviselőházhoz, mert az országos pártok képviselete itt nyer látható kifejezést s nem akarja magát annak kitenni, hogy fizetésjavítást a megyei pótadóra helyezve, a választások küszöbén egyesek által borravalóként szavaztassa meg azt; másrésztt a kormányhoz azért nem fordult, pedig nehogy azzal vádoltassék, hogy el akarja adni tisztviselőinek függetlenségét. Arra kéri ezek után a képviselőházat, hogy tekintve a megnőtt teendők számát és a felelősség sokaságát, mondja ki, hogy a közigazgatási tisztviselőknél, 1892. évi január 1-től, tisztán személyi fizetések, személyi pótalók czimén, 20 százalékkal emeltessenek s ez a költségtöbblet az 1892. évi országos költségvetésbe felvétessék. A NAGYRATARTÓK: Az emberek oly dőrék, nagyratartók Lenézik egymást után, útfélén. S mindegyike azt képzeli magáról, Hogy Ő külömb, miként a többien. Az egyik, mert ruhája uj divat, és — Telik belőle gyakran változás, A másik a mért fényes hintóban járhat És nem gyalog, miként ezerje más ! A harmadik, mivel állása, rangja Egy méltóságos czimet szült neki, S a negyedik, mert őt a nyájas múzsa A homlokon csókolta, azt hiszi! És igy tovább, ki tudná véges, végig Elmondani, kiben mi gőg lakik, Magát a többinél mért tartja többre? De az való, hogy gőgös mindenik ! A rang, a mód, a képzelt tudomány Gőggé fajulva jár a földtekén, S a zord halál, ha őket elviszi, Ott porlanak, mint más, sír fenekén! LITHVAY VIKTÓRIA: Halászatunk érdekében. Esztergom, okt. 17. Az esztergomi halászok hálóiba azelőtt nem adóintőczédulák, hanem pompás halak kerültek, melyek most jórészt külföldi vizekből kereskedés útján kerülnek az üres bárkákba. Sokan törték rajta a fejeket, hogyan kellene a magyar halászok sorsán lendíteni s kigondoltak olyan törvényeket, melyek nemcsak a halakat, de a halászokat is elriasztják a hálótól. Most megint a földmivelésügyi miniszter hazai halászatunk fejlesztése czéljából figyelemreméltó kezdeményezésésre határozta el magát. Tekintettel ugyanis arra, hogy az e téren tapasztalható hanyatlásnak egyik legfőbb okát a halak természetes szaporodására, valamint a halivadék fejlődésére alkalmas helynek a vizek szabályozása folytán történt megfogyásában kell keresnünk, egyelőre e hiányon kiván a miniszter segíteni az által, hogy nagyszámú, mesterségesen költött halivadék juttattassék a vizekbe. Ezekből főfolyóink mentén külön ponty-tenyésztő tavaknak, a hegyes vidéken pedig pisztráng-költő-telepnek felállítását tervezi és pedig olyképen, hogy az anyag előállítása lehetőleg magánválalkozókra hutatván, annak díjazása az átvett anyag mennyisége szerint történnék. Főleg a halászati társulatok közreműködésére számít e tekintetben a miniszter, mint melyek a törvény értelmében a halászat ok- és czélirányos gyakorlására alakulván, ily után anyagilag is segélyezhetők lennének. Addig is, míg a társulatok megalakulnak s ez után halas vizeink rendszeres gazdasági kezelése biztosítva lesz, a kincstár tulajdonát képező területek felhasználásával kívánja a miniszter a szóban forgó czélt megközelíteni, egyúttal arra is törekedve, hogy ily módon követendő példát nyújtson a halászati jogtulajdonosoknak. Igen óhajtandó volna, ha az üdvös intézkedések mielőbb megtörténnének, mert ha még néhány esztendeig olyan jó dolga lesz a halászatnak, mint most, akkor nemcsak a halak a Dunából, hanem a halászok is kipusztulnak városunkban az adófizetőképes polgárok sorából. Irodalmi levél. (P. Hilariusz Papi adomák, ötletek és jellemvonások gyűjteménye. I. k. Összeszedte Babik József tanítóképző-tanár Egerben.) (K. K.) Nemcsak gyönyörködtető, hanem tanulságos mulatságot is nyújtanak az adomák, ha tapintatosan össze vannak gyűjtve. B. J. azonban ebbeli munkájában sok kor- és személytévesztést, sőt valótlan adatokat elfogadó ügyetlenséget követett el. Találkozunk a közéletben oly adomahajhászokkal, akik úton-útfélen csak úgy szórják elmélkedéseiket és a fölszedett ötleteket úgy adják elő, mintha csak éppen az ő fülök hallatára és szemük láttára történtek volna ama különös dolgok. Sok beszédnek sok az alja , úgy a folytonos eszeskedés is sok hiábavalóságot foglal magában. B. J. sokat átvett H. J. Arczképcsarnokából , tehát zavaros, megbízhatatlan kútfőből merített. El szokták ezt ugyan közönségesen avval az olasz közmondással ütni: »Si none vero, e ben trovato.« De midőn még élő személyek bizonyítják, hogy nem úgy van , akkor vége minden okoskodásaik. Ilyen valótlanságot magában foglaló adoma szól Simorról, olyanokat mondván el róla, miket ő nem tett. Sőt csip ősz. Őszi levél hull a fáról, őszi felleg száll az égen ... és én most mégis valóságos májusi hangulatban ülök asztalomnál, hogy a szép őszt dicsőítsem. Nem is érzem én soha, hogy az ősz szomorú. Csak a szentimentális emberek verték a fejekbe őszi hangulatnak, hogy mikor az ég borong, a felhők szürkék, a lomha eső türelmesen hull és áztatja a sárga leveleket: az ősz a mélabut jelenti. De ugyan hát miért kell az őszben mindig csak ezt látni ? Igaz, hogy a halottak estéje őszre esik , a komor, ködös, nedves, szürke novemberi őszre. Ám nincs-e a szüret is ősszel, pirosló szőllőfürtökkel ? És nincs-e pompás, friss gyümölcs a megkopaszodott faágakon ? Nem ragyog-e az ég ? nem száll-e a fehér pókháló ? nem tűz-e a nap utolsó szerelme egész tüzével reánk ? Oly világos, oly tiszta, oly kellemes az ősz ebben a pompájában, hogy én igazán örvendve köszöntem ! És még színjátéka is remekebb, ragyogóbb, mint a nyáré. A nyár a por, a tikkadás, a forró egyhangúság ideje, olyan, mint a hév szerelem lélek nélkül, csupán a vér önzésének szolgálatában. Az ősz pedig mily élénk, mily színes, mily hangulatos ! Mikor elhallgat a szellő s az átlátszó erdőben a meggyérült levelek ezerféle csillogással libegnek a szárnyaszegett sóhajtástól . . . ilyenkor a csönd a lelket némává teszi, de nem fosztja meg illúzióitól, álmaitól ... Az ember ott áll, a természet őszi képén merengve, és látván hogy a levél lehull, de a törzs megmarad, elkomolyodik, megismeri az élet becsének gyönyörét és szive tartalmasabbá, nemesebbé válik. Én igazán nem értem, mit lehet az őszön mindig csak siratni és miért kell ősszel mindig csak temetésről, halálról elmélkedni? Óh kedves, viruló, tündöklő világ, amely nevetni és tánczolni tudsz a sírok fölött is frissen, üdén és vággyal, reménynyel pislogsz a tél társadalmi élvezetei, a színházak, a bálok, a nemes olvasás örömei s a kedélyes összejövetelek elé, — miért hallgatsz éppen ősszel csakis a varjak károgására ? Hát ugyanolyan nagy dolog az, hogy a levél lehull, a virágok elhervadnak? Az a kérdés: szép zöld volt-e a levél nem soppasztotta-e a fa betegsége? És az a kérdés, virult-e, illatozott-e a virág a nap fényében és nem fonnyadt-e le színtelenül ? Ha élt a levél és élt a virág, I — betölté hivatását és a fa nem sínyli meg, a kert, a mező nem érzi elvesztését. Alig röpül végig korcsolyánk a jégen egynéhányszor, már megint elolvad a hó, enged a fagy, kitörnek a gallyakból a fiatal rügyek és uj tavasz zsendülése hajtja magasba a dalos pacsirtát . . . Mire való hát az érzékeny bucsuzás, a jajgató sajnálkozás, mikor semmit se veszítünk? A fecske visszatér, a fülemile ismét dalolni fog a lombok alatt, kivirul a rózsa, a mezőn virágot lenget a szellő és mi boldogan andaloghatunk megint a ligetek árnyékában . . . Én csak örömeidet és szépségedet látom hát, kies ősz és vidám dalt dudorászva sütkérezek enyhe napodon! S ha már a természetnek nem halál az ősz, csak édes elszunnyadás, egy rövid, éjszakai álom, — a társadalomnak, az embereknek meg éppen életet jelent! Az ősz a család, a szellem és a jókedv élete . . . A család összébb vonul egy födél alá kerül s a szeretet boldogságában uj életre kel az ősz kellemetességei közt, így aztán a jókedv is, ez az igazi őszi fűszer, megterem, s mire a tél beáll, már javában bokrosodik. És ugyan ki látott nyáron, 26 fok hőségben szellemes társalgót? A gavallér homlokát törülgeti ... s a hölgy legyezőjével nemcsak a forróságot, hanem az unalmat is el igyekszik magától hajtani. Ellenben ősszel nemcsak a színház és hangversenyek évadját éljük, hanem a szellemesség is tornára kél. Mert hála Istennek és a művelt magyar hölgyeknek, ma már nem elég, ha valaki feltöri a nadrágját a bokán felül, monoklit csiptet a félszemére, ,a kurta kabát bő zsebébe dugja két karperecztől csörgő, sárgakeztyűs kezét, szóval ügyes gigerli magyarul: majom. Manap a jóizlésü nő már az effélétől undorral fordul el és a férfiban legtöbbre becsüli a férfit. A nők mai ideája többé nem a gavallér, nem a dzsentri, nem is a dandy, hanem a gentleman. Már pedig a modern kor e tökéletes lovagja szellemesség nélkül egyáltalán nem kezelhető. Az olyan hallja maga! — mit csinál maga? — jaj beli csinos maga! — féle urfiak hetyke ficsurkodásának vége... ezeket immár legfőlebb a szobalányok tűrik meg — három lépésnyire maguktól; az igazi társaságból kizárta őket a művelt szellem és a jó ízlés. Még nyáron csak van némi